Szegasztok!

Aki régóta olvassa a blogot az tudja, hogy szeretem a Renai Boukun (angol nevén Love Tyrant) mangát, s sokáig imádkoztam egy anime adaptációért. Nos, 2016-ban tudtam meg, hogy meghallgatták imáimat, s kezdetben nagyon örültem neki! Aztán jött a pofon: az EMT2 kapta meg az anime adaptáció jogát, akik ezzel együtt mindössze nyolc animét készítettek, s mind középszerűek voltak. Szóval megpróbáltam alacsonyra rakni a lécet.

A jó hír, hogy jó lett.... a rossz hír, hogy egy közepesnél semmiképpen nem lett jobb sajnos.

Ma a 2017-es Renai Boukun animéről írok nektek.

84266l_1.jpg

A Renai Boukun egy 2012-ben indult romantikus vígjáték manga, melyet Mihoshi Megane ír és rajzol havonta a Comic Meteor magazinban. Ami kiemelkedővé tette, hogy szeret hülyét csinálni a tipikus hárem anime klisékből.

A történet szerint Seiji főhősünket meglátogatja egy "halálisten", Guri, aki a Death Note helyett a Kiss Note-al szórakozik, pontosabban meleg férfi párokat hozz létre azzal, hogy beírja egy pár nevét a Kiss Note-ba. Elmagyarázza Seiji-nek, hogy véletlenül beírta az ő nevét is, s ha nem jön össze valakivel 24 órán belül, akkor örökre szűz marad, ő maga pedig meghal.

Mennek is az iskolába, ahol egyből ki is szemelik az iskola szépét, Akane-t. Viszont kiderül, hogy ő egy még Gasai Yuno-nál is brutálisabb Yandere, aki már embrió kora óta szerelmes Seiji-be, s meg akarja ölni Guri-t (és Seiji-t) egy félreértés miatt. A hajkurászásban Seiji és Akane csókolóznak, majd Guri beírja Akane nevét Seiji mellé, ezáltal egy párt csinálva belőlük. Viszont jön a csavar: Guri valójában egy cupido, aki szeret cosplay-t nyomni és egy igazi Fujishi, majd közli, hogy érdekesnek találja ezt a szerelmes dolgot, majd csinál is egy szerelmi sokszöget, melybe később csatlakozik Yuzu is, Akane leszbikus féltestvére, aki szerelmes Akane-ba. Eme anime eme szerelmi 4 szög kalandjait meséli el.

Komoly történetre ne számítsunk, mert nem is azon van a lényeg, hanem a karaktereken, a paródiákon, a vicceken és a zenéken.

Viszont már most közölnöm kell egy komoly negatívumot: méghozzá azt, hogy eme havi megjelenésű mangát az EMT2 stúdió képes volt 12 részbe erőszakolni annak ellenére, hogy egy fejezet kb 40 oldal (egy heti megjelenésű manga 18-20 oldal). Hogy ennek mi lett az eredménye? Hogy iszonyatosan kapkod az anime és nagyon, nagyon sok poén meg érdekes rész a mangából kimaradt az animéből! S a kapkodás nem csak az eredeti manga olvasóinak tűnik fel, hanem azoknak is, akik nem ismerik az eredeti művet, ami szerintem van olyan rossz, mintha hülyére fillereznék (igen Pierrot és Toei, rátok gondoltam).

De akkor jöjjenek a karakterek.

watch_renai_boukun_episode_4_english_subbedat_gogoanime_0012.jpg

A karakterek mesteriek lettek! A főhős Seiji szerethető, Guri imádni valóan naiv és ostoba, Akane egy igazi köz- és önveszélyes Yandere, Yuzu egész idő alatt próbálja likvidálni Seiji-t hogy nővére az övé lehessen és a mellék karakterek is érdekes vagy humorosak - főleg Soltas, a pszichopata pingvin, aki folyton megpróbál rámászni Seiji kishúgára.

Látványilag elég felemás lett az anime, főleg a hátterek miatt, bár a karakterek kidolgozása is vegyes saláta - Guri meg Akane jól néznek ki, de Seiji meg Yuzu már nem annyira. Zenék terén viszont tökéletes az anime, az OST számok kellemesek és hangulat fokozóak is.

Ami miatt nagyon dicsérni tudom a Renai Boukun-t, az a humor. Már maga Guri és Akane poénjain belehet sírni, de többiek is jó sok humorral árasztanak el minket. Emellett rengeteg paródia is van benne, a Death Note paródián kívül van még Pac-Man paródia az openingben és még sorolhatnám. Sajnos igen, a kapkodás miatt rengeteg poén kimaradt, ami a mangában ütős volt - pl amikor Akane az egész városon üldözi Yuzu-t és még egy leopárddal is megküzd, azt nagyon hiányoltam.

watch_renai_boukun_episode_1_english_subbedat_gogoanime_001_1_0013.jpg

A hangulat az nagyszerű..... lehetne, ha az anime epizód-fejezet száma nem lett volna összecsapva. Így is egy nagyon vicces anime, kiemelkedőbb, mint a legtöbb társa, de egy havi mangát, melynek jóval több oldala van, mint egy heti megjelenésűnek, nem szabad ilyen erőltetetten kezelni. Mert bizony ennek az lett a vége, hogy nem minden fért bele, s a hangulat rovására mehet. Így is jó az anime hangulata, de szerintem sokkal jobb lett volna, ha max 2 fejezet = 1 epizód lett volna, mert aki olvasta a mangát az nagyon kellemetlen szájízzel fogja végig nézni, még ha a fontosabb poénok benne is vanna.

watch_renai_boukun_episode_3_english_subbedat_gogoanime_002_0007.jpg

Összefoglalva a Renai Boukun anime egyáltalán nem rossz, egy nagyon jó, elképesztően humoros anime, ami viszont nagyon erősen megcsúszott az adaptálási koncepción egyenesen belefejelve az animátorok nemesebb felébe.

Ajánlani mindenképpen ajánlom, de aki olvasta a mangát, vagy akinek nem tetszik, hogy hirtelen történek az események megállás nélkül, azok csak akkor nézzék meg, ha utóbbival megtudnak birkózni.

Renai Boukun

- Idő: 2017

- Rendező: Nigorikawa Atsushi

- Stúdió: EMT2

- Műfaj: Romantika, Hárem, Paródia

- Hossz: 12 rész                                                                                        

Ami Tetszett:        

- Elmebeteg és fantasztikus humor, rengeteg paródiával

- Kellemes zenék

- Szerethető és kedvelhető karakterek

 

Ami nem tetszett:

- Az adaptálás nagyon összecsapott, túl sokat akartak egy-egy epizódba rakni, s emiatt rengeteg dolog kimaradt

- Túlságosan kapkodó tempó

- Látványilag igencsak megkérdőjelezhető

 

Értékelés:              

Százalék szerint: 62% = Közepes

A 10-es skála pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelősségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla videót, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 6/10 = Közepes

Mangekyo022.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr4612650751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xx18Rolandxx 2017.07.09. 16:22:07

Tény, hogy jó kis anime lett de én még mindig azt mondom, hogy nem az utolsó 2 részbe kellett volna betenni Guri démonformáját mert azzal olyan kérdéseket hoztak be amiket vagy csak felszínesen vagy egyáltalán nem válaszoltak meg.

Ez is olyan volt mint a Black Lady-s részek a Sailor Moon Black Moon arc-jában de ott mondjuk jó időben hozták be a karaktert. Ennek ellenére tényleg nem volt rossz sorozat de én is csak egy 7/10-et adtam neki.
süti beállítások módosítása