Sziasztok!

2016-ban a Beastars manga majd a 2019-es első évad hatalmas sikert aratott az animerajongók körében , hiszen lényegében visszahozott egy, mára már szinte teljesen elfeledett ábrázolási módot: Az antromorph állati karaktereket. Persze könnyű ráfogni, hogy igazából a Zootopia meg a furry szubkultúra indította be újra az egészet ami esetleg igaz is lehet a mangára hiszen lényegében mindkét mű ugyanabban az évben jelent meg csak pár hónap különbséggel, de amíg például az Amerikai rajzfilmekből ez a forma még mindig jelen van addig az animeiparból szép lassan kikopott pedig az olyan sorozatok mint a Sherlock Hound, a Willy fog szériák vagy a 90-es évekbeli Sandokan (amik egyébként mind koprodukciós alkotások) mind nagyon sikeresek voltak, vagy ha esetleg egy anime ilyen karakterekkel is készül is akkor is azok főleg kisgyerekeknek készülnek pedig ez a mód nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy műnek mindenféleképpen aranyosnak kell lennie ( a funmade furry képregényekről és mangákról inkább most ne beszéljünk mert azok egy külön kategóriát képviselnek).

Szóval visszatérve a témához, habár nekem is tetszett az első évad a  hibáit azért nem lehetett nem észrevenni ezért egy elég terjedelmes elvárás listával kezdtem bele a 2.évadba, főleg, hogy közben a mangát is elolvastam. Lássuk, is, hogy megfelel-e a folytatás ezeknek az elvárásoknak. Jöjjön a Beastars S2 kritikája.

mv5bntc4mme4mgytnwiwnc00mjdkltkxmdytzjkyztgzntrkmmixxkeyxkfqcgdeqxvyodeymdixndy_v1.jpg

Ahogy már az előbb is említettem a Beastars eredetileg egy 2016-ban indult mangasorozat volt amit Itagaki Paru, a Baki mangák mangakájának a lánya írt és rajzolt egészen 2020-ig és ami a Shounen Champion magazinban jelent meg, majd 22 kötetben adták ki. Ahogy az első évadot úgy ezt is az Orange stúdió csinálta és a rendezői székben ismét Matsumi Shinichi ült.

A történet ott folytatódik ahol az első évad abbamaradt. Főszereplőnk Legoshi a farkas (nem vicc, a Netflixen tényleg ez a magyar címe  a sorozatnak) még mindig küzd azért, hogy elnyerje Harunak a nyúllánynak a szerelmét viszont közben a Cherryngton Akadémián még mindig napirendi pont Tem rejtélyes halálának az esete, illetve az egyéb más növényevők ellen elkövetett támadások ismételten a felszínre hozzák a növényevők és ragadozók közötti elfojtott feszültségeket és előítéleteket amikre a Shishigumi azaz az oroszlánmaffia tevékenysége és a Black Market is rányomja a bélyegét. Főhősünk mindezt látva viszont elhatározza, hogy kideríti  ki is ölte meg Tem-et,ezáltl megpróbálva ismét békét teremteni az iskola falai között és remélve, hogy ezáltal végleg elnyeri Haru szerelmét miközben az útjaik Louis-al ismét keresztezik egymást.

1_y_jggtdbta1faoqxsfjp8q.jpeg

 

Mint látható is a történet itt már jóval komolyabb és némileg sötétebb is az előző évadhoz képest. Ahogy már a bevezetőben is írtam, tetszett ugyan az évad viszont a hibáit nem lehet elvitatni. Ilyen volt az elég sekélyes történet is ami csak  végére indult be igazán , és igazából  nagyrésze nem állt másból mint furry szoftpornóból. Na ehhez képest itt már feszeget olyan témákat a mangaka mint például a faji szegregáció, az előítéletek, drogfogyasztás és annak hatásai amit a mangaka meglepően okosan írt bele a sztoriba , illetve a hovatartozás kérdésköre is. Ezek mind egytől egyig érdekes témák, a gond viszont az, hogy a nagyrészével csak felületesen foglalkozik az anime. Ennek az oka pedig megint csak nem más mint az epizódszám. 12 részben nem igazán lehet mélyebben foglalkozni ilyen dolgokkal. És ez nem feltétlenül az animének a hibája, ugyanis ez a mangában is így van. Csakhogy tiszta legyen: az eddigi 2 évadban 97 fejezetet dolgoztak fel a 196-ból úgy, hogy azért elég sok mindent kihagytak belőle vagy csak átemeltek bizonyos jeleneteket. Nem mondom, hogy ez baj, ha például olyan dolgokat hagynak ki amik nem feltétlenül fontosak de például én Jack gyerekkori flashback jelenetét vagy pedig Gouhin háttértörténetének a bemutatását nem feltétlenül tartottam kihagyható résznek.

Ugyanakkor amiket meghagytak vagy átemeltek azokat remekül fűzték össze egy egésszé, éppen ezért nem tudok haragudni a stúdióra mert így is szép munkát végeztek elvégre a főbb történeti szál az a Legoshi-Louis-Tem gyilkosának a hármasa körül forog. A történetvezetés nem csapong, a sötét és komolyabb hangulat nagyon jól érződik, ez főleg a Black Marketes részeknél vagy pedig Legoshi kiképzésénél érezhető, plusz ott azért vannak elég meredek dolgok amiket szerencsére szintén betettek a készítők.

maxresdefault2.jpg

Az oldottabb hangulatú jelenetek pedig szépen kiegészítik a drámaiakat. Összességében tehát a történet még ha nem is foglalkozik olyan alaposan némelyik felvezetett témájával mint kellene mégis izgalmas, fordulatos és végig képes fent tartani az érdeklődést.

Viszont ahol egyértelműen a legnagyobb fejlődést mutatja az anime az a látvány. Míg az első évad CGI látványát 2-3 részig szokni kellett ez már itt nyomokban sem érezhető. Persze lehet mondani, hogy már megszokta  a néző, de az igazság az, hogy sokat fejlődött a látvány.  A háttérgrafika gyönyörű, a Black Market illetve a hozzátartozó többi hely tényleg úgy néz ki , hogy az ember tényleg érezze, hogy nem igazán akarja oda betenni a lábát önszántából, a dark feeling pedig csak rátesz még egy lapáttal, de a fény és speciális effektusokkal is remekül játszik a sorozat.

beastars-2-09-04.jpg

A karakterdizájn is sokat fejlődött, igaz ami igaz muszáj is volt hiszen a karakterek mangabeli kinézete olyan mintha Tim Burton alkotta volna meg őket (ami nem feltétlenül baj.....) , az mondjuk vicces, hogy a Shishigumi tagok egyáltalán nem a yakuzák hanem a tipikus olasz-amerikai maffiózók megjelenésére hasonlítanak, de higgyétek el ez rengeteget dobott rajtuk.

beastars-season-2-episode-10-preview-and-recap.jpg

Meg azért van pár jelenetet amit a mangához képest megváltoztattak mint például Legoshi újratalálkozása Louis-al viszont az animében az sokkal jobban sikerült szerintem mint a mangában. Meg azért az is a jópontokhoz írható, hogy a sorozat nem finomkodik ha véres jelenetekről van szó. A Legoshi vs. Riz harc mindkét esetben brutálisan jól meg lett csinálva, és igazából érződik, hogy a mangaka sokat merített a Harcosok Klubjából hozzá....

maxresdefault_39.jpg

 

míg a manga egyik legdurvább jelenetét sem finomkodva rajzolták bele.

def5yur-bfccab89-ff88-46ae-baae-517062170309.jpg

Érezhető tehát, hogy a készítők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy hűen dolgozzák fel az alapművet ami dícséretes , bár azt hozzá kell tennem, hogy olyan sokszor mutogatják a karakterek meztelen lábát, hogy már azt hittem, hogy a mangakának is titkos lábfétise van mint Tarantinónak. A látvány tehát egyértelműen elviszi az animét a hátán , szerencsére azonban nem olyan módon mint a Titánok támadása vagy a Kabaneri esetében ahol a látvány csak arra jó, hogy elfedje a tényt, hogy más értékelhető pontja nem nagyon van a műnek.

Térjünk is akkor át a másik sarkalatos pontjára a műnek, a karakterekre. Ahogy említettem  itt a fókusz már inkább a Legoshi-Louis-Riz trión, illetve Legoshi és Louis útkeresésén van. Nos ahogy már az első évadban is kiderült, ők ketten amolyan frenemy páros de közel sincs ez annyira rosszul megírva mint mondjuk a Naruto-Sasuke vagy a Deku-Bakugo páros és habár őket is shippelik a rajongók (bár itt mindenkivel shippelnek mindenkit) és a manga is éreztet egyfajta homoerotikus vibeot köztük egyrészt szó sincs ilyen kapcsolatról köztük, másrészt pedig én szerintem ez csak olyan kapcsolat mint a Banana Fish-ben Ash és Eiji kapcsolata. Barátok ám Louis igyekszik minden erejével ellökni Legoshi-t magától hiszen mindketten más utat választottak amik nem férnek össze egymással.

1616177863_6588_29858.jpg

Viszont itt érhető tetten a műnek az egyik legszembetűnőbb hibája. A karakterüknek a jellemfejlődése. Legoshinál érezhető, hogy a mangaka egy , amolyan Bruce Wayne-szerű jellemfejlődést szeretett volna csinálni neki ami jól is van ábrázolva viszont túlságosan hamar megy végbe, és ez nem az anime hibája, ez a mangában is így van. Ott is túl hamar van lezárva. Ugyanígy Louisnál meg azt éreztem, hogy mintha a mangaka félúton meg egyszerűen meggondolta volna magát, hogy mégsem szeretne belőle furry Tony Montánát csinálni így nála pedig egyszerűen félbemaradt pedig a gyerekkorát ismerve szerintem jobb lett volna elvinni őt ebbe az irányba.

tumblr_ffa8e5e4b8c58160550a14b3bb474b94_3a8a14cb_2048.png

Most nézzétek csak meg, mennyivel ütősebb lett volna ha ez a szál teljesedik ki!

Amit még meg kell említeni velük kapcsolatban az a kapcsolatuk a mentorjaikkal. Legoshinak ott van ugye Gouhin, Louisnak meg Ibuki aki egyébként szintén egy egész érdekes karakter, de az igazán érdekes az az, hogy mindketten egyfajta apafigurát látnak bennük hiszen az mindkettejük az életéből teljes mértékben kimaradt. Ezért is volt az anime egyik legerősebb jelenete Ibuki sorsa.

196208529_snapshot_08-29-359.png

Aztán pedig ott van a főgonosz azaz Riz a medve. Ő amolyan Dr. Jekyll és Mr. Hyde féle jellem, de jobban illene rá a kemény függő karakter aki tombol ha nem kapja meg az adagját amit itt jelen esetben a méz szimbolizál. Ez a kettősség pedig jól van érzékeltetve a műben mint ahogy az is, hogy egyre jobban rákap a vér ízére miközben úgy viselkedik mintha mi sem történt volna.

beastars_2_07_large_28.jpg

Viszont mivel ugye a főfókusz rajtuk van így a többi szereplő csak minimális műsoridőt kapott, míg az új szereplők sem zavarnak igazából sok vizet. Rokume esetében hatalmas ester egg, hogy Orochimaru szinkronhangját kapta a Narutoból.

decdf76-8e29a8d8-6647-4a31-8932-9c5c314987a2.jpg

Míg Pina is csak azért van a sorozatban, hogy legyen végre már egy bishi karakter is, bár ő legalább a végén csinál is valami hasznosat. Mondjuk Kaji Yuki hangja remekül passzol hozzá, de úgy általában a többi szinkron is jól lett kiválasztva.

decoew5-126fb925-1122-45e1-8ed4-1ea477eee080.jpg

Már csak a zenék vannak hátra. Az új OP-ED páros amit a YOASOBI zenekar ad elő igazából nem rosszak, de közel sem annyira fülbemászóak vagy emlékezetesek mint az első évadéé voltak. Különösen igaz ez az OP-re ami meg sem közelíti az ALI dalát, a videója meg semennyire sem különleges. Az Ending klipp viszont nagyon hangulatos lett.

Ez volna tehát részemről a Beastars 2.évada ami tény, hogy sokkal jobb mint az első évad viszont a mangának a hibái sajnos itt is tettenérhetőek. Ugyankkor ezt is nagyon tetszett és remélem minél hamarabb bejelentik a 3.évadot hiszen ami ezután történik azok sem nevezhetőek unalmasnak.

Beastars S2

- Idő: 2021

- Stúdió: Orange

- Rendező: Matsumi Shinichi

- Műfaj: Slice-of-Life, Pszichológiai, Shounen

- Opening: Kaibutsu by YOASOBI

- Ending: Yasashii Suisei by YOASOBI

- Hossz: 12 rész

Ami Tetszett:

- Sokkal komolyabb és sötétebb sztorit kapunk

- Legoshi és Louis jellemfejlődésének az ábrázolása

- Riz is nagyon jó mint az itteni főgonosz karakter

- Sokkal szebb a látványvilág

- Egyáltalán nem finomkodik ha véres jelenetről van szó

- Brutál jók a harcjelenetek

- Zenék

- Opening és Ending

Amik Nem Tetszettek:

- A sorozat elég felszínesen foglalkozik a felvetett témáival

- Legoshi túl gyorsan lezárt illetve Louis félbemaradt jellemfejlődése

- A többi szereplő alig kap műsoridőt

- Minden negatív tényezője  a mangából eredeztethető

Értékelés:

- Százalékban: 85%- Jó

- Pontban: 8/10

Nos ennyi lettem volna mára, a legközelebbig Sziasztok!

 

   

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5716497228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása