Szegasztok!

Mindig is voltak fanfiction és fanart készítők, és régóta érdekelt is, hogy vajon hogyan is megy ez, ezért felkerestem az egyik leghíresebb Deviant Art-os rajzolót, Mattwilson83-at, aki 2008 óta folyamatosan készíti Doujin-át (fanart/fan fiction), a NaruHina Chronicles-t, és mivel úgy láttam, hogy már eléggé benne van a témában, ezért egy "interjú formájában" kikérdeztem őt.

Jó szórakozást!

(Figyelem: A fordítás lehet néhol pontatlan, de ez is csupán azért, mert lusta voltam ;) )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előtte gyors megjegyzés erről a "Doujinshi"-ről:

1.A Rajzolás 2008 óta egyre jobban javult Mattwilson83-nak, szinte már majdnem eléri Kishimoto szintjét (már csak csiszolgatni kell).

2.A történet merőben eltér az eredetitől (kb a Sasuke vs Itachi harc után).

3.Kicsikét túl sok a "Shipping", még az eredeti Naruto-hoz képest is, de szerencsére sokkal emberszagúbb.

4.Természetesen mint minden fan ficition-ben itt is vannak "saját karakterek", de szerencsére egyik sem Mary Sue/Gary Stu karakter (lásd Peter1989 Marry Sue-s bejegyzése), sőt, egy picivel sem erősebbek az eredeti karaktereknél (általában egyforma erősre lettek készítve).

Összességében nem rossz, akár egy "mi lett volna" féle újragondolásnak is elmenne, bár mivel nem nagyon olvasok fan fiction-eket, ezért inkább rátok hagyom, hogy milyen.

Itt egy link Mattwilson83 deviant art-os oldalához: link

De akkor inkább jöjjön az interjú.

1.When you started your NHC doujinshi, and what was the inspiration for this doujinshi series?
 

(Mikor kezdted az "NHC" doujinshi-det, és mi volt az inspiráció erre a doujinshi sorozatra?)


Well, obviously, it was Naruto. But the inspiration to do the comic in general was a comic by Angor-chan, here on DA; a naruHina one. It inspired me to think 'I should do a comic too'. So I began NaruHinaChronicles.

(Nos, természetesen Naruto. De az inspiráció magához a sorozathoz egy képregény volt Angor-chan-tól itt a DA-ról, amely egy NaruHina képregény volt. Arra inspirált, hogy mi lenne, ha én is készítenék ilyen képregényt. Így vágtam bele a "NaruHina Chronicles"-be.)

2.What do you think as the most difficult part of making a doujinshi, and why?

(Szerinted mi a legnehezebb része egy doujinshi elkészítésében és miért?)

The most difficult thing is getting the story down on to paper, and setting it out in to panels that make sense. Going from a written format to a visual one, can be difficult, as it doesn't always fit what you envisioned when drawn out. But that page setup is probably the hardest.
 

(A legnehezebb része a történet papírra vetése, és úgy elrendezni azt a "panel kockákban", hogy legyen értelme. Egy "írásos" formából átültetni valamit "képregénybe" elég nehéz dolog, mivel sokszor nem úgy néz ki ahogyan elképzelted. De a lapra helyezés talán a legnehezebb.)


3.Is your doujinshi place in the original story of it's "father manga series", or it is place in an "alternate world" of the series?

(A doujinshi-d története az eredeti történetben foglal helyet, vagy egy "másik dimenzióban" játszódik?)

People have asked me this before, and basically, I keep to the original as much as I can, BUT, with a difference in that it takes place on an alternate timeline. The split from the manga being somewhere between the Itachi vs Sasuke fight and the Pein Invasion arc; which never happened in my timeline.
 

(Az emberek már kérdezték ezt korábban is, és technikailag próbálok annyira ragaszkodni az eredeti történethez, amennyire lehetséges, annyi különbséggel hogy egy másik idősíkban helyezkedik el. A "szakítás" a mangával valamikor a Sasuke vs Itachi harc és a Pain Inváziója között van, mely utóbbi nem történt meg az "én idősíkomban".

4.Which part of doujinshi making you think as the most interest and enjoyable?
 

(mely részét tartod a legjobb és legélvezhetőbb részének a doujinshi-dnek?)

Coming up with the story, tbh. The plot, the huge amount of idea's that I go through. I have to laugh sometimes at the plots that I come up with, and many of which never make it in to the final cut of the chapter. But, I have a lot of fun doing it. And when it comes to drawing the more funnier idea's, having a laugh at the image helps too.
 

(Maga a történet szerkesztésével, természetesen. A történet és a hatalmas mennyiségű ötletek amelyeken keresztül megyek. Néha elnevettem magam a történeteken melyeket kitaláltam, és azokon is, melyeket végül nem raktam bele a fejezetekben. De mindig nagyon jól szórakozok a készítésén. És amikor eljön az idő, hogy a még viccesebb ötleteimet lerajzoljam...)


5.Is your NHC doujinshi has already an ending, or you still would change on the ending (if it has an ending)?
 

(Van már előre megírt befejezése az NHC-dnek, vagy még mindig igazítgatsz rajta - ha van természetesen?)


An ending? Well, I do have a few in mind, some being open ended to a next gen NHC, which I'm not set on doing yet. I have plenty of other plotlines to finish up yet before I get to deciding on what ending I will do.
 

(Egy befejezés? Nos, már van pár ötletem, néhány, amik egy nyitott befejezést hagynának egy "következő generációs NH"-nek, melyen még nem gondolkodtam. Még sok elvaratlan szál van a történetemben, melyeket befejeznék mielőtt elhatároznám magamat a befejezéssel kapcsolatban.)


6.What do you think about the original manga, Naruto? Do you think it like others, who quit reading it that it has truly turned bad after the Invasion Of Pain arc?

(Mit gondolsz az eredeti Naruto mangáról? Neked is az a véleményed, mint azoknak, akik befejezték a manga olvasását hogy a manga a "Pain Inváziója" óta csapnivalóan rossz lett?)


I still like it, and find it enjoyable. There are times i lose interest, but I always come back. I do admit, from around the Pein invasion arc, the chapters have been hit and miss with me, you get one or two good ones, and then a couple of boring ones, etc.
I DO find it funny though, when a chapter comes up revealing something I had already done in NHC. Such as the impure ressurection jutsu Kabuto is using to make an army. I was like, 'Hey, I was already doing that kishi!!' *laughs*.

 

(Én még mindig szeretem és szórakozok rajta. Sokszor én is elveszítem az érdeklődésemet felé, de mindig visszatérek. Elismerem, hogy a Pain Inváziója részek körül a fejezetek romlanak, egyszer-kétszer jön egy jó fejezet, aztán rengeteg unalmas stb... Mondjuk azon mindig nagyon jókat röhögök, amikor egy új fejezetben elsütnek valamit amit én már kitaláltam a doujinshi-mben. Pl az Feltámasztott zombi hadsereges ötletemet. Ilyenkor olyan gondolatom támad, hogy "Hé, ez az én ötletem volt Kishi! - nevet -)


7.If you could change something on the original manga, what would they be?
 

(Ha változtathatnál valamin az eredeti mangán, mi lenne az?)


As a NaruHina fan, I would like Kishi to delve more in to that, and not just keep touching on it every 100 chapters, or something. I'm not saying he needs to turn Naruto in to a romance novel, but, some satisfaction of having them talk would be great.
Other than that, I think I would stop over powering the characters so quickly. Like Naruto and Sasuke just upping their levels. I mean, too many eye powers, for one. Making the sharingan a precurser to the rinnengan... WTH? and While I like Naruto gaining more fox power, but the development between him and the fox seemed so sudden. So I would change that, and work on the character relationships, and power progression factors.


(Mint NaruHina fan, rávenném Kishi-t hogy menjen bele jobban, és ne csak minden 100 fejezetben csináljon utalást. Nem azt mondom, hogy a Naruto legyen egy romantikus regény, de beszélgethetne Naruto a lányokkal kicsit komolyabban. Aztán, amin még változtatnék, az a felesleges "erő túltápolás" lenne, amit a karakterekkel művel, de azt viszont minél sürgősebben. Mint Naruto és Sasuke nonszensz instant "level up"-olásukat. Pl a Rinnegan mint a Sharingan egyik szintje... WTFH? És habár örülök, hogy Naruto megszerezte a róka erejét, az a 1-2 fejezetes gyors összehaverkodás köztük eléggé szíven ütött. Ezen is változtatnék, valamint a karakterek kapcsolatain és fejlődési részeiken.)

Na ennyit arról, hogy én vagyok a hülye anti-fan, hogy nonszensze hülyeségnek tartottam a Róka-Gyökér instant 1-2 fejezetes összehaverkodását, lásd ezt.


8.Do you like other mangas and animes, too? If yes, what's their name?
 

(Szeretsz más mangákat és animéket is? Ha igen, mi a címük?)


I love tons. My current favourite mangas (besides Naruto) is Roasrio+Vampire, nana to kaoru, and Ghost hunt. As for animes... I don't really have a favourite. I haven't found one I don't like.
 

(Egy csomó! A jelenlegi kedvenc mangáim (a naruto-n kívül) a Rosario To Vampire, Nana To Kaoru és a Ghost Hunt. Animék terén... nincs kedvencem. De persze olyan sincs, amit nem szeretek.)


9.A tons of people saying, that until the original manga tried to being a true ninja manga/anime, until for the Part II, it has nothing to do with ninjas anymore, but much more like Dragon Ball. What do you think about it?
 

(Egy csomó ember mondja, hogy amíg az eredeti manga próbált kezdetben valóban hajazni a ninjákra, addig a Part II-ben már semmi köze nem volt a ninjákhoz, és "el Dragon Ball"-osodot. Mit gondolsz erről?)


I don't know. I think people get confused, because there is just so much fighting and talking, JUST LIKE DRAGONBALL. it's lost a lot of it's comedic edge that it started with, since it is focused on war and battles. Which I can understand given the scenario that is currently playing out. So i agree, but only in that there is a similarity.
 

(Nem tudom. Szerintem az embereket már nagyon összezavarodtak, mivel nagyon csak a harcra és a dumára összpontosult, mint a Dragon Ball. Sokat veszített a humorából, főleg miután a harcokra és a "háborúra" koncentrál. Szóval egyetértek, de csak abban, hogy már nagyon hasonlítanak e téren egymásra.)


10.What do you think about other "ninja animes", like "Ninja Scroll" or "Basilisk"?
 

(Mi a véleményed a többi ninja animéről mint a Ninja Scroll vagy Basilisk?)


I like Ninja animes and manga's. I haven't read Basilisk yet, just one of many manga on my list to read. But Ninja scroll, I liked the movies more than the anime, but still liked it.
 

(Szeretem a ninjás animéket és mangákat. Még nem olvastam a Basilisk-et, de már rajta van a listámon. Viszont a Ninja Scroll, ott az Anime Filmet jobban szerettem mint a sorozatot, de mág így is bejött.)


11.Back to your NHC doujinshi, have you ever thought about the idea to make a "Guide Book" for it to reveal information about the characters (mostly of those who are your original characters like Miho, Yuko ect), still unnamed jutsus, story timeline?
 

(Vissza az NHC doujinshi-hez, gondoltám már arra, hogy készíts egy "Guide Book"-ot hogy felfedj néhány infót a karaktereidről (főleg az a saját karaktereidről, mint Miho és Yuko), még névtelen jutsu-król és a történet idővonaláról?)


I have been asked to make one, and at some point I probably will. It'll come in usueful. I have like OC pictures pinned up on my board as references, so I could use an OC catalogue.
 

(Mér kérdezték tőlem, és valószínűleg fogok is. Hasznos lehet. Vannak "OC"-s képeim is, és belerakhatom, mint OC katalógus.)


12.How long it takes to make one page?
 

(Mennyi ideig tart egy oldal elkészítése?)


Mmm, difficult one to answer, as it varies. It depends on how focused I am, but generally, it takes about an hour of work (even if it is spread out over a couple of hours if I am distracted by things) I mean, as an idea, one one of my better drawing days, i drew a whole 20page chapter in a day, and put in the text on a second day.
 

(Mmm, fogós kérdés, mivel változó. Függ attól, mennyire koncentrálok rá, de általában egy órát vesz igénybe. Jobb napjaimon akár egy 20 oldalas fejezetet is összedobok, és a szöveget beírom másnap).


13.What do you think about the Naruto Shippuuden anime's 167 episode and the newest opening of the series (tenth opening)?
 

(Mi a véleményed a Naruto Shippuuden 167-ik részérő, és a 10-ik opening-jéről?)


To be honest, I haven't watched the Anime in a long LONG while. I get links to episodes now and again. So I am not sure what episode it is you mention.
 

(Hogy őszinte legyek, már NAGYON rég nem nézzem az animét. Így sajnos nem vagyok képben.)


14.What do you consider as the most important terms, parts and details about doujinshis?

(Mit tartasz a legfontosabb részének egy doujinshi-nál?Ö


I think the most important parts of a doujinshi is, staying true to the characters that are in it. Audiences aren't dumb, and can tell if you do something wrong. And another important factor is, make the doujinshi memorable, exciting and have a good hook. Even some not so well drawn comics can be great with a good storyline.
 

(Szerintem a legfontosabb része egy doujinshi-nak, hogy hű maradjon az eredeti karakterek. A közönség nem ostoba, és tudják, hogy ha valami nem stimmel. És egy mésik fontos dolog, hogy egy doujinshi legyen emlékezetes, izgalmas és megfogó. Még egy ronda doujinshi is lehet kiváló egy jó történettel.)


15.Have you ever heard about the "curse of fanarts and fanfictions", the "Mary Sue & Gary Stu Characters"? If yes, what do you think about these kind of characters?
 

(Hallottál már a "fanart-ok és fanfiction-ok átkáról", a "Mary Sue és Gary Stu" karakterekről? Ha igen, mit gondolsz az ilyen karakterekről?


Yes, i have. And if you ask anyone who has ever asked to have their OC in NHC, they'll tell you what i tell you I try to avoid mary & gary sues. (at least I hope I have XD)
I even have a rule, when creating OC's, that I tell others. As powerfu as they are, you must give them an equally opposing repercussion. Like when I gave Naruto the Katto-ken. it's a powerful jutsu, but, has the repurcussion of cutting up his arms. And my OC Mina, her clan ability. While effective in battle for making the user effectively a machine, it slowly degrades the emotional centres, and causes physchological distress, akin to Post trautmatic stress.

 

(Igen, ismerem. Én próbálom elkerülni őket - legalábbis remélem hogy sikerül XD -. Meg egy szabályt is kitaláltam azoknak, akik arra kérnek, hogy készítsek nekik egy "OC"-t. Amilyen erősek, ugyanolyan hatalmas gyengeséggel is kell rendelkezniük. Mint pl amikor Naruto hazsnálja az általam kitalált Katto-Ken-t, mely nagyon erős, de hosszabb használat után viszont leszakítja a karjait a technika. Vagy a saját "OC"-ém, Mina és az ő klán képessége. Habár nagyon erős gyilkológépet csinál belőle a csatában, lassan felemészti a lány érzelmi szintjét.)


16.Have you ever heard about Kinnikuman, and about it's hero's "legendary and famous" move, the Muscle Buster, wich a tons of fanart and parody maker use it for their work? If you would ever draw a "Muscle Buster" parody, which girl and boy would you chose to perfom it and which girl and boy would be it's victims?
 

(Hallottál már a Kinnikuman-ról és a főhős híres Kinniku Buster-jéről, melyet sokan parodizálnak? Ha valah rajzolnál ilyen paródiát, melyik karakter kin hajtaná végre?)


No, I don't think I have heard of it. At least as far as I recall.
 

(Még nem hallottam róla.)


17.Which anime and manga do you think as the worst ones?
 

(Szerinted melyik anime és manga a legrosszabbak?)


Dragonball gt. I'm sorry, but that ruined Dragonball for me. I love Dragonball and DragonballZ a ton, but GT... sorry. No where near as good.
As for the worse manga... hmm... i don't think I have read one, that I recall, that I don't at least like. Guess I need to keep reading.

 

(Dragon Ball GT. Sajnálom, de teljesen hazavágta a Dragon Ball-t nekem. Szeretem a Dragon Ball-t és Dragon Ball Z-t, de a GT... bocsesz. Mangáknál... hmm.. Még nem találtam rossz mangát. Talán majd találok.)


18.If you would finish NHC, what would be your next doujinshi? Or it would be the last one, too?
 

(Ha befejezd az NHC-t, mi lenne a következő doujinshi-d? Vagy ez lenne egyben az utlosó is?)


In the event of me finishing NHC, I may just continue with some of my own original, and do short Naruto comics on the side. But, it's also possible that I would go on to a next Gen Naruto. It depends on what life is like at that point.
 

(Miután befejezem az NHC-t, folytatnám valamelyik régebbimet, és még csinálnék mellé pár "mini naruto képregényt". De lehet, hogy belevágok egy "Next Gen Naruto"-ba.)


19.And the final question: could you give some spoilers about the near future of your NHC series, like the mangakas in their interview (7-8 would be enough)?

(Végezetül egy utolsó kérdés: tudnál adni pár "Spoiler"-t az NHC-ból, amik a közeljövőben fognak benne lenni?)


oooo, I'm not one for giving out spoilers XD. But, I could give out some teaser spoilers, nothing too detailed.
1. There will be more with Kei and her Ryuuchi mode coming up, that includes a big fight with a main character.

(Oooo, Nem szoktam hozzá az ilyenhez XD. De azért kipróbálom:

1.Többet fogunk megtudni Kei-ről és az ő "Ryuuchi" képességéről, mely magában foglal egy harcot az egyik főszereplővel.)


2. Naruto discovers an interesting ability in Kosuke (the pet fox)

(Naruto kiderít egy érdekes képességet Kosuke-ban, a háziállatában.)


3. Naruto and Hinata face a crisis in their relationship.

(Naruto és Hinata kapcsolatában egy erős krízis fog történi.)


4. Naruto's ANBU status is in question.

(Naruto ANBU státusza kérdőre lesz vonva.)


5. (not sure if this is a spoiler, as it's still just an idea) There will be a girl power mini arc.

(Lesz egy "girl power" mini saga.)


6. A new member of Anko's Angels is introduced with mixed feelings.

(Egy új tagja lesz Anko "angyalkái" közt aki érdekes érzelmeket vált ki.)


7. The Akatsuki situation is explained when I reveal a new OC, the one responsbile for Sasuke turning against Akatsuki (and thus causing the split of NHC and the original storyline)

(Az Akatsuki "eltűnése" meg lesz magyarázva egy új karakter által, aki Sasuke Akatsuki ellen fordulásáról is tehet.)


I'll leave it there :)

I hope that answered all your questions :D

Szerző: Mangekyo22

2 komment

Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr854341864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mariko (törölt) 2012.03.27. 05:04:36

Tetszett az interjú, és a történet is, amit Mattwilson talált ki. Nekem meg lenne egy kérésem: nem tudnátok magyarra fordítani, ha megengedi?

Mangekyo22 2012.03.27. 06:24:14

@Mariko: Úgy érted a doujinshi-jét? Huh, az nehéz lenne, főleg hogy már kb 2100-2300 oldal hosszú + nem nagyon foglalkozunk fordításokkal - azokat a fordító team-eknek hagyjuk. Gondolkozunk rajta, de nem ígérünk semmit.

Bár érdemes megkérdezned a Naruto-kun.hu-n valakit, ott szerintem biztosan találnál valakit - főleg hogy már van náluk ilyen rajongói alkotások pont.
süti beállítások módosítása