Sziasztok!

Míg mások Október 23-án élvezték a szabadnapjukat vagy pedig azon gondolkoztak, hogy melyik tüntetésre menjenek el, addig én befejeztem az Excel Saga-t és most elétek is tárom a véleményemet róla.

Jöjjön tehát az Excel Saga kritika!

Excel+Saga_wallpapers_40_1.jpg

Az Excel Saga eredetileg egy Komédia-Seinen manga volt, amit Rikudo Koshi írt és rajzolt és 1997-2011-ig futott, összesen 27 kötetből áll a manga. Az animét pedig a J.C Staff stúdió készítette akik mostanában elég vegyes teljesítményt nyújtanak (főképp tsundere animéket gyártanak), a sorozat 1999-2000-ig ment a Tv-ben és Shinichi Watanabe rendezte.

Maga az alapszitu olyan egyszerű, mint a faék, főszereplőnk egy eléggé hiperaktív lány, Excel, aki történetünk elején vizsgázik le és épp kilép a nagybetűs életbe, mikor elüti egy kamion és meghal.

[Excel Saga] Excel Excel happy_1.jpg

Mondhatnánk, hogy ezzel vége is, ám a lány ekkor egy fura helyen találja magát, történetesen az ACROSS nevű ideológiai szervezet főhadiszállásán, amelynek célja a város elfoglalása és újrateremtése, melynek vezetője Il Palazzo és akibe Excel fülig szerelmes lesz és kiskutyaként követi minden parancsát.

Excel-Saga-excel-saga-26909129-720-480.jpg

A szervezetnek sokáig Excel az egyetlen tagja, de hamarosan csatlakozik hozzájuk egy űrből jött lány, Hyatt is.

Excel and Hyatt (hail ilpalazzo).JPG

Immáron ketten vannak a csapatban és próbálják meg elfoglalni a várost, ám ez korántsem olyan egyszerű, mint aminek látszik. A sztori azonban nem csak ezen szálon fut, van egy mellékszál is a sorozatban, amiben 3 fiatal srác munkát kap, mint a Városi Közbiztonságnál is él elég gyakran keresztezik egymást Excelékkel, sokszor pont tőlük kell megvédeniük a várost.

Dióhéjban ennyi a sztori, elég semmi kis sztorija van neki, de ugyanakkor a látszat csal. Az Excel Saga ugyanis minden részben más történetet mesél el, szóval eléggé epizódikus az egész, összefüggő sztori csak az utolsó 2-3 részben van. A történetek mindig valaminek a paródiája, szóval szinte ugyanaz az egész, mint a Hayate No Gotoku, az egész egy iszonyatos nagy agymenés és idiótaság, persze jó értelemben véve, ugyanakkor egy ponton túl már eléggé eltér a mangától.

A látvány egész jó, legalábbis szebb, mint a legtöbb mai agyoncsicsázott sorozat látványa, hozza a 90-es évek stílusát. A hátterek szépek, a szereplők is egész jól ki vannak dolgozva, habár azért 1-2 állókép itt is akad. Van benne 1-2 izgalmasabb csatajelenet is, azokat is egész jól megcsinálták.Többet igazából nem is lehet elmondani a látványról, szóval haladjunk is tovább.

Jöjjenek a szereplők. Excel egy eléggé hiperaktív lány, akinek be nem áll a szája, kissé túl lelkes a küldetéseket illetően, és "ŐRÜLT" és ezt ő maga is tudja, igazából az ő karaktere adja az anime poénjainak a 40%-át, Hyatt viszont elég unalmasra sikerült, mondjuk belőle is kihoztak 1-2 jó poént, főképp azzal kapcsolatban, hogy Kenny szindrómában szenved, szóval részenként legalább 10-xer meghal, de mindig feltámad. Il Palazzo-ról nem érdemes írni, mert olyan nagyon fontos szerepe nincs a sorozatban, a mellékszereplők szintén megérik a pénzüket. A 3 srác ugyanis eléggé debil. Watanabe átlagos életet akar élni, Iwata minden második lányba szerelmes lesz, Sumiyoshi pedig egy csendes otaku, aki csak gondolatokkal beszél. A főnökük meg aztán végképp egy lökött figura.

Ami a legjobb, hogy feltűnik a sorozatban Nabeshin, a rendező úr animebéli megfelelője is, akárcsak a Hayate-ben, és ő is rendre mindenféle helyzetbe köt ki vagy random megjelenik egy adott jelenetben, hogy a mangaka megjelenéséről már ne is beszéljek az epizódok elején.

nabeshin.jpg

Akkor most jöjjenek az anime mozgatórugói, a poénok. A sorozat nem pusztán animéket parodizál, minden rész más stílusban készül el. Van például horrorrész, drámarész, sci-fi, detektívtörténet, van egy rész ami kifejezetten Menchire a kiskutyára van építve, vannak társadalomkritika részek stb.. szóval elég változatos poénokat kapunk.

Van például Alien paródia....

500px-Excel_Alien_1.png

Persze a Power Rangers sem hiányozhat.....

1251062562179.jpg

És természetes van Sailor Moon is, ha már Excel-nek Mitsuishi Kotono adta a hangját aki Tsukino Usagi hangja is volt.

excel3.jpg

Van még Robotzsaru, Space Battleship Yamato, Star Wars is, tehát a poénok csakúgy áradnak, habár némelyikük eléggé önismétlődő vagy pedig erőltetett. Érdekes, hogy egyes jelenetekhez vannak élőszereplős bevágások, és a 2-ik felében megjelennek magukat alkotók, és ötletelnek a következő rész sztoriján.

Végül itt vannak a zenék. A háttérzenék nagyon jól illenek a sorozathoz. Az opening ugyan eleinte nem tetszett, de úgy a 10-ik rész környékén már egészen megtetszett, tipikus 90-es évekbeli opening, bár már maga a klipp megadja az egésznek az alaphangulatot. Az ending viszont okkal líraibb és nagyon szép és kellemesen hangulatos, külön jó pont, hogy az is poénnak van megcsinálva.

Mit is mondhatnék még el az Excel Saga-ról? Gyakorlatilag semmit, nézzétek meg nyugodtan, habár ha elfogadtok egy tanácsot, nem egyszerre, mert ez az anime kellően lefárasztja az agyat, habár az utolsó rész eléggé csapnivalóra sikerült, de aki szereti a random poénkodós meg paródia animéket, azoknak ez is tetszeni fog.

Excel Saga


-Idő: 1999-2000

-Stúdió: J.C Staff

-Rendező: Shinichi Watanabe

-Műfaj: Komédia-Seinen

-Opening: Ai (Chuuseishin) by Excel Girls

-Ending: Menchi Aishou No Bolero by Excel Girls

-Hossz: 26 rész

Tetszett:


- Egyszerű kis története van.

- A Karakterke nagyon debilek.

- Excel.

- Egész jó a látvány.

- Irdatlanul jók a poénok és a paródiák.

- Zenék.

- Opening és Ending.

Nem Tetszett


- Hyatt elég unalmasra sikerült.

- Az utolsó rész elég csapnivalóra sikerült.

- Némelyik poén önismétlődő vagy pedig erőltetett.

Értékelés:


-Százalékban: 92%-Kiváló

-Pontban: 9/10


Nos mára ennyi voltam SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr305596790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.10.25. 10:56:15

Nagyon jó az anime, a kritika is megfelelő szokás szerint, de - bár nem akarok nyelvtannácinak látszani - ez a mondat eléggé rosszul sikerült:
"A Sztori azonban nem csak ezen szálon fut,van egy mellékszál is a sorozatban amiben 3 fiatal srác munkát kap mint a Városi Közbiztonságnál is él elég gyakran keresztezik" (WTF? Feltámadt a közbiztonság? :)

2015.07.08. 06:41:43

Ma néztem meg az Excel Saga-t. Mind a 26 részt. Kemény 1 nap alatt…. Az élmény…. Bassza meg… :D még mindig a hatása alatt vagyok! :D Komplex baromság, zseniális hülyeség, retardált mestermű. Olyan fordulatokkal, amikre nem számítottam a cselekmény során. Annyira nem PC, hogy még én is, aki amúgy kajálja a polkorrektséget pofán vágó alkotásokat, még én is nem egyszer elképedve néztem egy-egy jelenetet… És a befejezés, a legvége… ilyen destruktiv, nihilista, önmagát felszámoló befejezésre nem számítottam… :D
süti beállítások módosítása