Anime & Manga Korláttörvény? WTF?!
2010.12.17. 08:42
Szegasztok!
"MEMBER-sensei"-nek hála mi is értesültünk a japánban zajló "anime és manga korlátozásról", melyről eme információkat találtuk az animeaddicts oldalán:
"December 13-án a japán parlament elfogadta az animék, mangák és játékok korlátozási törvényét. A törvény az "ábrázolt bűnök" ellen irányul, melyben a kegyetlenség, a demoralizáló (erkölcstelen) és a szexuális tartalom ellen tesznek szankciókat. A törvényt már most az élelmesebbek "anti-otaku törvényként" aposztrofálják.
A szigetországban most az eddiginél szélesebb körű tilalmat fogadtak el. A korábbi tervezeteket eddig mindig visszadobták, ám most mégis megszavazta a japán országgyűlés. Korábban a lolicon művekre volt egy ilyen tilalom, valamint a jellegzetes japán úszóbugyikra, a bloomerre.
A törvényt a DPJ (a Japán Demokrata Párt vagy másnéven Minshuto) terjesztette be, célja pedig a "fiatalság moralitásának megvédése". Pontos tartalom eddig nem látott még napvilágot, ellenben már most az erkölcstelennek minősülő szexuális tevékenységekre (mint a vérfertőzés, nemi erőszak) és a kegyetlenségre, a bűnözői magatartásra, az öngyilkosságokra buzdító, valamint a nagyon véres tartalomra biztosan fog korlátozódni.
Ahogy azt most várhatjuk, minden animét, mangát és játékot ellenőrizni fognak, s amelyek átmentek a rostán, azok bármely boltban megjelenhetnek, a többi a "felnőtt részlegbe" szorul. Ez főként az ecchi és BL tartalmú, valamint bármely (most már felnőtt tartalmúnak minősített) seinen manga az általános üzletekből kitiltásra kerül. Ezért ezeknek a legjava, megfelelő magazin vagy tankobon eladóhely híján akár 18+ ero-manga címkével újjászülethetnek. A törvénynek "hála" a kiadók a korábbi darabokat kénytelenek kivonni az ilyetén forgalomból.
A törvényben foglaltak szerint a késő esti animéket, bárhol az országban, szintén érinteni fogja a szankció. A jelenlegi szezonból (ha ez azonnali hatályban lépne életbe) az Ore no Imouto-t, a Panty & Stocking-ot, a Yosuga no Sora-t, a Sora no Otoshimono-t, a Milky Holmes-t és még további más műveket is érintene, különböző okokból.
A szabályozás miatt sokakban kétség van, hogy a 2011-es Comiket egyáltalán megrendezhető lesz-e. Ha nem, akkor a megszűnéséhez vagy a rendezvény elköltözéséhez vezethet a japán fővárosból. Ám kellően hatalmas hely hiányában ez utóbbi eshetőség rendkívül kétséges.
A törvénnyé várhatóan 15-én emelkedik, hatályossága a 2011-es nyári szezon kezdetével indul júliusban. Ha a kiadók nem lépnek már most ellene valamit közösen, akkor borús időszak köszönt az iparágra.
Hivatkozások/források:
ANN
Sankaku Complex 2010.12.13.
Sankaku Complex 2010.12.15."
Hogy erről nekem mi a véleményem? Az, hogy japánban is kezdődik már ez a "találjunk valami kifogást a felnőttek rossz gyereknevelésre, oszt valós okok helyet aztat bántsuk" amerikai szindróma. Mint tudjátok, amerikában és németországban a videó-játékokat hozzák fel felelősnek, ha a gyerekek "agybajosak" lesznek, miközben lehet, hogy pont a felnőttek mutattak nekik rossz példát otthon vagy pedig a társadalom részegült el a "fene nagy demokráciában" (mert az sem jó ha ténylegesen mindent szabad csinálni). Azt, hogy egy neverending shonen-t is baszogassanak, csak mert egy születésétől mentálisan sérült gyermekkel nem törődtek a szülei + kiközösítették és emiatt sniperrel be megy lövöldözni az iskolájába az azért már nekem is durva!
Hogy ti nektek mi a véleményetek erről, azt írjátok meg nyugodtan kommentekben ide. Kíváncsi vagyok rá, hogy egyedül én gondolom ezt az esetet "Jack Thompson" szindrómának...
Mangekyo022.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AlexM1983D 2010.12.17. 10:58:00
Szoval, szerintem egy elég komplex trásadalmi probléma, amit nagyon egyszerűen akarnak megoldani, ráadásul rossz helyen probálkoznak. Természetesen ehez a sok "szakember" és ügyvéd is hozzájárul.
Utolsó kommentek