Sziasztok!

Van olyan anime rajongó aki nem ismeri az Inuyashát? Szerintem nincsen hiszen a Naruto-hoz és Bleach-hez hasonlóan ez is egy eléggé felhype-olt sorozat bár szerény véleményem szerint ez azok közé az animék közé tartozik ami meg is érdemli a hype-olást.

Ma tehát az Inuyasha kerül bemutatásra!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Inuyasha Rumiko Takahashi shounen mangája alapján készült. A Manga 1999-2008-ig jelent meg de Sorozat se váratott sokáig magára hiszen 2000-ben kezdték vetíteni egészen 2004-ig és a Sunrise stúdió készítette.

Típusát tekintetve az Inuyasha is shounen anime bár nem kifejezetten Neverending mint 2 másik társa hiszen jóval rövidebb náluk. A Shounen mellet még Fantasy történelmi és persze Drámában is bővelkedik a sorozat.

Kezdjünk is bele.

A Történet szerintem nagyon jónak mondható,arról van szó hogy egy Higurashi Kagome nevű lány aki a mai Japánban él a Családjával egy napon miközben a családi szentélyt takarítja, a kútjukból egy szörny emelkedik ki és magával rántja a lányt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyan sikerül kiszabadulnia és megölnie a szörnyet csakhogy mint kiderül a kút egy átjáró az ő világa és a középkori Japán között. Ide csöppen ő is miután sikerült kimásznia a kútból.

Majd rögtön az első pillantása egy fára szegeződik ahol is egy furcsa félig ember félig kutya szerű lény alussza álmát egy nyílvesszővel a mellkasán. Kagome kihúzza a nyilat mire a lény felébred,de máris veszekedni kezd a lánnyal de furcsa módon Kikyonak szólítja őt. Ez a furcsa lény lenne Inuyasha aki mint később kiderül félig kutyaszellem félig pedig ember ezért mind a szellemek mind az emberek megvetik őt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint kiderül Kagome ennek a Kikyo nevű papnőnek a reinkarnációja és Inuyasha volt szerelme is egyben és ennek a papnőnek a birtokában volt a Négy Lélek Ékkövének nevezett nagy erejű kristály ami azonban immár Kagome testében rejtőzik. De ezek után ismét egy szellem tőr rájuk aminek sikerül ellopnia az ékkövet és ugyan Kagome lelövi a szellemet de vele együtt az ékkő is szilánkjaira tört és szétszóródott a világban.A Feladat tehát adott: Összegyűjteni az összes szilánkot és újra összerakni az ékkövet.Inuyasha nagyon is komolyan veszi a feladatot hiszen az ékkő segítségével egészen szellemé akar válni.

Igen ám csakhogy nem ők az egyetlenek akik meg akarják szerezni a szilánkokat. Szinte minden szellem és démon magának akarja őket hogy minél nagyobb hatalomhoz juthassanak.

Kalandjaik során Inuyasháék a legkülönbözőbb szellemekkel találkoznak de pánikra semmi ok hiszen Inuyasha egytől egyig leszámol velük illetve a későbbiek során csatlakozik hozzájuk egy perverz ugyanakkor igencsak egyedi képességgel rendelkező pap Miroku...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy Démon és Szellemvadász TSUNDERE csaj  Sango

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Illetve egy rókaszellem kölyök is Shippo habár őneki sok köze nincs a sorozathoz csak azért van hogy ott legyen semmi egyéb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De persze a rossz fiuk se váratnak sokáig magukra. Elsőként megismerjük Inuyasha bátyját Sesshhomaru-t aki öccsével ellentétben tiszta vérű szellem ám ő nem a követ hanem Inuyasha kardját a Tessaigát akarja megszerezni magának amit még az apja a hatalmas Kutyaszellem hagyott rá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán nemsokára a főgenya is beérkezik a sorozatba,Naraku aki Inu-hoz hasonlóan szintén félszellem de ő embernek született de eladta a lelkét a szellemeknek hogy ő lehessen a leghatalmasabb erő a világon de ehhez az ékkőre is szüksége van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És persze magát Kikyo-t is viszontláthatjuk de ő annyira semleges karakter lett hogy az már fáj.Az ő és Inuyasha kapcsolatáról is megtudhatunk elég sok mindent illetve kiderül hogy Naraku mindenféle szálat mozgat a sorozatban.

Vannak még mellékszereplők de ha mindegyikről írnék akkor estig itt ülnek. Szóval mint láthatjátok piszok jó a történet,tele van csavarokkal bár igaz egyes csavarok eléggé kiszámíthatóak főképp azok számára akik nagy shounen rajongók.

És most elmondanám a látvánnyal kapcsolatban azt hogy nálam az Inuyasha ábrázolása jelenti a tipikus értelembe vett anime ember ábrázolást. A Jó karaktereknek mindig nagy a szemük, a rosszaknak viszont keskeny ami a gonoszságot jelenti. Bár úgy alapjáraton az egész anime látványával nincs probléma,egész szépre sikeredett.

A Karakterek a szokásos shounen karakterek,Inuyasha a nagyszájú ugyanakkor erős főszereplő gyerek bár néha nagyon idegesítő a makacssága,Kagome szerethető csaj lett,Miroku átlaggyerek,Sango mint már említettem a sorozat tsundere csaja bár igaz nem annyira szörnyű mint rózsaszín hajú kolleginája. Shippo viszont az őrületbe tudja kergetni a nézőt. Nem elég hogy hihetetlenül irritálóan vinnyog (és itt nem a Steiner Kristóf féle magyar hangról beszélek bár sok különbség nincs köztük) de annyira feleslegessé válik a bosszúja után (Uchiha Sasuke szindróma) hogy az nem igaz. És persze nem titok hogy Inu és Kagome közt kialakul egy szerelmi szál is de ez szerencsére annyira nincs túlerőltetve a sorozatban.

És hát igen mint minden shounen animében itt is vannak fillerrészek bár igaz ezek közel se olyan rosszak mint a Naruto Shittuden 1000.-ik fillere,inkább olyan Bleach fillerre sikerültek: Vannak közte jó részek is pl: a Denevérklán vagy az Inuyasha Kagome világában részek(amik  viccesre is sikerültek) de vannak nagyon sablon részek is pl: a 7 démoni zsoldos részek amik kb egy szinten vannak a Bleach-beli Arrancar részekkel. Bár az is igaz, ezek nem akkora negatívumok főképp azért mert a Bleach illetve a Naruto is akkor készültek mikor az Inuyasha mára vége felé közeledett.

Akkor most még ejtsünk pár szót a zenékről is amik nagyon jók lettek. Az openingek egytől egyig nagyon jók lettek,az endingek már inkább lightosabb dallamúak ez főképp a 3.-ikra vonatkozik de összeségéban nincs velük gond,a sorozatbeli zenék pedig illeszkednek magához a korhoz is szóval azokkal sincs gond.

Így a végén szerintem joggal mondhatom azt hogy az Inuyasha szintén egy nagyon felkapott sorozat de ez szerintem meg is érdemli más társaival ellentétben.

Inuyasha

-Idő:2000-2004

-Stúdió: Sunrise

-Rendező: Masashi Ikeda,Yasunao Aoki

-Műfaj: Shounen,Kaland,Fantasy,Romantikus

-Hossz:167 rész

Tetszett:

-Piszok jó történet

-Fordulatos cselekmények és csavarok

-Szerethető karakterek

-Látvány nagyon szép

-Sango nem annyira szörnyű tsundere mint a másik csaj

-Nagyon jó zenék

-Naraku

-Ütős Harcok

Nem tetszett

-Shippo

-Fillerek

-Érdektelen mellékszereplők

-Inuyasha néha nagyon idegesítő

- Látszik rajta hogy a Naruto és Bleach sokat merített belőle

-Kikyo egy teljesen unalmas csaj lett

Értékelés:

Táblázat szerint: 29/40-Jó

Százalék szerint: 89%

8/10

 

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr343349840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.11.03. 18:32:28

Akárhogyan is erőlködöm, ennél önismétlőbb animét nem tudnék mondani. Vicces rész flashback Harcos rész flashback Megjelenik Kikio és románcolnak flashback. A szereplők meg csak gyűlnek, mert Rumiko csak nem akarja lezárni a sorsukat, vagy egyáltalán előbbre léptetni őket. A Ranmában is benne voltak ezek a hülyeségek, de valahogy ott volt ennyire feltűnő. Mondjuk persze az anime biztosan filleresebb, mint a manga, ahogyan a ranmánál is volt, sőt, ott a sztori is teljesen más a végére.

hanabi97 2011.11.08. 02:46:07

Én imádtam! A barátom javasolta, hogy nézzük meg, én meg nemigen néztem animéket, meg azt gondoltam, kinőttem belőle. Aztán megszerettem. Szerencsére azért nincs benne olyan sok filler, mint pl. a Bleachben, ami egy ideig nagyon tetszett, de az a sok hülye arrancaros filler nagyon lerontotta, és a kedvenc főszereplőmet is kinyírták.
Nagyon tetszik a blogotok!
süti beállítások módosítása