Sziasztok!

Eredetileg egy másik animével készültem mára viszont Mangi kollégával nemrég megnéztük ezt az animefilmet és amilyen hatást kiváltott belőlünk nem is volt kérdés, hogy inkább erről írok cikket mert egy nem mindennapi élménnyel lettünk gazdagabbak a megtekintése után.

Jöjjön tehát a Cider no You ni Kotoba ga Wakiagaru című animefilm kritikája.

ciderkotoba-anime-poster.jpg

 

Az anime egy originál mű amit a Signal. MD és a Sublimation stúdiók közösen készítettek 2021-ben. A stúdiókról annyit, hogy előbbinek olyan animéket köszönhetünk mint  a Net-juu no Susume, a Mars Red vagy a Dragon Ie wo Kau míg utóbbi tette le az asztalra a mérsékelten sikeres Dragon's Dogma animét. A rendezői székben pedig az az Ishiguro Kyouhei ült aki az Occultic Nine és a Shigatsu kimi w Uso animéket is rendezte.

A történetről nem nehéz beszélni, ugyanis itt már le lehet szögezni azt, hogy az nincs, vagyis legalábbis nem nagyon törték magukat rajta a készítők.

Az elején megismerhetjük két főszereplőnket, azaz az átlagos férfi főszereplőt akit mindenki csak Cherry-nek hív, illetve az insta influenszer csajszit Smile-t akik egy véletlen folytán összecserélik a telefonjaikat amiknek visszaadása után elkezdik jobban megismerni egymást, majd kitalálják, hogy együtt nézik meg a helyi pláza nyári fesztiválján tartott tüzijátékot, az idő azonban ellenük dolgozik mivel a srác pont azon a napon költözik el a családjával mikor a fesztivál is lesz. Emellet fut egy másik szál is amiben egy idős bácsinak segítenek egy régi lemezt megkeresni amiről már ő maga sem tudja, hogy hova is tűnhetett el.

 

cider-kotoba-anime-film-2.jpg

Végtelenül egyszerű sztori ez és alapjáraton nekem nincs is bajom az ilyen "boy meets girl" SoL sztorikkal mert egy kis kreativitással azért már egy egyszer nézős animét ki lehet hozni belőle. Ja. Ha akarnak. De itt a készítők látványosan nem akartak foglalkozni az égvilágon semmivel. Az animének ugyanis nem az a legnagyobb baja, hogy egyszerű a sztorija, hanem, hogy irgalmatlanul unalmas és semmitmondó. Erre valószínüleg a készítők is rájöttek, hogy ezzel nem tudják a másfél órás játékidőt kitölteni ezért belerakták ezt a keresős szálat ami tart vagy 25 percig de mégis az volt a film legérdekesebb 25 perce. Azon kívül minden más ahogy az előbb is kifejtettem teljességgel érdektelen.

_cider-no-you-ni-kotoba-ga-wakiagaru.png

Ehhez párosul még a forgatókönyv is amit már most ki lehet kiáltani 2021 legrosszabb forgatókönyvének amit szerintem egy olyan ember írt aki még életében nem találkozott tinédzserekkel. A film ugyanis megpróbálja kijátszani a foglalkozzunk a tinik problémáival kártyát. Ez önmagában egy elég hálás téma hiszen ezen keresztül jobban meg lehet ismerni mások problémáit és ha esetleg a való életben is találkozunk ilyenekkel akkor esetleg tudjuk azokat orvosolni. Ja.

Na és van az a módszer amikor olyan dolgokat állítanak be világmegváltó problémaként és depressziót okozó tényezőknek amikre egy értelmes ember csak a "Ne sajnáltassad már magad!" vagy a "Na ne szórakozzatok!" mondatokkal tud reagálni. Ilyenek voltak például a Key VN-ek alapján készült animék 90%-ai, de ide lehetne még sorolni a Black Rock Shooter-t is. Na ez is ilyen. A két főszereplő problémája ugyanis az, hogy a srác költözik, míg a csajnak a szülei a Mitsudomoe című animében voltak gyerekszereplők ezért nyúlfoga van amiért mindig maszkot illetve fogszabályzót visel és ezért nem lehet önmaga.

