Szegasztok!

Gondolom sokszor gondolkodtatok, hogy milyen élete lehet egy mangakának, ugye? Akarjátok tudni? Hát akkor legyen EZ a hónap témája, a mangakák, és ami mögöttük van (néhol egy-két szubjektív ránézéssel persze ;) )!

Ebben a hónapban a mangakákról beszélünk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "Mangaka" egy olyan japán ember, aki mangákat rajzol és ír, és tulajdonképpen majdnem mindenben megegyezik az amerikai képregény rajzolókkal, azzal a különbséggel, hogy amíg amerikában külön képregény füzetekben jelennek meg a legújabb számok (illetve néhány a napilapokban, lásd Garfield), addig a Mangakák nem függetlenek, és egy "három lépcsős rendszerben" vannak. Ma már 3000 hivatalos mangaka van japánban.

A Mangaka általában először egy már befutott mangaka mellé szegődik, mint asszisztens, és tőle tanulja el a mangaka készítés rejtelmeit - magyarul olyanok, mint a Sith-ek a Star Wars-ból. De persze nem mindenki, pl Takeuchi Naoko (Sailor Moon) vagy Tezuka Osamu (Kimba és Black Jack) soha nem voltak asszisztensek, egyből mangakák lettek. Nagyon ritkán két mangaka együtt szokott dolgozni egy mangán (egyikük írja a történetet, másik pedig rajzol), de ez tényleg ritkán fordult csak elő eddig.

Említettem ezt a "három lépcsős rendszer". Mint tudjátok, a mangakák heti manga lapok (Weekly Shonen Jump) vagy más manga lapban dolgoznak, és ott kiépül ez a rendszer, mely úgy néz ki, hogy a manga lap főszerkesztője van legfelül, a mangaka középen és az asszisztens van legalul. A mangaka készíti a mangát, az asszisztens segít neki és most jön a poén... a manga lap főszerkesztője dönti el, hogy jó-e vagy nem, és mit kell változtatni rajta! Igen, a mangakák élete nem könnyű, mert vagy átírja a főszerkesztő ahogyan neki tetszik, illetve a "mai kor megkívánja", vagy pedig gerinctelen módon lemond saját elképzeléseiről és mangájáról és behódol a "fanatizmusnak" és az otakuknak. Ugyanis ha egy manga nem sikeres, és senki sem kíváncsi rá, akkor úgy repül a mangaka, ahogy van, és betesznek helyette valaki mást.

Mint tudjuk, amelyik manga elég népszerű lesz, abból előbb-utóbb anime lesz a vége. És itt jön egy érdekes dolog: miután felvásárolták a licenszeket a mangakától és a manga laptól, ezután jön a kérdés: a mangaka mennyit szólhat bele az "anime verzió" elkészítésébe? Két válasz létezik:

A., Semmi beleszólása nincs, és örülhet, hogy egyáltalán adnak neki valami részesedést - bár van hogy a mangaka is lesz*rja, hogy mit tesznek "művével". Ilyen pl a Naruto Shippuuden.

B.,Van beleszólása, és vagy társ-rendező, vagy valami más módon segít az anime stúdiónak. Ilyen pl Naoki Urasawa és félig-meddig Tite Kubo is.

A mangakák magánélete pedig... bizar. Értsd: Kishimoto-ról még csak azt sem lehet tudni, hogy házas-e vagy sem, és a manga rajzolók eléggé "elzárkózottan" élnek. A kor meg eléggé megváltoztatja a mangakák manga írásának irányát is. Jó példa erre Manabe Joji, akinek egyik mostani művéről már írtam nektek, de úgy, hogy nem tudtam arról, hogy miket írt régebben:

  

Igen, régen egy fantasztikus-shonen mangaka volt, ma meg már hentai-okat készít, minden mennyiségben, főleg pankráció témában, és rengeteg műanyag játék babát vesz...

Itt egy link a "blogjához".

Tehát jobb, ha felkészül minden Naruto fan, hogy amint vége a Naruto-nak, Kishimoto belekezd egy pankrátor-hentai mangába!!!! Már látom is... Sakura Vs Sasuke + Naruto = pár törött kar és egy blowjob-doggy pose combo... XD XD Xd

Ma már mindenki mangaka szeretne lenni, aki az animéket ismeri. Erre találták fel pl a Deviantart-ot, ami szép és jó ugyan, csak egy a baj. Hogy ezek 90% mind fanwork-fanart-fanfic.

Mert az, ha valaki lemásol valamit és saját történetet készít hozzá, az nem mangaka. Egy mangakának saját ötletek kellenek, amik nem csak a haveroknak és néhány anime fannak jönne be, hanem manga lapoknak és nagyobb célközönségnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És jobbnak láttok lerántani a leplet egy hatalmas tévedésről: a mangakák többsége nagyon rosszul él meg belőle. Nem egy mangaka egyszerre több manga lapban (általában egy heti + egy havi szokott lenni) készít mangákat, mint pl a Midori Days és Love & College mangakája. Az hogy pl Kishimoto k*rva gazdag, az azért van, mert a Naruto egy nagyon föl hype-olt anime (a mangát még mindig csak kb a 30%-a olvassa), így dől a lé, Kishimoto meg él mint hal a vízben.

Hát ilyen lenne a mangakák élete. És habár számos anime és manga próbálja illusztrálni a mangakák életét, mint a School Rumble, sajnos ők is csak a felszínt mutatják meg.

Bemutatnék néhány mangakakát, hogy lássátok, kikről beszéltem eddig:

I.Tezuka Osamu:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tezuma Osamu a "mangák ősatyja", s a világ legelső mangakája. Neki köszönhetjük, hogy van manga, és ő készítette el a legismertebb mangákat is, mint a Kimba vagy a Black Jack. Egy fejezetben feltűnik még a School Rumble-ben is, de ez is csak egyfajta behódolás a nagy zseni előtt szerűen.

II.Yudetamago:

A Yudetamago valójában két mangaka "közös címere", akik 1979-ben Kinnikuman mangájukkal megteremtettek egy műfajt a mangák történetében, a "Neverending Shonen" műfajt. Ez pedig nem más, mint a Kinnikuman.

A Yudetamago a Kinnikuman-al lefektették azokat az alapokat, amikre a későbbi neverending shonen-ek építkeztek, mint a Dragon Ball, a One Piece, a Naruto és a Bleach.

Fontos tudni: jelenleg is dolgoznak, méghozzá a Kinnikuman Nisei mangán, amit 1999-ben kezdtek el készíteni, és sajnos ez sem került ki japán területéről - pedig 2 bizonyos hype mangával ellentétben ez megérdemelte volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.Naoki Urasawa:

Nem, nem! EZ nem Csernus! Igen, ő az a legendás mangaka, aki a Monster mangát készítette, mely megmutatja, hogy nem csak a shonen és shojo mangákból áll a manga.

Naoki egyben egy azon kevés mangakák közül, aki mint társ-rendező segített a Madhouse-nak a Monster anime elkészítésében, ami megmagyarázza, hogy miért nincsenek benne magical-girl-ök, és miért sikeredett olyan jóra.

Naoki egyszer írt egy romantikus mangát is, melyben egy lány volt a főszereplő, és a Judo volt a hobbija. És ekkor kellett rájönnie Naoki-nak, hogy soha nem fog tudni bishi-ket és bishojo-kat csinálni, mert ő túlságosan reálisan szeretné készíteni a mangáit. De szerintem jobb is így!

 

IV.Masashi Kishimoto & Tite Kubo:

  

Kishimoto és Kubo.... jaaaaj. Még írni sincs kedvem róluk, de muszáj!

