Sziasztok!

Az emberek számtalan történetet alkottak már. Szomorút és vidámat, akciót, fantasyt és még sorolhatnám. De elgondolkoztatok már azon, hogy mit érezhetnek az adott mű szereplői? És, hogy mit reagálnának arra, hogyha találkozhatnának az íróikkal vagy esetleg fordítva. Mi lenne a véleményük az illetőről. Tisztelnék őt vagy megvetnék a sorsuk alakulása miatt.Ezt a témát járja át a Re:Creators című sorozat is. Lássuk is hogyan teljesít.

85469l_1.jpg

A Re: Creators egy originál anime amit 2017-ben készített a TROYCA stúdió akik többek közt az Aldnoah. Zero-t is készítették, a rendezője pedig az az Aoki Ei volt aki többek közt a Fate/ Zero , a Ga-Rei: Zero, az Aldnoah és a Girls Bravo sorozatokat is levezényelte.Összesen 22 rész hosszú a sorozat.

Főszereplőn Souta egy átlagos középiskolás diák aki nagy animerajongó és álma,hogy egyszer mangaka vagy light novel iró legyen belőle.

recreators_015.jpg

 

A srác elvan a kis világában egészen addig míg kedvenc sorozatának nézése közben egy furcsa hibának tünő jelenség következtében az adott sorozat hősnője Selsia megjelenik a srác szobájában és aki máris harcolni akar ellene.

recreators_016.jpg

Majd egy nagy adagnyi kalamajka után kiderül, hogy nem csak ő hanem még sok más anime és manga karakter átkerült a világba és ez egy furcsa , katonaruhát viselő lány névszerint Altair műve akinek feltett szándéka, hogy elpusztítsa ezt a világot amit ahogyan ő hív " Istenek" laknak és ők a felelősek minden rosszért amik az adott karakterekkel történtek.

recreators_013.jpg

Persze ehhez a többi karakternek is lesz 1-2 szava így Souta Selsiával és a többiekkel egy NPC könyvtárossal, egy alvilági bandafőnökkel és egy mecha pilótagyerekkel illetve a japán rendőrséggel és katonasággal karöltve próbálják megállítani a csajt és az ő oldalán álló karaktereket egy lovag hercegnőt , egy mahou shoujo-t és egy fejvadász/ bérgyilkos hapsit , hogy végigvigyék a tervüket. A csapathoz csatlakoznak még a karakterek mangakái is akik csak még jobban emelik a tétet.

recreators_100.jpg

Persze a sorozat előrehaladtával kiderül,hogy semmi sem az aminek látszik, barátságok szövődnek , valaki sunyul a háttérben, kiderül, hogy mi köze van Soutának Altairhoz és, hogy mik a karakterek véleményei az őket megalkotó istenekről. Ez a sztori így önmagában még ha nem is túl eredeti hiszen már a Drifters is ezt használta fel valamilyen szinten de önmagában mér nagyon ígéretesen hangzik és szerencsére a sorozat nem is árul zsákbamacskát. Ez amúgy a sorozat legnagyobb erénye. Arról szól amiről tényleg szólnia kell. A karakterek megosztják a véleményüket az alkotóikról miközben harcolnak egymással. Azt kapjuk amire az előzetes leírás alapján számíthatunk és ez tök jó. Hosszú idő óta most éreztem először, hogy egy több mint 20 részes sorozat nem ver át és nem akar többnek látszani mint ami.Viszont sajnos hiába ígéretes az alapötlet és tényleg szól arról amiről kéne a sorozat beleesik ugyanabba a hibába amibe a legtöbb 20 részes sorozat ez pedig a halálosan idegesítő időhúzás. Amit a sorozat első felében kapunk időhúzás címszó alatt komolyan mondom az egyik legrosszabb és legidegesítőbb amit valaha láttam. Nem azzal van a baj ,hogy van mert lehet ezt jól csinálni is de szinte már az elejétől nyilvánvaló a fordulat amit ezzel akartak prezentálni és amikor végre megkapjuk a nézőt egy amolyan düh és megkönnyebülés érzésének a keveréke járja át. Persze a sorozat utána ismételten felpörög de ezt az érzést sajnos nem tudja feledni ráadásul a fordulat amit prezentálnak vele olyan felháborító, hogy a nézőből azonnal kitör a Cage Rage de arról majd később. Szóval igen a történet jól hangzik és tényleg jól is van előadva de sokszor irtó közhelyes, a felvezetés fájdalmasan sablonos de szerencsére a 2. felére szépen felpörög az egész.

A grafikával nagyjából meg voltam elégedve. Mind az emberi karakterek mind a kreálmányok jól néznek ki és a harcok grafikája se olyan semmilyen vagy túlzó mint az Aldnoah esetében. Sokszor ugyan meglepően furcsa de egyben rohadt szórakoztató harcjeleneteket kapunk. És ez a lényeg. A harcok bitang szórakoztatóak. Külön érdem, hogy mindegyik karakternek olyan támadásai vannak amilyen sorozatból jött például a fantasy karaktereknek fanatsy támadásaik vannak, a mahoushoujo csajnak mahoushoujo támadása van meg ilyenek.

recreators_033.jpg

Mondjuk nekem akkor is a yakuzafőnök jr. Yuuya támadása tetszett a legjobban. Egyszerre meghökkentő, nem illik hozzá de totálisan király.

recreators_003.jpg

Persze azért a fanservice is jelen van szerencsére nem annyira tolakodó, hogy zavarjon és képesek voltak minimálisan ugyan de viccesen előadni.

Lássuk a karakterek mert itt ugrik a majom a vízbe. Kezdjük az emberi karakterekkel. Na most itt érdekes a dolog ugyanis az emberi mellészereplők zöme nagyon kedvelhető figura érdekes személyiséggel de egyértelműen a bérgyilkos hapsi mangakája a legjobb ugyanis nála a készítők be merték húzni a Royal Flush-t ugyanis meg merték játszani azt, hogy egy erőszakos mangának az alkotója egy nő.

recreators-20170813-figure09.png

Valamiért még mindig él az a közhely miszerint egy női mangaka csak cuki cuccokat, slice-of-life-ot vagy BL-t tud csak csinálni. Na most én erre csak azt mondom, hogy Arakawa Hiromu ( Fullmetal Alchemist) Katsura Hoshino ( D.Gray-Man) , Amano Akira ( Katekyo Hitman Reborn) és ezek a mangakák csuklóból hazapofozzák retardföldre Kishimoto-t és társait. És az a poén, hogy Shunma a " szarok mindenkire" karakterével viszi el a legjobb emberi karakter címét a sorozatból. De viszont a főhős! TEJÓSZAGÚSZENTSÉGESATYAÚRUSTEN!

recreators_011.jpg

Az egy dolog,hogy Souta a " nagyon eredeti főhős" egy két lábon járó sablon és közhely gyűjtemény és emellett még rohadt idegesítő is de nem is ez vele a baj. Hanem az, hogy az egész karaktere totál felesleges az egészbe. Azon túl, hogy az első 2 rész után semmi fontosabb szerepe sincs csak egyfolytában bőg, rinyál és picsog illetve egy helyben áll és a szenvedését kell néznünk már önmagában is kellemetlen de az igazi felforrt düh akkor jön el amikor megismerjük az ő és Altair hátterének a történetét. Na most ez spoilerveszély de muszáj  mert ez nélkül nem lehet értékelni a karaktert.

" Na most ugye ő és Altair alkotója Setsuna jó barátok voltak ugye csak aztán a csaj egyre sikeresebb lett minek következtében megjelentek a gyűlölködők is rá a neten. Na most mit tesz az ember ha a barátja ilyen helyzetbe kerül? Logikusan ugye azt,hogy megvédi mindenkitől és elküldi őket az anyjuk nemiszervébe! Na most itt kapunk?

" SZAROK RÁ! NEM SEGÍTEK NEKI MERT HA SEGÍTEK AKKOR ÉN KEVÉSBÉ LEHETEK SIKERES MINT Ő!

És ezek után szurkoljak és érezzek együtt egy ilyen retardált féreg faszjancsival mint ez?  És érezzem át a fájdalmát Setsuna öngyilkossága miatt amit kvázi ő idézett elő? És érezzem, hogy ő mennyire hősies, hogy segít elkerülni a világ pusztulását amit kvázi ő idézett elő? Szurkoljon neki akinek viziló az anyja azt! És ezt húzzák kb 7 részen keresztül holott 2 részbe elfért volna az egész. Egy szó mint száz a főszereplő egy utolsó féreg semmi több.

Na de akkor milyenek a kreálmányok? Több hozzászólás is nehezményezte, hogy a kreálmányok egytől-egyig tucatsablon karakterek de szerintem ez nem baj hiszen végül is a mai animék többsége is ezekből áll. Viszont ők meg eléggé felemásak. Vannak nagyon is kedvelhetőek mint például Selsia, Kanoya és Mamika.

recreators_136.jpg

Vannak rohadtul idegesítőek mint például Alice a lovagcsaj aki a Monster Musumés Centuria a végtelenségig túljátszott és degenerált változata.....

recreators_081.jpg

Aztán ott van Hikayu aki egy két lábon járó otaku fétisgyűjtemény akit igazából tök fölösleges is volt behozni de azért pláne felesleges volt,hogy Mamikát helyettesítsék vele.

re_creators_14_large_34.jpg

És van Blitz a fejvadász/ zsoldos/ bérgyilkos hapsi aki tényleg egy igazán badass, értékelhető és király karakter......lehetett volna ha  többet szerepelt volna.Fájdalmasan keveset szerepel de amikor képernyőn van annak minden perce király.

recreators_038.jpg

És a végére hagytam a két szerintem legjobb kreálmányt a sorozatból.

Yuuya alias yakuzafőnök jr. egy tirpák, nagypofájú , igazán badass de nem szívtelen rosszfiú karakter szóvalegy jól árnyalt karakter aki nem fél kimondani a véleményét.Amúgy is bírom az ilyen karaktereket szóval nálam nagyon bejött de mégsem ő kapta az 1. helyet hanem.....

recreators_023.jpg

Hanem Magane...

recreators_097.jpg

Egy igaz badass, kislánybőrbe bújt okkult, pszichopata gyilkológép csaj aki kénye kedve szerint kavarja a szart és alakítja a történetet nem egyszer és akinek minden egyes mozdulata és képernyőn töltött perce aranyat ér ehhez nagyban hozzájárul az, hogy Sakamoto Maaya olyan hangot ad neki amitől azonnal feláll a szőr az ember hátán.Egyszóval ez a karakter halálkirály. Az a jelenet meg külön vicces amikor ő és Yuuya harcolnak lévén az ő és Yuuya szinkronhangja a való életben házasok.

Altair maga sem rossz, főgonosznak nagyon is jól eltalált és a háttere is jól van kitalálva csak a felvezetést sikerült elcseszniük az időhúzással. De akkor is mekkora ötlet már egy fankaraktert megtenni főgonosznak akinek még alapanyaga sincs? Király ötlet!

Végül a zenék. Erre elég csak annyit mondanom, hogy Sawano Hiroyuki. Ő a mai animezenegyártás egyik legnagyobb tehetsége Kajiura Yuuki mellett. Itt is olyan dallamokat prezentál nekünk amik csak úgy kényeztetik a fülünket.Mindkét opening zene nagyon jó lett illetve az 1. ED is míg a 2. ED.nek csak a klippje lett jó a zene már sajnos csalódás lett.

Összegezve a Re:Creators egy tényleg nagyon szórakoztató sorozat lett amiben érződik a lelkesedés és, hogy tényleg jól akarták megcsinálni de az a mértékű időhúzás és a felháborító főhős nagyon taccsra vágta az egészet amit ugyan sikerült koppenzálniuk a többi karakterekkel és zenékkel de még így is tele van közhelyekkel és béna sablonokkal amiket képtelenek voltak jól felhasználni. De viszont mindenképpen megéri megnézni mert az alapötletét jól viszi véghez és nem mellesleg baromi szórakoztató az egész cucc.

Re:Creators

Idő: 2017

- Stúdió: TROYCA

- Rendező: Aoki Ei

- Műfaj: Akció, Slice-of-Life, Fantasy

- Openingek: gravityWall by Tielle & Gemie

                  Shout by Tielle  & Gemie

- Endingek: NEWLOOK by Mashiro Ayano

                 Rubicon by Sangatsu no Phantasia

- Hossz: 22 rész

Tetszett:

- Nem túl eredeti de jól végigvitt sztori

- Egész jó a látvány

- Jók a csatajelenetek

- Mind az emberi karakterek mind a kreálményok közt vannak szerethető karakterek

- Érdekesek a kreálmányok

- Zenék

- Openingek és az 1. ED

Nem Tetszett

- A történet tele van irtó béna közhelyekkel és rosszul használt sablonokkal

- Souta és az ő felháborító háttere

- Alice

- Az elején lévő irtó idegesítő időhúzás

- 2. ED dal

Értékelés:

- Százalékban: 82% - Jó

- Pontban: 8/10

Nos mára ennyi voltam Sziasztok!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5712872610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hunterbey 2017.09.25. 13:38:49

Szia! Lesz majd valamikor Kiba kritika? Bár gyakran túlpörög és nagyon sablonos, mégis élvezhető egy darab. :)

xx18Rolandxx 2017.09.25. 15:29:41

@Hunterbey:

Elkezdtem nézni még NAGYON-NAGYON-NAGYON-NAGYON régen de már nem emlékszem miért de pihenőre küldtem és azóta már kb meg is feledkeztem róla XD. Lehet akkor ideje lenne megint elővenni.
süti beállítások módosítása