Sziasztok! Amikor ebbe az animébe belefutottam, a lehető legérdekesebb felütéssel találtam szembe magam. Egy négyéves kissrác, aki egyedül beköltözik egy panellakásba? Ez egy kellemes Gakuen Babysittersnek hallatszott, amit meg imádok, szóval neki is ültem mind a 10 résznek semmiféle utánaolvasás nélkül. Ám ekkorát utoljára akkor tévedhettem, mint a részeg román, aki bölcs döntésnek látta szelfit csinálnia egy medvével. Ugyanis, ez az anime minden egyes epizóddal olyan mélyre rántott, hogy a végére legyökereztem (Aztán persze már rügyezni is kezdtem, de ez lényegtelen.). Szóval, itt a Kotarou wa Hitorigurashi, avagy angol címén Kotaro Lives Alone (hazai címén Kotaro, aki egyedül él.).

A Kotarou wa Hitorigurashi alapja egy 2015-től mai napig futó manga, ami a Big Comic Superior adott ki. Az anime változatot a LINDENFILMS stúdió adta ki és a Netflix pénzelte. A történet alapját már leírtam: Kotarou Satou, egy négyéves kisfiú költözik be, közvetlenül a kiégett mangaka, Shin Karino mellé. A kettős hamar összeismerkedik, ahogyan a panel többi lakója is tiszteletét teszi, akik a következők: Mizuki Akitomo, egy Nightclubban dolgozó nő, Isamu Tamaru, aki eléggé sötét bizniszekben jártas és később csatlakozik Sumire, aki felületre hidegvérű, de legbelül sebzett üzletasszony. Innentől minden rész több kalandot ölel fel, amik ugyan minimálisan, de valahogyan kapcsolódnak a nagy egészhez. Viszont a főbb témája lelkileg megtépázott szülő kudarcos gyereknevelésének következményeit tárja fel, illetve a gyermekek (ez esetben Kotarou) továbblépését mutatja be. Szóval, a MAL címkekészítői megint csak a heréjüket vakarhatták, mert nincs az anime adatlapján a dráma címke. (Vicces, mert a mangánál meg ott van. Ezért dupla fail a MAL részére.)

A látvány igazán jó lett. Bár, a legfurcsább a főhős, Kotarou dizájnja. Vagyis, miért kellett macskaszerű pupillákat adni neki? Oké, tudom, hogy a mangában így van és annak örüljek, hogy nem kapta meg a manga borítóképén feszítő tokát, de attól függetlenül teljesen kiüt a képből. A zenék terén az opening és az ending kicsit egymással szemben állnak. Míg az első reményekkel teli, addig az ending nagyon szomorú és magányos hangvételű. Az OST többi része nem emlékezetes, viszont nem lóg ki az anime hangulatából.

Ami a karaktereket illeti, itt eléggé furcsa a felhozatal. Kotarou felületre udvarias, tárgyilagos és rideg személyiség, akinek eléggé furcsa szokásai vannak. Ha nem fürdik egy napnál tovább, mindenkitől távol tartja magát, zsebkendőt eszik, folyton kedvenc anime karakterét, Tonosant utánozza stb. Ám, legbelül sebzett és szülői szeretetre vágyó ember, aki a külvilág felé keménynek mutatkozik. Shin a kiégett mangaka kezdetben a „mindenbe beleszarok.” életvitelt képviseli, de hamar meglátszik rajta, hogy van benne szeretet és törődés, mert Kotarout folyton kíséri és segíti, ahol tudja. Isamu, a Yakuza csávó comic relief karakter. Első látásra nem szívesen találkoznál vele az utcán, de valójában imádja a főhőst és szívesen simogatná (amire persze kap egy karddöfést a bordái közé.). Mizuki egy kedves, aranyos nő, aki Kotarou számára igazi anyapótlék. Ayako/Sumire pedig a tényleges megmutatója, hogy milyen lenne Kotarou felnőttként. Ezenfelül kisebb nagyobb mellékszereplők is feltűnnek, de azok csak egy-két sztori erejéig lesznek fő középpontban.

Ideje szót emelnem a legfontosabb témáról, ami ennek az animének az előnye és hátránya is egyben: Családon belül elkövetett erőszak/elhanyagolás és annak végeredménye a gyerekekre nézve. Előnynek azért lehet mondani, mert Kotaroun keresztül teljes kivetülése megmutatja. Hiszen az apja elhagyta, amikor fiatal volt, anyja pedig szó szerint leszarta a pofáját és végül örökre otthagyta. Emiatt egy olyan kemény falat épített maga köré, amit lebontani ezerszer nehezebb, mint azt bárki gondolná. Nehezen mutatja ki érzelmeit, állandóan fapofát vág, tényszerű hangon beszél. Ám nem egy cselekedete megmutatja, hogy ő bizony még mindig óvodás, aki szülői szeretetre vágyik. Ezt hívom én néma sikolynak, ami szerintem ezerszer rosszabb, mint akármelyik celeb vagy youtuber nyivákolása a gyerekkoráról, problémáiról vagy úgy mindenéről. Hiszen ezzel csak sajnálatot akar kicsikarni, de útközben tele van a zsebe pénzzel és csak a saját hülyeségéből elkövetett botrányait próbálja elföldelni (Nem mondok példákat. Biztos vagyok benne, kikre akarok célozni.). Visszatérve a témára. Más pontokon is jól süti el a dráma vonalat, de meg kell valljam az őszintét, a hibák inkább erős nagyságban vannak jelen dráma terén. Ugyanis, az anime eljátssza ugyanazt a hibát, amit Kohei a BNHA-val kapcsolatban: Minden második karakter szülői háttere az, hogy seggfejek voltak! Most komolyan mondom, ezzel konkrétan aláástak az animének. Viszont, jöttök azzal, hogy „De Ragna! Ez volt a készítő célja, nem? Hogy megmutassa a szülői magatartás hiányának valós következményeit, nem? Akkor miféle hülyeségeket herdálsz össze?” Nos, laikus szemszögből igaznak hat, csak egyetlen banánhéj van, amibe elcsúszik a dolog: Humor.

Bizony ám. A Kotarou Lives Alone tartalmaz vicces jeleneteket. Viszont, nem tudja helyén kezelni a dolgokat. Hiába vannak jól felépítve a poénok és a csattanó is jól jön ki, nem tudsz rajta jóízűt nevetni, mert azzal a kanyarral csap bele ismét a szomorú részekbe/pont azelőtt nyomta le az egyik légszívfacsaróbb jelenetét. A tíz rész nem tud egyensúlyt tartani vígjáték és dráma között, amivel csak magát lőtte tökön az egész. További hibája, hogy bizonyos konfliktusokat szinte rekordgyorsasággal old meg, ami szintúgy nem tesz jót neki. Erre remek példa Mizuki kiírása. Abszolút összecsapottnak és bénaként lehetne leírni azt, ahol a sztori végén csak nézel ki a fejedből és felteszed a kérdést: „Ezt most miért így?” A végére meg még egy kérdés maradt az egészben megválaszolatlanul, ami szerintem mindenkinek felmerült a fejében a tíz rész alatt (aki esetleg tudja, az legyen szíves kommentben megválaszolni.): HOL A JÓ BÜDÖS PICSÁBA VOLT AZ EGÉSZ ANIME SORÁN A GYÁMÜGY?!

Értékelés:

Pozitívumok:

-Látvány.

-Zene

-Depresszív hangulat.

-A fő téma bemutatása.

-Szívfacsaró jelenetek.

-A főbb karakterek.

-Tanulságos.

Negatívumok:

-Néha túl sok a dráma.

-A humor teljesen el van nyomva.

-Minden második szülő pszichológiai eset itt?!

Végeredmény: 75%

A Kotarou Lives Aloneról bőven elmondhatjuk azt, hogy ha megnézi bárki, akkor gazdagabb lesz tőle az átlag otaku. Noha hibái kilógnak az ember szemei elé, ezt félretéve nagyon tanulságos és szívszorító animét kapunk a végére. Várom a második évadot (ha lesz.). Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.