Sziasztok!

Mai alanyom hasonlóan a Code Geass-hez és a Bersrkhez már elég régóta megérett arra hogy beszéljünk kicsit róla.

Bevallom alapjáraton semmi bajom a shoujo és a romantikus animékkel hiszen valljuk be ezek is tudnak szórakoztatóak lenni. De ha egy ilyen anime nem szól másról mint a főcsaj szüzességének elvesztéséről na akkor ott kiborul a bili.

Mai alanyom a Fushigi Yuugi amely már Member emlékezetébe is belevéste magát és azután döntöttem el hogy megnézem hogy beszámolt róla az Ayashi No C videójában.

fushigiyuugi1.jpg

A Fushigi Yuugi Yuu Watase shoujo mangája alapján készült ami a mangaka legelső sikert aratott műve volt de  a Shogukukan díjjat mégiscsak az Ayashi No Ceresért kapta meg.De ez is sikeres lett annyira hogy 1995-ben elkészítettek belőle egy 52 részes sorozatot amit a Studio Pierott (ajjaj) készített. Jó mondjuk akkoriban a Pieott még nem animék eltrollkodosával foglalkozott.

A Történet 2 barátnőről Miakáról és Yui-ról szól akik egy napon furcsa kalandba keverednek.

the_mysterious_play_tv_139.jpgTörténetesen abba hogy egy könyv a Négy Isten Univerzuma egyszercsak beszippantja őket és a 2 lány már a középkori kínai mondavilágban ébred.

Ugyan fogalmuk sincs hol vannak de ekkor megtámadja őket néhány bandita de szerencsére megmenti őket egy Tamahome nevű srác aki egy furcsa jelet visel  homlokán.

the_mysterious_play_tv_002.jpgPersze ezek után eltűnik ahogyan Yui is kikerül a könyből csak Miaka marad ott aki hamarosan eljut a császári palotába ahol megtudja hogy azt hiszik róla hogy ő az a bizonyos Suzaku No Miko nevű kiválasztott akinek meg kell idéznie a császárság szent állatát a Suzaku-t. A Csaj bele is megy nagy nehezen csakhogy az állat megidézéséhez össze kell gyűjteni a 7 Suzaku Seishit vagyis olyan embereket akik kínai jelet viselnek a testükön. 3 könnyen össze jön mivel Tamahome,A Császár és egy belső ember Nuriko is közéjük tartozik.

the_mysterious_play_tv_099.jpgSzóval már csak 4 kell. Ugyanakkor adott a gond miszerint egy szomszédos Ország Kouta le akarja rohanni őket és ehhez az ő papnőjüket a Seeryu no Miko-t használják fel aki viszont nem más mint Yui.Ugyanis mikor visszatért a könyvbe egy csapat bandita megint megtámadta de megmentette őt egy Nakago nevű fazon de persze kicsit ferdítve adta be neki a sztorit így a csaj azt hiszi hogy megerőszakolták és hogy Miaka tehet az egészről amiért nem védte meg. Ezek után persze halálos ellenségként tekint rá.

the_mysterious_play_tv_068.jpgElhatározza tehát hogy ő fogja előbb megidézni a szörnyét a Seeyriut hogy bosszút állhasson rajta persze Nakago-nak más tervei vannak. Sose találjátok ki mi az!

Miaka-nak tehát sietnie kell az emberek megtalálásával illetve küzdenie kell a szerelemért is amit Tamahome iránt érez.

Szóval lényegében ennyi a sztori. Ahogyan az Ayashi-nál is van ez is egy rémmód átlagos szerelmi történet megfűszerezve egy kis fantáziával. Ez a kettő kombinációja nem rossz és ez nincs is annyira túlerőltetve itt de sajnos ez is egy idő után eléggé monotonná válik. Plusz ha elhagyjuk a keretsztorit akkor ezt is leegyszerűsíthetjük.

Szóval adott egy rém átlagos csaj aki szerelmes a főhős pasiba csakhogy belé az ellenségévé lett barátnője is szerelmes akibe viszont az egyik Seeiryu seishi is bele van zúgva de nem kell neki mivel ő csak azt a pasit akarja ugyanakkor az átlagcsajba a császár is szerelmes de a csajnak meg ő nem kell.


Szóval megy a csöpögés ezerrel itt is de legalább nincs dögunalmasan előadva. De mint mondtam egy idő után eléggé önismétlődő lesz a sorozat plusz mintha itt is túl nagy hangsúly lenne a lányok szüzességének az elvesztése,a nemi erőszak próbálgatása és a szarkavarás.

Az anime látványa egész jó illik a 90-es évekhez.A Szereplők is egész jól néznek ki az más tészta hogy a pasik 90%-a bishounen és hogy a Gravitation-ben több sikerük lenne mint itt plusz Nuriko-ról kiderül hogy valójában pasi és szerelmes a császárba.

cereal_guy_meme.jpg

A Harcok is lényegében egész jók lettek bár itt is vannak unalmasabbak,a végeharc viszont annyira el van húzva hogy az nem igaz. Komolyan 2 részen keresztül gyepálják Nakago-t majd az uccsó 5 percben Super Saiyen módba lépett Tamahome kinyírja. Pfffff.

Nézzük a szereplőket mivel hát ők se semmik. Miaka egy szerethető ugyanakkor eléégé falánk csak viszont nála figyelhető meg a legnagyobb karakterfejlődés a sorozatban. Tamahome a Random Testőrguy  aki a kötelezőin kívül sok mindent nem csinál a sorozatban,Yui viszont egy katarsztrófa.Ez a csaj egyszerűen kész,az elején ugyan még egész elviselhető de a közepére már egy irritáló p@csa válik belőle aki inkább hisz egy cicasrácnak akit 5 perce ismer mint a legjobb barátnőjének akit gyerekkora óra ismer. Persze jön a lelkizéssel hogy ő nem is haragszik annyira rá . És persze itt van Nakago is aki úgymond a főgonosz lenne a sorozatban de inkább csak kavarja a szart,mindenkit leszar maga körül és persze úgy beszél hogy alig lehet érteni hogy mit mond. És most elárulom mit akar:

ÚJ VILÁGOT AKAR TEREMTENI YUI EREJÉVEL AHOL Ő A FŐNÖK!


tumblr_m3yr3wiBcp1qds0ax.jpg

Komolyan ez már annyira elcsépelt,mással már nem is tudnak előjönni csórikáim mint a világelfoglalással . Hogy nem tudnak jobb hobbit kitalálni maguknak. Na mindegy

A Mellékszereplők is elég vegyesek,kapunk banditavezér srácot,felnőtt Shippo gyereket,Csodadoktort,Furulyaművészt meg ilyeneket.

Végül jöjjenek a zenék. Nem rosszak csak amolyan semmilyenek. Az opening dal egész kellemes de úgy kb a 20. rész után már áttekertem mert már nem érdekelt annyira.

De mondom egész kellemes csak egy idő után már eléggé unalmas. Ugyanez elmondható az endingről is és a betétdalokról is. De hát ugye a 90-es években ilyen op-jai és endingjei voltak az animéknak.

Nos ezzel a végére is értem. Várakozásaimmal ellentétben a Fushigi Yuugi egyáltalán nem azt hozta amire számítottam de összességében nem volt egy szenvedés. Még így is értelmesebb mint a Ceres.

Fushigi Yuugi


-Idő: 1995-1996

-Stúdió: Studio Pierott

-Rendező: Hajime Kamegaki (Ayashi No Ceres,Sonic X)

-Műfaj: Shoujo

-Opening: Akemi Satou -Itooshii Hito No Tame Ni

-Ending: Yukari Konno -Tokimeki No Doukasen

-Hossz: 52 rész +  13 OVA

Tetszett:


-Jó  A Történet

-Érdekes szereplők

-Miaka

-Szép a látvány

-Jók a harcok

-Opening és Ending

Nem Tetszett:


- Túl sok a csöpögés rész

-Egy idő után nagyon Monoton és ismétlődő

-Yui és Nakago

-Betétdalok

-Elhúzott végeharc

-Túl nagy a hangsúly a szexualitáson

Értékelés:


-Százalékban: 65 %-Közepes

-Pontban: 7/10

 

Nos ez lenne róla  véleményem,mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr594910430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shark Wolfram 2012.11.20. 19:52:22

Miután megnéztem az anime-t jó volt elolvasni ezt a kritikát. Igen jól leírtad azokat a dolgokat amik fárasztóak voltak a sorozatban. Komolyan mondom a tizedik ilyen "szeretlek de aztán nem aztán megint", meg "vegyük el a lány szüzességét mert ezt meg ezt tette" jelenet után már sírtam.
süti beállítások módosítása