Sziasztok!

Mivel egy elég hosszú sorozatnak nézek elébe és videót tervezek belőle ezért most nem kritikával, hanem egy kulisszák mögött rovattal jelentkezem, amelyben egy nagyon híres mangakáról, Togashi Yoshihiro-ról fogok beszélni nektek.

AVT2_Togashi_1324.jpeg

Togashi 1966. Április 27.-én született Shinjo-ban. Már kiskorában szívesen rajzolt, a középiskolában pedig csatlakozott a művészet klubhoz, hogy tovább csiszolgassa a tehetségét. Az első művét 20 évesen, 1986-ban adta ki, ez volt a Buttobi Straight, amellyel elnyerte a Tezuka díjat, mint a legjobb kezdő mangaka. A siker hatására úgy döntött, hogy felhagy a tanári képzéssel és Tokió-ba költözött, majd pedig a Weekly Shounen Jump kezdte el kiadni a műveit.

Az első műve ami a magazinban megjelent az a Ten De Shouwaru Cupid volt, ami egy fiatal fiú és egy szép, ám valójában démon lány szerelmét meséli el. A manga mindössze 4 kötetet ért meg, ám a java csak ezután jött.

Ugyanis 1 évvel később Togashi belevágott abba a mangájába, ami elindította a sikeres mangaka pályán. Ez pedig nem volt más mint a Yu Yu Hakusho!


Yuyu_Hakusho_cover_Vol09.jpg

A Yu Yu Hakusho már  a megjelenése pillanatában nagy siker lett, egészen 94-ig futott a Weekly Shounen Jump-ban, a mangából pedig 49 millió példány kelt el, ami azért nem kis szám. Togashi elmondta, hogy érdeklődik az okkultizmus és a horror iránt és ez inspirálta a mangát. Műfajilag ugyan a shounen kategóriába is tartozik, de szerencsére a jobbik fajtából. A manga sikerét bizonyítva Togashi elnyerte a Shogakukan Manga díjat, de mindeközben már az anime is futott a Tv-ben, amit a Pierott stúdió készített és az egész mangát feldolgozza. A stúdió 93-ban Animege díjat nyert a sorozatért. Hát igen, akkor még nem a Trollpudden volt a mindenük. A manga 94-ben ért véget, a sorozat pedig 1 évvel később.

Togashi ekkor pihenőre fogta a dolgot és csak egy 3 kötetes kis mangát a Level E-t készítette el, amiből 2011-ben készült anime.

Egészen 1998-ig kellet várni arra, hogy Togashi újra megmutassa tehetségét, ugyanis ekkor vágott bele élete 2-ik nagysikerű mangájába, a Hunter x Hunter-be!

38113-hunter_x_hunter_vol_9.jpg

A Hunter nagyon jó kritikákat kapott, már a megjelenésekor is és még a Hakusho-nál is több példány kelt el belőle eddig, az első 20 kötetből 55 millió példány kelt el hozzávetőlegesen. Ebből a Nippon Animation stúdió csinált egy sorozatot 1999 és 2001 között, összesen 62 rész készült el belőle. Ez is nagyon sikeres lett ám 2011-ben a Madhouse stúdió úgy döntött hogy leporolja a mangát és elkészítik az ő sorozatukat is belőle. A Hunter x Hunter így tehát újból életre kelt a Tv-ben és a Madhouse változat még az eredetinél is sikeresebb lett és még most is fut, akárcsak a manga.

Togashi ezzel végleg Japán egyik legjobb mangakája lett, mi sem bizonyítja ez jobban, hogy Eiichiro Oda-val évek óta versengenek a manga ranglistákon, sőt, 2008-ban közösen lettek az elsők az 5 legjobb manga szavazáson. De még furcsább, hogy Masashi Kishimoto is nagy rajongója a műveinek, nem csoda, hogy onnét lopkodja a az ötleteket, például ott van Kurapika-Sasuke családi tragédiájának hátterének az oka és annak hasonlósága.

Togashi 1999-ben összeházasodott Takeuchi Naoko-val, aki ugyebár a  Sailor Moon mangakája.

Naoko_boda.jpg

Érdekesség ,hogy a szertartáson a Yu Yu Hakusho és a Sailor Moon szinkronszínészei is részt vettek. A párnak 2 gyermeke van és közösen készítenek egy gyerekmesekönyvet is.

Togashi szabadidejében szeret videojátékokkal játszani és együtt Bowling-ozni a családjával, illetve nagyon szereti a horrorfilmeket, elárulta, hogy a Holtak Hajnala a kedvence. Ugyanakkor egy ideig kénytelen volt hanyagolni mangakai feladatait, mivel szó szerint belebetegedett az állandó stressz-be. Hát igen, a mangakák élete nem egyszerű.

Nos, remélem Togashi még sokáig fogja megörvendeztetni a rajongóit színvonalas műveivel,számomra a Yu Yu Hakusho örök favorit marad. Kíváncsi vagyok hogyha befejezi a Hunter-t akkor utána mivel fog előállni?!

Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

[Mangekyo022 véleménye:

"Meglepett, hogy egy shonen mangaka és egy shoujo mangaka egybekel. De a témánál, illetve Togashi-nál ragadva egyszerűen imádom a Yu Yu Hakusho-t! A világ mondhat köszönetet érte! ;) ]

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr865605168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.10.30. 11:14:57

a Yu Yu Hakusho számomra is örök kedvenc marad. Bevallom a dragon ball után láttam évekkel később, és sok elemet merített egyik sorozat a másikból . A Hunter X Huntert is nagyon szerettem. A bogaras arc nagy része tetszett is ,de most a végére már érezhetően romlott a minőség.

Hajaj bemerted írni azt, hogy a naruto mangakája innen lopkodja az ötleteit az őőőő egyedi mangájához, mely máshol sohasem látott harci jeleneteket,párbeszédeket és fordulatokat tartalmaz fúúúúú :D (igen most ironizáltam)
S amely manga az utóbbi x+100 részben amely az utolsó csatát dolgozza fel, nem egy MANGA FILLER sorozattá vált, hanem még mindig egyedi és színvonalas? ejnye ejnye Rolaaand :D

Egyébként Togashi Yoshihiro is csent innen onnan, nekem az a fénykard nagyon star wars utánérzet volt :P

HimuraHun 2013.10.30. 12:31:48

Togashival kapcsolatban én csak a Yu Yu Hakushot olvastam és néztem. Amit Palacsinta is említett, Kishimoto sokat merített a munkásságából, de nem marad el sokkal mögötte a Bleach kreátora Kubo se.
Voltak nagyon jó ötletei a mesternek, de ő is néha elment a szomszédba egy kis ihletért. Vegeta-Hiei a legszembetűnőbb. Az animék esetében azért a Toei révén Dragon Ball is igyekezett visszaszúrni kicsit, lásd a Z movie 13-ban Goku támadását. Jaou Ensatsu Kokuryuha feltúrbózott változata. :D
Egy szó , mint száz Togashi is erősen hatással volt a modern shounen műfaj megalkotásában. Egy olyan műfajt, amit manapság legalább annyira nagy erény fikázni, mint amilyen nagy erény fanatikusan rájuk zombulni.

xxroland23 2013.10.30. 15:06:19

@Palacsintaxx:

Én is a DB után láttam a Yu Yu Hakusho-t bár már nem tudom melyik adón adták először,vagy az RTL-en vagy az Animex-en!

@HimuraHun:

Szerintem sok mangaka másol egymásról ha éppen nincs semmi ötlete hiszen aki nem olvassa az egyiket hanem a másikat annak újdonság lehet aki viszont mindkettőt olvassa annak feltűnhet a hasonlóság.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.10.30. 19:01:19

@xxroland23: @HimuraHun: Nekem nem is lenne bajom a másolással, mert miért ne? Ha valami jó ötlet van akkor szerepelhet több animében is. A problémám az ,amikor a másolt koppintott történetet próbálják eladni újdonságként.

A másik problémám pedig az, hogy néha azért lehetnének kreatívabbak is a mangakák. Tudom tudom, één miért nem írok egy jó történetet, vagy miért nem csinálok egy remek Képregényt vagy mangát blablabla, de azért manapság már szégyen az is, hogy a karakterek külseje sem különbözik látványosan egymástól. Sőt még viselkedésükben stílus jegyeikben is ugyanazokat kapjuk vissza, évtizedek óta. Példának okáért említsük meg a szemüveges karaktereket. Két felállásuk van, vagy okos tojás, vagy egy agresszív főgonosz aki eltorzult beteg elme. Mind a két fél folyamatosan baszkurálja minden fifikás megoldás után a szemüvegét .Oh igen és szinte mindegyik ugyanazt az egy fajta szemüveg típust használja. Arról már nem is beszélve, hogy a két oldalon coffos lányok általában agresszív karakterszerepet játszanak, akik kegyetlenül hahaháznak és arrogánsak. A törpe fehér hajú lányról nem is beszélve aki manapság minden hárem animében szerepel. Szótlan ,ha meg is szólal tömör tőmondatokban nyilvánul meg. Érzés nem jelenik meg az arcán. S még sorolhatnám az ilyen "koppintásokat" .

Azokra az animékre emlékszünk szívesen mindig amiknek a szereplői egyediek. Hunter X Hunter, Dragon Ball. Hakutono Ken remélem jól írtam:P Hajime no Ippo,Black Lagoon (tudom Lara crodt utánzat a főszereplő lány) stb... stb...

Loxe [Henteles] 2013.10.31. 01:24:56

Nagyjából jól leírtad amit kellet, viszont én mint Togashi műveinek a nagy rajongója még hozzá tettem volna pár dolgot, szóval szerintem rövidecske lett! :D

Pl: Togashi-ról ugye tudni illik hogy egy lusta dög! XD
Mert a HxH mangát régebben is (a betegeskedése miatt) és jelenleg is szünetelteti és most pontosan azért mert hát lusta dolgozni, és mivel megteheti mert ugyanis ő az aki, így egy speciális szerződése van a WSJ-vel, és így gyakorlatilag akkor dolgozik amikor kedve tartja, szóval nem egy jószívű mangaka aki a rajongókért mindent megtesz, de ez nem negatívum, egyszerűen csak trollság, de hát hozzá tartozik az igencsak érdekes jelleméhez, mármint amiket meglehet tudni az interjúiból, mert pl a HxH-val kapcsolatban megkérdezték egyszer hogy mit bán a legjobban benne, és azt válaszolta hogy nem ölheti meg a főszereplőket, és hát igen, ebből is leszűrődik az hogy nem egy egyszerű ember lenne kedvenc mangakánk, de én ezeken olyan jókat tudok derülni! XD

Amit egyedül koppintásnak lehetne nevezni a HxH-val kapcsolatban az meg egyedül az hogy pl a Chimera arcban a fő ellenség kinézete kiköpött Cell a DB-ből, de ezt meg azért nem lehet koppintásnak nevezni, mert ugyanis Togashi és Toriyama nagy barátok, és Togashi ezért direkt mintázta a HxH gyakorlatilag legnagyobb ellenségét, lényegében a főellenséget Cell-ről, hogy tisztelegjen ezzel is Toriyama-nak és a DB-nek ahol Cell-nek se volt kis szerepe, és mondhatni hogy ott is ő volt a legnagyobb ellenfél, de inkább csak a második, mert ugye ott volt még Buu, és így lényegében ezért párhuzamot lehet vonni köztük, csak még nem biztosan, mert ugye Togashi a Chimera arc óta még nem folytatta a mangát, és így nem tudni hogy milyen lesz a következő főellenség, de van egy sanda gyanúm hogy még egy hosszú arc lesz hasonlóan a DB-hez egy főellenséggel, és utána vége lesz, csak hát ugye a megszokott OKOS és intelligens HxH-s kivitelben! :D

(A koppintásról meg annyit hogy amik nem alap manga elemek azok nem koppintások, hanem azok maga az anime/manga kultúrához kapcsolódik!)

danomics 2013.11.03. 03:03:26

Na komolyan mondom erre vártam :D Nem is volt véletlen a másfél héttel ezelőtti kifakadásom a Naruto ellen, örülök hogy sokan vannak akik tudják érzékelni mi az egyediség, és mi a minőség. Togashi ennek a megtestesítője, igaz elég sokat utal a Dragon Ballra, de manapság melyik Shonen nem utal rá, és ez nem is kopizás hanem egyszerű tisztelet kifejezés. Ez a mangaka egyszerűen egy zseni aki minden sablonnak és fanservicének ellene megy (e tekintetben már a Yu Yu Hakusho is jó volt, de aminél még lényegesebb a Hunter X Hunter, ahol már elöttem írták hogy csak addig nem ment el hogy a főszereplőket legyilkolja (azért őket se kímélte)) Külön öröm volt olvasni a cikkben a Sasuke nagyon "egyedi" sztorijáról, már korábban is kifejtettem a véleményem: 100%osan egyet értek vele, Kishimoto meg nem elég hogy tehetségtelen, ráadásul ötleteket is lop :D Igaz lehet kicsit elfogult vagyok Togashival szemben, mivel a HxH a NO1 kedvenc animém, illetve a YuYu a 4. a listámon, de meg is van az alapja, ezek tényleg mesterművek, és életem céljának tekintem azt hogy megismertessem ezeket a mesterműveket azokkal az animésekkel/mangásokkal akik a Naruto "10 farkú fájára" meg a "30 éves fejjel kinyírok mindenkit egy 14 éves halott lány miatt, nagyon komoly, főgonosz Obitojára" képesek azt mondani hogy kíválló, kedvenc anime/manga... Tényleg, aki még nem nézi a Hunter X Hunter 2011et, annak szívből ajánlom, egy shonen ami néha átmegy seinenbe, fanservice és sablon=0, filler mentes, és Madhouse minőség, nem Pierrot stúdió féle képernyőre fosás (már bocsánat, de nem találok jobb szavakat) :D

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.11.04. 15:43:36

"igaz elég sokat utal a Dragon Ballra, de manapság melyik Shonen nem utal rá, és ez nem is kopizás hanem egyszerű tisztelet kifejezés." szerintem manapság, persze a fentebb említett mangaka kivételével. Nem tiszteletből utalnak a dragonballra, egyszerűen csak nem tudnak új dolgokat kitalálni. Lásd pl a legújabb dragon ball filmet. Battle of Gods, mennyire ötlettelen darab

danomics 2013.11.04. 16:30:38

Hát igen, manapság már elég kevés manga/anime van ami egyedi és eredeti darab, mindengyikben kb. mind ugyanaz a sablon van, ez alól a mai művek közül 2 van ami megtudta tartani az egyediségét: az egyik a One Piece, ugyan egy dolgot elég csúnyán át vett a DBból (kaioken gear 2 hasonlóság eléggé szembetűnő) de mégis megmarad az egyedisége, és látszik Odán hogy nem fogyott ki az ötleteből, az OPnek még simán van 10 éve és én minden héten várjuk az új fejezeteket, mert mindíg tud vmi újat felmutatni. A másik sztori egyértelműen a Hunter X Hunter annak is főleg a kiméra hangya arc-a. Már Yorksin és Fantom társulat esete is nagyon egyedi és zseniális volt, de a hangyák mindent visznek :D nagyon nagy troll ez a Togashi, de egy ilyen nem túl szokványos, mégis zseniális, és kellően "elmebeteg" :D ötlet nem igen pattan ki vkinek az agyából mint ez a sztori :D Még annyit írnék hogy utalásnak én arra gondoltam a DB felé hogy Meruem hasonlít Cellre, Zazan meg Freeza egyik csicskájára, de mégsem copyzás, mert azért a hangya királyunk teljesen más karakter mint Cell, ezeket csak arra szánta Togashi hogy tisztelegjen Toriyama felé, ami érthető mivel egy legenda :D

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.11.04. 20:33:26

@danomics: Szerintem a kaiokennek és a gearnek semmi köze egymáshoz. A Gearrel vért pumpál magába, amitől a szíve gyorsabban ver a főszereplőnek. A kaioval meg az energiáit növeli meg, valahogy a ki áramoltatással. Na meg mind a kettőnek más más a hatása,illetve a külső megrajzolása is más mind a két fajta erőnövelésnek. Ezt még másolásnak nem nevezném. Nem tudom hogy az OP nek lenne e még 10 éve, az igazság az, hogy szerintem addig fog futni 4-5 év amíg megnem unja a mangakája. Hasonlóan a Berserkerhez, nem is tudom ,hogy ahhoz mikor adtak ki utoljára mangát :D kellemetlen érzés lenne ha a történet befejezetlen maradna persze. A hunter X hunter eddig szinte minden megjelent részét elolvastam , kivéve persze ha az elmúlt 3 hónapban piacra dobtak újabb részeket. A kiméra harc vége nekem nem tetszett, unalmas ,de a 90% természetesen izgalmas volt :P Az utolsó négy soroddal kapcsolatosan pedig egyetértek.

De ezek mind olyan történetek amik már 10 éve futnak legalább. Nincs olyan új manga vagy anime, azaz én mostanában nem találkoztam egyedi alkotással, ami elég szomorú. Talán a silverspoon volt az ami tényleg megtetszett,de más nem volt ami megfogott volna sajnos.

A dragon ballhoz visszatérve pedig, ha megnézted a legújabb mozi filmet, majd megtapasztalod azt, hogy mi az az ötlettelenség ,amivel kitöltenek a 1 óra 25 percbből 1 óra 10 percet. Ami pedig , és most elspoilerezem, bár ha az oldalamon olvastad a frissen megjelent kritikáját már tudhatod, hogy az evés. Egy dragon ball movieban , még nem éltem olyat, hogy a harc ,és az akciódús cselekményt 5 percbe belelehet sűríteni. a 10 perc az intro és az outro, majd 1 óra 10 perc ,pedig arról szól, hogy a két negatív hős ,hogyan eszi magát degeszre... :D

HimuraHun 2013.11.05. 15:35:54

Kaiokent inkább a Narutoban lévő démon palásttal tudnám hasonlítani, mintsem a Gearrel.

danomics 2013.11.09. 22:13:32

Én úgy vagyok a DB filmekkel hogy felesleges, de a DB-n és DBZ-n kívül már minden az volt pl. a GT, csak úgy vmit összedobnak a fanok kedvéért (a Toei sok mindennel próbálkozik az utóbbi időben, de nem igazán tudnak már olyan jót alkotni mint régen :/ elég ha csak meg nézzük a OP minőségét, ez az 1rész/1manga fejezet kinyírja kb. az animét, szép hogy nem akarnak fillerezni de ez sem megoldás, inkább egy két év szünetet kellet volna tartaniuk - evvel van aki egyet ért, van aki nem. Illetve ott van a Toriko erőltetése, ami elég nagy baromság, mert nem igazán jön át az az egész akár mivel próbálkoznak. (Ottvan az a OP DB Toriko crossover ami személy véleményem szerint Toriyama és a DB gyalázása)) Tehát próbálkoznak filmekkel de egyre csak rosszabbak lesznek (pl. ott volt az a 3D-s film, inkább nem is beszélek róla) úgyhogy sajnos a Toei elindult a leejtőn :/ Viszont a AMdhouse az törekszik fel egyre jobban :D Nem csak zseniálisan minőségi a HxH de még a hozzá készített film is szerintem nagyon jó lett :D Majd decemberben jön a 2. film meglátjuk hogy marad e a minőség :D Illetve arról hogy a hangya ív vége uncsi volt, lehet hogy a mangában az volt, de szerintem az animében nagyon pörögni fog majd a vége is, majd meglátjuk :D
süti beállítások módosítása