Ezúttal a Rosario To Vampire eredeti manga verziójának a kritikáját írom meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Rosario To Vampire manga 2004 és 2007 között jelent meg a Monthly Shonen Jump magazinban jelent meg (természetesen havi megjelenésben), írta s rajzolta Akihisa Ikeda, műfaja pedig kevert - hárem, romantika, vígjáték, horror.

A történet Aono Tsukune történetét meséli el, aki egy véletlen folytán egy szörnyeknek készült iskolába vették fel - persze ezt csak később tudja meg a fiú -, és találkozik egy vámpír lánnyal, Akashiya Moka-val. Összebarátkoztak, s Tsukune úgy döntött, hogy ad egy esélyt a helynek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jó sztori mellett kiváló hangulat és humor is szórakoztatja az olvasót, s bár az első 10-20 fejezet nem annyira szép, a 21-ik fejezettől egy igazán szépen kinéző mangát olvashatunk.

A szereplő gárda pont egy háremhez megfelelő felállás szerint 4 lány próbál egy-egy szeletet kivenni Tsukune szívéből - igen, tudja a maradék 3 is hogy Tsukune ember -. Akashiya Moka egy kedves, aranyos lány, aki kiemelkedik az otthoni munkákkal a többi lány mellett, s van egy másik, kicsit durva, verekedős, de hatalmas igazságtudattal rendelkező személyisége is, mely akkor jelenik meg, ha a nyakában lévő rózsafüzért letépik. Kurono Kurumu egy szivola, aki kezdetben utálja Moka-t népszerűsége miatt, s Tsukune-t csak egy tárgynak tekinti, de később elég erős érzelmek kötik majd a fiúhoz, s egy barátságos, de hencegő (mégis aranyos) személy lesz (akinek a tőgyei nagyobbak mint egy tehénné). Sendo Yukari egy kis boszorkány, aki roppant intelligens, de már 10 éves korában biszexuális hajlamai vannak. Shirayuki Mizore egy kezdetben csendes, visszahúzódó és rideg természetű jégtündér - aki már azóta szerelmes Tsukune-ban, mikor megjött az iskolába (bár ennek ellenére Mizore nem nagyon járt be az órákra a suliba), aki a sorozat vége felé egyre nyitottabb és kedvesebb lesz. Van még egy Ginei nevű perverz vérfarkasunk, egy náci-kommunista hajlamú Kuyo (XDXDXD) nevű Kyuubi klónunk, egy Nekonome Shizuka nevű kedves tanárnőnk (macskanő), egy mazochista Toujou Ruby nevű boszorkány, egy Hitomi nevű tanárnő aki egy Medusa (ókori görög lény), és itt az animéval ellentétben nem Kuyo a fő gonosz, hanem egy Tsukunéhoz hasonló srác a fő gonosz, aki szintén ember volt, mint Tsukune, de később szörny lett belőle. Tsukune a mangában képes lesz néha Ghoul-á változni, ami egy irdatlan erejű fantom akar lenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A manga olyan híres lett, hogy a Gonzo stúdió (Kiddy Grade, Kaleido Star), egy 13 részes anime-adaptációt készített a mangából, de később csináltak még egy évadot Rosario To Vampire Capu2 névvel, szintén 13 részre nyújtva.

 

 De az anime sok helyen eltér a mangától - pl nem Hokuto lesz a főgonosz, hanem Kuyo, Mizore még Ruby előtt jelenik meg, ahogyan Yukari is Ginei előtt stb. -, az anime még szebb s szórakoztatóbbra sikerült, mint a manga.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A manga több mint 10 mangakönyvben jelent meg, összesen 40 fejezett hosszúra nyújtva. A manga nem csak a hangulat és a beteges humor miatt emelkedik ki a tömegből, hanem erős karakterfejlődése és a a megható történet csavarjai miatt is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én bátran ajánlom ezt a mangát mindenkinek, mert habár mondanivalója nem igen van - talán csak az, hogy különböző fajok is lehetnek barátok vagy akár több is lehet köztük -, egy igazán szórakoztató kis olvasmányról van szó.

Rosario To Vampire:

- Idő: 2004-2007

- Író & Rajzoló: Akihisa Ikeda

- Magazin: Monthly Shonen Jump

- Műfaj: Hárem, Romantika, Vígjáték, Horror, Ecchi

- Hossz: 40 fejezet = 10 mangakönyv

Ami Tetszett:                                                                                              

- Jó történet.

- Jó hangulat.

- Erős karakterfejlődés.

- Jó poénok.

Ami nem tetszett:

- Kevés lány.

- Néha túl sok "ízléses poén".

- Rövid.

- Kezdetben csúnyácska rajzolás (de később szebb lesz).

Értékelés:

- Rajzolás: 3/5

- Karakterek: 4/5

- Egyedisség: 3/5

- Humor: 4/5

- Mondanivalója: 2/5

- Hangulat: 5/5

- Történet: 3/5

- Karakter Fejlődés: 5/5

- Pontban: 29/40 = Jó

(1-14 Szar, 15-19 Rosz, 20-24 Közepes, 25-29 Jó, 30-35 Kiváló, 36-40 Király)

- Százalék: 84% = Jó

(1-30% Szar, 31-49% Rossz, 50-70% Közepes, 71-89 Jó, 90-99 Kiváló, 100% Király)

 

Mangekyo022

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr871722659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamfarkasthegreatelord 2010.12.27. 16:41:35

Egészen megszerettem ezt az animét. Szerintem manga formájában is tök ari, mint az anime verzió.
süti beállítások módosítása