Szegasztok. Lassan elérünk a 2016-os év végére. Ezen alkalommal gyűjtöttem össze top 10 örök favorit játékát. Ezek lényegében újra és újra előkerülnek nálam, akárhányszor játszottam ki. Vagy a történetük, vagy a játékmenetük miatt. De lássuk, mik ezek a játékok.

10: Heroes Of The Storm.

A Blizzard egyszerű és egyben akciódús Moba játékával több, mint egy éve játszok. Voltak kisebb kihagyásaim, de még így is visszacsábít a Nexus hívó szava. Mégha vannak benne kiakasztó dolgok.

 heroes-of-the-storm-illidan-arthas-featured.jpg

 9: Poker Nights 2

A Telltale Games pókerjátéka szimplán szórakoztató. A humor csúcsra van pörgetve, a párbeszédek nagyon el lettek találva és végül, de nem utolsósorban Glados, mint játékvezető volt az abszolút csúcspont. Sajnos, a játék legtöbb húzása kiszámítható, ezért könnyen meg lehet unni.

 image11g.jpg

8: Tekken 3

Gyerekként imádtam ezt a játékot és most is néha vissza tud csábítani. A Playstation 1-re készült utolsó játék a sorozat legjobb darabja, szerény véleményem szerint. Az átvezetők jól lettek megcsinálva, zseniális látványvilág, ami kisajtolta a motort. Továbbá itt a végső Boss inkább kihívást nyújtott, mint csalt.

 tekken-3-usa.jpg

7: Jak 3.

A Naughty Dog elhallgatott, de zseniális sorozatának legjobb darabja. A sztori szépen adagolt, a küldik a második résszel ellentétben kevésbé szívatósak és a járgányvezetés tett róla bőségesen, hogy bármikor újra kijátsszam. Kár, hogy ezekután a sorozat hanyatlani kezdett, de inkább az Uncharted-ben gondolkodtak akkor a fejlesztők.

 jak_3_front_cover_eu.png

6: Rayman 2: The Great Escape

Tény, hogy a harmadik része a Rayman sorozatnak sokkal jobbra sikeredett, de akkor is a második részt többször előveszem. A grafika nem öregedett olyan jól, de hangulatos és azon kevés játéksorozatok közé tartozik, amik sikeresen át lettek ültetve 3D-be. Ha a gyermek tartalmas szórakozást és kihívást keress, annak a Rayman2 tökéletes választás.

 maxresdefault_9.jpg

5: Resident Evil 4

Nem igazán vagyok oda a horrorért, de ezt a játékot nem egyszer veszem elő végigjátszás céljából. Kiváló egyensúly az akció és a horror között, a nehézség is jól el van találva. Ráadásképp minden helyszín jól ki van dolgozva. Csak Ashley picsogása nekem az igazi idegölés (akik játszottak vele, tudják, miről beszélek). Továbbá, miután végigjátszottad, nem ér végett a móka. Extra sztorimód, Mercenaries mód együttesen kombinálva gondoskodik arról, hogy ne csak egyszer vedd elő ezt a játékot

 resi4-gc-cover.jpg

4: Dragon Ball Z: Budokai Tenkaichi 3

A legjobb Dragon Ball Z adaptáció. Tartalmas, nemcsak a Z, hanem a sima, a GT és a moviek történetei és karakterei is benne vannak. És nemcsak a sztorik, hanem rengeteg kihívás és túlélő mód van benne. Multiban nagyon időrabló.

 150527-dragonball_z_budokai_tenkaichi_3_usa_en_ja_-1.jpg

3: Bioshock.

Az első rész a leghangulatosabb. Rapture városa nagyon látványos még a lepusztított állapotban is lenyűgözően néz ki. A zenei rész kiváló és emiatt szerettem meg az 50-es évek zenéit. A játékmenet is nagyon jól kivitelezett. Továbbá a Big Daddy-Little Sister páros, ami végképp a legédesebb apa-lánya páros lehet a videójátékokban.

 bioshocktc_bio1_andrewryan_statue_05.jpg

2: Chrash Bandicoot trilógia.

Ha megkérdeznétek, hogy anno Marionak ki adta a legtöbb fejfájást, egyből Crasht mondanám. 3D-s platformerek közül ez a legaddiktívabb. Az első rész ugyan a mentési rendszere miatt nagyon idegesítő volt, de a második és a harmadik részben már ennek nyoma sincs. A grafika a Ps1 érához mérve nagyon szép. A zenék nagyon jók és hangulatosak. Továbbá még a mai napig is kihívást nyújtanak, hiába játszottam ki legalább egyszer a második és a harmadik részt.

 

 crash_bandicoot_collection.jpg

1: Prince Of Persia trilógia

Ez a játék mestermű marad a szememben. Legyen szó a Sands Of Time Ezeregyéjszaka hangulatáról, akár a Warrior Within valószerű kaszabolásáról, vagy akár a The Two Thrones eposzi lezárásáról. Remek grafika, nagyszerű platformerkedés, minden részhez hozzáillő zenék és ami a legfontosabb: Történet, ami nem laposodik el és fordulatos.

prince-of-persia-trilogy-in-hd-ps3.jpg

Ezzel a kis felsorolással kívánom minden olvasónak sikerekben gazdag új évet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr812086077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silly3200[Spyrofan] 2016.12.31. 17:18:15

Jó lett a lista, Ragnafan! Nekem is nagy kedvencem a Crash sorozat, bár csak a Spyro széria után! :) A Tekken 3 nagyon jó multiplayeres játék! A Resident Evil 4-el nem nagyon játszottam, inkább az előző részekkel! Te játszottál már a Resident Evil 3-al vagy bármelyik PS1-es résszel?

Ragnafan1992 2016.12.31. 18:54:24

@silly3200[Spyrofan]: Köszi. Eddig minden számozott Resident Evil epizóddal játszottam. Még a Ps1-re kiadott Survivor is a kezeim közé akadt.
süti beállítások módosítása