Sziasztok!

Igen, jól látjátok, ezúttal is egy dupla kritikával jelentkezünk Ragna kollégával, mivel a cikk alanyául szolgáló sorozat mind a kettőnkben elég mély benyomást hagyott ahhoz, hogy véleményt mondjuk róla. Ugyanis egy ehhez hasonló animéhez, ami ennyire meg tudja már alapjaiban is osztani az animés közösséget már nem is tudom mióta nem volt szerencsénk, ugyanakkor már ezalatt a 13 rész alatt is rávilágít arra, hogy az utóbbi 10-15 évben mennyit változott a műfaj megítélése. Mielőtt azonban belekezdünk Ragna is mondana egy kis bevezetőt.

Ragna: Sziasztok!

2024 eléggé aktív animék szempontjából. Mármint lehet azon vitatkozni, hogy a Solo Leveling pocsék-e vagy nem, lehet azt is pedzegetni, hogy a Dungeon Meshit a karakterek rontják el teljes egészében, mégis kutyafasza ahhoz képest, amit a most Rolanddal közösen bemutatni kívánt anime kiváltott a divatból animét nézők és a woke elveket vakon követő, embernek aligha nevezhető véglények között. Ez pedig nem más, mint a Mahou Shoujo ni Akogarete, amit Gushing/Admiring Over Magical Girls néven ismernek.

s_15126_large_1.jpg

 

Ragna : Mielőtt bármibe igazán beleugornék, szeretnék beszélni valamiről, ami számomra igencsak bassza a csőrömet. Mégpedig a jelen animés közösség kétszínűsége és végletekbe való gondolkodása. Ugyanis, a legtöbbjük már 1 pontot bassz rá, mert „EcChI” meg „Be KeLl TiLtAnI!” ,vagy arra a megbaszott indokra hivatkozva törölték le a TV Tropes oldaláról, mert „a gyerekeket védeni kell az efféle fertőtől.”. Elégszer fejtettem ki a nézetemet, de: Vér, belek, csonkolás, egymás szájába való hányás és férfi karakterek túlszexualizálása (csak kuki és segglyuk ne látszódjon. Jah és kor nem számít.), az szórakozás az egész család számára. Csak akkor jön elő belőlük ez a „nagy védelmezés.”, amikor nőket szexualizálnak és már a nagy mellű felnőtt nőkön is verik a padlón magukat, mint a kifogott hal a parton. Hogy mit mondok? Eltúlzom? Akkor lássunk pár példát. Miért néz ki a BnHA-ban az összes tini karakter (Minetát kivéve.), mintha egy felnőtt, kigyúrt férfi lenne? Vagy netán véletlen lenne az, hogy ennyi yaoi tartalom lenne belőle, holott azon karakterek 16 évesek jobb esetben? De mondok mást is. A Blue Lock nevű edgy kamufocis animében is ugyanez a helyzet. A rabok úgy néznek ki, mint a K-Pop modellek lennének. A TV Tropes baromság esetében is fel tudok szólalni. Ha annyira verik a faszukat a kiskorúak védelmére, akkor miért nem tiltják ki a Szodoma 120 napját? A Szerb Filmet, ami túlzás nélkül az világ összes pontján ki van tiltva? Vagy a Kannibál Holokausztot? Vagy akár a legális pedopornó Cutiest/Cukorfalatokat? Na ugye, hogy itt álszentségről beszélünk. Ám vissza a témára.

Ezt aztán jól kifejtetted kolléga és minden szavaddal egyet kell, hogy értsek, ugyanakkor itt még hozzá szeretném tenni azt a részét is amit például az isekai művek is felmutatnak. Értem én, hogy sokaknak csábító az ha bele tudják magukat képzelni egy olyan főszereplő bőrébe aki kiszakad ebből a szürke világból, átkerül egy "izgalmas" fantasy világba, ott hős lesz és viszi a nőt, de miért is férfi minden ilyen műnek a főszereplője? Vagy ha csaj is akkor az előzőleg pasi volt? A Villaines animéket pedig köpködik, vagy ha a főhősnő yuri kapcsolatba kerül? Az is ki tudja csapni nem egy embernél a hisztit . Biztos vagyok benne,hogy például akik mai szemmel néznék például a Shoujo Kakumei Utenát azok se a remek pszichológiai hátterére figyelnének, hanem hangot adnának annak, hogy a főszereplő csajok egymásba szeretnek, ráadásul úgy, hogy az egyikük színesbőrű. A Mahou Shoujo ni Akoragerete pedig ennek az eléggé kétszínű hozzállásnak az arconköpése, és ha most azt gondoljátok, hogy mit ugatunk itt a magas lóról akkor hadd mondjam el, hogy az ehhez hasonló animéket a 2000-es / 2010-es években még mi is megvetettük, de mai szemmel nézve nem kevés merészség kell ahhoz, hogy valaki egy iylen művet bevállaljon. Na de vissza is adom a szót Ragnának.

Ragna:  Rendben. Az anime alapját képző manga 2019 óta fut a mai napig, alkotója Akihiro Ononaka, akinek ez a második műve. 

Ragna: A sztori szerint Hiiragi Utena egyetlen szenvedélye és rajongása a Mahou Shoujok, azonbelül városa védelmező triója, a Tres Magica. Ő is be akar lépni a jók közé, amit szemmel láthatólag az élet meg is ad neki. Ugyanis egy fekete mascot lény, névszerint Venalita megjelenik előtte és kijelenti: Kiválasztott lett. Ám, amikor átalakul, akkor basz be a gebasz. Ugyanis Vena a gonosz szervezet, az Enormita mascotja. Utenának még fel sincs ideje fogni, hogy mi történik, máris szembe kell szállni a Tres Magicával. Zsarolás miatt belemegy a dologba, ám amikor a lányokat fenekeli el, akkor bukik ki az elnyomott, szadista oldala. Amikor meg Magia Sulfur egy későbbi ütközetben majdnem szétveri, akkor mondja ki első alkalommal gonosz nevét: Magia Basier. Innentől kezdve indul meg a banzáj és jönnek Utena mellé a többi Enormita csapattag. Araga Kiwi, vagyis Leopard, Morino Korisu, vagyis Nero Alice. A vége fele az ellenségből szövetséges Akoyama Matama, vagyis Loco Musica és Anemo Nemo, vagyis Leberblume is csatlakozik, úgyhogy a Tres Magica nyugodtan kisimíthatja a szoknyáját és feszesre húzhatja a tangáját, mert egy ilyen veszedelmes, mégis idióta csapattal nem találkoztak.

vlcsnap-2024-05-26-08h22m29s871.png

 

Roland :  Így tehát látható, hogy maga a történet inkább egyfajta paródia vagy fricska jelleget áraszt magából, mivel egy percig sem lehet komolyan venni, viszont nem is várja ezt el a bnézőtől és annak, mármint paródiának több mint kielégítő és ha azt hiszitek, hogy itt megáll akkor tévedtek. A cselekmény során ugyanis bár bőven kapunk humoros jeleneteket, de a komolyabb hangvételből is kijut bőven. Az én személyes kedvencem azok a részek voltak amikor a Tres Magica valódi funkcióját mutatták be miszerint lehet, hogy ők az itteni Pindúr Pandúr vagy Madoka Magica-szerű szuperhősök, de valójában a csapat dinamikája baromira ingatag. Emellett végig fent tartja azt az érzést miszerint itt sokkal több van a háttérben mint ami elsőre látszik , pont mint az említett Madoka Magica esetében. Érdekes módon viszont még így sem árasztja magából azt az érzést, hogy a keretsztori csak karácsonyfadísznek van.

vlcsnap-2024-05-26-08h24m28s971.png

 

Ragna:  Viszont mivel a történet lassú mederben halad és mire beindul, addigra már vége is az animének. Cserébe a látványra, a karakterekre és a humorra tesz fel mindent. Haladjunk is a technikai részleggel. Látvány tekintetében egész jó, bár egy kanyarítás van a mangához képest. Ugyanis, az Asahi Production azon az állásponton volt, hogy nem fogja az animét a zsenge szójakukik szintjéhez igazítani, vagy ha már a fentebb említett, egész családnak szórakozást nyújtó dolgokat lazán meg lehet csinálni, akkor ők meg visszatérnek a 2000–es évek ecchi anime szintjéhez.

Roland:  Na de milyen is az a szint? Highschool DxD? Bikini Warriors? Monster Musume?

Ragna:  Őszintén, ahhoz képest amit itt kapunk még azok is semmik. A nunin kívül ugyanis semmi sincs cenzúrázva, tehát mellbimbó és felcsavart erotika cenzúrázatlanul vágódik a néző képébe. Ez egyfelől dicsérni való, másik oldalról viszont okozni fog néhány igencsak kellemetlen pillanatot, ami miatt nem érdemes társaságban nézni.

vlcsnap-2024-05-26-08h28m06s060.png

 

Roland:  Vagyis közelebb áll már inkább egy klasszik hentaihoz, nem? 

Ragna:  Lényegében igen, de a polipcsápos változat is tetten érhető, és a sorozat ilyen téren nem fogja vissza magát. Amit lehet azt kendőzetlenül a néző arcába vágja oly módon, hogy szinte hallani lehet a készítőket, hogy " Tessék, ezt kapjátok! Rinyáltok? Szarunk bele!"

Roland:  Ez mindenképpen dícsérendő az alkotók részéről, vagyis, hogy nem mentek le kutyába a hópihék kedvéért mint ahogy mást stúdiók teszik az ilyen animék kapcsán.

Ragna:  Ezért cserébe a harcok is nagyon jól lettek kivitelezve, még ha a legtöbb esetben azok is humorosra lettek véve.

Roland:  Igazából ha kivesszük a meztelenkedést és a perverzitást akkor a harcok hozzák egy átlag Pretty Cure sorozat szinvonalát, bár néhány jelenet azért még így is szépen volt megrajzolva.

vlcsnap-2024-05-26-08h40m17s845.png

 

 

Ha már itt tartunk. A humor megintcsak felemás és egyénfüggő. Vannak benne olyan poénok amiken mindenki képes leeht nevetni, de ha valaki nem vevő az ecchi humorra akkor azok csak egy blah-t fognak tudni kiejteni magukból, de volt egy poén amin hangosan röhögtünk. Na az volt az a poén ami szerintem is a legjobb volt a sorozatban.

Ragna: A humor az esetek nagy részében kiváltotta belőlem a hangos röhögést. Ugyanis itt nem álltak meg a perverz humornál. A Mahou Shoujuo zsánert rendesen parodizálták, de emellé vannak beszólogatások és váratlan eseményekből fakadó poénok is. Számomra a személyes kedvencem az volt, amikor Nero Alice az újonnan vásárolt Kaijuut átalakította valódi méretűvé és mikor a Tres Magica megjelent, akkor Azuret Ultramenné változtatta és így harcoltak.

 

vlcsnap-2024-05-26-08h38m25s225.png

Roland:   Ezt nem lehetett kihagyni, hiszen mind tudjuk, hogy ha a Japánokat éppen nem tapossa szarrá egy Kaijuu akkor hozatnak egyet hagyományörzés céljából! Nagyjából évi 1 szörny a kvóta.

Ragna:  A Kaijuu No.8-ben ezt napira fejlesztették, de arról később. 

Roland: Na de térjünk ki az anime fő mozgatórugóira, vagyis a szereplőkre. 

Ragna:  Karakterek szempontjából is eléggé szép a felhozatal. Utena/Basier egy alapjáraton antiszociális, aranyos és gyenge akaratú lány, de legbelül elnyomva szadista hajlamai vannak (amit már a legelején megmutatnak, ha valaki odafigyel a részletekre.). Igazi anti-gonosz felépítés jellem elsőre. Ám amikor át van alakulva (és nem kell zsarolni azért, hogy harcoljon.), akkor mutatkozik meg az igazi arca. Valódi szadista, ám egyben okos taktikus és törődik a csapattársaival (még a való életben is.). Viszont nem szörnyeteg, mert gyakran hoz meg olyan döntéseket, amik nem igazán egy „mindent emberséget magam mögött hagyok.” felépítésű gonoszra jellemzőek. Erre ékes példa, amikor Azure meg akarja magát adni, mire ő hidegvérrel kiossza. Ezen a téren Izumi Fuuka beleadott apait-anyait, annyira zseniálisan hozta Utena összes formáját. Képessége egy része a pálcájában rejlik. Vagyis, amit megérint vele, az élővé válik. A valós képességével a saját látásmódját váltja valóra.

Roland:  Vagyis akkor elmondhatjuk, hogy Utena vagyis Baiser inkább egyfajta antihős minstem rendes hős, de pont ezért az ő jelleme igazán érdekes, árnyalt és összetett. Az úgymond végső formája pedig azért elég badassen néz ki.

vlcsnap-2024-05-26-08h37m14s820.png

 

Ragna:  Kiwi/Leopard az első hozzá csatlakozó gonosz társa már messze nem könnyű eset. Kezdetben azért csatlakozott az Enormitákhoz, mert gyűlöli a Mahou Shoujokat azért, mert miattuk nem lehet népszerű. Ám mikor megküzd Utenával és veszít, akkor szerelmes lesz a lányba és mindentől védelmezni akarja. Emiatt kötekedik és ugrik bele a harcba (aminek általában ő issza meg a levét.), de ez a karaktere esszenciája. Képességével lőfegyvereket idéz meg.

vlcsnap-2024-05-26-08h25m25s977.png

 

Roland:  Mondjuk rajta sem lehet nem röhögni, amilyen pofákat vág meg amilyen megnyilvánulásai vannak. 

vlcsnap-2024-05-26-08h27m53s129.png

 

Ragna:  Korisu/Nero Alice a legfiatalabb, aki csak a poén kedvéért csatlakozott a szervezethez. Nem beszél (a testbeszéde mindent elárul helyette.). Abszolút imád játszani babákkal. Amikor át van alakula akkor is hasonló a helyzet. Ugyanis, a képessége a bábukat képes csatába küldeni, továbbá van egy játszóháza. Ez momentán annyit tesz, hogy ott az ő szabályai uralkodnak. Szabadon mozgathatja a teret, funkcióját, végül az ott lévők testét és lelki állapotát is egyaránt. Nem beszél, de testbeszéde mindent elmond. 

vlcsnap-2024-05-26-08h30m43s193.png

 

Roland: Nála kell azt mondanom, hogy a készítők itt simán elmehettek volna a csendes szociopata, Higurashi no naku Koro ni stílusú killer loli irányba, de suerencsére nem tették. Alice-nél inkább csak azt eleht látni, hogy unatkozik és a csapatba való bekerülés csak egy időtöltés a számára. Ugyanakkor egy abszolút kedvelhető karakter.

vlcsnap-2024-05-26-08h31m33s710.png

 

Ragna:  Végezetül ott van az Enormita szervezet mascotja/hátteres vezetője, Venalita. Türelmes, adakozó és kikezdhetetlen a nyugodtsága, ám remekül tud zsarolni. Ezzel párhuzamosan egy számító és felettébb intelligens entitás, akinek nehéz kiszámolni a valódi céljait. Miért akarja Utenát annyira magas pozícióba emelni, amikor a szadista természete ellenére imádja a Mahou Shoujokat? És ez csak egy kérdés a sok közül. 

vlcsnap-2024-05-26-08h37m30s095.png

 

Roland:  Na. nála vártam azt, hogy lesz-e egy Madoka Magica féle csavar a sorozatban, vagyis, hogy kiderül, hogy most vagy végig kamuzott vagy kiderülnek a valódi szándékai. Ez az aura amúgy végig körbelengi, csak sajnos itt még ezzel nem igazán kedzenek semmit. Na de akkor mi a helyzet a Tres Magicával? 

Ragna:  A Tres Magica kezdetben tökéletesnek látszanak. Ám legbelül kezdődik el a rohadás, amikor Basier az első alkalommal feltűnik. Hanabishi Haruka/Magenta egy kedves, igaz elvekért küzdő és jószívű vezető. Csakhogy utóbbi tulajdonsága egy nap biztosan a sírba fogja vinni, mivel igencsak átesik a ló túloldalára. Ráadásul felettébb naiv, csapatát meg abszolút nem tudja vezetni. Minakami Sayo/Azure kezdetben eléggé hasonló elveket követ, mint Magenta. Ám a második résztől fogva jön a lejtmenet, vagyis kiderül, hogy ő mazochista, ami kis híján katasztrófába torkollik. A végére persze megerősödik és eléri a La Verita formát (vagyis a bankai helybeni megfelelőjét.). Végül itt van Tenkawa Kaoroku/Sulfur. Nyugodt természet, kivéve, ha beszólnak neki. Ekkor idegesen visszavág. Rajta tökéletesen látszik, hogy megbánta a Mahou Shoujo létet (azért vették fel, mert egy gonosz miniont agyonbaszott egy téglával.) és csak a pénzért csinálja. Közte és Kiwi között „igazi baráti” kapcsolat van harcon kívül is. Ergó, ha meglátják egymást, azonnal elkezdik egymás vérét szívni. 

vlcsnap-2024-05-26-08h29m33s962.png

 

Roland: Na de az a téglás jelenet is milyen! Azt se lehet röhögés nélkül kibnírni. 

vlcsnap-2024-05-26-08h32m32s922.png

 

Ragna: Hát vele se akarnék egy sikátorban este összetalálkozni annyi szent.

Roland: Viszont ez az a pont ahol ismét fejet hajtok az alkotók előtt. Végre egy olyan csapatot kapunk amit gyakorlatilag csak a pénz és a hírnév tart össze, nem pedig megkapjuk ugyanazt mint immár a nem tudom hányadik Pretty Cure szériánál, vagyis, hogy hiába találkozutak alig 2 perce a csajok máris örök barátok és harcostársak lettek. A Tres Magica kvázi az a csapat mint as The Boys-ban a Seven csapat. Kívülről tökéletesnek látszanak, de valójában egyáltalán nem érdekli őket más csak a siker, pénz, csillogás és a hírnév. Ugyanakkor a lányok mint karakterek ennek ellenére nem idegesítőek vagy unalmasak, hanem a maguk módján mind szerethetőek, igaz Sulfur képes felnyomni az ember vérnyomását, de ahogy Azure próbál erősebbé válni szintén egy jó kis karakterpillanat.

vlcsnap-2024-05-26-08h36m32s188.png

 

Ragna:   A széria itteni végső gonosza és csapata az Enormita első emberei, akik ki akarják irtani a Tres Magica csapatot, de előbb Baiseréket rendezik le. Ezekből kettő elfordul tőlük, egy pedig Vena beépített embere. Haladjunk hát ebben a sorrendben. Akoyama Matama/Loco Musica magát hatalmas idolnak képzeli. Ugyan van énekhangja, de a mániája miatt eltúrja rendesen, emiatt az előadásra felér egy igazi háborús bűnnel. Tulajdonképp a széria egyik pofozózsákja, mert Basier mellett sem jár jobban. Anemo Nemo/ Leberblume. Matamával szerelmi viszonyban vannak, de elég sokat veszekednek. Nagy gamer és házsártos emellett. Sister Giant (Vena embere) érzelmileg annyira instabil, mint a rozoga műhelypolc, aminek nekiszaladt a szefós hülyegyerek. Nem sokat tudunk meg róla ezenfelül. És a végső boss, Tanaka Michiko/Lord Enorme kezdetben könyörtelen és kemény rohadék, akinek a világuralom a célja. Ám a bukásakor derül ki, hogy attól a ponttól fogva felült a szopórollerre, mikor szembement Venalita akaratával. Ezenfelül más mellékszereplők is feltűnnek, de azok nem igazán jelentősek. És ebbe a Tres Magica mascotja, Vatz is beletartozik.

