Sziasztok!

A mai ínyencfalat Member mester egyik kedvence,és már én is megnéztem egyszer ezelőtt csak akkor marhára nem értettem belőle semmit másodjára azonban mégiscsak sikerült megértenem.

Ma a Haibane Renmei című animével fogok foglalkozni!

Haibane.Renmei.108606.jpg

 

A Haibane egy 2002-es anime ami Abe Yoshitoshi Doujin-jából készült ami szintén nem valami hosszú,mindössze 4 fejezetes. Típusát tekintve misztikus-slice of life sorozatról van szó. Egyébként a Radix stúdió készítette és 13 rész hosszú.

A Történet egy fallal elkerített városban játszódik, legalábbis egy kis részén ahol egy Old Home nevű helyen különös,angyalszerű emberek úgynevezett Haibane-k élnek. Már az első részben választ kapunk arra hogy ők hogyan születnek. Egy gubóban fejlődnek ki amiket születésükkor kell széttépniük.

Így születik meg főszereplőnk Rakka is.

haibane_renmei_008.jpg


Születése után az éjszaka kinőnek a szárnyai is ami felér egy kisebb kínzással,illetve kap egy glóriát is a többiektől. Majd egy Reki nevű nő veszi pártfogásába akitől megtud mindent a fajtájáról illetve a különböző szabályokról is.

haibane_renmei_005.jpg

Fontos megemlíteni hogy minden Haiben a születése előtt lát egy álmot,amire születése után még emlékszik és ez alapján nevezik el őket.

A 6. részig bezárólag azt láthatjuk ahogyan Rakka megismeri a világot ahova született,illetve hogyan barátkozik össze a ház többi lakójával.

haibane_renmei_006.jpg

Mondjuk ezek a részek nem is valami érdekesek. Ezek után viszont beindulnak az események.

Azzal kezdődik hogy az egyikük Kuu váratlanul eltűnik mivel számára elérkezett a Day of Flight vagyis a Távozás napja.Ezt követően Rakkában felmerül egy csomó kérdés hogy valójában mik is ők meg hogy hova tűnnek el.

Viszont neki is kijut bőven a szárnyai idővel feketedni kezdenek és habár sikerül egy ideig megállítani a sötétedés nem múlik el.

haibane_renmei_099.jpg

 Majd pedig Reki is központi is szerepet,megtudjuk hogy miért gondoskodik annyira Rakkáról illetve néhány kérdésre szintén választ kapunk például a születés előtti álomra ,illetve a feketedő szárnyakra illetve kis idő múlva azért leesik hogy a sorozat a Purgatóriumban játszódik ahol ha nem hozod helyre a földi bűneidet akkor cseszheted mert elkárhozol.

Nos tehát ennyi a sztori és tényleg elsőre nem lehet felfogni hogy valójában mi is történik de a végére azért csak gatyába rázzák mint Christopher Nolan a Batman szériát. Mondjuk a 3-6 fejezetig a sztori semerre sem halad,ezeket ha úgy tetszik ki is lehet hagyni mivel tényleg nem valami érdekesek. Utána viszont nem győzzük kapkodni a fejünket de azért ne feledjük hogy ez a sorozat elgondolkodtat. Tényleg van élet a halál után?

Maga a sorozat nem valami színes,bár itt ez kivételesen nem gond mivel ez a látvány illik a sorozat kissé depis,komor hangulatához.A Legjobban azonban mégiscsak a szárnyak kinövését sikerült megcsinálniuk,az a jelenet tényleg nagyon jó lett. A Látványról ennél többet nem is lehet elmondani szóval haladjunk tovább.

A Karakterek szintén egyedire sikerültek. Akire a legjobban oda lehet figyelni az Reki ugyanis ő egy eléggé árnyalt személyiség hiszen ahogyan a végén mindent bevall Rakkának azzal teljesen ellentmond addigi viselkedésének. A Főszereplő ugyan néha kicsit irritáló művel állandóan depis akárcsak Kristen Stewart az Alkonyatban de azért őt is meg lehet kedvelni. Úgy a többi szereplővel sincs különösebb probléma plusz azért őket is sokat szerepeltetik ami azért meglepő.

A Zenék is kivétel nélkül gyönyörűek. A Betétdalok csodálatosak,az Opening és ending szintúgy nagyon kellemesek,illenek a sorozat hangulatához. Bár az openingről még illik tudni hogy igazából az is a történet része mivel véleményem szerint Rakka születésének a kezdetét mutatja be.

 

Szóval értitek miről beszélek.

Egyedül az nem tetszett még a sorozatban hogy happy end a vége, pedig ehez jobban állt volna ha ott befejezik hogy Reki is eltávozik. az szerintem jobb lett volna egy kicsit.

Lényegében ennyi amit a sorozatról tudni kell. És hogy kiknek ajánlom? Igazából azoknak akik egy picit el akarnak gondolkodni az életen és a halálon de aki erre adja  fejét az készüljön fel mivel a végére kissé meg fog változni a képe az életről.

Haibane Renmei

-Idő: 2002

-Stúdió: Radix

-Rendező: Tokoro Tomokazu

-Műfaj: Misztikus-Slice Of Life

-Opening: Koo Otani-Free Bird

-Ending: Heart Of Air-Blue Flow

-Hossz: 13 rész

Tetszett:

-Nagyon jó és eredeti a történet

-Szerethetőek a karakterek

-A Látvány igazodik a sorozat hangulatához

-Elgondolkodtató

-Reki

-Gyönyörű zenék

-Opening és Ending

Nem Tetszett:

- Happy End a vége

- Néha túl depis

- a 3-6 fejezetig tartó részek

Értékelés:

Százalékban: 93%-Kiváló

Pontban : 9/10


Szóval nézzétek meg mindenképp mivel ez nem egy mindennapi anime az biztos. Én mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr774690022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Death/Mortis 2012.08.01. 19:46:36

Ezek a hasonlatok érdekesek. Ennyi erővel nyugodtan példálózhattál volna a keleti és nyugati konyha harcából vett szakkifejezésekkel. Nem ülnek.

Az alany pedig...hááát...Fel tud mutatni valamit a szokásos depresszivitáson és halálra unt, filozófiainak öltöztetett, alapozatlan kliséken túl? Mert ez nem igazán derül ki az írásodból.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.08.03. 10:33:59

Szerintem a sorozat a purgatóriumban játszódik és azok nem látják az álmot (ami gyakorta a halálukat testesíti meg), akik öngyilkosságot követtek el. Aki megbocsátást nyer a földön maradt szeretteitől, a mennyekbe kerül (Day of Flight), aki pedig nem, az eltűnik, mintha nem is létezett volna. Én így értelmeztem a sorozatot.

Én nagyon nem értek egyet azzal, hogy kihagyhatóak lennének az első részek, egy "de szép minden" felvezetést jó volna az amúgy eléggé agysorvasztó Kuu eltávozásával hirtelen átforgatni.

A végén én is elintéztem volna Reki-t, "mindenkinek nem sikerülhet" célzattal.

Ideje lenne újranéznem, kezdek felejteni.

morwen 2012.08.03. 15:39:55

Szerintem meg a haibane renmeiben pont a "balladai homály" az érdekes, hogy folyamatosan kapunk szimbólumokat, amik valójában olyan jelek, amiknél a jelölet nem egyértelmű. Éppen ezért megpróbáljuk mindenfélének megfeleltetni a dolgokat, ahelyett, hogy önmagukban tekintenénk rájuk. A szárnyakról rögtön angyalokra gondolunk, de nem ez még önmagában nem elég erős utalás és később a cselekmény se támasztja alá a megfeleltetést. A legtöbb hasonló párhuzamvonási-kísérlettel mindig van valami kis probléma, amiért nem lesz tutibiztos a dolog.

Ehelyett szerintem jobb lenne a konkrét cselekményre összpontosítani pl. Reki és Rakka kapcsolatára. Meg persze a cselekmény mellett hangulata is magával ragadó az animének. Ami persze részben ennek a balladai homálynak is köszönhető. De purgatóriumot, keresztény mitológiát, meg filozófiát belemagyarázni azért nekem erőltetettnek tűnik.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.08.04. 16:16:03

@morwen: Mint te magad írod, azt látsz bele, amit akarsz. Nekem gyanús volt, hogy csak kiválasztottak járhatnak a városon túl, és hogy mennyire kirekesztően gondoltak a városlakók a lányokra (ha jól emlékszem, a tollaik mint szuvenírek jelentek meg), kicsit úgy éreztem, mintha beépített emberek lettek volna.

A keresztény filozófia különösebben nem érdekel, a bebocsáttatáshoz szükséges próbatétel nem csak előbbi eleme.

Ami nem hagy nyugodni, miért volt annyi környezettudatos szélerőmű, amikor áramot gyak. nem nagyon használtak. :D

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.08.04. 23:02:16

amúgy nekem azért nem tetszett mert egyszerűen túl éretlen voltam hozzá, meg alapból nekem ez lassú volt, és az ilyen sok szimbólumos cuccot nem igazán vágok sokszor :/

ÁH! MARADOK A SÓNENNÉL!!! :$
süti beállítások módosítása