Szegasztok!

Ezúttal egy olyan mangáról fogok írni nektek, amelyről először Umaitachi blogján olvastam, s azóta is áldom a nevét, amiért írt róla, mert egyik kedvenc mangám lett.

Eme manga nem más, mint a Monster Musume No Iru Nichijou!

599182-0bff9c475dcece879be834a4eb546409.jpg

 

A Monster Musume No Iru Nichijou (röviden Monster Musume) egy havi megjelenésű romantikus-vígjátéj hárem manga, amellyet Okayado ír és rajzol a Monthly Comic Ryu oldalain 2012 óta.

A manga érdekessége, hogy eredetileg egy mini hentai sorozat volt, s rengeteg elem és karakter visszaköszön belőle.

Története epizód centrikus, de alapjából arról szól, hogy egy egyességnek köszönhetően az emberek és az "extrafajok" a béke mellett különböző "kultúrális csereprogramok" alkalmával egyes "spéci fajok" egy-egy emberhez vagy emberi családhoz kerülnek. Főhősünk, Kurusu egy általgos 20-as éveiben járó férfiú, aki véletlenül lesz Miia, a Lamia (mitikus lény, felül női test, alul kígyó), aki már az első másodperctől kezdve belezúg a srácba. Persze mivel hárem mangáról van szó, ezért fognak jönni mások is, mint Papi a hárpia (nem az anyós, hanem szintén egy mitikus lény), Cerea a kentaúr, Mero a hableány, Rachnee az "arachne" (nem tudom mi a magyar megfelelője) és sorolhatnám.

A történet tehát nem az erőssége, de szerencsére azért néha próbálkozik, mint például amikor egy titokzatos ismeretlen fenyegető leveleket küld Kurusu-nak és le kell vadászni, vagy Rachnee története, tehát unatkozni nem fogunk.

t029.jpg

A rajzolás nagyon szép, főleg az erdős és a parkos részek a legszebbek. A karakterek is egész jól megvannak rajzolva, tehát nem kell félni semmilyen "only six face" trope-tól (amikor egy mangaka csak 5-6 arcból gazdálkodik, lásd Naruto, Bleach és főleg One Piece női karakterek).

Hamár karakterek, nem szeretnék sokat mondani róluk, elég, ha annyit mondok, hogy nagyon betaláltak, s habár (főleg a hárem hölgyemények) ragaszkodnak a "fajtájuk hülyeségeihez" (pl Papi-nak annyi esze sincs, mint egy csirkének, Cerea Kuudere + Tsundere kombó és nem szereti ha a hátára ülnek stb), rengeteg olyan vonásuk van, ami miatt a szívünkhöz nőnek. Magyarul: szeretni való hülyék gyülekezete.

A manga egyik erőssége a poénok, melyek elsősorban ugye a mitikus fajok kiparodizálása, másodsorban a különböző helyzet komikumokból és klasszikus WTF poénokon alapszik, de a lényeg, hogy olyan jó tálalásban kapjuk eme poénokat, hogy megnyaljuk mind a tíz ujjunkat!

i002.jpg

 

A hangulat a poénok, a karakterek és a szép rajzolásnak köszönhetően nagyszerű, egyetlen oldal erejéig sem fog az ember unatkozni.

Mint említettem eme manga "eredetileg" egy mini hentai sorozat volt, s egyes elemek, karakterek, sőt, események visszaköszönnek, mint például amikor Paip tojást "kotlik", vagy amikor Kurusu rákéreti magát Cerea hátára, hogy üldözzenek egy tolvajt. Gondolom ezek alapján már rájöhettetek, hogy bizony tele van pikáns ecchi jelenetekkel és poénokkal a manga, némelyik lágyszívű és megmosolyogtató, némelyik viszont olyan durva (főleg amit egy Suu nevű "nyálka lánnyal" és Miia-val művelnek), hogy még a 18-as karika is túl alacsony.

Nem nagyon beszéltem negatívumokról, mert igaziból nem nagyon van, talán annyi, hogy nem több, mint egy normális hárem sorozat, ami nem baj, elvégre még mindig jobb, mint ami végül a Rosario To Vampire mangából lett (azóta sem értem miért kellene "azt" adaptálnia a Gonzo-nak vagy bármelyik másik stúdiónak).

Persze ez nem azt jelenti, hogy kiváló alkotásról van szó, hiszen például a "romance-o-meter"-en semelyik irányba nem mutat a mérő, de elvégre még nagyon az elején jár a sorozat, hiszen elvégre egy havi megjelenésű mangáról van szó, vagyis kb még 2 év kell, mire lesz érdemi haladás, s plusz egy év, mire sejthető lesz, hogy melyik hölgy felé fog Kurusu mozdulni - ha fog ugye.

632901-volume_2_cover.jpg

 

Összefoglalva a Monster Musumu egy nagyon jó kis manga, mely ugyan még az "elején" van, de már így is az egyik legjobb hárem mangákba sorolható. He szereted az érdekes ötletű mangákat, illetve a hárem és komikus mangákat, akkor tiszta szívből ajánlom!

Monster Musume No Iru Nichijou

- Idő: 2012 óta (még mindig fut)

- Író & Rajzoló: Okayado

- Magazin: Monthly Comic Ryu

- Műfaj: Vígjáték, Romantika, Hárem, Ecchi

- Hossz: 26 fejezet eddig (még mindig fut)

Ami Tetszett: 

- Érdekes ötletek.

- Szeretni való karakterek.

- Nagyon jók a poénok.

- A rajzolás nagyon szép.

- Jó a hangulata.

Ami nem tetszett:

- "Még nincs jelentős hibája".

- Történet nem nagyon van (még).

- Némelyik Ecchi poén durvább a kelleténél.

Értékelés:

- Rajzolás: 4/5

- Karakterek: 5/5

- Egyediség: 3/5

- Humor: 5/5

- Mondanivaló: 3/5

- Hangulat: 4/5

- Történet: 2/5

- Karakter Fejlődés: 4/5

Értékelés:

Százalék: 88%

(1-30% Szar, 31-49% Rossz, 50-70% Közepes, 71-89% Jó, 90-99% Kiváló, 100% Király)

10/10-es skála szerint: 8.5/10

0-2.5 = Csak saját felelősségre! Csupán azért írtunk róla, és készítettünk róla vidit, hogy ti elkerülhessétek! Magyarul szar, de nagyon!

3-4.5 = Ha nincs jobb dolgod, megnézheted/olvashatod, de ne várj tőle semmit! Magyarul rossz.

5-7.5 = Teljesen átlagos anime/manga stuff. Nem rossz, de még mindig nem az igazi. Magyarul közepes.

8-9 = Jópofa anime/manga! Nem fogtok csalódni benne! Jó anime.

9-9.5 = Bátran ajánljuk, mert egy igenis jó anime/manga. Kiváló.

10 = Kihagyhatatlan, kötelező darab mindenki számára! Király.)

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr716524573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása