Movie Review - Pixels

2015.08.09. 06:19

Szegasztok!

Mindig is vonzottak a videojátékok körül forgó filmek, emiatt is néztem meg anno a Rontó Ralph című Disney filmet, mely ugyan mai napig az egyik kedvencem, de sajnos be kell ismernem, hogy inkább csak egy játék cameo Disney film, mintsem videojátékokról szóló film. Aztán 2014-ben kijött az Angry Videogame Nerd film, ahol szerencsére több szerepet kaptak a játékok és jobban is be lettek mutatva - főleg az Atari által jelzett termékek -. Volt még anno 1989-ben a "The Wizard" című film, ami már tényleg a videojátékok körül forgott - pontosabban a Nintendo/NES játékok körül -, de ott viszont a gyerek szereplők nem kicsit bezavartak. Igen, vannak direkt dokumentum filmek a videojátékokról, de ugye az mégsem az, ha egy vígjáték volna, ahol a kisebb ismertetők mellett még nevethetünk is.

Aztán jött ez a Pixels című film, mely egy 2010-ben készült alig 3 perces Youtube videóból merítette az ötletet és alap koncepciót. Amikor kiderült, hogy Adam Sandler is játszani fog a filmben, akkor már előre, még a film megjelenése előtt jöttek az 1/10-ek és előre jelezték a szerintük még Thor 2 is "b*sszott jó film" kritikusok, hogy annyi esélyt sem fognak adni neki, mint a Birdman című filmben a kritikusnő a főhősnek.

Amúgy nem értem ezeket az "divat utálatokat", amik az utóbbi 5-7 évben mennek, főleg ami a Transformers és "Adam Sandler filmeket" illeti.

Tény: Adam Sandler "Jack & Jill" és "Apa Ég" nevezetű borzalmai mai napig súlyos mentális sérüléseket hagytak bennem, viszont a "Kavarás" és "Cipőbűvölő" filmjei egyáltalán nem lettek olyan rosszak, mint amilyennek a "kritikusok" mondták - megjegyzem, a "Kavarás" című film még akár egy közepes, egyszer nézhetős családi filmnek is simán elmenne.

A "Transformers gyűlöletről" annyit, ha a Transformers film sorozat ennyire tré, akkor miért ér el 1 milliárd dolláros bevételeket világszerte? Egy bizonyos összeg felett azért érdemes elgondolkodni.

Már olyan szinten vagyok, mint L.Mole aka Éjjeli Vakond: "a kritikusok tehetnek egy szívességet". "The Thing (1982)", a kritikusok szívből gyűlölték, mert "E.T. rules", mert "gyökér és véres és gusztustalan"... ma már kult horror. "Mortal Kombat (1995)", a kritikusok ezt is gyűlölték, 15 évvel később már nemzetközileg elismerten a létező legjobb videojáték-film adaptáció. Ott van még a "Thor Sötét Világ" aka "Thor 2", a kritikusokon látható volt, hogy leakarták húzni, de láthatóan féltek ezt megtenni, s inkább "enyhén fogalmaztak".

Egyet megtanultam: amire felkerül Adam Sandler és/vagy Michael Bay neve, azt az emberek már az előtt leírják, mielőtt egyáltalán megjelenne. S szerintem a Pixels, magyarosan Pixelek is eme tábort erősítik.

No de lássuk, hogy milyen is lett a film, természetesen az én néha objektív, de még így is erősen szubjektív véleményemet a filmről. Előjáróban annyit, hogy valóban nem jó film, DE messze nincs olyan rossz, mint amilyennek a "kritikusok" lehordták.

pixels_poster_01_a.jpg

A Pixelek 2015-ben jelent meg a mozikban, s alapjából véve egy vígjáték némi sci-fi-vel megsózva.

A történet rövid, tömör verziója:

1982-ben küld Föld üzenetet E.T.-nek, melyben vannak régi 1982-es videojátékokról is felvételek, E.T. ezt félre értette s hitte, hogy ez valami "kihívás/hadüzenet", s E.T. jönni X évvel később, hogy ő és népe "intergalaktikus videojáték-csatára" hívja ki az emberiséget.

S akkor jöjjön most a hosszabb verzió:

A történet szerint 1982-őt írunk, amikor is megnyílt egy új játékterem valahol "nevenincs városban". Sam és Will már be is törtek, mint hülyegyerekek a porcelánboltba, s olyan játékoknak esnek nekik, mint Pac-Man, Space Invaders, Galaga és más akkori siker játék. Sam-ről kiderül, hogy igen tehetséges játékos, s be is neveznek egy arcade világ bajnokságra, mely esemény az akkori kormány videóra vett, hogy kilőjék az 1982-es "űr-idő-kapszulában", mely eme kis esemény mellett az emberiség egyéb kultúrájáról is készített felvételeket. Sam bejutt a döntőbe, viszont a Donkey Kong játékban lekenték a száját, s végül Will meggyőzte, hogy a második helyezett is szép eredmény, majd hazamentek. Ezután ugrunk az időben, Sam éli az átlagos emberek életét totál átlagos munkájával... illetve élné, ha legjobb barátja Will nem hívná meg folyton a Fehér Házba, mivel Will lett az Egyesült Államok elnöke. Egy nap viszont furcsa események veszik kezdetét, amikor is ismeretlen objektumot jelennek meg, Sam és Will számára ismerős "zenékkel és hangokkal". Mint kiderült, az 1982-es "űr-idő-kapszula" célba ért, de sajnos az űrlények félre értették az üzenetet, mint "hadüzenet", s ezért közlik a Földdel: "aki elsőnek zsebel be 3 győzelmet a különböző életre keltett óriás videojátékokban, azé lesz a Föld". Innentől kezdve Will-en, Sam-en és néhány régi játéktermi haverukon áll, hogy széna-e vagy szalma.

Mint látható, a történet egyáltalán nem veszi magát komolyan, s ez elmondható az egész filmre, sehol sincs drámázás, komorság vagy hasonló, csak játékok, poénok és zenék.

Kezdjük a film pozitív részeivel:

1.Videojátékok és a téma

Mint írtam, anno csalódott voltam a Rontó Ralph-ban, ahol az ismert videojátékok legfeljebb egy cameo erejéig voltak benne, s ennyi, az meg még inkább fájt, hogy az egyetlen videojáték-kritika mindössze Ralph "mióta lettek a játékok ennyire durvák" beszólása és a Konami cheat kód volt.

Itt viszont kicsit pozitívan csalódtam: itt ugyanis elég jól kezelték a témát. Kapásból ott a tény, hogy itt igazi, ismert retro játékok körül forog a film, mint Pac-Man, Donkey Kong, Galaga, Centipede satöbi, de azt nem hittem volna, hogy némelyik játékról részletesen is beszélni fognak - lásd Asteroids a "kiképzésen", illetve "Galaga". Külön dicséretes, hogy Sam és egyik ügyfelének fia, Matty között nem csak értelmes, de igen erős videojátékos-generációs különbségek vannak, melyekről egész jó, néha már "mily igaz", de sokszor még vicces társalgások lesznek belőle.

Természetesen mivel vígjáték, így nem maradhattak ki a "videogame nerd"-ök sem, melyet egyetlen karakter, Ludlow testesít meg egyedül, aki a nagyon "ledruvult nerd"-ök paródiája, bár talán ő sikerült a leggyengébbre, majd később elmondom, miért.

Mint írtam, elég sokat beszélnek magukról a játékokról, szóval örültem, hogy nem csak néhány cameo-val szúrták ki a szemem. Cheat kódok itt is vannak mint a Rontó Ralph-ban, de ez a videojátékos-generációk közti különbségek és a videojátékok igen komoly megismertetése mellett már csak extra.

2.A zenék

A zenék igen betaláltak, kedvencem a végső Donkey Kong "párbaj" alatt hallgatható zene tetszett, de minden más is remekül hozta a videojáték feeling-et, mely nem is csoda, ugyanis a Rontó Ralph zenéjéért is felelős Henry Jackman komponálta meg a zenéket.

3.A poénok többsége

Mivel vígjáték, így természetesen a poénok voltak a legfontosabbak, mely ugyan erősen szubjektív dolog, de aki arra vágyik, hogy a "Csont Hülyéhez" hasonlóan ürülékkel dobálóznak, annak rossz hírt kell közöljek: egy halálfélelemtől össze pisáláson kívül semmi hasonló nem lesz.

A poénok nagy része "sablonos" vagy "már láttuk", de működnek, s emellett vannak igen aranyos poénok is, melyek ha nem is röhögtetnek meg, de kellemesen elmosolyodunk rajtuk.

Na akkor jöjjenek a negatívumok:

1.Színészi játék:

Nem vállalhatatlan, de nem is túl jó. S érdekes módon most nem Adam Sandler-el volt a baj, mivel ő neki a filmben egy unott, a múltban élő, de ha azt újra élheti akkor a világ legboldogabb embere lesz karaktert kapott, ahhoz meg az bőven elég volt. A igazi probléma Kevin James volt, illetve a Ludlow-t játszó Josh Gad-el volt, a többiek szimplán középszerűek voltak.

2.Fölösleges jelenetek

Nagyon sok fölösleges jelenet volt, melyekből nem kevés kínos, valamint itt ezek voltak a leggyengébb részek is (pl fölösleges volt sokszor mutogatni az Amerikai Elnököt és az Angol Miniszterelnököt együtt), véleményem szerint kilehetett volna vágni, mert tényleg annyira fölöslegesek, hogy azok hiánya nélkül is simán követhető a film. Viszont eme jelenetek miatt belassul a film és emiatt azt érezheti az ember, hogy nem történik semmi, ami függetlenül a műfajtól nem tesz jót a filmnek.

3.Ludlow Von I.Q.Betyár aka az eltúlzott videogame nerd paródia

Minden szubkultúrában és hobbiban megvannak az "eldurvult" rétegei, azok letagadása pedig nem más, mint a fandom önbecsapása. A film feltételezhetően egy görbe tükröt szeretett volna adni a nerd-ökről, más kérdés, hogy egy kicsit átestek a ló túlsó oldalára.

Ludlow Von I.Q.Betyár ugyanis NEM nerd, csak szimplán egy idióta, akinek nerd-sége egyedül az enyhe "polygon love"-ból ered (értsd, szerelmes egy videojáték karakterbe), de amúgy inkább egy elfajzott here, aki szeret gerjedni más herékre is (lásd katonák "gyors-retro-játék tanfolyama", aminek igen jó kis hangulatát pont ez a vad paraszt teszi tönkre, de nem ám nerd-ös hülyeségekkel, hanem "búzahajlamra" való utalásaival).

A látványról direkt nem beszéltem, mert habár jól visszaadja a főleg retro videojáték hangulatot, nem szeretem a CGI-t (semmilyen filmben).

Habár a pozitívumok és a negatívumok úgy tűnnének, hogy egálban volnának, sajnos a negatívumok sokat rontanak az amúgy ígéretes komikus filmen.

Végső értékelés

Nos, én eme filmre egy 4/10-et adnék, mert a témát jobban és részletesebben kezelte, mint pl a max videojáték köntösben lévő Disney film, illetve a poénok és a zenék is egészen jók lettek, sajnos a rengeteg felesleges jelenet, a film lassúsága és a színészi alakítások nagyon bezavarnak. Ha jobbat szeretnétek, akkot ajánlom a "The Wizard" vagy az "Angry Videogame Nerd The Movie".

Egyszer megnézhetős film, aztán akinek bejön bejön, akinek nem az nem.

Zárásként néhány véleményem egy "kritikusi beszólásról":

"Much like the worst arcade games from the era that inspired it,"

Na b***, köpni-nyelni nem tudok! "Legrosszabb játéktermi játékok"? Nem tudom ki írta, de ez is max Mortal Kombat-ot nyomot egyedül játékteremben.

"A Pixel főleg azért annyira lusta, mert nem egy, nem kettő, hanem rögtön három dologból lopkodták össze a forgatókönyvírók."

Ahogy egyik ismerősöm írta egyszer: "Jaj ne már, most komolyan azon vagyunk kiakadva, hogy ki kitől mit lopott?" Most írjam össze, hogy például a Walt Disney miből mennyit lopott? Évekbe telne, mire leírnám.

"Isten irgalmazzon nekünk, ha a legjobb megváltó, akivel elő tudunk állni Adam Sandler. (…) A filmben semmi vonzó nincs azok számára, akik nem fanatikus (és idősebb) gamerek."

Értitek? Nem is a "kocka karakterrel" van a baj, hanem már is magát "Adam Sandler-"nek megy neki! S nem azért, de sem fanatikusnak, sem pedig idősnek nem kell lenni ahhoz, hogy ismerd Pac-Mant-t, a Galaga-t vagy más retro játékot, mivel ezek többsége még a mai napig is közkedvelt játékok. Nem hiszem, hogy 30+ évesnek kell lenni ahhoz, hogy tud, ki az a Donkey Kong vagy Pac-Man.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr367692350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása