Sziasztok!

Szerintetek lehet egy anime tanulságos és vicces egyben? Most biztos azt gondoljátok, hogy "Ó azokat csak a 8 éveseknek találták ki"!

Hát nem, ugyanis mai alanyom pont ezt a 2 műfajt képviseli. Ma a Jinrui Wa Suita Shimashita című animéról fogok írni nektek!

JinruiwaSuitaiShimashitaPromo.jpg

A Jinrui egy 2012-es anime ami az azonos című light novel-ből készült amit Tanaka Romeo,Tobe Sunaho és Yamazaki Toru készít és a mai napig fut. Az animét pedig az AIC stúdió készítette és Kishi Seiji rendezte, aki az Angel Beats!, a Persona 4 és a Carnival Phantasm sorozatokat is levezényelte.

Maga a sorozat a távoli jövőben játszódik, ahol is az emberiség hanyatlásnak indult, élelmiszerhiány van és az emberek középkori falucskákban élnek és a modern technika szinte teljesen eltűnt. Vagy mégsem?

Vannak páran, akiknek vannak modern eszközeik, ám ők nem emberek, hanem furcsa kis lények, akiket tündéreknek neveznek.

jinrui_wa_suitai_shimashita_041.jpg

Különös lények ezek, a maguk építette városban laknak, gyárat üzemeltetnek és a termékeikkel segítenek az embereknek. Éppen ezért fontos a jó kapcsolat kiépítése velük.

Főhősnőnk az ENSZ kirendelt képviselője, akinek a feladata az, hogy jó kapcsolatot tartson fent a tündérek és az emberek között, ám ez korántsem gondmentes, mivel a tündérek rendre furcsa kalandokba keverik őt.

jinrui_wa_suitai_shimashita_001.jpg

Mondhatnám, hogy csak ennyi az alapszitu és hogy nem szól másról a sorozat, mint a tündérek és a lány helyzetkomikumáról, de nem így van. Ugyanis az anime egyben egy szatíra is, merthogy a sorozat kifigurázza a 21-ik századot is. Itt mindenki és minden megkapja a magáét, de erről később.

Szóval a történet nemcsak, hogy nagyon eredet,i hanem egyben tanulságos és szórakoztató is. Jól felvázolja a helyzetet, ám nem szájbarágós és dögunalmas, mint a legtöbb "Nézzétek milyen szar a világunk, meg kell menteni" jellegű dokumentumfilm. Itt minden viccesen van előadva.

A látvány ugyan elég pasztellszínű és úgy fest, mint egy 8 éveseknek szánt délutáni mesesorozat, ám ez nem feltétlenül gond, ugyanis egyrészt egy idő után megszokja az ember, másrészt egy idő után már fel sem tűnik annyira. Van pár harc jelenet a sorozatban, nem sok ugyan, de azok is kellemesen szórakoztatóra sikerültek. A Tündérek meg nagyon aranyosan lettek megrajzolva, kb olyanok, mint a Manóvári Manók című sorozat leegyszerűsített és agyhalottabb változatai lennének.

A szereplők se semmik. Egyrészt itt senkinek sincs neve (legalábbis normális nevük), másrészt nem sablonkarakterek. Hősnőnk, akit a MAL-on csak Watashi-nak hívnak egy kissé zárkózott és szarkasztikus jellem, ám a munkáját próbálja minél jobban végezni.

Aztán itt van még az ő nagypapája, ő mondjuk kicsit irritáló a "szarok mindenre"arckifejezésével, mondjuk olyan sok jelentős dolgot nem is csinál a sorozatban, illetve itt van még a segédje is, akit "segédnek" hívnak, ő egy szótlan és pesszimista gyerek.

jinrui_wa_suitai_shimashita_005.jpg

Aztán itt van még a csajszi kollégája Y is, egy yaoi fangirl, aki mindent tud a mangákról és azok készítéséről.

jinrui_wa_suitai_shimashita-12-y-friendship-happy-smile.jpg

Van még egy űrhajós android páros, Pioner és Voyager, ám róluk nem lehet valami sokat írni, szóval haladjunk is tovább.

Ők lennének a fontosabb szereplők és hál istennek egyikük se idegesítő, a manók is aranyosak a maguk módján és a legtöbb poén hozzájuk köthető.

Akkor most térjünk ki a poénokra. Mint már írtam a sorozat a 21-ik század kifigurázása, ami gúnyt űz szinte mindenből. Itt megkapják a génmanipulált kaják, a yaoi fangirl-ök, a mangák, a mangakák, a társadalom is kap egy pofont illetve az elit sulik is megkapják a végén. Komolyan itt olyan groteszk dolgokat láthatunk, hogy csak na, például futkározó halott csirkét....

jinrui_wa_suitai_shimashita_062.jpg

és öngyilkos kenyereket is....

jinrui_wa_suitai_shimashita_099.jpg

Ugyan ezek nem olyan poénok, amiken az ember sz*rrá röhögi magát, de nagyon megmosolyogtatóak és viccesek.

Zenék. A háttérzenék ugyan nem nagy számok, de jól mennek a sorozathoz. Az Openingről csak annyit, hogy Nano,ripe. Őszintén bevallom, hogy ezidáig egyetlen dalukat voltam képes végighallgatni az pedig ennek az Op dala volt, amúgy inkább hanyagolom ezt a bandát mert ezen kívül egyik számuk se tetszett. Ez viszont nagyon illik az animéhez, pörgős kis vidám dal. Az ending se rossz, de az annyira nem jött be. Ez az egyik kis negatívum amit felhoznék a sorozattal kapcsolatban.

A másik pedig a befejezés. A befejezés szerintem hihetetlenül pocsék lett, az uccsó két rész inkább menne el egy Another-höz hasonló animéba mint ebbe. Az uccsó két rész amúgy a csajszi iskolai életét mutatja be, ami kb annyira kellet a sorozatba, hogy semennyire.

De ezt a két negatívumot leszámítva a Jinrui egy nagyon ütős sorozat, ugyanakkor tanulságos és szórakoztató sorozat. Ajánlom megtekintésre.

Jinrui Wa Suita Shimashita


-Idő:2012

-Stúdió: AIC

-Rendező: Kishi Seiji

-Műfaj: Fantasy

-Opening: Real World by Nano.ripe

-Ending: Yume No Naka No Watashi No Yume by Masumi Ito

-Hossz: 12 rész

Tetszett:


- Nagyon eredeti és tanulságos a történet.

- Jók a szereplők.

- Érdekes a látvány.

- Nagyon jó kis szatíra.

- Poénok.

- Zenék.

- Opening.

Nem Tetszett:


- Ending.

-A Befejezés nem éppen a legjobb.

Értékelés:

- Százalékban: 89%-Jó

- Pontban: 8.5/10


Na és végre lejött egy olyan sorozat amit már régóta kértek hogy írjak róla,nos az lesz a kövi alanyom addig is SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr445443877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2013.08.07. 02:24:16

Tényleg egyszer meg lehet nézni, bár mondjuk a sorozat felépítése is furcsa volt, hogy visszafelé haladtak a történettel. (első két epizódban van végülis az utolsónak tekinthető történet, az utolsó két epizód pedig történetileg az első volt.)
süti beállítások módosítása