Sziasztok!

Viszonylag régen írtam már manga kritikát,ennek az volt az oka hogy nem találtam egy olyan mangát sem ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Viszont ez a manga nemcsak hogy felkeltette az érdeklődésemet de véleményem szerint ez az elmúlt évek egyik legjobb mangája!

Ma tehát a Deadman Wonderland mangát fogom bemutatni!

 

 

A Mangát két mangaka Jinsei Kataoka és Kazuma Kondou együtt írja és rajzolja és 2007-től folyamatosan jelenik meg a Shounen Ace magazinban. Műfaját tekintve nemigazán tudom hova tenni hiszen egyszerre tartalmaz akció és thriller jeleneteket de persze a love szál se hanyagolható el.

Na de akkor essünk neki.

A manga igen érdekes időben játszódik ugyanis a történet a nagy tókió földrengés után 10 évvel játszódik mikor is a város 70%-a eltűnt és akik túlélték azok megpróbálnak teljesen hétköznapi életet élni. Főhősünk Ganta is túlélte a rengést azonban nem sok mindenre emlékszik és teljesen átlagos életet él.

 

Egy napon mikor is Ganta éppen látványosan unatkozik az egyik órán megpillant egy titokzatos vörös férfit az ablaka előtt lebegni. Először nem tudja mire vélni a dolgot ám ami ezután történik arra senki sem számított: A Vörös férfi ugyanis egy brutális mészárlás keretein belül mindenkit megöl aki csak a osztályban van.

 

Ganta is éppen a halálára készül ám őt valamiért életben hagyja. Csakhogy ő eltűnik még mielőtt a rendőrség kiérne és mivel csak Ganta maradt életben ezért őt vádolják azzal hogy ő gyilkolt le mindenkit bár váltig állítja hogy nem ő volt. De mivel senki sem hisz neki és az ügyvédje sincs épp a segítségére hamarosan elítélik és a város legszigorúbb és legkeményebb börtönébe, a Deadman Wonderlandbe szállítják.

 

Ganta először nagyon kétségbe esik mivel a börtön arról híres hogy a fogvatartottak élet-halál harcokkal szórakoztatják az embereket. Megérkezésekor egy nyakörvet kap amely azon kívül hogy figyeli őt mérget fecskendez a bőrébe amelyet csak egy bizonyos cukorkával lehet hatástalanítani. A Cukrot azonban ki kell érdemelni a harcok során vagy éppen jutalompontok árán amikből meg lehet venni a cukrokat.

Gantának hamarosan sok ellensége illetve néhány barátja is lesz, köztük a legfurcsább egy Shiro nevű lány aki azon kívül hogy albínó nagyon erős. Plusz valamiért kifejezetten ragaszkodik Gantához bár a fiú eleinte nem tudja hogy miért.

 

Gantának hamarosan sok barátja lesz de folyamatosan harcolnia kell hogy életben maradhasson illetve azért is hogy bebizonyíthassa az ártatlanságát illetve hogy megtalálják a Vörös Férfit.

Lényegében ez a Deadman Wonderlandnek a története ami ha szabad ilyet mondanom k@vára bejött nekem. Van benne akció némi adag thriller is de a romantika és a poénok sem maradnak ki.

Akkor most jöhet a szokásos értékelő áradat.

Ami szerintem hatalmas pozitívuma a mangának a története ugyanis látszik rajta hogy nagyon jól ki van találva,én még nem találkoztam hasonló mangával.Tényleg nagyon ötletes.

Aztán ehhez jön még a nagyon szép rajzolás is és azon is látszik hogy nagyon ki van dolgozva a manga.

Akkor most jöjjenek a karakterek! Mivel Ganta a főszereplő ezért nyilvánvalóan neki kell legközpontibb karakternek lennie és ez meg is mangában de úgy hogy Shiro illetve a többi szereplő is teret kaptak. Nagyon sok szereplő van a mangában de azokat most inkább nem mutatnám be mert különben reggelig itt ülhetnék! Újabb pozitívum a harcjelenetek ugyanis nagyon ütősre sikeredtek.

Negatívumot igazából nem tudnék felmutatni talán csak annyit hogy a manga elég lassú és kicsit sok benne a pofázós rész.

 

De szerencsére azért akadnak benne poénos részek!

De ezzel el is érkeztem a végére így már csak annyit mondanék hogy nem csodálom hogy ez jelenleg az egyik legnépszerűbb manga Japánban. Sőt Már el is startolt az anime is amely nagy bánatomra csak 13 részes lesz de remélem azért nem állnak meg annyinál. Majd megpróbálok arról is írni!

Deadman Wonderland

-Idő: 2007-től 2013-ig

-Író és Rajzoló:Jinsei Kataoka és Kazuma Konou

-Magazin:Shounen Ace

-Műfaj: Akció,Thriller

-Hossz: 13 mangakötet

Tetszett:

-Nagyon eredeti történet

-Jó kis cselekményszál

-Szép Látvány

-Harcok

-Kidolgozottság

-Ganta karaktere

-Poénok

-Nincs tele hülye ecchi poénokkal

Nem Tetszett:

-Kicsit sok a dumálós jelenet

-Elég lassú a megjelenése miatt

-Túl sok a fölösleges karakter benne

Értékelés:

-Rajzolás: 5/5

-Karakterek:4/5

-Egyediség: 5/5

-Humor:4/5

-Mondanivaló:2/5

-Hangulat: 4.5/5

-Történet: 5/5

-Karakterfejlődés: 4.5/5

Pontban: 34/40-Kiváló

Százalék: 94%

9.5/10

Ennyi lettem volna SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr992897111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Death/Mortis 2011.05.12. 22:30:33

Van a kritikában pár nyelvtani hiba és a szóismétlés néha kicsit zavaró. Nem ordító hibák, csak felhívom rájuk a figyelmed. :)

Nem tudom, szerintem van mondanivalója bőséggel. Elég klisésen, de egyáltalán nem szájbarágósan.
Nekem ez a 2. kedvenc manga-ám, gondolom megérted miért. Engem egyáltalán nem zavartak az általad felsorolt negatívumok; szerintem egy sajátos ízt adtak az egésznek. A hónapos megjelenés sem gáz, hiszen azért 30 oldalnál nem jön ki rövidebb chapter. Szumma szummárum: A világ egyik legjobb manga-ja. Sok kell, hogy megingassák a pozícióját.
süti beállítások módosítása