Sziasztok!

Ma egy olyan animét fogok nektek bemutatni amelyről elsőre nem gondoltam túl sokat már csak a címe alapján sem!

Ma tehát az Ichigo 100% című animét fogom bemutatni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ichigo 100% Mizuki Kawashita mangája alapján készült 2005-ben és a manga is akkor ért véget és a Madhouse stúdió készítette az animét. Mint a kép alapján is láthatjátok újra egy hárem animéval van dolgunk.

A Történet már maga is ehhez igazodik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Junpei átlagos középiskolás srác ám  egy délután alaposan felforgatja az életét amikor is a semmiből egy lány esik rá és ő meglátja annak epres rózsaszín bugyiját. Persze a lány megijed és elszalad de elhagyja a matekfüzetét amelyre rá van írva a neve is.

Másnap Junpei meg is keresi a lányt de kiderül hogy teljesen máshogy néz ki mint ahogyan azt ő látta.De azért is eltökéli hogy összejön a lánnyal csak azért hogy még egyszer láthassa az epres bugyit. Persze a dolog nem ilyen egyszerű hiszen a későbbiekben még 3 másik lány i feltűnik színen akik előbb-utóbb de Junpei barátnői akarnak lenni.

De akkor most ismerjük is meg őket illetve a többi fontosabb karaktert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő Lenne az epres csaj Aya egy meglehetősen félénk és bizonytalan lány aki megpróbálja elrejteni a szépségét ám egy idő után tele lesz önbizalommal és felvállalja magát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tsukasa másodikként csatlakozik a háremhez,eleinte nem érdeklődik túlzottan a fiú iránt mert szerinte túl nagy a szája és ez neki nem jön be de aztán fokozatosan megkedveli. Egy határozott lány aki tudja hogy mit akar és ehhez minden eszközt be is vet hogy elérje azt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Satsuki leginkább Makoto-ra hasonlít a Sailor Moon-ból, egy meglehetősen agresszív csaj aki a hárem tsundere csaj szerepét tölti be. Eleinte állandóan veszekednek Junpei-el mivel a lány egy mellmániás perverznek tartja de később persze ő is beleszeret és onnantól fogva a barátnőjének hiszi magát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Yui a kötelező gyerekkori jó barát ,Junpeit már a bátyja-ként tiszteli viszont meggyőződése hogy a fiú szereti őt és össze akar vele házasodni ezért ő minden más lányt megpróbál elmarni mellőle néha meglehetősen egyedi módon viszont Ayát valamiért megkedveli.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komiyama Junpei legjobb barátja és azon kívül hogy úgy néz ki mint Shongoku és Suguru törvénytelen melegházasságának a gyümölcse irdatlanul idegesítő mivel állandóan megpróbálja megdönteni valamelyik csajt persze sikertelenül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze nincs hárem anime leszbi ,perverz tanárnő nélkül persze ezért azt is be kellet tenni két dinnyeméretű csöccsel.Rohadt idegesítő a hangja mint maga a csaj is és állandóan vagy Ayát tapizza vagy Satsuki-t.

Ők lennének a fontosabb karakterek és hát a történet lényegében ennek a 4 lánynak a hódításáról szól csakúgy mint a legtöbb ecchi anime témája.

Nos mint láthatjátok az anime története lerágott csont mégis próbáltak újításokat belevinni és azok nagy része sikerült is.

Mint már mondtam az animét a Madhouse készítette szóval a baromi szép a látvány és a rajzolás.

A Karakterek szokásos ecchi-k de legalább nem idegesítőek a előbbi tanárnőt és shongoku gyereket leszámítva. Még Satsuki-t is meg lehet kedvelni egy idő után bár nagyon sok helyen egyezik a karakterük Naru-éval a Love Hinából.

Hárem anime lévén sajnos van benne fanservice és a hozzá tartozó poénok de viszont nincs belőlük olyan sok,valójában igyekeztek azokat minimális szintre csökkenteni ami sikerült is. De amik vannak benne azok sajnos elég gyatrára sikerültek ez főképp a tanárnő-re értendő. De amúgy sok jó poén is van benne például amikor Satsuki extra erős hamburgert ad Yui-nak hogy kicsesszen vele meg ilyenek.

A Zenék jók is meg nem is. Az opening nagyon nem jött be mivel már túlságosan is szirupos az egész. Az ending az viszont jó mivel az az Ike Ike az ending ami az egyik legnépszerübb DDR dal.

Viszont úgy összevetve egy jókis anime ez amelybe nincs egy szemernyi értelem sem helyette a jó poénokon annyit lehet nevetni mint az állat. Szóval mindenképp érdemes megnézni mert habár nem annyira népszerű mint a Love Hina de mégis kellemes szórakozást nyújt. Ecchi kedvelőknek meg egyenesen kötelező!

Ichigo 100%

-Idő: 2005

-Stúdió: Madhouse

-Rendezte: Osamu Sekita

-Műfaj:Ecchi,Vígjáték

-Hossz: 12 rész+5 OVA+1 Special

Tetszett:

-Látvány

-Szerethető karakterek

-Zenék főképp az Ending

-Vicces Poénok

-Nem vár el sokat tőle az ember mégis el van vele

Nem Tetszett:

-Sablonos történet

- Ízlés mentes poénok

-A Tanárnő és a Shongoku gyerek

-Opening

Értékelés:

Táblázat Szerint: 28/40-Jó

Százalék Szerint: 88%

8.5/10

Ennyi voltam SZIASZTOK!

"HAMAROSAN ELJŐ ÁLTALAM A CHAOS"

 

< WanGood: Nagyjából egyezik a véleményünk, de szerintem kissé túlértékelted. Valóban nem tucathárem, abban az értelemben, hogy a humorszint megfelelő, és a karakterek is szerethetőbbek az átlagnál, de szerintem egy 7,25/10-nél nem érdemel többet. Az utolsó mondat meg ugye nem onnan van, ahonnan gondolom hogy van? >

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr423208611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása