Sziasztok! Újra eljött hát a Valentin nap és már nagyon rég volt az, hogy hentai kritikával jöttem. Viszont, a nagy büdös helyzet az, hogy ezen műfaj nem képes megújulni. Sokkal inkább reked meg a közönséges pornófilmek színvonalán. Pedig ebből is lehetne valami vérfrissítőt kihozni. Ehelyett hogy áll a helyzet? A Bible Black előkerül ugyan, mint ismert cím, de 90%-ban a Boku no Pico jön elő (és csak akkor, ha egy kezdő animést akarnak csőbe húzni.). Most következő alanyunk meg sem próbálja feszegetni a határokat és tisztában van műfajával. Ez pedig a 2005-ös The Guts, amit sokkal inkább Women at Work címen ismernek. Lássunk is hozzá!

cover.png

Akiyoshi Nakajima éppen szerelmet vall egy lánynak, amikor az kikosarazza abból az okból kifolyólag, hogy nyápicokkal nem jár. Ezen felbuzdulva főhősünk egy építésen keres munkát, hátha felpakol magára izmokat. A műfajtól teljesen elvárhatóan főhősünknek a fizetés mellé jár még a punci is (Szerintem ez jobb, mint az ötezer forintos ételutalvány.). És van is miből válogatni, hiszen már a felvételinél az építésvezető, Hiroko a felvételt ahhoz köti, hogy a főhősünk keményen döngesse meg. Ezekután a titkárnő bukik a bohócra és noha balesetnek tűnik, nem igazán bánja a patron benyelését. Mikorra Nakajima megkapja az állást, akkor találkozik a többiekkel, akik a következő személyek: Minako Takahara, az izmos nő (akinél feltételezem, hogy a Hulkot vették alapul.), Akira Hayasaka, a cuki lánynak kinéző srác és végül Mutsuki Oshima, aki valami gazdag család sarja lehet, hiszen minden cuccán márkajelzés is található (persze még véletlenül sem ismertet mutogatnak.). És ha valaki ezt kevesli, egy hentaiokat készítő mangakát is kaphat, Fumiko Yaguchi képében (egy hentai alkotó egy hentaiban. Ez annyira és annyiszor elsütött poén, hogy már metának se mondanám.). Persze, a főhősünk a végén gondolkodik a kilépésen, de a női Hulknak hála folytatja.

1416.jpg

A kétrészes OVA tartogat mást az apacukán kívül? Mielőtt rátérnék erre, a technikai oldalt vessük górcső alá. A látvány egész jó és ami a legszebb: cenzúramentes az egész. Tudom, nálam ez már lerágott csont, de akkoris, ez egy hatalmas marhaság. Ami a legszebb, hogy a törvényt az 1970-es években hozták ki, ami lényegében a puncit és a péniszt nem mutogathatjuk a hentaikban (Amikor az anyag átkerült a USA régiókba, ott újra rajzolják és így válik cenzúrázatlanná.). Azt még megértem, ha a mai világban akarja behozni a felkelő nap országa, de ha az akkori tájt megjelenő shounen manga felhozatalt nézzük, akkor meg kész röhej az egész úgy ahogy van. Ott kendőzetlenül mutathattak bármiféle brutalitást és ha a mangaka úgy gondolta, akkor a naturalizmust is lazán hozzápasszolták (Devilman széria remek példa erre.). Summa Summarum, ez egy nettó baromság és a törvény kitalálójának a hentai rajongók ellen elkövetett sérelemért jár a kanál… análba! Ami meg az OST-t illeti, a két részre való tekintettel nem eresztették el magukat és kevés, de hangulatos jazz stílusú számokat kapunk. Feledhetőek, tény, de a szexhez ideális. Aki meg ezt sületlenségnek találja, íme egy ismeretlen férfi története, hogy megerősítse azt, hogy a ritmus a szexben nagyon fontos: ”A nagyapám úgy halt meg, ahogy a legtöbb férfi szeretne: szex közben. Nyolcvan éves létére még mindig szexelt a nagyimmal és a tempót a déli harangszó adta. Még máig is élne, ha nem jött volna az a kurva Family Frost.”

hfn4xyyce-a.jpg

Ahogy láttátok a történet nem nagy eresztés, amit kezdetben megpróbáltak humorosabb formában előadni. Erre a legjobb példa, amikor a titkárnő baleset következtében bekapja a bőrtokos Calippot. Ám, a második részre ezt is elfelejtették. Mivel az alapja a fél kézzel is játszható Visual Novel, nem nagy kunszt kitalálni, hogy a két részes időtartam a ludas. Mert ezt is hirtelen felváltja az egyik punciról a másikra felállás. Emlékezetes momentum sincs annyira benne, ha leszámítjuk a női Hulkkal való affért, vagy azt, hogy a gazdag csaj csak kotonnal csinálja. Emellé pedig logikai agyfasz is bekerült. Nakajima a fürdőből kilépve találkozik Akirával, aki rögtön kijelenti, hogy rájött a főhős a titkára. Nevezetesen arra, hogy ő férfi. Csak az a nagy bökkenő, hogy szinte teljesen betakarta magát a törülközővel és az alól a miklósi kolbász se kukucskált ki. Szóval, totál elkerülhető lett volna ez az egész. Ami pedig a végét illeti: Az a motiválónak szánt beszéd hatalmas pofont kapott a végére. Annyira zagyva és légbőlkapott, hogy joggal merül fel bárkiben a kérdés: Ezt mégis miért írták bele?

Végül, mit lehet elmondani a The Gutsról? Hát, nem egy rossz mű, de a jókhoz se sorolnám. 5/10-nél nem vagyok hajlandó többet adni. Ez a helyzet a legtöbb hentai kategóriájú animékkel. Lehet, nincsen igazam és csak rossz oldalon tapogatok. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr2417504570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása