Sziasztok! Áh, a Devil May Cry neve egyenértékű a Capcom újabb aranytojást tojó tyúkjával. Ami kezdetben egy Resident Evil 4-nek készült demo volt, az 2001-ben látott napvilágot a sorozat első részeként a Playstation 2-re. Hatalmas sikereket ért el, ám a 2 évvel későbbi részről ez már messze nem mondható el. A játékosok sokat panaszkodtak a játék unalmas és hótegyszerű mivolta miatt. Ám a Capcomot nem kellett félteni, mivel a harmadik résznél mindent feltettek egy lapra. 2005-ben ez akkorát szólt, mint egy atombomba, a szaksajtó (ami akkor tényleg az volt.) és a játékosok az egekig magasztalták. Személyesen itt kapcsolódtam be a szériához és azt kell mondjam: Jogos minden dicséret. Pörgős akciómenet, az akkori korban remek látványvilág és feszes muzsikák szabályosan odaláncoltak a PS2 elé. Persze nem feledkeztem el a széria ikonikus főszereplőjéről, a félig ember, félig démon Dantéról, és testvéréről, Vergilről sem. Ezek adták a harmadik rész sava-borsát. Főhősünk az a fajta karakter, aki soha nem feszül rá a dolgokra és minden bosst beolt, mielőtt legyalulja őket. Vergil ezzel szemben a démonok oldalát képviseli, de képes a nagyobb gonosz ellen testvérével összefogni. Emiatt a végső boss fight kettejük között hagyján, hogy izzasztó volt, de marha epikus is. Summa Summarum, igazi királyság, amit már csak a Sony házi fejlesztésű kaszabolója, a God of War ugrott meg. A Capcomnak pedig nem kellett kétszer szólni a folytatásért, ugyanis a negyedik rész immáron 2008-ban jelent meg. Noha Nero karaktere szintúgy szimpatikus volt és immáron multiplatformos formátumra tértek át, de ez számomra egy kicsit feltuningolt 3-ra hasonlított. A cég ezekután egy ideig nem foglalkozott újabb részekkel, csak Dantét és Vergilt szerepeltette különböző játékokban. Aztán 2013 előtt kitalálták, hogy újravarrják a DMC történetét, ezért számozás nélkül dobtak piacra egy újabb első részt. Persze erre a rajongók felszisszentek és nem ok nélkül. Noha a technikai részleg kifogástalan lett, ez nem mondható el a történetről és a karakterekről. Még nem volt baj, hogy a testvérpár immáron Nephilim, vagyis félig ember, félig angyal volt, de azzal már igen, hogy míg Dantéból egy edgy, emós tinit csináltak, akinek a szókincse a „Fuck” végtelen változatából állt, addig Vergilből egy utolsó, gerinctelen, undorító faszkalapot, aki számára semmi sem szent a hatalom érdekében. Meg a sztori is úgy alakult, hogy Mundus inkább javított az emberek helyzetén, ezzel kvázi mi lettünk a rosszfiúk. Szóval jah, nem olyan rossz játék, mint amilyennek beállítják, de azért ezek elég fájó pontok voltak. Viszont, a Capcom tanult ebből a hibából és a 2019-ben debütált ötödik résszel minden kijavítottak, amit az előző darabban elkurákoltak. Röviden ennyi lett volna a játék vonal, de anime terén mi a helyzet? Nos, 2007-ben lett kész a Madhouse által egy 12 részes széria, de csak egy évvel később jött ki. Jómagam a harmadik rész lázában álltam neki és nekem tetszett, még a mai napig is szívesen leülök elé. Ennek is persze megvolt a baromsága, mint pl. igazi sztori hosszú ideig nincs, csak epizódonként jön egy démon, akit Dante lecsap. Aztán a harcok rövid mivolta is bökte a csőrömet, de még mindig jobb adaptáció, mint például a Farmagia, Corpse Party vagy a Blazblue:Alter Memory. És most 2025-ben rajtolt egy újabb anime széria a Netflixen. Lássuk is, milyen lett, de előre szólok: Nem volt ebben köszönet, mire a 8.-ik rész lement. Úgyhogy spolieres lesz, hogy lássátok az okát.

Az anime a Studio Mir gondozásában jelent meg, rendezőjeés írója Adi Shankar. A történet kezdetén egy fehér nyúlmaszkos figura lenyúlja Sparda legendás kardját és következő célpontja Dante nyaklánca. Ezt persze a Darkcom nevű szervezet megneszeli, ezért kemény módszerekkel elfogják főhősünket. Vezetőjük, Mary Ann Arkham már most kinyírná a gecibe, mivel számára „A halott démon a jó démon.”, de a nyúl és annak csicskásai (akik egytől egyig bossok a különböző DMC játékokból.) rajtuk ütnek. Az Alice Csodaországából szökött rohadék célja nem más, mint elpusztítani a pajzsot a Makaiban (a démonvilág itteni megfelelője), amit Sparda, Dante és Vergil apja állított fel, hiszen az ott lévő helyzetek csak az erős démonoknak kedveznek. Esemény eseményt követ és… tudjátok mit? Erről nem akarok értekezni, mivel csak ismét felbasznám az agyam. Helyette térjünk rá a technikai oldalra.

A látvány egész jó. Nem a legkiválóbb minőség meg erőst szokni kell, de az akciójelenetek szolidak és pörgősek. Persze a lélektelen CGI itt is beficcen, de mivel már megedződtem a Momentary Lily nevű istenkáromlásnál, ezért ezt már nem vagyok hajlandó haragudni. Viszont a zene! Az a széria legerősebb pontja. Igazi 2000-es évekből hozott ismert és imádott dalok, vagy a játék harmadik és ötödik játék fontosabb számai kicsit feldolgozva. Annyira megdobják a hangulatot, főleg a hatodik részben elhangzó, külön ehhez elkészített Evanesence Afterlife szám. Tehát erről az oldalról tényleg kihozta a stúdió a lehető legtöbbet. Kár, hogy minden másra baromira nem ügyeltek, de még mindig nem akarok ragelni.

Karakterek szempontjából Dante első látszatra megmaradt a játékbeli változatnál. Laza, folyton durrogtatja az poénos kommenteket és nem rest még White Rabbitre is megjegyzést tenni. Kedvencem a Resident Evil utalás volt, miszerint járt már Racoon Cityben. Ám ezzel párhuzamosan nem egyszer van baleknak beállítva, aki képtelen a helyzetet kezelni. Erre remek példa, hogy az bossokból csak kettőt tud megölni… később ezt ecsetelem. Másik fő karakterünk Mary Ann Arkham, aki főhősünk csak Ladnyek nevez el. Ő itt a kemény, tökös katonacsaj, akinek a szókincse kimerül a „bazdmeg, kibebaszott.” végtelen permutációjából. Itt a szerepe, hogy megtanulja, hogy semmi sem fekete és fehér (vagyis hasonló, mint a harmadik résznél volt.). Hogy ezt hogy teljesíti? Majd meglátjátok, hogy mi volt az agyam felbaszódásának legfőbb oka. De még meg kell említenem a széria fő gonoszát, White Rabbitet. Egy igazi dörzsölt, számító rohadéknak látszik, de a széria előrehaladtával látjuk meg, hogy a céljai logikusak (még ha a módszer kicsit túlkomplikált.). Persze vannak más mellékszereplők, de azok csak betöltik szerepüket (mondjuk jót nevettem Agni és Rudra butaságán, ami lore pontos.). Emellett a humor is működik, ahogy megvannak az erős drámai részek is. Már most azt lehetne mondani a laikus, hogy ez egy egész jó adaptáció, ami csak darabokat dolgoz fel a játékokból, de képesek önállóan megállni a lábukon, ám egyetlen kérdés joggal felmerül: Miért jövök elő újra és újra azzal, hogy felbasztam az agyam? Na itt az ideje begyújtani a szarkatapultot, elengedni a vadat a láncról és kijelenteni: Ez kérem újabb ékes bizonyíték arra, hogy miért rándul görcsbe a gyomrom, mindahányszor meghallom, hogy valami játékból filmet, vagy animét csinálnak.

Jöjjön az első problémám. Miről szólt mindig is a Devil May Cry? Valami óriási erejű démon feltűnik a csicskásaival, hogy megetesse a fütyköst az emberiséggel, lévén mind gonoszak és velejéig romlottak. Persze Dante ezt mindenáron megakadályozza, miközben durrogtatja a poénbombákat, mesterien kezel mindenféle helyzetet és beoltja a bossokat. Persze ehhez néha a csapata is hozzátársul, hogy meglegyen mindaz, ami reflexeinket, azonnali döntésképességünket és a hack and slash játékokban szerzett tudásunkat próbára tegye. Azt azért hozzáteszem, hogy van benne valamennyi komolyság is, ahogy átgondolt történet is. Végül persze Dante győz, gyakran valami robusztus, ultraerős démonnal szemben (vagy Vergilel, ami még azokon is túltesz.), és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Kész, ennyi, finito. Viszont mi nem kell ebbe a szériába? Aktuálpolitika bazdmeg! És ez bizony részről részre próbálja a torkunkon leerőltetni a migrációt meg a „Nem minden démon gonosz, mert vannak áldozatok.” címkézett szutykot. Már akkor felhorkantam, mikor ecsetelték a démonok származását tudományos úton a Darkcomnál. Az annyira kellett ide, mint hátamra a púp. Még itt azon voltam, hogy oké, valami próbálkozásnak elmegy, de akkor csapott pofán a felismerés, amikor Sparda karakterét egy utolsó, lélektelen geciputtonynak állítják be, aki a gyengéket és elesetteket koncként dobta oda az erősebb démonoknak, aztán megbaszott egy földi nőt addig, míg teherbe nem esett és lelépett. MI A FASZOM?! Sparda volt mindig a kivételt erősítő szabály ékes példája, aki a démonok vérszomját megelégelve állt át az emberek oldalára, ezzel meggátolva egy inváziót! ÉS NEM, NEM HAGYTA HÁTRA A FELESÉGÉT ÉS GYEREKEIT! Sokkal inkább miattuk áldozta fel magát, mikor Mundus megtámadta a családját! Miért kell megbolygatni azt, ami kurvára fix volt és még a 2013-as reboot sem tette meg? Azt hiszitek, hogy ennnyi lenne az a szarkupac, amibe beleléptem? Francokat, csak cipőorral bökdöstem! Lépjünk bele igazán!

Bevallom magamról, hogy empatikus embernek mondom magam. Átérzem minden dolog súlyát, amit látok és hallok. Ám tudjátok mit? Adi Shankar sikerrel érte el, hogy ne érdekeljen a Makaiban rekedt démonok sorsa. Annyira erőltetten van nyomatva, hogy már inkább valami AoT wannabenek éreztem a dolgot. „Miért? Mert szerinted nem kellene ilyeneket megmutatni animékben? Vagy politizálni?” Erről szó nincsen. Ahol helye van a társadalmi kérdéseknek, ott teljesen elfogadom. Erre számtalan nagy kedvencem remek példa rá. Ott van a Vivy, a Kusuriya no Hitorigoto, Parasyte: The Maxim. Itt viszont kikanyarodok egy nyilvánvaló tényre, miszerint ez az idióta egyetlen percet sem játszott EGYETLEN DMC játékkal sem, hanem inkább csinált belőle egy iraki háborús allegóriát! Ugyanis a menekült démonok túlzottan ártalmatlannak néznek ki és emellé emberibbnek is. Tudom, itt azzal jöttök, hogy azt állítja, hogy „Az első rész óta nagy rajongója!”, de egy rajongó sem ignorálja a kedvence kánon eseményeit! Még egy fun fact: Adi azzal kereste fel a Capcomot még 2017-ben, hogy egy Dino Crisis animét akar csinálni, de ezt kapta meg. Ismerős? Bezony, ez a Mindy Kaling esete, ahol ugye saját animációs tini vígjátékot szeretett volna, ehelyett csinálhatott Scooby Doo-t. Ő meg utána se nézve a dolgoknak hányta tele a képernyőt mindenféle szarsággal. De ezek még semmik, jöjjön az igazi feketeleves, mégpedig két karakter teljes kiherélése.

Dante ugyan megmaradt lazának és tökösnek, de ezzel párhuzamosan olyan gyenge, mint a lepkefing. Az én pofám szakadt le, amikor nem tudta legyőzni Agnit és Rudrát teljesen (csak Devil Triggerel tudta az előbbit megölni. Utóbbit Lady végezte ki.). A harmadik részbe mindkettejüket legyőzte a DT nélkül, így nyerte el a két fegyvert. Ráadásul az emberekkel sem tud megbirkózni, ami meg már a pofátlanság legalja. Első alkalommal még elfogadtam, de utána már biztos voltam benne: Ez valami pojáca inkább. Csak még ezt is meg lehet tetőzni, ugyanis hülye, mint a segg. Legalább négyszer szúrják hátba, ami abszurd. „Jó, de ez a játékban is előfordult mindkettő, ne itt vinnyogjá, kis geci!” Mondá a toxikus, de azok teljesen megmagyarázhatóak. Azokat Dante sehogy nem láthatta előre, vagy le volt fáradva egy komolyabb boss legyűrése után. És igen, a harmadik részben elvesztette Vergil ellen az első csatáját, de akkor ébredt fel benne a Devil Trigger is. Nem akarom tovább ragozni, ez a Dante hulladék, ráadásul egy idő után az anime mintha nem is akarna róla szólni. Ám ezt is lehet feljebb tornázni, ugyanis itt a rezidens erős női karakter, Lady Ann. Nos, Adi biztos úgy volt vele, hogy az az erős nő, aki minden második mondatában elhangzik a „bazdmeg, kibebaszott, geci…” meg ehhez hasonló dumák. Hát nem tudom, szerintetek Maomao attól volt erős, hogy orrba-szájba káromkodott? NEM! Vagy esetleg Ellen Ripley? NEM! Helga Von Pataki? NEM! Sorolhatnám a jobbnál jobb példákat, de már ez is elég hosszú kritika, szóval a lényegre térek. Játékban a harmadik résznél tűnik fel első alkalommal. Gyűlöli Dantét, hiszen az apja, aki démonná vált, megölte az anyját. Ám megtanulja a leckét, miszerint nem minden démon gonosz velejéig rohadt (Dante ezzel párhuzamosan azt, hogy nemcsak ő szenved a démonoktól.) és átadja a fegyverét. Későbbi részekben feltűnik, mint segítő. Most a laikus azt mondaná, hogy itt is ugyanez a helyzet. NEM TALÁLT! Mivel ő konok, ostoba és a fától nem látja az erdőt. „Jó, de ő agymosott katona!” Jönne az ellenérv, de több dolog is jelezte felé, hogy ő a rossz oldalon harcol. Kezdetben mikor a saját hülyesége nyomán egy egész csapatot vezet bele a pusztulásba és ő lett az egyetlen túlélő. Itt egy csapat menekült démon fogadja örökbe, továbbá megtalál egy labort is, ahol a gyengébbeken kísérletet végeztek. Itt próbál segiteni, de Ő IS HALLOTTA, hogy a felettese, Mcköcsög tábornok (aki nyomatja az álkeresztény dumákat, de közben le sem tagadhatja amcsi mivoltát.) azt parancsolja az embereinek, hogy végezzék ki az összes démont. Aztán a Dantéval való baszakodásánál is le kellett volna esnie a ténynek, miszerint ez nem az ő harca. De csak kibaszik vele, amikor berugdalja az egyik szolgálati kocsiba, amibe persze lángszórók is vannak. Még a múltról szóló részben (ami a sorozat legerősebb darabja.) mutatták, hogy gyerekkori barátja is segített a menekült démonoknak, akiket egy szörny üldözött. Erre hezitálás nélkül az ártatlanokba ereszti a tárat ÚGY, hogy azok felemelt kézzel várták a segítséget. Ám ha ezek marha kevesek ahhoz, hogy megmutassák ennek a Darkcomos ribancnak a valóságot, akkor az utolsó előtti részben kellett volna végleg leesnie annak a bizonyos tantusznak. Pontosabban, amikor White Rabbit levette a maszkját és kiderült, hogy az tényleg a gyerekkori barátja, akivel korábban találkozott. Ám mégis mit csinál ez a hülye picsa? ELÁRULJA DANTÉT! Ez kérem az ékes mintapéldája annak, milyen, amikor egy karakter jellemfejlődését egyetlen pillanat alatt basszuk bele a kukába és még rá is szarunk! Gratulálok, bazdmeg!

Van még más is? Hát azonfelül, hogy Adi próbál mindent szürkének beállítani, eléggé sikerült a jó oldalt a lehető legfeketébben beállítani. Tehát a Darkcom atombombákat dobál a Makaira (miközben a háttérben ironikus módon a Green Day American Idiot száma megy.) és nem ám a gonoszokra, hanem azokra, akik ártatlanok. Persze az eddigi problémáimra megkaptam, hogy „Azt vágod, hogy ez több évados lesz?” ÉS AKKOR MI VAN? Ha az első évad arról győzött meg, hogy a jók oldalán egyetlen olyan szereplő sincsen, akivel szimpatizálni, ne adj isten aggódni kelljen, akkor miért lesz a második évadban ez másképp? Jelenleg ott tartok, hogy Vergil és Mundus oldalát fogom. Ez pedig régen baj bárminemű médiumnál. Holott én a változtatások esetében úgy voltam, hogy „Oké, ez saját lábán akar megállni, szóval nem baj, ha az alapokhoz nyúl.”, de ez minden egyes baromsággal veszett oda. Szóval nem tudom, hogy mit akar ez az indiai politizáló majom lenyomni a torkunkon, de innentől semmi jót nem jósolok neki.

Most kihagyom az összegzést és adok neki egy 4/10- es értékelést. Ám ez is tényleg az, amit láttam. Megvoltak a kiemelkedő pillanatai, de ezek annyit értek, mint erdőtűzhöz a vízipisztoly. Meg aztán itt a tavaszi szezon, a DMC HD Collection, amivel a szabadidőmet elüthetem. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.