Sziasztok!

Ez alkalommal egy olyan animét mutatok be amely sikerrel pályázhat a "klasszikus" címre ugyanis egy nagyon pörgős,akciókkal teli,jól kitalált történettel rendelkező animéről van szó!

Mai alanyom a Soul Eater-Lélekfalók c. anime!

 

 

Ez a anime az azonos c.manga alapján készült amelyet 2003-ban kezdett el rajzolni Atsushi Okubo,magát az animét a Bones studio (Wolf's Rain,Ouran Koukou Host Club) készítette és az anime 2008-2009-ig ment a tv-ben szerencsére nálunk is leadták már!

A Történetre én nem találtam egyéb szót minthogy nagyon eredeti mert szerintem nem hasonlít egyik általam eddig látott animéhoz sem. Arról van szó hogy a Shinigami vagyis a Halálisten(nem a Bleaches halálisten) legyőzte a Démonistent és hogy gondoskodjon róla hogy sose éledjen fől megalapította az Akadémiát és alá rejtette az elzárt Démonistent. Az Akadémia legfőbb célja hogy minél több Démonvadászt Képezzenek ki. Ebbe az Akadémiába járnak főhőseink is akik mindig Partnereket alkotva dolgoznak.Egyikük Fegyverré képes változni a másik pedig a fegyvermester címet tölti be! Nos akkor be is mutatnám ezeket a fő hősöket!

Az első csapat tagjai Maka Albarn És Soul Eater Evans aki kaszává képes változni míg Maka a Kaszamester. Makáról annyit érdemes tudni hogy egy nagyon cserfes szájú,könyvmoly, ugyanakkor nagyon hebrencs lány míg Soul inkább egy csendesen töprengő ugyanakkor magát mindig Királynak képzelő srác! Mellesleg nem utolsó sorban Maka A Halálisten Jelenlegi Fegyverének a Lánya!

 

A 2. csapat tagjai Black Star És Tsubaki. Mit is érdemes tudni Blackstarról? Idegesítő, Nagy a pofája szóval Naruto csak más kiadásban,és mi más is lehetne mint Nindzsa és Tsubaki az ő fegyvere igazából bármilyen Nindzsa fegyverré át tud alakulni és vajon kire hajaz? Úgy Van ,Hinatára! Szóval Blackstar És Tsubaki teljesen Karaktermentesek plusz Blackstar állandóan elcseszi a küldetéseket mert állandóan Felkonferálja saját magát.

 

Na mindegy akkor következzen a 3. főcsapat.Ők Kid Lis és Patty. Igen Ők 3-an Vannak ugyanis Kidnek a szimetria a legnagyobb mániája és ha körülötte valami nem szimetrikus öngyilkos akar lenni! Mellesleg Kid a Halálisten Fia erre később visszatérek! Lis Éés Patty Thompson Pedig Kid Fegyverei(pisztolyok) testvérek ugyan de egyáltalán nem hasonlítanak egymásra és ezt Kid általában sértésnek veszi.

 

  Nos ők lennének a csapatok akik Fegyvermesterekké akarnak válni viszont ehhez meg kell enniük 99 démontojássá változott lelket ill.egy Boszorkány lelkét azonban ha az utolsó lélek nem boszorkányé akkor az összes eddigi lélek elveszik és kezdhetik előröl az egészet! Ez történik Makáékkal is az 1. részben.

Természetesen akadnak olyan egyének aki felszeretnék támasztani a Démonistent a ő vezérük Medúza aki egy boszorkány,Free aki egy vérfarkas,Chrona aki Medúza gyereke(ismeretlen nemű) illetve csak később csatlakozik a gonoszokhoz egy kitaszított boszorkány Arachné aki igazából tök fölösleges az egész animében. Persze sikerül feltámasztaniuk a Démonistent és ezek után nagyon beindul az anime! Tele van jó harcokkal illetve nagyon érdekes szereplőkkel  akik segítik a harcot! A Végét nem lövöm le mert ezt az animét érdemes végignézni mert ha később kezded el nézni akkor nem fogod érteni a cselekményeket.

Akkor dióhéjban ennyi lenne az anime! egy nagyon jó történettel rendelkező alkotás amelyben igazából kevés hülye ötlet van de amik benne vannak azok se olyan vészesek! Pozitívumként lehet említeni hogy az anime NEM A VALÓSÁGBAN JÁTSZÓDIK hanem Halálvárosban szóval a helyszínhez mérten az anime teljesen rendben van! A Főszereplők közül Igazából csak Maka És Soul párosa van teljesen rendben bár Maka Néha úgy kínozza szegény Soul-t mint Sakura Narutot. Külön érdekesség hogy az anime tele van jó poénokkal pl Maka Tockos ami rohadt vicces főképp a lecsapás pillanatában játszódó kis animáció miatt is.További nagy pozitívum hogy nagyon jól beleszőttek ilyen kis melléktörténeteket is az animéba pl: Mikor Soul megfertőződik Démonvérrel és az hogy hat ki a csatákra vagy Pl: Stein Professzor Megőrülési jelenetei, ezek nagyon jók lettek! A Látvány illetve a Rajzolás egy kissé furcsa, néhol már Tim Burton szerű rajzokat láthatunk de sztem ez pont jó hogyha azt vesszük hogy nem valóságos az anime! Zenék terén is elég Jól teljesít összesen 2 Opening és 4 Ending van bár az első 3 ending nem nagyon tetszik nekem a 4.-ik viszont nagyon jó lett! A Két Opening pedig veszett jók lettek mindkettő egy nagyon zúzós kis dalocska: T.M Revolution-Resonance,tommy heavenli6-Papermoon.

Negatívumok: Az Egyik legnagyobb negatívum hogy tele van fölösleges karakterekkel akik általában idegesítőek is vagy pedig Fanservisz mániások de ezek Általában csak a mellékszereplők.Főszereplők közül igazából csak a Blackstar Tsubaki páros az akik már mint mondtam nagyon Naruto-Hinata kopik.Aztán itt van még Joe Buttaki aki igazából az egyik legfeleslegesebb szereplő igazából semmit nem csinál csak kávézik egyfolytában hál istennek nem sokat szerepel,Blair aki egy varázserővel megáldott macska valójában egy Perverz Fanservis mániás csaj aki állandóan cseszteti a melleivel Soul-t illetve egyik részben törülközőben beállít Maka és a többiek elé és mi történik? Úgy van leesik róla törülköző és a fiuknak vérezni kezd az orruk! Szóval tele az anime ilyen nagyon nem kellet volna bele karakterekkel. Akiről még úgy beszélnék az a Démonisten Asura! Az ember azt várná hogy egy ijesztő nagyon gonosz alak és erre mit kapunk? Egy sovány,Izomtalan ego mániás egyáltalán nem ijesztő egyént.Ráadásul van benne egy nagyon Yaoi moment mikor is Soul és Blackstar futnak egymás felé egy ilyen nagyon nyálas zenére rózsaszín csillogó háttér előtt és üvöltik egymás nevét. Maka reakciója:"Ezek Barmok"

További nagy csalódás az Shinigami mester és Kid kapcsolata! Shinigami mester ugyanis csak egy fekete lepel egy maszkkal és két habszivacskézzel. AKKOR MÉGIS HOGY A JÓ BÜDÖS FRANCBA LEHET KID A GYEREKE MIKOR MÉG TESTE SINCS!!!! Ezt nagyon nem gondolták át ráadásul Kid és Asura nagyon hasonlítanak egymásra szóval az ember várja hogy mikor derül ki hogy Asura Kid apja és erre NEM TÖRTÉNIK SEMMI! szóval ez egy nagyon átgondolatlan dolog volt! A Többi ilyen dolog azonban hál istennek nem ilyen vészes!

 Soul Eater-Lélekfalók

-Idő:2008-2009

-Studió:Bones

-Rendező:Ikuro Sato,Takuya Igarashi

-Műfaj: Kaland,Horror,Fantasy,Shonen,Mágia

-Hossz: 51.rész

Tetszett:

-Nem a valóságban játszódik a történet

-Nagyon Eredetiek A Karakterek Többsége

-Szép A Látvány illetve a rajzolás

-Maka Chop

-Nem sok filler rész van benne

-Magyar Szinkron főleg Makáé(Csifó Dorina)

-Maka és Soul tényleg tud egy csapatként harcolni

-Kid reakciói a szimetriamentességre

-Olyan emberek lelkét veszik el akik már életükben is gonoszak voltak!(Al Capone,Hasfelmetsző Jack stb)

Nem Tetszett

-Sok a nagyon a fölösleges mellékszereplő

-Tsubaki És Blackstar egyértelmüen kopizza Narutót és Hinatát

-Blackstar Kurva Idegesítő

-Asura lehetett volna ijesztőbb is

- A Főgonoszok némelyike nagyon irritáló

-Chrona Fiu vagy Lány?

-Értelmetlen és fölösleges cselekmények

-Kid hogy lehet Shinigami mester fia mikor még teste sincs?

-Blair

Értékelés:

Táblázat szerint: 27/40= Jó

Százalék Szerint: 85%

8.5/10

De ezek ellenére a Soul Eater egy nagyon szórakoztató és kellemes kis anime amely tényleg közel áll hozzá sztem hogy klasszikus legyen! A Következő írásig Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr972303178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása