Sziasztok!

Ez alkalommal egy igazi retro gyöngyszem animét fogok bemutatni nektek amely nem csak király de immár több mint 40 éve a stúdiójának a hivatalos logója is!

Ma Tehát a Csizmás Kandúr c. Animefilmet mutatom be!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerintem nincs olyan ember aki vmilyen formában ne hallotta volna Csizmás Kandúr történetét. Ezt a változatot Nagagutsu wo Haita Neko cimen készítette 1969-ben a Toei Animation. Azért is fontos ezt megemlíteni mivel a Toei ezzel az animével lett igazán világhírű és azóta a Csizmás Kandúr a stúdió hivatalos lógója is. A Rendezést pedig Kimio Yabuki vállalta el.

Na de elég a körítésből vágjunk bele.

Történetünk kezdetekor Csizmás Kandúrt éppen árulónak bélyegzik meg a Macskák Királyságában mivel futni hagyta az egereket és ezért a király akasztás általi halálra ítéli ő azonban megszökik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel a király mindenképpen ki akarja végezni ezért utána küld 3 macskalovagot akiket megbíz azzal hogy öljék meg,ha viszont elcseszik akkor ők halnak meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az üldözés közepette Kandúr és ez a 3 őr betévednek egy favágóházba ahol is 3 testvér lakik együtt Dagi,Nyaki,és Gergely. Gergelyt azonban a bátyjai a pincébe zárták mivel nem hajlandóak osztozni vele az örökségükön. Miután a Kandúr kiszabadítja a fiút hatalmas felfordulás kerekesik a házban minek következményeképp a két fiú kidobja Gergelyt és  Kandúrt az utcára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kandúr azonabn nemsokára megtudja hogy a város királya éppen férjhez akarja adni a lányát,Rosa Hercegnőt. A Macska ekkor azt eszeli ki hogy Gergely vegye el a királylányt csakhogy a fiunak akad egy komoly vetélytársa.

 

 

Ugyanis nem más akarja feleségül venni a hercegnőt mint maga az ördög Lucifer.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De mivel a király nem adja hozzá szánt szándékkal ezért Lucifer elrabolja a királylányt és a palotájába viszi. Gergelyre és Kandúrra vár a feladat hogy megmentsék őt,illetve Kandurnak is le kell ráznia még a 3 macskaőrt is. És hogy miképp végződik a történet? Tessék megnézni és akkor megtudjátok.

Nos dióhéjban ennyi az anime! Igazából nem is nagy agyeresztés hiszen a jól ismert történet átanimésitva de igy is nagyon jó.Tényleg nagyon jól elvegyítették a hagyományos történetet az animék jellemzőivel.

Az Anime 1969-es így a rajzolás is az évhez igazodik bár egy picit árnyaltabb mint más hasonló évjáratú animék de még így is szépnek mondható. Viszont a karakterek hát azok semmi újdonsággal nem szolgálnak hiszen ugyanolyanok mint bármelyik másik feldolgozásban de ez annyira nem gond. Akikkel nagyon nem voltam megelégedve az a 3 macskalovag hiszen amúgy is nagyon irritálóak de ha harcolnak Kandúrral akkor az egész átmegy egy ilyen Bolondos Dallamok szerű rajzfilmé ami nagyon komolytalanná teszi az animét.Plusz itt van még Dagi és Nyaki akik nemcsak hogy nagyon nevetségesen néznek ki hanem még idegesítőek is.

A zenék viszont jók benne. Egy zene van az Openingnél is és az endingnél is de azt csak eredeti nyelven érdemes meghallgatni mert leszinkronizálva röhejes. ez sajnos vonatkozik a szinkronra is de ezt nem lehet negatívumként emlegetni a korra tekintve bár néhol is nagyon béna Hupikék Törpikék hangokat lehet hallani.

Asszem mást nem is érdemes elmondani az animéről én szerintem egy igazi mestermunka és megérdemelten lett a Toei legjobb animefilmje. Ha tehetitek akkor eredeti japán szinkronnal nézzétek meg bár a magyar szinkront sem lehet annyira rossznak mondani. De mindegy is hogy hogyan csak nézzétek meg hiszen tényleg egy király animéról van szó.

Csizmás Kandúr-Nagagutsu Wo Haita Neko

-Idő: 1969

-Rendezte: Kimio Yabuki

-Studió: Toei Animation

-Műfaj: Gyerek,Kaland,Családi

-Hossz: 80 perc

Tetszett:

-Jól összevegyített történet

-Kandúr karaktere

-Rajz és látványelemek

-Zenék

-nem olyan rossz magyar szinkron

-Felvezetés

Nem tetszett:

-A 3 Macskalovag

-Dagi és Nyaki

Értékelés:

Táblázat Szerint: 38/40-Király

Százalék Szerint: 97%

10/10

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr82778641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlexM1983D 2011.03.28. 20:45:24

Sort kerítek a megnézésére. Egy kérdés, ha jól rémlék, mintha ezt a mesekönyvben nem olvastam volna: "Történetünk kezdetekor Csizmás Kandúrt éppen árulónak bélyegzik meg a Macskák Királyságában mivel futni hagyta az egereket és ezért a király akasztás általi halálra itéli ő azonban megszökik."

Amúgy szerintem természetes, ha néha Bolondos Dallamokba megy át, hiszen az alapja tényleg egy gyerekeknek szóló mese, mégis csak.

xx18Rolandxx 2011.03.28. 20:51:50

@AlexM1983D: Mert a mesekönyv onnét kezdődik hogy a fiut a bátyjai kidobják! Egyébként erre céloztam amikor az alapsztori összeolvasztásáról irtam. Azt is a készitők tették hozzá hogy elüldözik a királyságból.

Nem is mondtam rá hogy csak hát egy kicsit furcsa volt nekem eleinte de aztán megszoktam azta Bolondos Dallamok feelinget! Remélem tetszeni fog,nekem legalábbis nagyon bejött :)

Ninbikun 2011.03.29. 18:37:28

Nekünk aztán tényleg mindenben ellentétes az ízlésünk :D Sok értékelésedet olvastam már és szinte mindig egészen mást gondoltam, mint te. Engem ez egészen megmosolyogtat. :D

Ninbikun 2011.03.30. 15:46:44

Például a D gray man és a Rosario to Vampire nem a szívem csücske, a D gray man túl komolyan veszi magát és a karakterek sem találják fel a spanyol viaszt, a Rosario meg nekem nagyrészt jellegtelen volt, ugyan az, története csak az első, meg az utolsó 2 résznek volt. A 10 legrosszabb anime listádban meg ott van kettő is a kedvenceimből (top 5), a Captain Tsubasa, meg a Duel Masters, az előbbinél engem a történet teljesen lekötött, ugyanaz, mint bármely shounen csak nem kardokkal esnek egymásnak, hanem focipályán, az élmény szerintem ugyanaz, és nagyon bejönnek benne a drámázások. (és szerintem nem csak a fiúszereplők tök egyformák) A Duel mastersnek szerintem paródia létére teljesen korrekt története van, és a kártyajáték szabályai is jobban érthetőek, legalábbis nekem, mint a yu gi oh ban, ahol minden egyes szörnynek van valami speckója, +bűbáj, csapda lapok (hajjaj) ezek a DM ben is vannak, de látok a párbajokban felépített logikát, és szerintem ezzel sokat foglalkoztak a készítők, aztán meg én bírtam a poénokat is, Rekuta folytonos elszállása ugyanolyan gagyi, mint a Rakéta csapaté, úgyhogy a célt szerintem elérték. A gonosz karakterek fejlődése meg szerintem giccses, ahogy lennie kell, laza kikapcsolódásnak tökéletes + a zenék nagyon tetszettek. És a Yu gi oh megérdemelte a paródiát, valóban nagyon jó anime, de mind egyetérthetünk, hogy végig emberek kártyáznak benne, minden problémájukat azzal oldják meg, felnőtt férfiak is, ez azért kissé abszurd, főleg azzal az ősi egyiptomos háttérrel.A Csizmás kandúrra áttérve, nekem eleve ellenérzéseim vannak azzal, amikor a japánok nyugati történeteket dolgoznak fel, hiszen azokat már eleve vagy 100 szor láttuk már mindenféle formában. Egyébként pedig tetszhet azoknak, akik szeretik a retrot, és röhögni is lehet rajta néhol, de engem nem kötött le 80 percig, bár azt el tudom képzelni, hogy egy kissebb gyereknek tökéletesen átjön és tanulságos is lehet, de én inkább egy erős közepest adnék neki.

AlexM1983D 2011.04.05. 00:06:09

@xx18Rolandxx: Most néztem meg. Nagyon jó volt!Köszönöm a figyelem felhívást.
süti beállítások módosítása