Szegasztok!

Néhány hete készítettünk Ragnafan1992-el egy kisebb közvélemény kutatást, melynek eredményét gondoltam megosztjuk veletek!

Eme kis közvélemény kutatáson 32 önkéntes jelentkezett, kiknek 11 kérdést tettük fel. Köszönjük előre a jelentkezők hozzájárulását a kutatáshoz!

manga_animes_affiche_masolata.png

 

Az első kérdés az volt, hogy mit gondolnak a legfontosabbnak egy animében. Erre annyi különböző vélemény jött, hogy sajnos nem tudok róla rövid, lényegre törően írni, csak annyit, hogy szerencsére nem mindenki tartotta fontosnak az LSD látványvilágot.

A második kérdés az volt, hogy mennyi animét láttak és mennyi mangát olvastak.

Itt a 32-ből kilencen írták, hogy 50-nél kevesebb animét láttak, négyen írták 50 és 100 között megtekintett animét, ismét kilencen voltak, akik 100 és 200 megtekintett animét tudtak maguknak, valamint öten voltak, akik 200 vagy afeletti mennyiséget láttak. A 32-ből négyen nem számolták, hogy mennyi animét láttak. Mangák terén szegényesebb a helyzet, ott ugyanis a 32-ből csak 20-an írták, hogy olvasnak mangát, ebből 14-en írták, hogy 50nél kevesebb mangát olvastak, míg csak hatan voltak, akik 50-nél többet olvastak.

Összefoglalva tehát Magyarországon az anime sokkal népszerűbb, mint a manga, illetve, hogy a többség 200-nál kevesebb animét látott.

A harmadik kérdés a klasszikus "old versus new", azaz a régi vagy az új animéket preferálta.

Itt szerencsére sokan, pontosabban 14-en mondták, hogy mindkettőt szeretik, viszont így is többen voltak, akik az újakat szeretik, pontosabban 15-en és csak ketten voltak, akik a régieket szeretik. Egyedül egy személy nem válaszolt.

Ha összegezni kéne azt írnám, hogy Magyarországon vagy az újabb animéket vizslatják a rajongók, vagy pedig az aranyúton haladva mindkettő felé nyitottak, amit én nagyon boldogan fogadtam.

A negyedik kérdés az volt, hogy mennyire adnak a különböző értékelő oldalakra (MyAnimeList, vloggerek stb), mielőtt animéket néznek.

Meglepő módon a többség, pontosabban 22-en írták, hogy egyáltalán nem veszik figyelembe őket, míg csak 5-en írták, hogy fontosnak tartják őket. Négyen írták, hogy részben figyelnek eme oldalak értékeléseire, valamint megint volt 1, aki semmit sem írt.

Konklúzió: a magyar anime rajongók többsége nem nagyon érdekli, miket írnak az értékelő és "kritika" oldalak egy-egy anime megtekintése előtt.

Az ötödik kérdés volt számomra a legfontosabb: van-e egyáltalán igény egy A+ vagy Animax, esetleg egy abszolút önálló anime csatornára.

Az eredmény magáért beszél: a 32-ből 24-en írták, hogy igen, lenne igény rá, s csak 8-an voltak, akik szerint felesleges lenne.

Ebből azt tudom levonni, hogy lenne igény egy valódi animés csatornára Magyarországon.

Hatodik kérdés az volt, hogy szoktak-e valamilyen rajongói cuccot olvasni vagy nézni, mint Fanfiction vagy Fanart dolgokat. Itt viszonylag 50-50-es arány lett, szóval nem nehéz levonni a következtetéseket.

A hetedik szintén egy számomra fontos kérdés volt: mit gondolnak a magyarországi anime piacról.

Az eredményt teljesen megtudom érteni. A 32-ből 24-en negatívan nyilatkoztak, ebből is 10-en úgy, hogy egyáltalán nincs is animés piac Magyarországon, ami meg volt, az meg elhervadt. Egyedül 6-an nyilatkoztak pozitívan és 2-en tartózkodtak.

Szerintem nem kell ide semmit sem írnom, de ugye a tény az tény marad, miszerint Magyarországon az anime piac az igények ellenére jelentéktelenül kicsi lett.

A nyolcadik kérdést féltem feltenni, mivel arról volt szó, hogy ha lenne lehetőség, támogatnák-e ő maguk az anime piacot. Erről csak annyit szeretnék írni, hogy a többség szívesen támogatná a magyar anime piacot. Szóval ebből is látszik, lenne igény egy jobb animés piacra Magyarországon.

A kilencedik kérdésem az volt, hogy mennyien birtokolnak valamilyen animés cuccot, mint posztert, kulcstartót meg hasonló.

Itt szerencsére nem kellett nagyon matekoznom, ugyanis több mint 26-an írták, hogy birtokolnak valamilyen animés cuccot és csak 6-nak nem volt.

A tizediket féltem feltenni ismét, itt arról volt szó, hogy sorolják fel a top 10 kedvenc animéjüket.

Nem voltam meglepve, a legtöbben a Naruto, Bleach, Fairy Tail és más shonen cuccokat mondtak, valamint amelyek mentek az A+ vagy Animax műsorán. Ami azt jelenti, hogy a shonen még mindig a legdominánsabb Magyarországon.

Az utolsó pedig egy szimpla sorold fel a kedvenc karaktereidet kérdés volt, aminél egy a fentihez hasonlót képzeljetek el.

Összefoglalva eme kis közvélemény kutatásból annyi derült ki, hogy Magyarországon a rajongók jobban preferálják az animéket, mint a mangákat, a rajongók jobban preferálják az újabb animéket viszont vannak akiket érdekelnek a régi animék, a shonen cuccok a "legdivatosabbak", lenne igény bőven egy rendes animés csatornára, valamint hogy maguk a rajongók többsége is úgy gondolja, hogy Magyarországon az anime piac rászorul némi vérfrissítésre.

Köszönöm mindenkinek, akik részt vettek benne, illetve Ragnafan1992-nek a segítségért!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr4615066554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása