Van olyan ember, aki nem ismerné a "Pokemon"-okat? Gondoltam, hogy nincs! Régen a barátaimmal csak "Pukimon"-oknak hívtuk, gyűjtöttük a Tazókat, és rajongtunk a 150 kis dögért. Míg nem lett belőle 251... majd 386... majd 1894582000....

Ráadásul ezek mindig "generációkra" voltak osztva, és most jön a kérdés: az első generáció (amit először ismertünk meg, pikachu meg ilyenek) voltak 150-en, DE a második generáció a 152-től indul! Hová tűnt az a 151-ik?

Erre a kérdésre akart választ adni az első Pokemon Film, a Mewtwo Visszavág, mely a mostani alanyom tárgya is egyben!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint tudjuk, a Pokemon egy anime, amit egy eredeti Gameboy játék mintájára kezdtek el csinálni 1997-től, és ma már a 660-ik résznél tart a sorozat. Ash (japán nevén Satoshi) Pokemon Mesterré szeretne vállni, és ezért útra kell, hogy megismerje a pokemonok világát, és utazásai alatt 2 barátra is szert tesz, Brock-ra és Misty-re.

A Film az első évadban játszódik, pontosan azután, amikor Ash megszerezte mind a nyolc jelvényét és sietne a Pokemon Ligára. Kap egy levelet egy ismeretlentől, aki saját bevallása szerint a világ legerősebb pokemon mestere, vendégül szeretné látni őt és még néhány pokemon edzőt. Eközben az egész világon vihar keletkezik, szökőárak és hurrikánok pusztítanak mindenhol.

És amikor megérkeznek az ismeretlen szigetére, kiderül, hogy a világ legerősebb pokemon mestere egyben a világ legerősebb pokemonja is....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A történet lerágott csont, de azért elmegy. Csavarok sajnos nem nagyon vannak.

De viszont érdemes tudni, hogy Mewtwo (a főgonosz) már korábban szerepelt magában az anime sorozatban is, amikor Ash a nyolcadik teremedzőtől szerezte meg a nyolcadik jelvényét. És ezt nagyon szépen belerakták a filmbe (bár úgy néz ki, hogy alapból akartak egy filmet csinálni).

A látvány pontosan ugyanaz, mint a sorozaté, gyenguska, de nézhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amiről érdemes szót említeni, azok a zenék. Shinji Miyazaki komponálta a zenéket, és meg kell hagyni, szép munkát végzet!

A filmben nem kevés akció van, de nem csak ezekre épít a film.

Amúgy a film hangulatos, és nem kis témákat dolgoz fel. Mi az értelmünk értelme? Mi létezésünk célja? Mit érünk, ha csak balesetként jöttünk világra?

Mewtwo ugyanis a világ legerősebb pokemonjának, Mew-nak a mesterséges klónja, akit nem fogadtak be a pokemonok, de a teremtői meg eldobták és kihasználták. Mewtwo szeretne egy világot, ahol mindenki olyan, mint ő, és velük szeretné benépesíteni a földet.

Nagyon tetszett Mewtwo reakciói Ash és Pikachu szavaira, igazi "antagonista" jelleme van - de nem az a világ-ura-akarok-lenni sablon.

És végül a film végén megkapjuk a választ: "Nem az számít, ki honnan jött. Hogy mesterséges úton vagy természetesen. Hanem az, hogy mihez kezd az élet ajándékával."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pokemon filmet amúgy rendesen lehúzták, pedig ok nélkül! Ha rajongó vagy, nézd meg mindenkép, mert igazi pokemon hangulata van.

Nem bánjátok meg!

Pokemon A Film - Mewtwo Visszavág:  

- Idő: 1998

- Rendező: Kunihiko Yuyama

- Műfaj: Akció, Fantasy, Kaland

- Hossz: 75 perc                                                                                          

Ami Tetszett:        

- Hű a sorozathoz.

- Mewtwo.

- Jó témákat és tanulságokat dolgoz fel.

- Jók a zenék.

Ami nem tetszett:

- Nem szép.

- A Rakéta Csapat itt is idegesítőek.

- Sokak a pokemon név miatt már bele sem néznek.

- A történet nem valami Final Fantasy...

- Béna csavarok a történetben....

 

Értékelés:             

(Táblázat Értékelés: 15 alatt szar, 15-19 között rossz, 20-24 között közepes, 25-29 között nagyon jó, 30 felett király anime.)                                           

Táblázat szerint: 25/40 = Jó                                                                     Százalék szerint: 79%

(Miután Wangood egy 10/10-es skálán értékelte a "Amaenaide Yo" animét a vidijében, ezért bevezetem a 10/10-es skálát is, mely pontozása a következő képen megy:

0-2.5 = Csak saját felelőségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla vidit, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

10/10-es skála szerint: 8/10 = Jó

Mangekyo022.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr512291270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xx18Rolandxx 2010.09.12. 20:04:53

jaj emlékszem erre a filmmel anno sulis program keretein belül mentem él még kb 9-10 évesen! a mozi meg tele volt pokemon rajongókkal! de jó is volt! a filmben meg csak azt nem értem hogy Ash miért változott kőszoborrá?

Squazee 2010.09.13. 08:43:42

A bemutatásakor már 14 éves voltam, messze a legidősebb, kivéve a szülőket. Amikor Ash kőszobor lett és Pikachu elektromossággal akarta őt "felébreszteni" teljesen elérzékenyültem, erre valami elkezdett röhögni, hogy milyen hülye Pikachu, meg akarja sokkolni Ash-t.
Nekem bármikor jöhetett a Rakéta Csapat, ők a műsor fénypontjai.
Ma már nem nézném meg, de majdnem 10 év telt el, azt hiszem ezalatt tényleg kinőttem a sorozatot. De emléke szép marad. :)
süti beállítások módosítása