vlcsnap-2024-05-26-08h34m15s675.png

 

Roland:  Szerinted ha Gigantomachia a My Hero Academiából meglátná Sister Giant-et akkor az szerelem lenne első látásra? 

vlcsnap-2024-05-26-08h34m30s166.png

 

Ragna:   Kérlek, ne adjál újabb shipp vagy hentai ötleteket annak a fandomnak. 

Roland: Oké, visszaszívom. Tehát összességében elmondható, hogy a karakterek, bár egyik sem százas , de mégsem idegesítőek, irritálóak vagy lehet elképzelni őket egy péklapáttal a pofájukban.

vlcsnap-2024-05-26-08h35m35s993.png

 

Ragna:  Viszont nincsen rózsa tövis nélkül és ez itt sincs másképp. Nem arra gondolok, hogy „MeRt EcChI.”, hanem sokkal másabbakra. Ahogy mondtam, a történet nem igazán halad ebben a 13 részben. Tény, hogy a karaktereket remekül mutatja be, meg az is tud röhögést kiváltani, csak akik a magas oktánszámon pörgő animéket imádják, azoknak fel fog kopni az álluk. Meg hála a ecchi elemek felcsavarásának, bizony lesznek eléggé túltolt részek, ahol azért feszengve érezheted magad (Babás szegmens. Aki látta, az tudja.). 

Roland:  Hát igen , azért nem ártott volna egy kicsit pörgetni a dolgokat, de egy fontos dolgto még meg kell említeni.

Ragna:  Na mi az?

Roland:  Az egyik legnyílvánvalóbb dolgot: Ebben az az animében nincs egy pasi sem. És itt nem arra gondolok, hogy egyikükről kiderül, hogy valójában srác. Nem, konrétan itt se a suliban, se a városban, de még mellékháttérkarakterként sincs egyetlen pasi sem. Ez az anime egy olyan világban játszódik ahol kihaltak vagy nem is léteznek a férfiak.

Ragna:  Való igaz, de ebbe ne menjünk mélyen bele.

Roland: Jó, jó, csak felhoztam. Már csak a zenék vannak hátra. A zenék igazából hallgathatóak, de semmi extra.

Ragna:  Zenei téren viszont eléggé középszerű. Az opening és az ending ugyan jó, de egyáltalán nem lettek a kedvenceim. Az OST pedig teszi a dolgát, bár inkább Loco Musica idol utánzat éneklése maradt meg (aminél első alkalommal hangosan felröhögtem. Főleg Leopard és Nero Alice reakcióján.).

Roland:  Akkor végszó: A GOMG egy olyan anime szerintem amit érdemes látni , még ha a látottak nem is fogják mindenkinek elnyerni a tetszését. De! Ugyanakkor , és még most is furcsa ezt kimondanom, de végre egy olyan ecchi animét kaptunk ami mer az lenni ami és nem finomkodik. Ha az ember el tudja magát engedni és átadja magát az anime sodrásának akkor jól fog rajta szórakozni, még ha nem is feltétlenül fogja a tetszését elnyerni. Adok neki egy 8.5/10-et.

Ragna:  A hibái ellenére én is bárkinek tudom ajánlani, aki nem woke szójakuki vagy nagy femináci és érti az anime humorát. Én is megadok neki egy 8.5/10-et. Mondhatnám, hogy várom a második évadot, de ez is bekerül azon listába, amit soha a büdös életbe nem fognak folytatni. Köszönöm a figyelmet. Sziasztok!

Roland:  Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr2118413705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása