Sziasztok!

A Tegnapi nap folyamán bejelentették az idei Oscar jelöltek listáját ahol is az animációs film kategóriába sikeresen bekerült Miyazaki Hayao legutóbbi alkotása a Kaze Tanichu is.

thewindrises_poster2.jpg

Miyazaki korábban már nyert egy Oscart a Chihiro Szellemországban című alkotásával amit olyan filmek elől vitt el mint a Jégkorszak, a Lilo És Stitch és a Szilaj,majd 2005-ben megint jelölték a Vándorló palotáért ám akkor a díjat a Wallace és Gromit vitte el.Az idei ellenfelei közt van például a Gru 2 ,a Croodék és a Jégvarázs,bár bevallom ezek közül csak a Gru 2-őt láttam,a Jégvarázst úgy 30 perc után untam meg. Viszont meglepett hogy az agyondicsért Szörny Egyetemet innen is kizárták szal a Pixar az idén nem nyer díjat . Nagyon drukkolok a Kaze Tachinu-nak,nyerjen ismét egy anime Oscar-t :)

Ja és még valami: Miyazaki Hayao aki korábban ismételten bejelentette visszavonulását pár hónapja bejelentette hogy mégsem vonul vissza,már megint!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr835762378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása