Sziasztok!

Javában készül az új videó és ha minden jól megy nagyon "szellemes" lesz a végeredmény de hogy addig is legyen mit olvasnotok most bepótolok egy régi elmaradást. Már kérték egy páran hogy írjunk róla elvégre ez egy legendás műnek számít és még ma is sok rajongója van.

Ma tehát a legendás Ghost In The Shell animefilmről fogok nektek írni.

vTXgUgB4KyntDSUezLljcm1Ol6N.jpg

A Ghost In The Shell először a Young Magazine oldalain jelent meg amit Shirow Masamune írt és rajzolt 1989-1991-ig. Ugyanakkor ugyanennek a mangakának a nevéhez fűződik még a Appleseed  is. A Mű ugyan nem valami hosszú ,mindössze 1 mangakötetbe belefért az egész és 11 fejezet hosszú. Az animét pedig a Production I.G stúdió készítette és az egész művet feldolgozza. A Rendezője pedig Oshii Mamoru volt aki többek közt olyan műveket rendezett még mint a Tenshi No Tamago, a The Sky Crawlers-Égi Lovagok, az Urusei Yatsura másodrendezője is volt illetve a későbbi GITS filmeket is ő vezénylete le sőt megdöbbentő de ő rendezte a Nils Holgerson sorozatot is,mert igen az is anime habár nem mangából készült.

Vágjunk is bele.

Maga az anime a távoli jövőben játszódik ahol a technika már olyan fejlett hogy az emberek akár az egész testüket képesek robotizálni persze jó pénzért illetve képesek az agyhoz mindenféle hálózatokat és programokat kötni persze ezzel együtt megnőtt a hacker veszély is akik képesek hamis emlékeket és más egyéb vírusokat ültetni az agyba illetve akár politikai információkat is képesek megszerezni.

Főhőseink a 9-es szenkció tagjai akiknek az a feladatuk hogy felkutassák ezeket az embereket és ha kell likvidálják őket. A 2 fontosabb szereplő Bantou és Motoko is ennek a tagjai.

ghost_in_the_shell_016.jpg

Nehéz erről spoilermentesen írni de azért megpróbálom. Szóval a cselekmény ott indul be igazán mikor is újra felbukkan a csapat által régóta üldözött Bábjátékos nevű hacker akit nemcsak a csapat de a kormány is el akar kapni és ezzel együtt egy furcsa cyborg is megjelenik a színen aki furcsa titkokat hordoz magában.

ghost_in_the_shell_015.jpg

A Politika egyre jobban belefolyik a dolgokba és az üldözésbe,közben Motoko megkérdőjelezi saját létezését és kiderül hogy voltaképpen ki is ez a Bábjátékos és hogy ez a test miért is olyan fontos a kormány számára.

Nagyon dióhéjban ennyi a sztori és meg kell hagyni nekem nagyon bejött az egész. A Történet már önmagában nagyon érdekes de ehhez még hozzátársul az a komor és sötét hangulat amit az anime áraszt magából. Tele van csavarokkal ,fordulatokkal és még el is gondolkodtat a mű de erről később. Egy szó mint száz a történet nagyon jól ki van találva.

Az anime látványára csak 1 szó van: GYÖNYÖRŰ csupa nagybetűkkel. Olyan látványt kapunk ami még a mai animékkel is felveszi a versenyt holott a film 1995-ben készült vagyis lassan 20 éves.A Hátterek nagyon jól ki vannak dolgozva,a szereplők is jól néznek is illetve a technikai rések szóval a robotok és a cyborgok is jól néznek is.

ghost_in_the_shell_003.jpg

NA ERRE MONDJA VALAKI HOGY NEM NÉZ KI ROHADT JÓL!


 Van benne pár csata jelenet is amik szintén nagyon jól sikerültek és látványilag azok is rendben vannak. Mondjuk látvány terén egyértelműen a "Making The Cyborg' jelenet viszi a pálmát a film elején. A Látvány mellet szól még hogy nincs teletömve CGI-al,a film 90%-a kézzel van rajzolva szóval nem kis teljesítmény egy ilyet összehozni.

A Karakterek szintén jók lettek. Bantou és Motoko amolyan "csinálom a dolgom és kész" típusok bár Motoko kissé gondolkodóbb hiszen elvégre ő teszi a fel a leglényegesebb kérdést a filmben,azt hogy ő valójában ember-e vagy csak egy sima gép amibe emberi emlékeket ültettek?Aztán persze ott van a cyborg is ami a Project 2501 névre hallgat. Nos ő az egyik legjobb karaktere a filmnek,egyszerre robot és ember és hozzá köthető a legjobb monológ is ami  filmben elhangzik. Vannak persze még mellékszereplők de ők nem szerepelnek annyit hogy írni keljen róluk szóval haladjunk tovább.

A Mű felveti néhány kérdést is amin érdemes elgondolkodni egy kicsit. Például ha egy emberbe gépeket ültetnek az még ember marad-e vagy pedig azt hogy egy robotnak lehetnek-e érzései és lelke illetve képes-e az önálló gondolkodásra? Ez igenis fontos kérdés elvégre ma a technika és a tudomány világában élünk és tegyük föl hogy egyszer tényleg gépeket ültetnek az emberi agyba vagy pedig ha a robotok önállósodnak akkor mi lesz?

Végül jöjjenek a zenék. Na azok is piszok jók. Nagyon ütős háttérzenéket kapunk itt is a "Making the Cyborg" viszi a pálmát ami alatt az animevilág egyik legszebb dallamát hallhatjuk.

Persze azért a többi zene is ütősre sikeredett de Kawai Kenji itt profi munkát végzett.

1 negatívumot tudnék csak felhozni a filmmel kapcsolatban az pedig a befejezés ami szerintem eléggé elkapkodottra sikerült,én speciel kíváncsi voltam arra hogy mi lett a 2501-el,hogy tényleg Motoko része maradt-e vagy sem de hát erre úgylátszik nem kapunk választ. Ezt az egy hangyafaroknyi hibát tudom csak felhozni,de ettől függetlenül a Ghost In The Shell egy mestermunka. Ezt az animét legalább egyszer mindenkinek meg kell néznie. A Sorozatok is jók lettek habár azok egy teljesen más sztorit követnek. Ja és persze nem véletlen hogy a Matrix alkotóit is ez a film ihlette meg.

Ghost In The Shell:Páncélba Zárt Szellem


-Idő: 1995

-Stúdió: Production I.G

-Rendező: Oshii Mamoru

-Műfaj: Sci-Fi

-Opening: Making the Cyborg by Kawai Kenji

-Ending: Reincarnation by Kawai Kenji

-Hossz: 83 perc

Tetszett:


-Nagyon jó a történet

-Jól kitalált szereplők

-Bantou , Motoko és Project 2501

-5 csillagos a látvány

-Jók a harcok

-Gyönyörű zenék

-Elgondolkodtató

Nem Tetszett


-A Befejezés

Értékelés:


-Százalékban: 99%-Király

- Pontban: 10/10


Igen a befejezés ellenére megadtam neki a 10/10-et mert tényleg nem nagy hibája az a  filmnek. Remélem hogy megnézitek,hameg már megnéztétek akkor megnézitek mégegyszer hiszen nem mindennapi élmény ez az anime.

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr95618286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.11.06. 19:39:29

Na igen, ennek az animének a látványa gyönyörű, nem hiába. Hiszen ahogy említetted, nincs tele CGI-vel, kézzel készült munka. A mai animékkel általában az a baj, amit általában szépnek mondanak, hogy: Számítógéppel egy eget,vizet szépen meglehet csinálni. Sőt akár egy teljes videót is lásd itt: www.youtube.com/watch?v=rDJdCafUAFA magyar fejlesztésű játék, magyar fejlesztésű cinematic videókkal,melyet 2004ben az év legjobbjának választottak külföldön. A japánok viszont költséghatékonyak és mindig zs kategóriás dolgokat kapunk :D Amit kézzel csinálnak viszont, ott az esetek egy ki részében ,tényleg gyönyörű és részletes mint itt.
Tehát a technikai háttér adott lenne, csak lusták csinálni minőségi darabokat.

A története is izgalmas, nekem nagyon tetszett. A sorozatok is jól sikerültek, kivéve az idei legújabb , ami már bőrlehúzás számba ment nálam, és látványra is pocsék.

A befejezésért én sem rajongtam annyira, de még így is jobb volt mint sok más animének. Ebbe nagyon nem tudtam volna belekötni. Valóban egy 10/10 pontos anime.

HimuraHun 2013.11.07. 16:09:20

Mihez képest a távoli jövő? 2029 szerintem még a közeljövőbe tartozik, még 1989-ben is. :D
Az meg szép, hogy nincs teli tömve CGI-jal, mivel ez a második cím, amiben egyáltalán előfordul a CGI és egészestés filmek között az első(animéknél természetesen és nem az animációs kultúzában)! :D
Kritika nem tér ki rá, de rengeteg a nyugati cyberpunk kultúrára való utalás, a kultusz film Szárnyas Fejvadászból például egy nagyon egyértelmű utalás van, amikor a bábot(kukás) elkapják és szembesítik múltjával.
Befejezés? Igen Kusanagi életben marad. Batou karjával blokkoja Motoko fejét célzó lövedéket, és nyakat találnak el, így a feje és benne az "élet" nem vész el, ellenben látjuk a Puppet Mastert akinek szétloccsan a feje. Így új testbe átvihető a chipben lévő személyiség. A mangában állítólag nem kislány testet, hanem férfit kap Motoko. Megtévesztő lehet a film végén a hangváltozás, ilyen volt a Puppet Masternél is , de szó sincs arról, hogy ő szállta volna meg Motoko tudatát, vagy, hogy "utód" született volna kettejük lényéből. Amúgy Nagyön örülök, hogy tetszik, kevesen néznek a mélyére és elkönyvelik fanszervíznek az egész filmet. Még a befejezésnél megint egyfajta utalás van a nyugati kultúrára, ahogy letekint a városra, teljesen amcsi feeling. Nyugat cyberpunk kultúrája ötvözve keleti hitvallással tökéletes kombináció.
Zenére rátérve a dallamvezetés mellett érdemes kigúglizni a szöveg angol fordítását. :)
Jó kis szösszenet volt, de lehetne ezt még részletesen spoiler gyilkosabb módon is tálalni, nem hiszem, hogy sok ember lelkébe beletiprunk, annyira alapműnek van eladva ez, hogy kb boldog-boldogtalan megnézi. Még az is, akit nem érdekel a téma. :)

xxroland23 2013.11.08. 07:00:25

@HimuraHun:

Most lehet hogy felsikítasz de nem láttam a Szárnyas Fejvadászt :D

Ezt a filmet fanszervíznek könyvelik el? O_O Hát nagyon marhaságot se hallottam még,ez egy alapmű ,hamár cyberpuncknál tartunk azért az Akira valamivel jobb ezen a téren ami szintén egy mestemunka.

Nem szeretem elspoilerkedni a dolgokat ínkább megpróbálom összegezni nagyvonalakban a történetet ami az ilyen műveknél nehezen kivitelezhető.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.11.08. 07:52:35

@xxroland23: @HimuraHun: Még én se hallottam volna, hogy fanservicének van elkönyvelve. Lehet ,hogy a távol keleten igen, hiszen biztos vevőek az őrnagy babáira,de ahol láttam, külföldi oldalakon ott alapműnek könyvelik el. Bevallom amikor néztem nekem eszembe se jutott anno a fanservice gondolata. Inkább egy eszméletlen jó cyberpunk filmnek könyveltem el magamban. Megjegyzem azért ez az akiránál jobban tetszik.

Abban viszont himurának picit igaza volt, hogy egy picit több "spoiler" lehet a manapság már nem ártana, hiszen a legtöbben már látták ezt a filmet. Ki lehetett volna emelni feketével beírni elé ,hogy vigyázat spoiler veszély és kész :P

HimuraHun 2013.11.08. 07:58:27

Na a Szárnyas Fejvadászt sci-fi és Harrison Ford rajongóknak kötelező darab! XD

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2013.11.09. 02:18:27

Legjobb cyberpunk anime mozi. Legalábbis számomra, olyan jól átadja a hangulatot, mint játékok terén a Deus Ex: Human Revolution.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.11.10. 21:17:49

@:{) MIKI (}:: hmm pont most játszom vele, bevallom az deus ex invisible war után kicsit kétkedve álltam neki a játéknak, s nem is fejlődött sokat a játék menet. Ugyanaz mint lassan 10 éve :D ,de azért a történet elviszi a hátán a játékot. Hmm egyébként nekem is az egyik legjobb cyberpunk filmem.

BlackSheep89 · http://baaadmovies.blog.hu 2013.11.29. 13:25:28

Csúnya is lett volna ha 10/10-nél kevesebbet kap tőletek ez a mestermű! :)
süti beállítások módosítása