Kishimoto úgy ahogy leszarja a saját mangáját de olyan szinten, ahogyan még soha senki. Volt egy jó manga ötlete, mely ugyan Dragon Ball copy volt a javából, de azért még nem volt annyira erőltetett, é még tényleg volt hangulata is. De aztán valamikor a Part II elején felmerülhetett benne, hogy ha már ennyien helyeslik amit csinál, akkor ugyan miért kéne tovább erőltetnie magát a minőségen, és ez meg is látszik a mangáján: klisék, shonen fight még akkor is, amikor rohadtul nincs rá szükség, logikai benézések, a témától (a nindzsák) való eltávolodás és annak meggyalázása, egyre több elem átemelése a Dragon Ball-ból és sorolhatnám, de ami a legjobban idegesít, hogy mindent úgy ír, ahogyan a shipping otakuk megírják neki. Felb*szta az agyad, hogy Hinata vagy Ino szerelmet vallott Naruto-nak, és Sakura nem + még mindig abba a hülye emósba szerelmes? Jó, akkor írj Kishimoto-nak, és a következő számban már Sasuke kölyköt minden előzetes ok vagy utalás nélkül átalakítja egy öldöklő géppé és megtámadtatja vele Sakura-t, akir persze majd Naruto bla bla bla bla.... szóval szörnyű!

Arról nem beszélve, hogy ugyan nem szólhat bele az anime verzióba, de szemmel láthatóan nem is érdekli, hogy mikkel trollkodják tele pl a Naruto Shippuuden-t, ami azért sokat elmond arról, hogy mennyire gondolja komolyan az egészet. Felőle akár Son Goku vagy Donald Kacsa is benne lehetnek a Shippuuden-ben, jön a lé, és ez számít.

Kubo a másik fele. Annyira nem lenne rossz a Bleach (sőt, utóbbi 50 fejezete nagyon is jól sikerült), de az az Arrancar Saga.... ez már elmond mindent, amit tudni kell. Kubo viszont Kishimoto-val ellentétben néha-néha beleszól az anime készítésébe, és ez néha látszódik is. Pl a Karakura Town Hero fillereket és azt a "Tengerpartos filler" rész is benne vannak a mangában (hogy mely fejezetekben, azt most nem tudom megmondani).

Szóval ez a kettő mangaka japán szégyenei. És mivel mindketten kegyetlenül jó bishi-ket és bishojo-kat tudnak alkotni, ezért a pankrátor-hentai jövő számukra bebiztosítva!

 

Remélem tudtam adni nektek egy fajta információt a mangakákról. Én azt mondom, hogy inkább csak olvassuk műveiket/mangáikat, mint hogy azok is akarjunk lenni. Lehetnek ötleteink, hogy mivel lenne jobb a sztori, vagy még milyen karakterek lehetnének benne, de ezt már bizzuk rájuk és a "boss-okra".

Szegasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr693260729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.09.27. 19:20:03

Jaja, hosszú ideig én is abban a naivitásban éltem, hogy biztosan álmodnak valamit, megrajzolják, azt beküldik vkinek és kiadják azt, ami a szívedben fogant...

Hát egy nagy lóf@szt, kb. olyan, mintha Tóth Árpád fölé odahajolt volna a lap főszerkesztője, hogy "Mi a tököm az, hogy lila dalra kelt a nyakkendő?? Magadnál vagy?? Szinesztézia?? Ammegmiaf@sz?! Veszed ki most rögtön ezt a bárgyúságot!!"

Gyakran nem is te írod a sztorit, csak megrajzolod, de a hátteret megint más csinálja, sokszor kapcsolatokon múlik, hogy elfogadják-e a műved vagy sem, stb., stb. Nem sokkal hálásabb meló, mint az animátoroké, a piac diktál, köze nincs a művészethez, hacsak nem azt követelik meg, hogy művészi legyél, mert az a trendi. Nem lehet könnyű a huszadik csöcslibbentő poént ellőni, csak mert a második részt 2x annyian vették meg az első ilyen poénod miatt.

Ez is olyan, hogy jobban jársz, ha hülyére keresed magad valami másból, aztán megcsinálod életed mangáját és saját pénzen kiadod.

spkwiktor 2011.09.28. 14:14:20

xD Ez jó lett.. Kishimoto hamarosan belekezdhet a Pankrátor-Hentai projectbe >.<
Ha Donáld Kacsa benne lenne a Narutoba talán folytatnám a nézését :)
Am szívesen olvastam volna még Eiichiro Odáról, hogy ő, hogy áll hozzá, arra kíváncsi lettem volna :D
Érdekes téma, jó volt olvasni ^^

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.09.28. 19:21:51

Nekem az ál-idézetek tetszettek nagyon, ölnek. :D Ott buktál le, hogy "another atom(ic) bomb", ugyanis magyarosítottad. ;)

Tamfarkas (Fuck you Platonic Heart!) 2011.11.02. 15:30:19

Na bazeg! Hát az a baj, hogy itthon nem lehet Animéket és Mangákat csinálni. Pedig nekem most készül egy képregényem (Aliens: A halál árnyékában)ezt akartam volna egy kicsit japánossá tenni, de nem lehet. Hát inkább elvinném Japánba, átfordíttatom, megrajzoltatom mangává. Ha tetszik valakinek, akkor az le is animálja és az első bemutatás itthon lenne. Hát legalább ez jobb, mint a médiahatóságok, nem?

Elkészíted, elviszed, lefordíttatod, megrajzoltatod, meganimáltatod.

NARUICHI 2012.03.14. 14:43:57

ne csufold masashi kishimoto-t meg tite kubo-t amugy ha ijen hülye vagy mond az arcukba én a te arcodba merem mondani amugy tugyátok menyi munka egy manga elkészitése vagy ha ijen nagy a pofátok rajzoljatok ti is egyet szégyen hogy ienek anime fanok de amugy se vatok azok kapjad be ha nem rajzolsz egy mangát . is megis honan veszed ezeket másokat hüjitesz ^,^ amugy a mangakat nem ugy csinálják ha egy kicsit néznétek a youtubeon akor tudnato tejesen a karakter dizjnig egészen a szereplök viselkedéseig mindent is kézel rajzolják amugy ha valaki kepregényé akarja teni a mangáját az olyan lesz mind aza geci ten dewin ^^ mi csufoljátok az animéket ha mangakák nem lenének majdnem mind molyanok lenlnek mind a filerek (^.˝)/ amugy nem kelene senkit azal bisztatni hogy ne legyen mangaka ha tutc rajzolni te is az lehrtnél de csak a hiresekböl lesz anime kár hogy nam japanban lakom ^^ akor megyek ^.^ csa˘,^

Mangekyo22 2012.03.14. 17:41:02

@NARUICHI: Sokkal kevesebb munka van egy manga elkészítésében az amerikai képregényekhez képest, mivel ott még színezni és árnyékolni is kell a színeket, nem pedig szimplán fekete és fehér.

Senkinek nem mondtam, hogy ne legyen mangaka, én csupán azt mutattam be, hogy abszolút nem olyan hű de cool, mint ahogyan sokan hiszik - bár ez mindegyik képregény rajzolóra igaz.

"de csak a hiresekböl lesz anime": Ebből látszik, hogy sejtelmed sincs, mennyire a kapcsolatok és a protekció uralkodik a mangák és animék világában. Ha valóban csak a "híres" mangákból lesznek animék, akkor miért nincs a Shin Angyo Onshi-ból vagy az Ai Kora-ból anime sorozat? Mindkettő híres és egyben minőségi darabok, ehhez képest egy doujinshi szintű fanwork (Rock Lee-s manga), amit még csak nem is az eredeti mangaka műve előbb kapott anime adaptációt.Szóval akkor miről is van szó?

"Ha nem tetszik, rajzolj jobbat": A tipikus otaku "fegyver", mellyel azt hiszik, hogy kemények, de csak azt árulják el, hogy mennyire nem tudnak érvelni. Elárulom, hogy Kishimoto és Kubo mangáit nem "profik" vagy "szakértők" emelték a 13 éves fanboyok "bálványává", hanem egyszerű bloggerek és website-ok + a tömény reklám.

Én azt javaslom, lépj túl a Naruto és Bleach érdemtelen hype-ján túl, olvasd el a Monster, Basilisk, Kinnikuman, Black Jack, Shin Angyo Onshi mangákat, és láthatod, hogy Kishi-ke és Kubo-ka olyan messze vannak a valódi profiktól, mint hangyák a naptól.

NARUICHI 2012.03.15. 10:19:50

ertem mit akarsz mondani de a mangakban sokal töb munka van mind egy béna pokenper képregényben amugy a mangák nem fekete fehirek egyszerüen .igenis vanak benük árnyékok meg mindegy mutatok egy linket légyszi néz bele www.youtube.com/user/SamuraiMangaWorkshop?feature=watch IT MEGTUDHATOD MENYIT KEL SZENVEDNI EGY MANGÁN it meg az a rosz pok emberwww.youtube.com/watch?v=FvOcq9pGPJE neked meik tetcik joban???? amugy halotam hogy love hina fanok vagytok nagyon imádom de melete még a negimát is a my santat meg sok animét is szeretek nem csak a naruto meg a bleach erdekel de ezeket is ugyanugy imádom ^^ miatato tuttam meg meik ghost hunt rola nagyon jo videot csinaltatok ^^ de szerintem megerne megbaratkonod a naruto-val vagy a bleach-el semi gond se nincs velük csak anyi hogy hiresek nem fogom abahagyni ezeket az animeket elege sokan elnek tév hitben vannak olyanok akik a love hinara mongyák hogy rosz persze azoknak is eszt mondanám is nem hinem hogy a mangakaknak valami jo kapcsolatuk van van ameik ehezik vagy epen nem alszik a sok munkátol is nem mondanám hogy japanban draga egy manga ötcaz yen körul vannak is ha a mangák nem jobak ma kepregényeknel akor minek olvasod a pokember amugyi olcsob lene vagy mélyen rudod hogy jobak? kevés anime van amit nem szeretek pl afro samurai ghost in the shel is marwel animek. na is ha a az animek csak azert lenenek hiresek akor aza szar sazea szan miert ijen nagy a nezetcsige ha nem hires is eszre vettem itacsi fan vagy akormeg miert mondod eszt ??? látad a narutot ^^ én is imadom itachi-t . de szerintem nem jo ötlet aszt csufolni aki csinalta nem igaz mangekyo22 ??????

NARUICHI 2012.03.15. 10:26:32

megin fere irtam is elküldtem bocs

Mangekyo22 2012.03.15. 14:04:58

@NARUICHI: Semmi baj.

De álljunk meg egy pillanatra! Te a 2000-es Naruto-t az 1960-1970-es kiadású pókember képregényhez hasonlítod? Nem azért, de a mangák nem a naruto óta léteznek! 1960-ban ugyanígy néztek ki a mangák is, csak fekete-fehérben:

Black Jack, ami egy idős kb az akkori pókember magazinnal: www.youtube.com/watch?v=-F02UaWLxdo

Látod? Semmi különbség nem volt a két kontinens között, csak a japánok nem használtak színeket (vagy csak marha ritkán).

Naruto egy 2000-es manga, tessék így azt nem az 1960-as vagy 1970-es kiadású Pókember magazinokkal összehasonlítani, hanem a szintén 2000-es kiadású Pókember (mai nevén Ultimate Spider-Man) magazinokkal.

Itt egy link a Naruto-val egy idős pókember magazinhoz: www.youtube.com/watch?v=fu6stY90awE

Na, ugye mennyivel profibb? Ne feled, nem 30-40 éves kiadású képregényeket kell összehasonlítani mai kiadású mangákkal.

Nem vagyok Itachi fan, csak kellett egy "híres figura" mint álca (mert nem lehet mindenki egy Kenau Reeves ;) ).

A Ghost In The Shell-nek semmi köze nincs a Marvel-hez, pont, hogy az Akira mellett az volt a második eredeti japán anime film, ami népszerűvé tette külföldön az animéket.
süti beállítások módosítása