Sziasztok!

Ismét egy olyan animével jelentkezem aminek a megnézését már nem is tudom, hogy mióta halogattam magam előtt, de mivel nemrég bejelentésre került, hogy remake-et kap, ezért végre időszerűvé vált a megnézése. Ez pedig nem más mint a Detective Conan mangakájának, Aoyama Goshonak az első hosszabb műve, a Kenyuu Densetsu Yaiba. Nézzük is, hogy miről van szó!

A Kenyuu Densetsu Yaiba eredetileg egy a Shounen Sunday magazinban megjelent manga volt amit a már említett Aoyama Gosho írt és rajzolt, és ami 1988-tól 1993-ig futott, összesen 255 fejezet hosszan amit aztán 24 mangakötetbe sürítve is kiadtak. Az anime pedig szintén a manga befejezésének az évében, tehát 1993-ban indult, és amit a teljesen ismeretlen , és azóta teljesen el is tűnt Pastel stúdió készített, akik ezen kívül mindössze egyetlen hivatalos animesorozatot, az Initial D Second Stage-t készítették, meg még pár hosszabb vagy rövidebb OVA szériát, és ennyiben ki is merült a munkásságuk. A rendezői székben pedig ezúttal két férfi, név szerint Kunihiko Yuyama és Norihiko Sudo ültek, az előbbi úriember nevéhez pedig olyan animék fűződnek mint a Három Testőr anime, a Jura Tripper vagy az eredeti Ushio to Tora széria, de dolgozott a Pokémon sorozaton és több szintén Pokémon filmen is. Maga az anime összesen 52 rész hosszú, műfaját tekintve pedig egy szamurájos shounen animéről van szó.

A történet főszereplője maga a címszereplő Kurogane Yaiba, aki a hegyekben él az apjával és minden vágya, hogy a világ legerősebb, legjobb és leghíresebb szamurája váljon belőle, ezért a hét minden napján és 0/24-ben keményen edz az apjával, illetve két barátjával, Kagetorával a tigrissel és Shounosukével a keselyűvel.

Apuci azonban egy nap úgy dönt, hogy egy szem fiát elküldi a nagyvárosba, hogy egy régi barátja és edzőtársa, Mine Raizou segítse őt tovább, mivel az elmondása szerint ő már semmi újdonságot nem tud tanítani neki. A fiú el is megy a városba, beköltözik a családhoz ahol megismerkedik az anime női főszereplőjével, a család lányával Sayakával is aki megpróbálja bevezetni a városi életbe.

A gondok ott kezdődnek, hogy Yaiba számára a város ismeretlen terep, mivel ugyebár egész addigi életét a hegyekben élte. Hamar sikerül össze is rúgnia a port Sayaka iskolájának a kendo bajnokával, Onimaru Takeshi-vel, aki olyannyira a szívére veszi a tőle elszenvedett vereséget, hogy egy zseniális ötlettől vezérelve egy elrejtett legendás kard segítségével valódi Onivá változtatja magát és innentől feltett szándéka lesz Yaiba legyőzése, meg persze Japán elfoglalása is, már csak a miheztartás végett is ugyebár.

Vele meg a mininonjaival elbohóckodnak egy ideig, ám az igazi gebasz akkor üt be amikor megjelenik a sorozat valódi főgonosza, Kaguya a Holdhercegnő, aki a nyuszifurry kommandójával készül revansot venni egy ezer éve elszenvedett vereség miatt Yaiba kardjának egykori használója ellen, illetve ő maga viszont az egész világ leigázására készül. Hőseinknek tehát, az ellenségem ellensége a barátom alapon össze kell fogniuk, hogy megállítsák a gonosz hercegnőt mielőtt uralma hajtaná az emberiséget.

Ez az alapsztori már önmagában is kellően érdekesnek hangzik ahhoz, hogy az ember figyelmét felkeltse, hiszen van itt minden. Szamurájok, yokai harcosok, legendás alakok, idegen lények inváziója, rengeteg harc legendás és modern fegyverekkel és még sorolhatnám. Azt pedig meg kell hagyni, hogy a sorozat amellett, hogy jól használja fel az ismert shounen kliséket, képes szórakoztató és kreatív ötleteket is bemutatni, mint például a különböző képességekkel bíró erőgömbökkel működő kardok.

A szórakoztatási faktor és a hangulat tehát a helyén van, legalábbis egy bizonyos pontig. Ugyanis sajnos a cselekmény és a történetvezetés ugyanúgy beleesik abba a hibába mint a legtöbb hasonló hosszúságú anime. A közepére nagyon ellaposodik az anime és megy át masszív dögunalomba. Kaguya megjelenéséig az anime ugyanis a monster of the week formulát követi, vagyis részenként kell egy új ellenséggel megküzdeniük, akiket aztán rögtön el is lehet felejteni miután lement az epizódjuk, mert a legtöbben többet nem is szerepelnek, akiket meg beraknak mellékszereplőnek, hát azokban sincs sok köszönet.

Ennek tükrében a Kaguya részek igazi adrenalinlöketként hatnak a nézőre, ugyanis az az arc végig pörög, egy percre sem ül le, és az ott felbukkanó ellenség karaktereknek is valamivel több személyiségük van mint Onimaru alattvalóinak. Összességében elmondható, hogy habár a történet érdekes és izgalmas, a közepére nagyon leül, hogy aztán ismét felpörögjön. Ráadásul amennyire utánaolvastam, bár az anime azután indult, hogy a manga befejeződött, de mégsem dolgozták fel teljesen az egész művet.

Térjünk is át az anime egyik sarokkövére, a látványvilágra és a technikai részletekre. Sajnos nagyon meglátszik, hogy egy no name / low budget stúdió csinálta. A látvány ugyanis, bár nem szembántóan ronda, hanem inkább csúnyácska. A korszakra jellemző debil gag ábrázolás ugyan megvan, és a karakterdizájnok sem rosszak, Onimaru allatvalói között vannak egész jól kinéző alakok, Kaguya valódi alakja pedig mintha egyenesen egy Lovecraft történetből lett volna áthozva, de az egész olyan összhatást kelt mintha általános iskolások csinálták volna az egészet rajzórán.

Ezt főleg a harcjelenetek sínylik meg. Vannak jól megrajzoltak, de vannak olyanok is ahol csak állóképekből dolgoztak.

A humor szintúgy felemás. Vannak nagyon jó poénok, de a már ekkor is unalomig ismert tsundere meg egyéb poénok is fellelhetőek amik ugyan ideig-óráig viccesek, de amikor már részenként sütik el őket kb háromszor, akkor már rendesen kezd elege lenni belőle a nézőnek. Ráadásul ezeket sokszor nem is jól időzítve adják elő.

A látványról ennyit lehet nagyvonalakban elmondani, nézzük , hogy mi a helyzet a karakterekkel! Itt egy fokkal jobb a helyzet, de azért itt sem túlzottan egységes az összkép.

Kezdjük a sort a címszereplővel, Yaibával. Ő a tipikus forrófejű, nagyszájú, 10.000 decibellel ordibáló shounen gyerek akinek az IQ-a valahol a béka alfele és a talaj között mozog, de ezt a háttere alapján el lehet nézni neki, illetve a harcokon és az edzésen kívül semmi más nem érdekli, de persze amikor harcra kerül a sor akkor bivalyerőssé válik és mindenkit legyőz. Ezek alapján pedig joggal lehetne azt mondani, hogy baromi idegesítő és ugyanaz a karakter mint teszem azt Blackstar volt a Soul Eaterben, de szerencsére azon a mélységesen szánalmas szinten nincs. Inkább azt mondanám, hogy pengeélen táncol a szeretnivalóan naív idióta és az idegesítő hülyegyerek karakterek közötti mezsgyén. Illetve azt még hozzá kell tenni, hogy a legtöbb vicces beszólás az az ő szájából hangzik el.

Aztán ott van a kötelező női főszereplő, azaz Sayaka, akinek igazából semmi más szerepe nincs minthogy mindig minden alkalommal meg kell menteni, illetve tsunderéskedjen a főhőssel és kiossza a mellékszereplőket. Igen, ha ő nem lenne igazából akkor sem tűnne fel a hiánya, mert annyira egy semmilyen és dögunalmas karakter. Nem idegesítő vagy ilyesmi, de még ha az is lenne, akkor is már több mindent el lehetne mondani róla. Mondjuk a családjából a nagyija az viszont hatalmas arc.

A főbb mellékszereplők is csak azért vannak, hogy ott legyenek. Az Onimaru csapatából átállt Geroda szintúgy ugyanaz a karakter mint Sayaka. Ha nem lenne akkor se vennénk észre a jelenlétét, pedig elvileg ő egy erős karakternek van beállítva, de annyira nem kezdenek vele semmit, hogy az már a nézőnek kínos. A nőbolond Kojirou vagy a farkasemberré átváltozni képes Juubee meg csak comic relief karaktereknek vannak, mondjuk utóbbi még tényleg vicces is tudott lenni. Az egyetlen akinek több jelleme van ebből a bagázsból az Yaiba mestere, a több száz éves legendás szamuráj, Miyamoto Musashi aki egyszerre tetszeleg a bölcs öreg mentor és a trollkodó öregember szerepében, de pont ez teszi érdekessé.

A negatív oldal sem kevésbé kettős. Onimaru egy annyira jellegtelen és dögunalmas gonosz, hogy az nem igaz. Végig olyan érzésem volt tőle, hogy mintha csak azért lenne benne, hogy legyen valaki aki betölti a negatív karakter szerepet amíg ki nem találják a valódi főgonoszt. A játékidejének a nagy részében ugyanis semmi mást nem csinál mint ül a gonosz trónján, gonoszan nevet és a tévéjén keresztül figyeli ahogy a minionjai harcolnak. Az ok pedig amiért valódi Onivá változtatja magát meg inkább egy nagy WTF érzést vált ki a nézőből, illetve akaratlanul is felteteti vele a kérdést, hogy " Ember, nem reagálod túl egy kicsit ezt az egészet?" Mondjuk hozzá kell tenni, hogy amennyire utánaolvastam, az ő karaktere is azért lett ilyen mert elég foghíjjasan dolgozták fel a mangát, és elég sok fontos hozzá köthető dolgot és szereplőt kivágtak a sorozatból. Innen is gratula készítőknek.

Hozzá köthető még a jobbkezeként ténykedő Kumo-otoko, aki szintúgy inkább a comic realif karakterek sorát erősíti.

A szolgái közül meg egyedül Batguy az aki valamennyire képes emlékezetes maradni, de ő is csak azért mert hol Japánul, hol Amerikaiul beszél.

Na de viszont Kaguya! Ő tényleg egy érdekes és valóban figyelemre méltó ellenfél karakter. Mérföldekkel érdekesebb mint Onimaru, a háttere és a motivációja jól be van mutatva, de a legfontosabb, hogy ő maga egy nagyon badass női főgonosz aki maga is harcol, nem csak a trónján ül és tévézik miközben az Tapsi Hapsi kommandója intézi a piszkos dolgokat. A valódi alakja pedig tényleg jól ki lett találva.

És ha már róluk van szó, akkor a tábornokai is elég érdekes figurák, akárcsak a képességeik, bár itt elég fájó pont, hogy Tsukikage ilyen téren nem kap sok játékidőt, meghagyják a parancsokat osztogató karakternek aki időnként belekeveredik egy-egy összecsapásba, hanem a hangsúly sokkal inkább az edgy öcsikéjén, a zsoldos Gekkón van, akin már az első perctől fogva érezhető, hogy főleg a saját pecsenyéjét sütögeti.

Tehát vannak a karakterek közt érdekes figurák, de a mellékszereplőkön tisztán érződik, hogy csak pótkeréknek vannak, mert a legtöbbel az égegyadta világon semmit sem kezdenek.

Maguk a zenék viszont egész jók voltak, bár nem is voltak túl emlékezetesek sem. Az OST lista és az ending zene eléggé az elmennek kategóriába esnek bele, az opening zene viszont tökéletesen hozza a 90-es évek animés openingek stílusát és hangzás világát, illetve mindkét dalt ugyanaz az együttes adja elő..

Ez volna tehát részemről a Kenyuu Densetsu Yaiba, ami ha nem is lett teljes csalódás a számomra, de nagyon nem azt és főleg azt a színvonalat hozta amire számítottam tőle. Mondhatni azt is, hogy minden jó pontjára jut két rossz pont is. Szórakoztatónak szórakoztató, a hangulata is megvan, de valahogy mégis ott van az emberben az az érzés a nézése közben, hogy ez így nagyon nem kerek. Mintha valami vagy valamik hiányoznának. Remélem a remake mangahűbb feldolgozás lesz.

Kenyuu Densetsu Yaiba

- Idő: 1993-1994

- Stúdió: Pastel

- Rendező: Kunihiko Yuyama, Norihiko Sudo

-  Műfaj: Akció, Shounen

- Opening: Yuuki ga Areba by Kabuki Rocks

- Ending: Shinchigakunaki Tatakai! by Kabuki Rocks

- Hossz: 52 rész

Ami tetszett:

- Egyszerű, de érdekes alaptörténet

- A klisék mellett saját ötleteket is tartalmaz

- Szórakaztatónak szórakoztató, és a hangulat is a helyén van

- Van benne 1-2 jobb poén

- A Kaguya arc

- 1-2 izgalmasabb csatát is prezentál

- Zenék

- Opening és Ending

Ami nem tetszett:

- A közepe teljes unalomba fullad

- A karaktergárda 3/4-e iszonyatosan jellemtelen és unalmas

- Csúnyácska látványvilág

- Eléggé hányaveti módon dolgozza fel az addigra már befejezett mangát

Értékelés:

Százalékban: 72% - Közepes

Pontban: 7/10

Nos ennyi lettem volna mára, a legközelebbig Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.