Szegasztok!
Egy kegyetlenül húzós hét után végre sikerült időt szakítanom az írásra is. Ezúttal egy olyan japán játék bemutatására kerül sor, mely már 1987 óta, mindmáig az eladási listák elején debütál. A játék történelmet írt és kinőtte magát egy saját műfajjá is. A Final Fantasy sorozat XIII. darabjával lesz dolgunk az alanti sorokban, jó szórakozást hozzá!

„Jihl Nabaat tábornok lassan, egyenletes lépésekkel sétált a kövekkel poroszosan kirakott leszálló pályára. Az előtte magasló kastély alulról meg volt világítva ékes, de ugyanakkor halált sugalló vörös és szürkéskék fényekkel. A teliholdat sűrű felhőréteg borította.  A gyászos hangulat azonban mégse neki szólt, akaratlanul is elmosolyodott, mikor a palota kapujával szembe állt. Két oldalt sorakoztak a géppisztollyal felszerelt katonái, mikor megjelent közöttük a hatalmas koporsót szállító kíséret. Egyik ellensége feküdt benne, a kíséretben pedig ott volt a halott társa is, megbilincselve. Eléjük irányította a lépteit: a bilincsbe vert lány gyászos tekintete dühvel telien kezdett forrni. Jihl és a fogoly tekintete élesen ütközött. Nabaat csípős mosollyal az arcán, megigazította az aranykeretes szemüvegét.

- Vigyázzatok rájuk. Minden feladathoz megvan a tökéletes eszköz.”

Ha van a közelmúltban játék, amiről a vélemények szélsőségesen megoszlanak, akkor az egyértelműen a Final Fantasy XIII. Sokan állítják, hogy semmi köze a korábbi részekhez, nem méltó arra, hogy ezzel a nemes címmel hozzák forgalomba. Ugyanakkor egy nagyobb réteg pedig minden idők egyik legjobb sci-fi JRPG-é játékának hirdetik. Mire alapoznak ezek az emberek? Melyik oldalnak van igaza? Érdemes nekünk a játékot egyáltalán kipróbálni? Nézzünk hát akkor bele a következő sorokba, hogy választ találjunk a kérdésünkre.

A történetbe Lightning, egy ex-katonanő szerepében fogunk csatlakozni, aki a húga, Serrah megmentésére siet. A testvért, megannyi más emberrel együtt kiválasztotta egy idegen faj, a L’Cie és megjelölte a tetoválásukkal. Ilyenkor az emberből Pulse L’Ciek válnak és egy lehetetlen döntés elé kerülnek: mikor egy L’Cie kiválaszt egy embert, azt nem csak egy tetoválással, de egy feladattal is felruházza. Ha a delikvens képes sikerre vinni a küldetését, teste kristállyá változik, ám, ha elbukik, élete végéig szörnyként kell vergődnie. A kormány ezt a folyamatot veszélyesnek látja, így a L’Cie és a pulse L’Cie-ket ellenségnek titulálja. Propaganda eszközökkel pedig a nép szemében is a démonokat kovácsolnak belőlük. A folyamat áldozatai után fejvadászokat küldenek, majd a foglyokat válogatás nélkül deportálják és kíméletlenül kivégzik őket. Szembeszállva az idegen fajjal és a kormány erőivel (PSICOM), Lightning egy olyan harcba keveredik, melyet esélye aligha lehet megnyerni. Az eltökélt harcos azonban nem adja fel…

A történet részletezésével leállnék, mert a játék egyik legnagyobb öröme a sci-fi világ felfedezésében rejlik. Amit az előbb leírtam az már az első két percből kiderül, de a teljes, rendkívül részletes és sokszálú sztori egy könyvet vagy akár egy filmet ki tudna tenni. Valami fergeteges élmény a FF XIII világában végigkövetni az eseményeket, ahol a készítők kiváló dramaturgiai eszközökkel fokozzák folyamatosan a feszültséget. Az érzelmek nagyon mélyek és kölcsönösek, a párbeszédek ütősek, mindezt zseniális karakterekkel felvonultatva. Manapság már sajnos ritka, hogy egy ekkora szereplőgárdával bíró játék, ilyen nagy szimpátiát váltson ki a szemlélőből. Nagyon dicséretes elem a megjelenő társadalomkritika a rasszizmust illetően. Remekül reflektál a téma alapjaira és nagyon élethűen festi le a szemléletet. Lesz egy jelenet, mikor egy L’Cie karakterrel belépsz egy vidám emberekkel teli városba: valami leírhatatlan, ahogy az ember folyamatosan azon agyal, mikor és hol bukik le.

Ezután térjünk akkor át a környezet vizslatására: eszméletlen hangulatos helyszíneken fogunk megfordulni, leszünk az egekben, városokban, erdőkben, de még titkos katonai létesítményekben is megfordulunk. A Sci-fi világ rendkívül egyedi és hangulatos, mely még a ruhákon és az ellenségeken is megmutatkozik. Ami teljessé teszi az élményt az a szédítő grafika. Az eddigi legszebb FF játékkal van dolgunk és ezen a téren sok más, konkurens játékot is kenterbe ver. Az eddig tökéletes receptet pedig kiváló zenékkel fejelték meg, remekül passzolva a különböző jelenetekhez. A játékmenethez érve elérkeztünk egyben a legnagyobb problémához is, ami sajnos a játék egészét meghatározza: csúnya neve van, linearitás. Sok szabad mászkálásban nem lesz részünk, a kaland 85% százalékában kiszabott helyszíneken fogunk fékezhetetlenül harcolni. Ez viszont bárkinek, legyen akármilyen nagy fan is, egy idő után iszonyat repetitívé válhat. A fontos kereskedelmi opció is kissé gyengén lett beépítve, kissé röhejes, ahogy egy ellenséges területen leállunk egy automatánál feltankolni. Ami még ennél is jobban fájhat, az a karakterek irányításának határai: a történet folyamán már idegesítően gyakori lesz a szálak közötti váltakozás, gyakran kiesik az irányításunk alól az egyik legtáposabb szereplőnk. Dramaturgia szempontjából ez ugyan nagyon jó megoldás, de játékmenetbeli kontraként ez egy újabb tüske: nagyon sokáig nem lesz alkalmunk egyedi csapat felosztást szerveznünk. A harc viszont, meg kell hagyni, nagyon pörgős és a JRPG szisztéma egyik új üdvöskéje: ugyan egy karaktert irányíthatunk alatta, de nagyon meg kell gondolnunk, hogy kinek milyen szerepet szánunk a különböző ellenfelek ellen, főleg az izzasztó boss harcok során. Ezek név szerint: kommandós, gyengítő, gyógyító, tank, szabotőr, támogató. Ami tovább fokozza ezek feszültségét, hogy nincs megállás: a harc folyamatos, gondolkodni időnk itt nem lesz sok.

A taktika viszont nem csak a harc szerepén fog szerepet játszani, jó példa, hogy néha lopakodnunk is érdemes lesz egy-egy keményebb ellenfél esetén. Akárcsak az eltérő útvonalak, mikor a csapatfelosztásunkhoz híven el kell dönteni, melyik harcban tudnánk jobban helyt állni, hogy az azt követő csataértékelésben minél több csillagot megszerezzünk az ötből. A karakterfejlesztés XP-ben mérendő itt is, ráadásul nagyon sokrétű, mivel több karakternek több szerepet is felturbózhatunk. Ráadásul itt megjelenik az a tipikus RPG fejlődési vágy, ahol szinte mindig úgy érezzük, hogy már csak egy kicsi kell az adott szerep következő szintjéhez.

A FF XIII a monoton linearitása ellenére is meglepően élvezetes játék, fordulatos történettel és a szívhez közel növő szereplőkkel. A FF rajongóknak egyáltalán nem fog csalódást okozni, még ha elsőre szokatlan is lesz a különböző hagyományok szakítása miatt. Ha szereted belevetni magad ún. interaktív filmekbe, ennél jobb játékot jelenleg nem találsz a piacon.

MrTimbol

8.7/10

Pro/Kontra

+ Öt csillagos történet

+ Kiforrott jellemű karakterek

+ A harcrendszer

+ Társadalomkritika
+ Gyönyörű grafika

+ Egyedi, hangulatos világ

+ Fülbemászó OST

- Az egész játék lineáris

- Egy idő után repetitív

- A szálak néhol túl gyakran ugornak ide-oda

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.