Movie Review - Az Ír / The Irishman by xx18Rolandxx
2019.11.24. 09:50
Sziasztok!
Nehéz beszélni egy olyan filmről aminek már az elkészülési körülményeiről le lehetne forgatni egy jó egy órás werkfilmet arra kiélezve, hogy egy olyan ember, egy művész , egy veterán filmes ikon mint Martin Scorsese filmjére a nagy stúdiók nem mernek beruházni mert nem a mai kor szuperhősfilm döppingjébe vagy a Disney élőszereplős filmek kategóriájába tartozik és ezért félnek, hogy nem fog nehéz elég pénzt hozni egy olyan film amiben a rendező úr igazán otthon érzi magát hiszen a filmográfiája majdhogynem csak bűnügyi és gengszterfilmekből áll. Scorsese azonban mint tudjuk nem az a fajta aki meghátrálna így a produkciója a Netflix-nél kötött ki ami egyben jó hír is volt mert a film így végül elkészülhetett másrészt szomorú mert gondolhattuk, hogy csak akkor fogjuk egyből látni ha előfizetünk a szolgáltatóra de aztán szerencsére a forgalmazók úgy döntöttek, hogy ha limitáltan is de mozikba küldik a hánytatott sorsú filmet ami azonban már a bemutató napján közönség és kritikai sikert aratott és sokan már a 2020-as Oscar egyik legnagyobb esélyesének tartják a Joker mellett, a nagy stúdiók meg most aztán anyázhatnak és káromkodhatnak annyit mint Joe Pesci a Nagymenőkben :D
Mivel hatalmas rajongója vagyok Scorsese munkásságának így jómagam is tűkön ülve vártam a filmet és végre valahára meg is történt megtekintés és most elétek is tárom a véleményemet Az Ír című filmről!
A történetet elég nehéz összefoglalni mert a stáblista nélkül is több mint 3 órás film egy életutat követ végig több generáción átívelve a főszereplő Frank Sheeran narrációjában.
Sheeran a háborús veterán ( Robert DeNiro) a háború után fuvarózóként kezd el dolgozni azonban másodállásban egy kis plusz pénz reményében piti bűnügyeket vállal el egészen addig míg mélyebben bele nem kerül a maffia és az alvilág köreibe ahol felkarolja Russel Bufalino (Joe Pesci) akinek köszönhetően hamarosan a maffia bérgyilkosává válik.
A férfi egyre nagyobb hírnévre és befolyásosabb barátokra tesz szert mígnem megkapja élete legnagyobb de egyben legnehezebb munkáját aminek keretein belül a kor legendás szakszervezeti elnökének Jimmy Hoffának lesz a munkatársa, később jóbarátja majd egyben a végzete is.
A film ezt az időszakot mutatja be Scorsese sajátos és jól megszokott eszközeivel ami mára az ő és a filmzsáner jól ismert elemei. A filmet pedig ilyen nevezhetjük akár biztonsági játszmának is hiszen nincs benne gy olyan elem sem amit ne láttunk volna más Scorsese filmekben mint például a Nagymenőkben vagy a Casino-ban de a film meglepő módon pont ezért tud működni mert a végletekig realista és bőven megugorja azokat az elvárásokat amiket a műfajtól vagy a rendezőtől vár az ember. A film újfent egy kisember története, egy egyszerű senkié aki bekerül az alvilág mocskába úgy, hogy valaki felkarolja és a film az ő életére koncentrálva mutatja be azon világ működését mely kihatással van rá és a családjának az életére, hogy hogyan is birkózik meg a munkájának a súlyával, titkaival és felelősségeivel ami a vállát nyomják mindezt a Kennedy-k hatalomra kerülésre és J. Kennedy meggyilkolása, a Kubai rakétaválság és a folyamatosan változó világ közepette.
Éppen ezért a jó 3 órás játékidő meg is érződik a filmen de ennyi idő kell ahhoz, hogy ezeknek a karaktereknek és a motivációiknak megágyazzanak, a történéseknek a súlya is átjöjjön illetve a film úgymond főbb történeti szála azaz Jimmy Hoffa mai napig rejtélyes eltűnése is rendesen végig legyen vezetve és pont ezért mivel nincs tele csili-vili effektparádéval meg batár szörnyekkel a film azoknak biztos nem fogja nem elnyerni a tetszését akik ezekhez vannak hozzászokva de ha valaki ad neki egy esélyt és hagyja, hogy a film világa magába szippantsa akkor egy olyan élményben lehet része mint azoknak akik a 90-es években látták a nagyvásznon a Nagymenőket.
Technikai oldalról nézve a film tökéletes. A rendezésről nem is kell ecsetelnem semmit, Scorsese magabiztosan vezényli le a filmet de az operatőri munka, a vágás , a díszletek és a jelmezek is mind mind kiváló munkák amik remekül visszaadják a kor tipikus olasz kocsmáinak, klubbjainak és éttermeinek a hangulatát nem is beszélve a méretre szabott öltönyökről és arról a tipikus olasz hajviseletről arról meg külön ódákat tudnék zengeni, hogy milyen érzés volt hallgatni amikor a szereplők olaszul beszéltek egymáshoz illetve, hogy micsoda érzés volt nézni a fekete-fehér híradós bejátszásokat Kennedy haláláról vagy a háborúról ugyanakkor a film habár zsáneréhez hűen tartalmaz leszámolásokat, véres jeleneteket és bűntényeket mégsem egy brutál véres filmről beszélünk mert ez inkább karakterdráma.
Persze a jó karakterdráma mit sem ér ha nincsenek jó színészek jó karakterekkel már pedig itt vannak sőt nem is akármilyenek. Scorsese itt sem bízott semmit a véletlenre és összetrombitálta a baráti körét illetve egy régi álma is teljesült ezzel a filmmel.
Robert De Niro már nem is tudom, hogy hányadik alkalommal dolgozik együtt Martinnal de az alakítása akárcsak más filmekben itt is nagyon erős, a narrációján végig érződik egyfajta kettősség ami az életútját illeti viszont ő maga sem tudja eldönteni, hogy megbánta-e valaha amiket tett az életben vagy nem de magát a személyt is egy vegyes kettősség jellemzi.
A munkájában könyörületet nem ismerő, hidegvérű gyilkos akit a főnökei mint egy bábot ugráltatnak ide-oda és a családszerető, gondoskodó apa karaktere remekül kereszteződik benne viszont a döntéseinek a súlya és következményei csak a film utolsó perceiben csúcsosodnak ki mint egy katarzisként lezárva egy eléggé ellentmondásos életet és ennek minden percét De Niro olyan átütő erejű főszereplői alakítással hozza, hogy azt tanítani lehetne abban viszont igazat adok, hogy a fiatalkori változatán nagyon látszódik a CGI de őszintén engem annyira nem zavart az sem. Viszont a mellékszereplők.....
Joe Pesci még mindig Joe Pesci és még mindig élvezi ha 2 percenként káromkodhat és Russel szerepében úgy tündököl, hogy végig úgy érződik mintha meg se erőltetné magát és csuklóból hozná a szerepet ami azért furcsa mert 9 év kihagyás után( a Száva szinkronizálást nem figyelembe véve) ezzel a szereppel tért vissza egy kis időre a filmezéshez.
Viszont van pár elég érdekes színészválasztás a filmben amit elsőre eléggé nem tudtam hova tenni. A Bill Bufalino-t alakító Ray Romano-ról nem is tudtam, hogy még egyáltalán filmezik-e de itt olyan alakítást tesz le az asztalra amit az ember nem nézne egy ki egy olyan semmitmondó sitcomszínésztől mint amilyen ő, végig hitelesen adja a korrupt, a szakmával szembenő ügyvéd karakterét.
A másik pedig a Peggy Sheeran-t alakító Anna Paquin akinek jó ha van 2 sornyi mondata az egész filmben mert ő inkább az arcjátékával színészkedik ugyanis végig lerí róla,hogy pontosan tudja mivel foglalkozik apja, pontosan tudja, hogy miket tett és már az első percben rájön, hogy mint tett Hoffával ezért megveti, lenézi és utálja az apját amit az arcjátéka remekül be is mutat.
Na de viszont még nem említettem a film igazi húzóerejét aki nem más mint a Jimmy Hoffát alakító Al Pacino.
Gyerekek amit Pacino alakít ebben a filmben az egyszerűen fantasztikus. Tökéletesen visszaadja Jimmy Hoffa legendás stílusát, egy olyan embert aki elképesztő erejű önbizalommal és szónoklati képességekkel rendelkezett és ezekkel bárkit képes volt manipulálni és az oldalára állítani ugyanakkor ő maga soha nem hátrált meg, nem félt senkitől és nem hunyászkodott meg senki előtt és nem ismert kompromisszumokat vagyis mindennek úgy kellett lennie ahogyan ő akarta és ezt a személyt Al Pacino olyan tökéletesen testesíti meg, hogy már látom a kezében a legjobb férfi epizódszereplőnek járó Oscárt ha csak nem Joe Pesci fogja kapni :D.
Szóval ezek után joggal tehetjük föl a kérdést, hogy akkor ez egy tökéletes film? Nos nem.
Igazából nekem nem a 3 órás játékidővel volt problémám mert ahogy említettem az kellett hanem sokkal inkább a film lezárása volt az amit nem tudok hova tenni. Túlságosan el lett nyújtva, mintha a rendező úr nem tudta volna pontosan,hogy hol-mikor és hogyan akarná lezárni a történetet. Ez nem feltétlenül lenne nagy baj mert a katarzis megvan a végén csak még így is eléggé hirtelen van vége a filmnek.
De őszintén szólva nekem ennyi problémám van a filmmel ami viszont minden tekintetben egy olyan alkotás amit minden filmrajongónak nemcsak ajánlott hanem egyenesen kötelező megnéznie hiszen ki tudja, hogy látunk-e még egyáltalán ilyen klasszikus alapokon nyugvó filmet-e valaha mozikban vagy az ilyen alkotásoknak márcsak a streaming szolgáltatóknál van-e helye? Ki tudja de a film mozis sikere egyértelműen bebizonyította, hogy az embereknek van igényük a klasszikus filmekre is. A Joker is bizonyította, ez is bizonyította szóval a stúdiók húzzák ki végre a fejüket a saját vagy a Marvel rajongók seggéből és pénzeljenek normális filmeket is ne csak vidámparki fényparádé filmeket ahogyan Scorsese is mondta.
A filmre 9/10-et adok. Ennyi voltam mára Sziasztok!
Szerző: xx18Rolandxx
1 komment
Címkék: kritika film martin scorsese the irishman xx18rolandxx movie kritika movie review
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek