Sziasztok! Tudjátok, hogy a Japánban melyik műfaj a legnépszerűbb? A Slice of Life. Ennek oka egyszerű: Mivel a legtöbb felnőtt a felkelő nap országában kiégett, a munkába belefásult, mármár gépként élő emberek, hogy ezen műfaj idilli világa egy kis időre ugyan, de kirántja a való életből őket. Ezzel egy időben beleképzelheti magát az adott animében látott helyzetbe és felsóhajthat azzal a kijelentéssel, hogy: „Bárcsak én is ennek a része lehetnék.”. Hogy jön ide a kérdés és mire fut ki a játék? Eléggé egyértelmű, hiszen a mai két alany Slice of Life és Vígjáték címkével van ellátva, de elfér mellette a dráma is (egyiknél hellyel-közzel, de erről majd ha odaértünk.), 12 rész hosszú és többé-kevésbé érinti a gyerekeket is. Az egyik oldalon a 2018-as Gakuen Babysitters, míg a másik oldalon a tavalyi évben az teljes blog által egyöntetűen negatív értékeléseket kapott Uramichi Oniisan. A szempontok a következőek lesznek: Látvány, Zene, Történet, Karakterek, Humor, Dráma, Élethez való hűség, Hangulat, Végszó. Előre már most mondom a szokásos spoiler mellett, hogy legfőképpen a megvalósításra szeretném fektetni a hangsúlyt. Akkor lássunk is hozzá.

Látvány és Zene.

Itt nem fogok sokat időzni. Ugyanis, a látvány bőven megfelel mindkét anime esetében. Látszik, hogy a Brain’s Base és a Studio Blanc nem vette félvállról a munkájukat. Ami a zenét illeti, itt meg nyugodtan válogathattok a kedvetekre, mert az OST egyaránt nagyszerű mindkét anime esetében. Így tehát 2-2 az állás. Bárcsak ennyire egyszerű lenne a többi pont (bár, ezt sokszor elmondtam az eddigi összehasonításban.).

Történet:

Gakuen Babysitters: Ryuuichi Kashima és öccse, Kotaro árván maradtak, miután a szülők repülőgép balesetben életüket vesztették. A temetésen a testvérpárt egy elit főiskola igazgató asszonya, Youko Morinomiya fogadja magához. Ryuuichinek viszont ezért meg is kell dolgoznia, hiszen amíg nem órán van, addig a óvoda klubban kell feladatot teljesítenie. Itt azon tanárnők gyermekei vannak, akikkel munkájukból kifolyólag nem tudnak figyelni csemetéikre (és nem tudnak/akarnak óvodára pénzt költeni.). Főhőseinknek innen kezdődik meg folyton izgalmas kalandjaik a gyász feldolgozásától kezdve a fesztiválokon át, egyenesen karácsonyig. Bárki, aki látta már rámondja, hogy a megvalósítás igazi csillagos ötös. Ugyanis, itt nemcsak a gyerekek cukiságával akarja nézetni magát. Tesz bele humort, drámát és tanulságot is lerak az asztalra.

Uramichi Oniisan: Az alapötlet szerintem zseniális. Vajon milyen lehet azon emberek élete, akik a hazánkban Kölyök Klubbként ismeretes műsor szereplői (Ezen műsorok Japánban és Amerikában még mindig népszerűek.)? Mennyi sérelemmel és problémával kell élniük úgy, hogy képesek legyenek megjátszott mosollyal a kamerákba néznie? Uramichi, mint műsorvezető ebben tengeti mindennapjait a „Together With Mama.” nevű reggeli blokkban leadott showban. Ehhez persze még társul Iketeru, a színész, Utano, az énekesnő, Usahara, a nyúljelmezes és Kumatani, a medvejelmezes (és még néha mások is, de legtöbbször ők vannak a középpontban.). Innen garantált lenne a siker… ha ezt nem baszták volna el. Már az első részben, amikor Uramichi idegbeteg fejjel úgy ossza le a kérdező gyereket, mintha az anyját szidta volna. Innen egyből levághatjuk, hogy totál defektes hulladék az egész. Még azzal lehetne menteni a helyzetet, hogy ez csak gondolatban csinálta volna (pl. Death Note.), csak ennek totál szegellentétes dolga zajlik le és nem egy esetben. Utano elbőgi magát és elkezd arról nyivákolni, hogy soha ne legyenek szerelemesek, mert az csak kitolás. Ezzel megint nem lenne gond, ha nem gyerekek előtt csinálná, adásban, amit meg mások is megnéznek. Emellé társítjuk a mocskosul ciki és alpári faszságokat, mint az oda nem illő viselkedés és cselekedettek garmadája és máris kész a katasztrófa.

Innen egyértelmű a döntés. A Gakuen Babysitters kapja a pontot. 3-2 az állás és nem állunk meg a lefele ásásban.

Karakterek:

Gakuen Babysitters: Az egy dolog, hogy sok szereplőt kapunk, de mint élettel teliek. Gyerekek terén élből megkapjuk Kotarot, a csendes, nyugodt, testvérét védelmezni próbáló óvodást. Ennek ellentéte Kamitani Taka, aki hiperaktív, ami a szívén, az a száján kissrácot, aki folyton a figyelem középpontját követeli meg (Neki a testvérével, Hayatoval való viszonya szintúgy ellentétes főhőseinkkel, lévén a „se veled, se nélküled.” alapjaira épít.). A többi gyerekről is pár szót: Midori még kisbaba és főleg Usaidával látjuk együtt (Ennek jelentős részében alvással telik el.), Kirin, aki Takához hasonlóan élénk, Kazuma és Takuma ikertestvérek. Ezek közül az egyik mindig vidám, míg a másik mindig szomorú. Tini karakterek közül hármat emelnék ki: Inomata Maria, Hayato Kamitani és Yagi Tomoya. Inomata fejlődik a legtöbbet a 12 rész alatt. Kezdetben egy igencsak házsártos, bunkó és kemény csajt kapunk, aki számára a „Tanulás mindig az első.” igazi követendő elvnek számít. Eleinte tényleg unszimpatikus (főleg a gyerekek félnek tőle. Jobban, mint Hayatotól, ami nagy szó.), ám Ryuuichi és a gyerekek miatt megindul benne valami.. Később már sokkal engedékenyebb és segítőkészebb lesz (persze nem tűnik el a házsártossága teljes mértékben, de ez természetes.). Hayato, Taka bátya felszínre hideg és kemény. Ezt főképp Taka szívja meg, amikor testvére leoszt egy kokit (ebből bizony mások is kapnak.). Ám ő is törődő lélek. Ez főleg abból is meglátszódik, hogy ő az egyetlen, aki belép az óvodai klubba. Ennek ellentétére Yagi abszulót unszimpatikus. Ugyanis, pedofil hajlamai vannak (amit osztálytársa, Nezu is megerősít.). Állandó jelleggel kap orrvérzést, amikor Kotaro arcát nyomkodja és emellé tesz eléggé bizarr megjegyzéseket. Oké, hogy humorosnak akarták beállítani, de ezzel szegellentétes végeredmény született. Szülők szempontjából csak Youkot emelném ki, aki első végignézéskor meglepett. Ő a fiát és a vejét szintúgy elvesztette (ráadásul ugyanabban a repülőgép balesetben, mint amiben Kashimáék a szüleiket.), így kezdetben egy igazi vasorrú bábaként viselkedik. Ám, elég sokszor megmutatja a törődő és odaadó oldalát, ami remekül árnyalja (Ezzel párhuzamosan kiválóan ért a gyerekekhez és tanítani tudja őket.). Komornyikja, Saikawa pedig a legfőbb humorforrás, hiszen minden megjegyzést baltaarccal és hangon nyom le. Szóval, mindenki kiválaszthatja a számára kedvencét.

Uramichi Oniisan: Azt már előre érdemes tudni, hogy aki a Together With Mama műsorban szerepel, az lecsúszott ember, akik okkal kerültek a szórakoztatás iparának legaljára (eddig szentül hittem, hogy a tévéjóslás a legalja.). Így, ha szerethető vesztesekről beszélnénk, akik ezek mellett próbálják az életüket révbe hozni, akkor az egész korrekt végeredményt hozna. Akkor lássuk néhány karaktert ezek közül. Itt az anime nevét adó Omota Uramichi, aki alkohol és dohányzási problémák miatt az összes atletikai szövetségből páros lábbal ki lett rúgva (legalábbis, ennyi tippet kapunk.). Cinikus, kiégett, néha már már kifejezetten geciként viselkedő gyökér. Nem egyszer, adásban kijelenti, hogy nem szereti a munkáját és néha komplett pszihopata fejet vág. Az apja is ugyanolyan fasztarinya volt, de esze ágában se akar változtatni a helyzetén. Tadano Utano élete folytamatos szívással telt el. Rosszkor volt rossz helyen, hiába tehetséges és nagyon csinos (Szintúgy csak említés szintjén lett felhozva.) Ő, akárcsak Uramichi nem bír magával és állandóan fullba nyomja a kretént. Amikor első alkalommal feltűnt, akkor adásban elbőgte magát és rákezdett a „Ne legyetek szerelmesek, mert akkor folyton át lesztek verve.” -féle riogatásra… egy gyerekműsorban. Emellé egy teljesen életképtelen kapcsolatban él, de tenni nem tesz ellene (ezt azzal próbálja meg kimagyarázni, hogy a kutyának se kell. Ne szórakozz velem, kisanyám. Fiatal vagy, csinos és Nana Mizuki adja a hangod. Ezzel felregisztrálsz társkeresőre, a férfiak döglenek utánad.) Látjátok, hogy hol kezdődik a baj, ha erről a hulladékról beszélünk? Itt viszont már két meglepetés már ért. Iketeru még viszonylag normálisan és emberhez méltóan gondolkodik. Igaz, amikor valami számára vicces dolgot hall (ami számomra egyszer sem volt vicces.), akkor folyton elröhögi magát. Ám, ez legyen a legkevesebb. Aki viszont tényleg pozitív karakter lett, az Mitsuo Kumatani. Egyrészileg, őt a jóérzése és erkölcse juttatta ide. Konkrétan, az előző főnöke részegen elkezdett ütlegelni egy kóbor macskát, mire ő konkrétan úgy szétverte, hogy az egy hónapig infúzióról kapta a bundás kenyeret. Másik részről, állatbarátsága mellé társul még a csendesség, és az összeszedettség. Tehát az eddigiek közül ő még a legnormálisabb, akivel együtt tudok érezni. Ami a többieket illeti, róluk is ejtek pár szót. Cappelini, a kötelező és mocskosmód sztereotip transznemű, Hanbee, aki a díszleteket tervezi (legtöbbször ízléstelen és gagyi végeredménnyel.), Tekito, a műsor rendezője, aki inkompetens, ostoba és a józan ész olyan közel áll hozzá, mint bunyós shounen műfajhoz a megújulás (Télen nyári klippet akar forgatni, nyáron meg télit.).

Summa Summarum, míg a Gakuen Babysitters szereplőgárdája színes, szerethető (Ebből Yagi kivétel.) és élettel teli, addig az Uramichi Oniisan majdnem összes szereplője kiégett, vesztes faszkalapokból áll (Itt Kumatani a kivétel.). Így újfent egyértelmű az állás: 4-2.

Humor.

Gakuen Babysitters: Itt kapunk humort bőven, aminek a jelentősebb részét a gyerekek hozzák. Ebből Taka a főludas, mert általában az ő őrült ötletei okozzák a bajok sokaságát. Pl. A második részben mindenkit rávesz, hogyha Usaida alszik, akkor ők lazán követhetik Ryuuichit azt követelve tőle, hogy játsszon velük. Kotaro is megér egy misét, amikor állandó jelleggel Youko hajviseletét teszi szóvá (Borzasnak nevezi.) Ám, azért a tiniket sem kell félteni a humor szempontjából. Itt Hayato és Taka testvéri kapcsolata és Inomata viselkedése játszik főbb szerepet itt. Felnőttek szempontjából pedig a szülők kicsit sztereotip megjelenítése és Saikawa baltaarcú megjegyzései okoznak nevetést. Tehát, el leszünk látva humorral.

Uramichi Oniisan: Egy poénra jut 100 bicskanyitogató faszság, vagy viccesnek feltüntetett, valójában inkább suttyó marhaság. Jó poénra remek példa az apák napi részben történt malőr. Ugyanis, Usahara és Kumatani feladata volt lerajzolni apjukat, mire azok kiesve a szerepükből, a valós szüleiket rajzolták le. Mikor szóltak nekik, hogy valamit rosszul csinálnak, azonnal rárajzoltak apjukra egy nyuszi/medvefület. Bevallom, ez kifejezetten vicces volt, de itt jön a DE szócska. Uramichi lerajzolta az apját úgy, hogy az egyik kezében pia van, másik kezében egy kisgyerek, amit a lábánál fogva lóbál, majd kijelenti, hogy az apja egy alkoholista gonosz féreg. Nem kell mondani… élő adásban… gyerekek szeme láttára. EZ NEM VICCES! Sokkal inkább bicskanyitogató! De mondjak még példát szar humorra. A viccesnek szánt, de iszonyat vérgagyi pszichopata és lebőgéses pillanatok, olyan ruhák, amik a Kék Osztrigában még elmennek, de egy gyerekműsorban semmi keresnivalójuk, a rendező életképtelen marhaságai, amit már említettem. És ez csak a legfőbb baromságok, mert ki sem akarok térni a további ostobaságokra. Joggal jön a kérdés: Miféle humor képvisel ez a szenny? Egyesek fekete humort mondtak, de ebben egy deka nincs. Suttyó, alpári humor? A South Park és a Brickleberry egyetlen része simán lekörözi. Röhögjünk a saját nyomorúságunkon -féle? Hát az sem játszik. Akkor mégis miféle viccek vannak benne? Elmondom: Semmi más, mint egy -két jól elsütött poénra ráépítettek minimum száz olyat, amit a józan eszű ember inkább botrányosnak tart! Mondom ezt annak a tükrében, hogy szeretem a humor szinte összes fajtáját és a vígjátékok meg mindig elsőbbséget élveznek a szememben.

Mily nagy csoda, újfent a Gakuen Babysitters vitte el a pontot. 5-2.

Dráma.

Gakuen Babysitters: Komolyan mondom, nem értem a címkékért felelős embereket. Ugyanis, erre a drámát simán bele lehet rakni (Bár, ugyanezek ráhúzták a Tokyo Ghoulra a horror címkét.). Már az első rész vége felé, amikor Kotaro lebetegszik és Ryuuichi próbálná felhívni a szüleit. Csak akkor realizálja ténylegesen, hogy már nem élnek és felszakad az összes elnyomott gyász és fájdalom, amit azon a ponton magába tartott (Nem hazudok, az a momentum komolyan próbára tette azt, hogy ne sírjak, annyira jól lett előadva.). Ekkor Youko simogatja meg főhősünk fejét és tömören arra céloz… fenéket kerek perec kijelenti, hogy most látja első alkalommal Ryuuichin a tényleges fájdalmat és ez kell az továbblépéshez (A temetésen egyáltalán nem sírt.). A másik főbb drámaforrást Inomata adja. Akárcsak Ryuuichi a kezdetben, ő is magába fojtja az érzelmeket és inkább a határozott és szigorú arcát mutatja a világ felé. Viszont, amikor első alkalommal van az óvodai részlegben a feje tetejére állítja a dolgokat és Ryuuichi arra kéri a gyerekeket, hogy kérjenek bocsánatot tőle, eltörik a mécses. Ott jelenti ki nyíltan, hogy senki ne kérjen bocsánatot tőle, amikor ő okozta a baj, továbbá csak a tanulás létezik a számára, így teljesen elszigetelődik a többi embertől. Ekkor a gyerekek együttéreznek és sírva kérnek tőle bocsánatot (ezzel egy időben elnyeri a bizalmukat is, ami egy vicces esetbe torkollik a későbbiekben.). Ezenfelül kisebb-nagyobb drámacsomagokat kapunk, cserébe jól előadva.

Uramichi Oniisan: Egyszer próbálták meg a drámát, az is szarul sült el. Usahara annyit hall, hogy Uramichi kiszáll valahonnan. Ekkor kb. egy résznyi giccsparádéban úszó visszaemlékezést kapunk, ahol megpróbálják elhitetni velünk azt, hogy a főhős mennyire szeretettre méltó ember. Közben meg inkább Kumatanit kedveltem meg jobban. A vége mi lett: Usahara azt nem hallotta meg, hogy edzőtermet cserél csak. Az efféle poénok nem tesznek ki több, mint egy részt. Viszont, lehet-e emiatt haragudni rá? Nem, mert a címkék között nincs benne a Dráma. Ergó, ez itt már felesleges azon agyalni, hogy van-e értelme tovább boncolgatni.

Sajnos, ez a helyzet nem olyan, mint a Gakkou no Kaidan vs Mieruko-chan Humor részlege. Hiszen, a Gakuen Babysitters remekül hozott drámát az animébe (és a mangában még jobban üt.), így a pontot egyértelmű ki kapja. Az Uramichi Oniisan… csak vicceltem. 6-2 az állás.

Valósághoz való hűség.

Gakuen Babysitters: Ahogy már az elején kifejtettem, a Slice of Life előszeretettel ábrázol ideális képet, hogy ezzel elterelje a rideg valóságról a figyelmet. Persze, akadnak kivételek és ezt a részt a Gakuen Babysitters simán hozza. Amennyire tele vannak vicces és cuki jelenetekkel, azzal párhuzamosan a családtagok elvesztését és az abból fakadó félelmet bemutatja igencsak valósághűen. Továbbá, a testvéri viszonyról, barátságól és a szerelem érzéséről is kapunk egy csipetnyit. Sajnos, 12 részbe csak ennyit tudtak belesűríteni, de azt kiválóan hozták össze.

Uramichi Oniisan: Ha a Gakuen remekül hozta az életszerűséget, akkor ez az anime homlokegyenest megy a falnak. Élből nyissuk azzal, hogy Japán eléggé szigorúan veszi a médiában behozott törvényeket és annyira komolyan veszik, hogy bárkit képesek kirúgni, ha valami nagyot hibázik. A Together With Mama esetében viszont két lehetőség áll fent.
1. A végső változatot annyira megnyírbálják, hogy a kb. egyórás blokkból csak húsz perc megy le. A maradékot pedig rajzfilmekkel pótolják
2. Vágatlanul leadják.
Ha az utóbbi a helyes, akkor ez a műsor az első adást követően törölnék a picsába és ezekután mindenkit kihajítanának úgy, hogy a média és szórakoztatóiparban soha az életben nem találnának helyet. Innen meg a legtöbbjük mehet az utcára, vagy az Arkhamba.

Nem is akarok rá több szót fecsérelni. 7-2.

Hangulat:
Gakuen Babysitters: Akárhányszor meg lehet nézni, sosem lehet megunni. Annyira jól felépített mini történetekkel, színes karaktergárdával és a cukisághoz hozzáadott humorral és drámával toldották meg az egészet, hogy élvezet minden perce. Persze, nem fenékig tejfel a dolog és vannak hibái (itt nem feltétlenül Yagira célzok csak.). Logikailag kicsit bukdácsol számomra az, hogy a főiskolások első alkalommal furcsán néznek arra, hogy mi a fenét keresnek itt óvodások, de rá pár részre teljesen normális lesz számukra, hogy órán vagy szünetben néha szabadon járnak fel és alá. Továbbá, akik nem kedvelik a cuki dolgokat, azok messze kerülni fogják. Ám, ezek nem nagyon csorbítják a kerek egészet.

Uramichi Oniisan: Itt hangulatról beszélni? Ha a „Stimulálóbb az az érzés, hogy a Fradi-Újpest meccsre bemész az egyik rajongói szektorba, teljesen az ellenfél csapatának öltözve.” hangulatféle, akkor igen. Poént félretéve, teljesen defektes az elejétől fogva. Annyi szar ötletet hoztak be, amit lehetett volna bőven javítani és már élvezhetőbb lenne. Így viszont inkább botrányos, bicskanyitogató, ostoba, nulla humort és semmiféle valóságérzetet nem generáló valamit kaptunk, amit nekem egy lapon kéne emlegetni. Mikor lement mind a 12 rész, akkor már nem volt kérdés, hogy ez 2021 egyik legnagyobb csalódása.

A végeredményt nem kell firtatni. A Gakuen Babysitters nyerte ezt a harcot 8-2-re.

Végszó.

A világ tele van rejtélyekkel és ebben az esetben az animeipar sem kivétel. Hogyan lehet létjogosultsága egy olyan folytatásnak, aminek már semmiféle nyitott szála nem maradt? Miért nincsen a No Game No Lifenak második évada? Miért adják oda az egyik legígéretesebb shounent egy olyan stúdiónak, aki telibeszarja az egészet és folytonos hátteres segítség nélkül már zátonyra futtatta volna? Ám, ezek messze eltörpülnek el attól a rejtélytől, amit ezzel az összehasonlításhoz való segítséget, vagyis a MAL-t használtam. Első alkalommal ránéztem a Gakuen Babysittersre, ami 7.90 ponton áll. Ez még teljesen vállalható, de az Uramichi Oniisan 7.74-es pontszáma meglepett. Most komolyan, mi a fene van ezzel a világgal?! Az még oké, hogy a Gakuen Babysitters nem mindenkinek nyerheti el a tetszését, de az, hogy szinte hajszállal mögötte kullog ez a defektes, humortalan, botrányos és gagyi valami, azért eléggé összezavar. Ám, lehet az Uramichi Oniisan felé egy plusz dolgot említeni, de ez annak köszönhető, hogy egy másik szemszögből gondolok bele. Mi az angol címe az animének: Life Lessons with Uramichi Oniisannal, durva fordításban Élet Leckék Uramichi Oniisannal. Ez teljesen helytálló, hiszen hasonlóan a School Dayshez, itt is elmond valamit. Ebben az esetben azt, hogy milyen felnőttek ne legyünk a való életben: Kiégett, beletörődő és megalkuvó. Ha van lehetőség a változásra, akkor tegyünk is érte és NE próbáljuk másra fogni. Uramichi letehetné a cigit és a piát és akkor még sikeres karriert futhatna be. Utano kidobhatná az életképtelen párját és próbálkozhat más pasiknál, ahol szépségéből adódóan még válogathat is, továbbá az énekesnői karrierje még ívelhet felfele. Ergó, ha a kudarctól félünk és emiatt nem ragadjuk meg a lehetőségeket, akkor nem is élünk igazán. Ennyi volt az összehasonlításom. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.