Sziasztok!

A mai kritikámban egy olyan animéről fogok írni amit már  jó néhányan kértek tőlünk csak eddig valahogy nem igazán foglalkoztunk vele, most azonban az Akame ga Kill ! számára is eljött az idő!

4fe71ff4ce4cf1b0d13b814d42ba51bc1404629753_full.jpg

Az Akame ga Kill !  az azonos című manga alapján készült ami 2010 óta jelenik meg a Gangan Joker magazinban a készítői pedig Tashiro Tetsuya és Takahiro . Tetsuyának ez az eddigi egyetlen mangája viszont Takahiro egy másik mangája is jelenleg fut, ez a Yuuki Yuuna wa Yuusha de Aru. Mivel a manga nagyon sikeres lett ezért 2014-ben el is készült az animeadaptáció amit a White Fox stúdió készített akik a Katanagatari és a Stein's Gate animéket is megalkották. A rendező pedig Kobayashi Tomoki volt aki többek közt a Sola, a Tears To Tiara és az Utawarerumono sorozatokat is rendezte. Műfaját tekintve Akció-Fantasy és hát mint tudjátok az ilyen animékkel szemben igen magas elvárásaim vannak .Lássuk hogy megfelel-e a sorozat?!

Az anime főszereplője egy Tatsumi nevű srác aki 3 barátjával az országa fővárosába tart , hogy  harci tudásukat felhasználva beálljanak a seregbe és ezáltal több pénzhez juttassák az eléggé elszegényedett falujukat.

the_red_eyed_killer_001.jpg

Igen ám csakhogy a barátainak idővel nyoma vész ám a srácnak sikerül elhelyezkednie egy gróf testőrségében ám nem sokáig élvezheti az idilli helyzetet ugyanis felbukkan a hírhedt Night Raid nevű orvgyilkos szervezet akik gazdag és befolyásos embereket gyilkolnak le és amiben egy előzőleg megismert  szereplő is benne van.

the_red_eyed_killer_004.jpg

Sorozatos kiderülések és egyéb dolgok hatására a fiú beáll ebbe a szervezetbe amelynek célja , hogy felszámolja a korrupt és teljesen elfajzott birodalmat illetve  végezzen mindezek okozójával a Császári Miniszterrel. Persze ő sem nézi ezt jó szemmel ezért ő is megalkotja a saját kis csapatát akik aztán összecsapnak egymással és ezekhez a csatákhoz az úgynevezett Teigukat azaz különleges fegyvereket használják fel. A csata tehát megkezdődik jónak hitt rosszak és rosszaknak hitt jók között! Ez az alapsztori és most mindenki tegye fel magában a kérdést: Jó alapötlet ez egy animének? Naná , hogy az. Eredetinek egyáltalán nem az és ez is tele van klisékkel  de van itt minden ami egy átlagos, nem túlságosan kiemelkedő shounen animéhez kell. Csaták orrvérzésig, korrupt gazdag emberek, Orvgyilkos szervezet stb...... Szóval első hallásra ez az alapötlet tényleg jól hangzik és minden rendben ..... lenne ha nem lennének olyan orbitális hibák az animében , hogy azt még egy vak ember is észreveszi . Kezdve az epizódszámmal. Ebből  a sztoriból szerintetek , hogy lehet kihozni 24 részt anélkül totális mélyzuhanásba kezdene az egész? A válasz egyszerű: SEHOGYSEM! Az anime amilyen jól indult olyan hamar esik bele a 24 részes animék legnagyobb csapdájába, nevezetesen , hogy a közepe iszonyatosan szar.Azt azért szögezzük le, hogy nem olvasom a mangát ami sokak szerint sokkal jobb mint az anime és hát ezek után nem is kételkedem benne. Ez az anime 13 részben bőven elfért volna, akkor sem lett volna 10/10-es de akkor  legalább kaptunk volna egy az átlagosnál valamivel jobb shounen fight animét.  De persze más is van anime elkaszálja az egészet de ne siessünk ennyire előre.

A látvány ugyan mindenképpen dicséretet érdemel mert nagyon szépek a hátterek , a karakterdizájn ugyan elég suta és  némely szereplő úgy néz ki mintha más animékból lopkodták volna össze őket ( sőt meg merem kockáztatni,hogy a főszereplők mindegyike ilyen ). Viszont ami bebuktatja a látványt az a  hiteltelenség. Az alapszitu szerint ebben az animében mindenki szegény és nyomorban él. Na ez az ami az animéból nagyon nem érződik   ugyanis totálisan az ellenkezőjét látjuk az egésznek vagyis , hogy mindenki happy, virágos házak, tömött  piacok stb...  De, hogy érzékeltessék beraktak minden utcába 1-1 csövest de ez baromira kevés.

image_aspx.jpg

NA MINIMUM EGY ILYET KELLET VOLNA ALKOTNIUK!

 

Aztán a csaták. Vannak iszonyat jól megcsinált harcok bár ezek főképp a végén vannak, aztán ott a másik véglet amikor az alkotóknak nem volt kedvük csatát animálni inkább csak fényvillanásokat és gyors cikázásokat kapunk vagy csak egyszerű képeket amiket próbáltak művészinek beállítani.

the_red_eyed_killer_016.jpg

De legalább nem spóroltak a vérrel. Egyszóval a látvány szép de annyira üres mint egy befőttesüveg.

Aztán a szereplők. Gondolom azzal nem árulok el nagy titkot, hogy mindenki sablon papírmasé figura szerencsére azonban nem a gyilkolni valóan idegesítő fajtából. Tatsumi az átlagos srác aki később hű de bazi erős lesz, aztán ott a főszereplő Akame az érzelemmentes gyilkológép csaj, van rózsaszín hajú tsundere-loli, shy girl, mellmániás srác, nagymellű fanservice csaj stb....... Furcsa mód ezek külön is többet szerepelnek egy idő után mint a főhősnőnek kiadott Akame aki igazából olyan mintha 5 perc alatt lett volna kitalálva de semmi jellemfejlődése nincs.Aztán ott van az ellentábor akik szintén sablonfigurák de ők már a k@ra idegesítő fajtából vannak. Van például egy csaj Seiryu aki a yandere karaktert hivatott képviselni aki folyton az igazság megvédéséről pattog és mindig rémesen idióta fejeket vág.

the_red_eyed_killer_774.jpg

damn-ugly-bitch--large-msg-115322376178.jpg

 

De még mindig ő a legkevésbé idegtépő, azt meghagyták Stylish dokinak. Amit ez a csávó leművel azzal terroristákat kéne vallatni.

the_red_eyed_killer_637.jpg

Annyira pózerkedősen irritáló hogy a Gravitation 3. évadában biztos sikere lenne. De azért a csapata se semmi.

the_red_eyed_killer_697.jpg

holy-shit-i-cant-believe-my-eyes.jpg

És akkor most kanyarodjunk is vissza arra, hogy miért is szar a sorozat közepe. Azért mert az egész átmegy agyatlan shounen fightolásba, folyamatosan hozzák be az újabb és újabb seggből előhúzott ellenfeleket akiknek szintén seggből előhúzott képességeik vannak és akiket megpróbálnak hú de legyőzhetetlennek beállítani csak azért hogy 1-2 rész alatt elkukázzák őket. Nem vicc itt mindenkit kinyírnak 1-2 részen belül, Az egész olyan mintha Tite Kubo beugrott volna , hogy megmutassa , hogy kell shounen fight-ot csinálni. Ezek a részek iszonyatosan szarok és voltaképp ezek miatt hagyták abba sokan az egészet. Senkit nem lehet eléggé megismerni , hogy azonosulni lehessen vele. De mégis van 1 karakter akit sikerült jól kitalálniuk az pedig Esdeath.

the_red_eyed_killer_622.jpg

Na ha más nem is, ez a szereplő tuti megmarad az emberben. Egyszerre egy kiváló stratéga és kiváló hadvezér de ugyanakkor megmutatkozik az emberi oldala is (igaz, hogy ritkán de megtörténik). Ő az egyetlen ellenfél aki tényleg szimpatikusra sikerült még ha a halála irtó gáz és nevetséges is lett. És persze ott van a miniszter is...

the_red_eyed_killer_642.jpg

Ő volt az akivel totálisan nem tudtak mihez kezdeni. Próbálják komoly szarkavarónak beállítani de csak azt érik, hogy egy idegbeteg idiótát sikerült alkotniuk akik folyamatosan nyomja a " hű de gonosz vagyok " fejeket de ezen kívül mást nem nagyon csinál. Basszus nála még a Wolverine gonosza is kilométerekkel jobb, az legalább végigharcolta az egész animét. Viszont van egy jó pont amit végre meg mert lépni az anime, történetesen azt , hogy nem csak az ellenfelek hullanak mint a legyek hanem a főszereplők is. Nem vicc, itt a főszereplők is szép sorban meghalnak habár ezek meg előre kiszámíthatóak lévén sokszor a képünkbe tolják az egészet.

Végül már csak a zenék vannak hátra. A háttérzenék igazából szódával elmennek de semmi különleges. Az Openingek felemás érzést váltanak ki. Az 1 Openinget a mostanában nagyon közkedvelt Amamiya Sora adja elő és hát...... nem rossz  dal, inkább amolyan átlagos. A 2.Opening viszont nemes egyszerűséggel hallgathatatlan . Egy kezdő énekesnő adja elő de nem csodálkoznék ha ezek után több felkérést nem is kapna. A dal ugyanis irtó rossz. Az Endingek szintén nem rosszak,igazából azok is csak átlagosak.

Nos ez volna tehát az Akame ga Kill! anime ami egy valamivel jobb shounen fight anime is lehetett volna ha csak 13 részt kapunk belőle és nyújtják el az egészet mint a rétestésztát a seggből előhúzott ellenfeleikkel és random képességeikkel. Egy kihagyott ziccer az egész de legalább szépen le van zárva. Egyszer végig lehet nézni de készüljetek fel a közepén lévő agyhalálra.

Akame ga Kill !

-Idő: 2014

-Stúdió: White Fox

-Rendező: Kobayashi Tomoki

-Műfaj: Akció-Fantasy

-Openingek: Skyreach by Amamiya Sora

                  Liar Mask by Mayama Rika

-Endingek: Konna Sekai, Shiritakunakatta by Sawai Miku

                Tsuki Akari by Amamiya Sora

-Hossz: 24 rész

Tetszett:

-Jó az alaptörténet

- A főszereplők nem a vernivalóan irritáló fajtából vannak

- Esdeath

- Vannak benne nagyon jó csaták

- Nagyon szép a háttérgrafika

- Jó lett a befejezés

- Minimálisan de túllép a sablonokon

- A bfejezés

-Zenék

- 1. Opening és az Endingek

Nem Tetszett

- A közepe iszonyatosan szar

- Seggből előhúzott ellenfelek random képességekkel

- A negatív karakterek

- Az animátorok sokszor lusták voltak csatákat animálni

- 13 részbe jobban belefért volna

- Sablon karakterek

- 2. Opening

Értékelés:

-Százalékban: 68%-Közepes

- Pontban: 6.5/10

Ennyi voltam mára SZIASZTOK!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr397158553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2015.02.15. 10:08:02

Az igazság az a mangával kapcsolatosan, hogy nem jobb mint az anime . Sokan romantikával gondolnak mindig az írott formára, pedig az esetek többségében főleg az újabb manga alkotásoknál, nem feltétlenül jobbak az írott verziók mint a vizuálisak. (egyszerűen ötlettelenek a mangakák, ma tömegtermék, és nem a minőségre törekednek, illetve a sok fekália között a jó elmerül, és nagyon ritkán lehet rábukkanni egy -egy jobb történetre)
Az animét csak pár rész elejéig néztem ,illetve a későbbi epizódokba bele-bele tekintettem, mivel a mangát olvastam ,de nagyjából a sztori leköveti az alap történetet.
Mind a kettő a tucat átlag között van. Nem rossz a mai standard szerint, de a korábbi hasonló animékhez viszonyítva sótlan és unalmas. Jellemfejlődés valóban nem található benne. Erősen megkérdőjelezhető az orgyilkos csapat módszere , és célkitűzése. Nem lett ez az egész rendesen kidolgozva, később pedig a manga nem tudott, vagy nem akart javítani a helyzeten.

A sikerének oka szerintem az , hogy valóban a karakterek sablon karakterek, a külsejük pedig más animékből/mangákból kopizott.

Mondjuk azért érdekes, hogy manapság mindenbe erőltetik az igénytelen cgi-t . A karakterek rajzolására pedig maga a manga sem ügye, ugyanolyan copy paste sablon karakterek vannak. Ezt értsd úgy, hogy esetleg más hajat meg két mellet kapott a főszereplő, és ebből alkották meg az egyik lányt:) stb..

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2015.02.15. 10:09:08

lemaradst a vége tehát :
" Ezt értsd úgy, hogy esetleg más hajat meg két mellet kapott a főszereplő, és ebből alkották meg az egyik lányt:) stb.. egy másik animéhez/mangához"

Inzon 2015.02.19. 18:29:36

Nekem tetszett. nagyon jó sorozat. Kisebb hibáktól eltekintve, de egy anime sem tökéletes.
Nincs igazad abban, hogy a közepe rossz. Pont attól jó, hogy rövid harcok vannak benne, és nem 20-30 részen át küzdenek egy emberrel, aki vagy elmenekül vagy átáll, és hősi halált hal az esküdt ellenségeiért, mint a Narutoban. (Na az tényleg szánalmas lenne.)
A gyilkolászós jelenteket meg minek elnyújtani? Például amikor az első részben megölte a pszicho szőkét. Egy jó hosszú vágás, sok vér. Ennyi.

Viszont még valamit ne látsz tisztán. Ez kezdetben engem is zavart, de már rájötte a nyitjára: a különböző animékből összeverbuvált karaktereket tekintsd úgy, mint ha ugyanannak a színésznek lenne egy későbbi szerepe.
Így totál bulis. :)

xx18Rolandxx 2015.02.19. 22:56:45

@Inzon:

"Pont attól jó, hogy rövid harcok vannak benne, és nem 20-30 részen át küzdenek egy emberrel, aki vagy elmenekül vagy átáll, és hősi halált hal az esküdt ellenségeiért, mint a Narutoban. (Na az tényleg szánalmas lenne.)"

Pont, hogy ettől lesz pocsék az egész. Ugyanis ezek a részek teljesen elhúzzák az egészet, még ha csak 1 ilyen kisebb szál lenne és jobban megismernénk az ellenfeleket akkor azt mondanám, hogy még belefért. Viszont azzal, hogy minden ilyen ellenfelet 1-2 részen belül kinyírnak totál értelmetlen lesz az egész mert meg sem ismerhetjük őket vagy valami ilyesmi. Egyszerűen csak jönnek- 15 perc shounen fight bunyó-megdöglenek-kész ennyi.Ja és teszik mindezt a legkiszámíthatóbb módon. Abban igazad van, hogy az is rossz ha egy csatát 30 részen keresztül húznak úgy , hogy senki nem hal meg , a Naruto manga erre tényleg jó példa ahol a 200 fejezeten át tartó háborúban 1 ember hal meg össz-vissz.

Inzon 2015.02.20. 23:05:19

@xx18Rolandxx:
Na és?
Szerintem itt az a lényeg,h go ki mit vár az első rész után. Én például nem számítottam rá, hogy a főszereplő az utolsó előtti részben meghal, és az utolsóban már egyáltalán nem is szerepel. Mégsem morgok, mert ezzel épphogy szakít a történet a sablonossággal.
Itt szamurájpárbajok vannak. Azok meg ritkán tartanak sokáig. Múlthéten láttam egy filmet Musashiról a Spektrumon. Ő is fél percen belüól végzett az ellenfeleivel, pedig Japán legnagyobb kardforgatóit hívta ki
Ez a sztoriban ilyen párbajok vannak. Ennyi.

"a 200 fejezeten át tartó háborúban 1 ember hal meg össz-vissz."
Nem éppen. Obito senkit sem támasztott fel. Vagy az anime ezt is megváltoztatta?

Inzon 2015.02.20. 23:56:27

Bocs a helyesírási hibákért, de nem volt egy könnyű napom, és nem lehet utólag szerkeszteni a szöveget.

Uniqua 2017.02.08. 10:53:11

Hát nekem pont az ellenkezője ez az anime, mint amit leírtál. Miután végigszenvedtem olyan szarokat, mint a Sword Art Online, Black Lagoon Tokyo Ghoul, vagy a Mirai Nikki, nekem kész felüdülés volt ez az anime.

Végre egy újabb tipikus Shounen történet, ahol nincsenek beteg karakterek, halad a történet, és az írók nem csinálnak asspullokat.
Persze, azt is meg kell hagyni, hogy én főként pont ezeket a klisés Shounen sorozatokat tudom csak igazán élvezni.
süti beállítások módosítása