 

41gfl3v9c5l_ql70_ml2.jpg

 

Ez nem csak, hogy kritikán aluli hanem ezekkel az anime még konkrétan hülyének is nézi a nézőit. A bakelites szál relevációinál (mert több is  van neki) a drága forgatókönyvíró nem általlot olyan megoldásokkal előállni ami Manginál az alábbi reakciót váltotta ki majdnem 10 percig.

 

13144757.jpg

Nem spoilerezzük el mert azokat látni kell.

Egy szó mint száz a drága forgatókönyvíró nyugodtan beírhat magának egy bazi nagy karót. Viszont más területeken se jobb a helyzet.

A látvány ugyanis iszonyatosan giccses és abból a fajtából ami  5 perc után már instant fejfájást képes okozni. A háttérgrafika túlszínezett, a karakterdizájn totálisan semmilyen és az egésznek nincs hangulata. Annyira üres az egész mint egy halom összeroppantott PET palack.

 

 

riwe.png

 

Igazából mást nem is lehet hozzáfűzni szóval térjünk ki a karakterekre akik szintén megérnek egy misét. A főszereplő srác Cherry annyira egy vérunalmas karakter, hogy ha nem lenne benne a filmben akkor se hiányozna a jelenléte. A műsoridő jó 90 %-ban mást sem csinál csak szomorúan bámul maga elé, a maradék 10%-ban meg elpirul ha mások előtt kell beszélnie. Smile sem sokkal érdekesebb, tipikus 2021-es instafüggő tinicsaj aki belehalna ha nem liveolna mindennap, de azok is amiket bemutat az anime annyira érdektelenek, hogy bennem felmerült a kérdés, hogy hogy lehet ennek a csajnak több száz követője?

 

cider-no-you-ni-kotoba-ga-wakiagaru-anime-movie-cherry-and-smile-trailer-screenshot-destaque.jpg

Ugyanakkor egy tizedmásodpercig sem hiteles a köztük lévő úgymond szerelmi szál amit görcsösen próbálnak erőltetni, sőt igazából nincs is semmi okuk arra, hogy összejöjjenek egymással. Semmi kémia nincs köztük, még a nagy barátság részt sem lehet komolyan venni köztük.

Aztán ott van a haveri társaság akik a legelcseszettebb majmok az egész bolygón. A film pár úgymond érdekesebb és szerethetőbb szereplője az öreg bakelitlemez árus férfi illetve annak családja, plusz az itteni kemény csávó is egy meglepően kedvelhető figura, de mondom rajtuk kívül mindenki más mehet a levesbe.

 

eswvkkducaawou0_jpg_small.jpg

 

A zenék azért tudják menteni a filmet? Nem nagyon. Van benne pár 1-2 érdekesebb track de amúgy totál felejthető zenéket sikerült összehozni a filmhez.

Ez volna tehát a Cider no You, egy iszonyatosan kínos anime unalmas és sehova sem haladó történettel, kritikán aluli forgatókönyvvel, érdektelen vagy idegesítő szereplőkkel és hányingerkeltően giccses látvánnyal. Tényleg ne pazaroljátok rá az időtöket mert nem éri meg.

Cider no You ni Kotoba ga Wakiagaru

- Idő: 2021

- Stúdió: Signal.MD, Sublimation

- Rendező: Ishiguro Kyouhei

- Műfaj: Slice of Life, Music

- Opening: -

- Ending: Cider no You ni Kotoba ga Wakiagaru by never young beach

- Hossz: 87 perc

Ami Tetszett:

- A bakelitkeresős sztoriszál

- Pár jobb dalbetét

Ami nem Tetszett:

- Unalmas és sehova sem haladó történet

- Kritikán aluli forgatókönyv

- Giccses látvány

- Unalmas/ Idegesítő karakterek

- Többségében felejthető zenék

Értékelés:

- Százalékban: 34% - Rossz

- Pontban: 3/10

Nos ennyi voltam mára, a legközelebbig Sziasztok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr116637542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása