Sziasztok!

Nos mint ahogy ígértem, annyi idő után most ismét egy mangakritikával jelentkezem aminek alanya nem más mint a szezonban futó Migi to Dali című sorozatnak a mangája. Lássuk is, hogy miből dolgozik a stúdió!

A Migi to Dali eredetileg 2017-től 2021-ig futott a Harta magazin oldalain olyan művekkel együtt mint a hamarosan szintén animeként is jelentkező Dungeon Meshi vagy a Hinamatsuri , majd később 7 mangakötetben is kiadták. Az alkotója pedig az azóta sajnos elhunyt Sano Nami volt aki ezen kívül még a Sakamoto desu ga? mangájáról volt híres ami már szintén kapoott anime adaptációt. Műfajilag egy misztikus-komédia műről van szó ami a sienen kategóriába tartozik. 

A történet elején egy jómódú, ám gyermektelen középkorú házaspár látogat meg egy árvaházat, hogy örökbefogadjanak egy gyereket. Nemsokára meg is találják a tökéletes gyereket, bár inkább ő találja meg őket és költözik be hozzájuk. Ez a fiú a Hitori névre hallgat és az új nevelőszülei örömmel fogadják be a házukba és az életükbe. 

Csakhogy a fiú egy súlyos titkot őríz. Valójában nem egy fiút kap a házaspár hanem kettőt. Van ugyanis egy testvére akivel a megszólalásig hasonlítanak egymásra, a valódi nevük pedig Migi és Dali és a beköltözésük pillanatától fogva amellett, hogy mindig úgy alakítják a dolgokat, hogy a házaspár ne jöjjön rá arra, hogy két gyerekük van, még el is indítják a valódi küldetésüket: Mindenáron ki akarják nyomozni, hogy ki ölte meg az édesanyjukat évekkel korábban, megtalálni őt és bosszút állni rajta, a nyomozáshoz pedig nem félnek semmit és senkit sem felhasználni, és mindenki gyanús a számukra aki a városban lakik, ám ahogy haladnak a nyomozásal úgy derül ki egyre több és sötétebb titok az ő múltjukkal és születésükkel kapcsolatban is.

A történet tehát nincs nagyon túlbonyolítva. Kapunk egy egyszerű nyomozós történetet amit a mangaka próbált minél rejtélyesebbé és misztikusabbá tenni azzal, hogy egyrészt a két fiú nem sok mindenre emlékszik a gyerekkorukból, másrészt pedig, hogy a város lakói közül kvázi senki sem teljesen normális, így mindenki gyanúsítottá válik a szemükben. Ez pedig azt eredményezi, hogy a manga a történet előrehaladtával egyre sötétebbé, de ugyanakkor kényelmetlenné és elborultabbá válik miként a lakók akaratlanul is felfedik a valóki énjüket a fiúk számára. Ugyanakkor mégsem egy edgy történetet kapunk, mert emellett a manga nagyon szórakoztató. Olyan az egész mintha egy Edgar Allan Poe féle detektív történetet látnánk, gondolok itt például az olyan művekre mint a Morgue utcai kettős gyilkosság vagy az Usher-ház bukása. A mangaka pedig nagyon jól és részletesen vezeti le a történetet. Nincsenek hatalmas csavarok vagy megfejtések, aki látott már pár részt például a Detektív Conan-ből az nagyjából már pár fejezet után levághatja, hogy ki lehetett a gyilkos. Szerencsére azonban ennél nem is akar több lenni a mű. Nem akar morális kérdéseket feszegetni, amik viszont mind untalan felmerülhetnek az olvasóban , hogy például, hogy nem veszi észre senki a másik fiút az asztal alatt meg ilyenek.

A történet tehát végig feszült kényelmetlenségben tartja az olvasót, de végig képes fenttartani az érdeklődését, mivel a mangaka egy idővel már olyan elborult dolgokkal dobja fel a művét, hogy az olvasó csak fogja a fejét, hogy mégis mennyire gurult el a gyógyszere mikor ezt lerajzolta?

A történet maga tehát egy átlagos nyomozós történet, de mivel ennél egyáltalán nem akar több lenni és végig érezni rajta, hogy a mangaka pontosan tudta mit akar ebből kihozni ezért az ilyen művek kedvelőinek ez egy igazi csemege. Igaz ami igaz , akiknek például az Attack on Titan befejezése nem tetszett mert nem azt kapták akit látni akartak akkor zaoknak ennek a befejezése sem fog tetszeni. 

Térjünk át a látványra. A manga gyönyörűen néz ki, bár ez a mai korban szinte már alapnak kell, hogy számítson. Viszont amilyen fejeket és gesztusokat tudnak vágni a szereplők azokon még a Spy x Family mangakéja is csak elismerően tapsolna.

Ahol viszont egyértelmáen brillírózik a mű az a hangulat. Ahogy már az előbb taglaltam, folyamatosan egyensúlyozik a könnyed és a sötét, elborult hangulat között, idővel pedig a mangaka nem félt már olyan elborult dolgokat is belerajzolni amiktől az olvasónak gyakorlatilag kikerekednek a szemei mert nem hiszi el amit lát, de azért a horor kategóriát is erősen súrolja. Ugyanakkor pont ezek teszik érdekessé a mangát, mert így egy pillanatra sem válik unalmassá vagy érdektelenné. 

A karakterdizájn is mondhatni átlagos, bár ahogy a szereplők és a környezet kinéz abból elég nehéz megállapítani, hogy a mű Amerikában vagy Japánban játszódik-e, mivel egy nagyjából mixelt világot kapunk.  Ami viszont dícsérendő, az Migi és Dali kinézete. A mangakának sikerült tényleg 100%.an úgy megrajzolnia őket, hogy a néző ne tudja eldönteni, hogy amikor külön vannak akkor melyiküket is látja éppen és ez csak még jobban hozzátesz a creepy hangulathoz. Le a kalappal.

De ha már ide terelődött a szó akkor beszéljünk kicsit a karakterekről. Akik viszik a primet azok egyértelműen az ikrek. Már az kellemetlenné és borzongatóvá teszi a jelenlétüket, hogy nem lehet őket megkülönböztetni, de ráadásul még kiderül, hogy baromi intelligensek, és ezt értsétek szó szerint. Olyan trükköket visznek véghez játszi könnyedséggel amiket például artisták évekig tabulnak, a rejtőzési és helycserés trükkjeiket szintúgy, de azok is abba a kategóriába esnek , hogy ha akárcsak 1 mp-et is csúsznak vagy rossz szögbe kerülnek akkor lebuktak.

Mindezek ellenére azonban , és annak ellenére is, hogy olyan érzést keltenek mint a Ragyogásban látható ikerlányok vagy mint két pszichopata sorozatgyilkos, meglepően szimpatikus karakterek mert azért az is látszódik rajtuk, hogy az anyjuk gyilkosán kívül nem akarnak ártani senkinek, illetve idővel meg is szeretik a befogadó házaspárt is. 

Meg azért a crossdessinget sem vetik meg ami szintén okoz pár elég furcsa jelenetet.

A házaspár Osamu és Youko is meglepően szimpatikus és aranyos karakterek. Nem játszák a fölényeskedő " Örülj, hogy befogadtunk" nevelőszülőket, hanem már a kezdetektől úgy bánnak a fiaikall mintha mindig is a családjuk részei lettek volna, igaz ami igaz azért anyuka is tud elég ijesztő lenni.

A mellékszereplők közül megemlítendő még Mii-chan a házvezetőnő aki szintén egy elég kellemetlen aurát áraszt magából, illetve a fiúk későbbi "barátai" Shunpei és Maruta, előbbi a túlzottan is bizalmaskodó figura, utóbbi pedig az a fajta gyerek akinek a közelébe nem egednéd a saját gyerekedet már az első találkozás után sem annyira fura a srác. 

Na de akkor térjünk is át a negatív karakterekre, azaz az Ichijou famíliára. Na most azt érdemes tudni, hogy ők az a fajta család akik helyett még a Saimori vagy a Malfoy családnál is szívesebben lakna az ember minthogy akárcsak egyetlen napot is velük kelljen töltenie. Lényegében ők az Addams Family tökéletes ellentétei. Nem hátborzongatóan viccesek és szerethetően őrültek , hanem csak szimplán hátborzongatóak és őrültek. 

Ott van elsőnek a pszichológus apa Akira, akiről azt kell tudni, hogy szereti mintaapának kiadni magát, holott olyan távol áll tőle mint Makó Jeruzsálemtől. Aztán a két gyerek Karen és Eiji, kettejük közül az utóbbi lesz igazán fontos karakter a végkifejletet illetően. Karen igazából még a legelviselhetőbb a családból, Eiji viszont a fiú megfelelője Wednesday Addams-nek, Egy traumatizált, a végletekig felmagasztalt és elkényeztetett kölyök akiről már az első ránézéskor megállapítható, hogy valami nagyon nem stimmel vele mentálisan.

De az igazi kényelmetlenséget mégsem ő, hanem az anyuk,a Reiko hozza. 

Reiko-t igazából úgy lehet a legjobban leírni mint a Született Feleségek Bree-jét. Egy tökéletesség megszállott, kívülről magát és minden mást az életében is gondtalannak és hibátlannak mutató igazi kertvárosi Karen oligarcha feleség, aki azonban minden traumáját és fájdalmát magába folytotta. Igaz meg van magyarázva a háttere, de azok alapján a férjének már jóval korábban gumiszobába kellett volna zárnia és ki sem szabadott volna engednie onnan. Kapunk tehát egy, a saját megfelelési és tökéletességmániájától traumatizált nőt főgonoszként és be kell valljam, hogy ez nekem nagyon bejött. 

A pozitív karakterek tehát, még ha kissé elborultak is, de nagyon kedvelhetőek, míg az Ichijoui család az Addams Family tökéletes ellentéte. 

A lezárás pedig mint már mondtam, nem mindekinek fogja elnyerni a tetszését, de számomra működött mert nagyon emberi megoldást választott a mangaka ahelyett, hogy vérfürdőt rendezett volna csak azért, hogy a véres leszámolások rajongói megkapják amit akarnak. Szépü volt.

Összegezve tehát a Migi to Dali egy remek nyomozós manga. Nem vállal sokat, nem is nyújt sok újdonságot, de aki szereti a sötétebb hangulatú nyomozós történeteket azoknak ez remek kikapcsolódás lehet. Csak ajánlani tudom, ellentétben az animével ami....na arról majd máskor.

Migi to Dali

- Idő: 2017-2021

- Író és Rajzoló: Sano Nami 

- Magazin: Harta

- Műfaj: Seinen, Misztikus, Detektív

- Hossz: 7 kötet

Ami Tetszett:

- Alap, de remekül végigvitt nyomozós történet

- Jól egyensúlyozik a komor és könnyed hangulat között

- Szép a látvány

- A pozítív karakter elborultak, de nagyon kedvelhetőek

- A negatív karaktereik traumái mind átérezhetőek és nem légből kapott baromságok

Ami nem tetszett:

- A két főszereplő sokszor már irreálisan intelligensnek, szerencsésnek és nyugodtnak van ábrázolva

Értékelés:

- Rajzolás: 4.5/5

- Karakterek: 4/5

- Egyediség: 3/5

- Humor: 3.5/5

- Mondanivaló: 0/5

- Hangulat: 5/5

- Történet: 3/5

- Karakterfejlődés: 4/5

Értékelés:

- Százalékban: 83% - Jó

- Pontban: 27/40

Hát ennyi lettem volna mára, a legközelebbig Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.