Sziasztok!

Nos tehát, ahogy ígértem ma a Top 20 Worst anime listám 2-ik helyezettjéről fogok nektek írni egy kis irományt. Ha jobban belegondolok ez inkább megmagyarázás les,z hiszen úgyis tudjátok már az értékelést meg a végeredményt.

Valójában videót akartam készíteni róla, de sajnos meglátogatott Nát Hajnalka, szóval be vagyok rekedve meg minden pedig erről olyan videót lehetne összehozni, hogy ihaj.

Na mindegy, jöjjön tehát az Arata Kangatari!

1366138788_arata-kangatari-poster_1.jpg

Az Arata Kangatari egy 2013-as anime ami Watase Yuu Romantikus-Fantasy-Shounen mangája alapján készült, ami 2008 óta fut a Weekly Shounen Sunday magazin oldalain. Ha ismerős a mangaka asszony neve az nem véletlen, hiszen ő csinálta a Fushigi Yuugi és az Ayashi No Ceres mangáját is ( mindkét animéről írtam már, úgyhogy ha érdekel titeket, akkor olvassátok el őket). Az animét pedig a Satelight stúdió készítette amiről érdemes tudni, hogy még egy jó sorozatot sem csináltak pedig már bepróbálkoztak mindennel a csajmechától (MUV LUv Alternative: Total Eclipse) a mahou shoujo-ig (Kamichama Karin) mindennel. A rendezője pedig Yasuda Kenji volt, aki a Shugo Chara-t is levezényelte.

Lássunk is neki.

A történet két párhuzamos világban játszódik, amik teljesen elhatárolódnak egymástól. Az egyik természetesen a mi világunk, ahol első számú főszereplőnk Arata is él. Arata átlagos középiskolás, csakhogy ő a sulibalfasza, akivel senki sem akar barátkozni, még az egyetlen barátja is letagadja őt.

arata_the_legend_027.jpg

Mindennap csesztetik, ám ő némán tűri, de persze a hülye fejében csak egy valami motoszkál: el akar tűnni ebből a világból.

A másik oldalon ott van második számú főszereplőnk, akit szintén Arata-nak hívnak és ő egy olyan család tagja, amiből az adott világ hercegnői kiválasztódnak. Épp ennek jött el az ideje, de a családba már 30 éve nem született lány, ezért Aratát beöltöztetik lánynak egy kis időre amíg nem találnak egy megfelelő hercegnő alanyt.

arata_the_legend_074.jpg

Csakhogy a dologba némi hiba csúszik ugyanis a 12 Sho, akik a hercegnő védelméért felelnek pont akkor lázadnak fel és megölik a lányt és a srácra fogják az egészet, aki menekülés közben befut a rejtélyes erdőbe ahol egy gondolat jár a fejében: el akarok tűnni ebből a világból.

És hopp mindkét srác vágya teljesül ugyanis az erdő erejének hála a két Arata lelkei kicserélődnek és a másik testében ébrednek fel.

Első számú Arata rohadtul nem érti mi folyik itt, ám sok-sok magyarázattal később ő lesz a kiválasztott, aki képes lesz használni a család ősi kardját, ami egyébként a 12 Sho kardjai közül az egyik legerősebb, és egy látomást követően fel kell keresnie a hercegnő elzárt testét, mivel még nem halt meg teljesen és persze békét kell hoznia a világra.

Gyakorlatilag ennyi a sztori. Összehozták az anime világ 2 legelcsépeltebb alapsztoriját a Paralellvilágot és a Body Changeinget egy sorozatba, ez mondjuk nem akkora gond, hiszen ha a keretsztori egy hót adag sablon attól még talán kijöhet belőle valami jó is nem? Hát a nagy francokat. Az Arata ugyanazokat az 1000x-er látott sablonokat használja fel, mint az összes többi Paralellvilágos agymenés. És tudjátok mi az ennél is nagyobb gáz: az, hogy a Body Change szálnak semmi értelme, mivel a másik Aratával foglalkoznak kb 2-3 rész erejéig azok se valami nagy számok, a legjobb jelenet ezekben az, amikor a srác elveri az agybajos hülyegyereket, de róla később. Szóval kapunk egy milliószor látott sablonhalmazt, amit felcímkéztek keretsztorinak. Köszönjük! Olvastam ,hogy a manga se valami nagy szám, de ahogy az animével elbántak azt tanítani kéne, hébe-hóba feldolgozták a manga elejét és állítólag a jó részeket teljesen kihagyták belőle, sőt, egyesek szerint egy teljes kötetet kihagytak belőle. Szóval akkor a stúdió szándékosan csinált egy nagy halom sz*rt?! AZT A LEBORULT SZIVARVÉGIT NEKI!


Lássuk a látványt! Olyan látványa van, hogy attól az epilepsziások halálos rohamot kapnak. Sz*rásig van benne nyomatva a CGI, ugyan a látványeffektek néhol egész jók, de ez nem mentség arra, hogy a látvány annyira mű, hogy az hihetetlen.

arata_the_legend_197.jpg

A szereplők is a vége fele mindig el vannak rajzolva, mintha  készítők is már csak ló futtában csinálták volna meg, hogy minél előbb mehessenek haza. Plusz tele van állóképekkel ez is, a harcok meg annyira sekélyesek és kiábrándítóak, mint egy tucat shounen harcai. A harcok többsége nem szól másról, minthogy Aratát megtámadják, kihúzza magából a kardot és védőburkot húz maga köré. SZÓVAL MÉG CSAK NEM IS HARCOL A KRETÉNJE!


De akkor most jöjjenek a karakterek. A második Arata személyisége egyszerűen olyan lapos és kidolgozatlan ,mint Lina Inverse melle. Tucatkarakterek, bár meg kell hagyni, hogy második Arata egész elviselhető ellentétben a másikkal. Ugyanis első Arata még tucatkarakternek is rossz lenne, főszereplőnek meg egyenesen sz*r. Ilyen béna, degenerált, nyúlbéla főhőst még életemben nem láttam. Jó, a shouneneknek ilyen kell, hogy legyen karakterfejlődés, de neki még az sincs. Ez a gyerek a sorozat össz-vissz 12 része alatt nem csinál mást csak nyafog, hisztizik, hogy őt senki nem érti meg, meg hogy nem bízik senkiben, meg szenvedek és blablabla..... Komolyan, már csak az hiányzik ide, hogy elbőgje magát. A belső monológjai alatt meg szabályos hányinger jön az emberre. De a többiek se semmi.

Kapunk egy másik világbeli tömeglányt Kotohát, akinek nagyjából annyi szerepe van, hogy meg kell menteni. Slussz-passz, kész, ennyi. És szabályosan sz*rrá röhöghetjük magunkat azokon a jeleneteken, amikor kimondja, hogy Arata milyen bátor meg erős. HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA

arata_the_legend_070.jpg

Aztán persze ott vannak a "gonoszok". Ott van Kannagi, aki megölte a hercegnőt, de hogy most voltaképp mi a halálért azt még most se fogtam fől igazán. Fel akart szabadulni az uralma alól és ennyi, persze később őt is elárulja egy másik még gonoszabb társa, szóval megy a sz*rkeverés ezerrel.

arata_the_legend_096.jpg

De van egy gonosz karakter, aki igazán megérdemel egy misét, ő nem más, mint Arata zaklatója Kadowaki. Na most aki eddig nem kapott agyhalált az olvasás közben az most készüljön fel!

arata_the_legend_029.jpg

Tehát ez a gyerek utálja Aratát, természetesen egykor barátok voltak, egy futóklubba jártak és mindketten aktív versenyzők voltak, ám a srác kissé megőrült, mikor az anyja elhagyta őt. És most kapaszkodjatok meg, mert most fogjátok hallani az anime történelem legidiótább és kreténebb "gyűlölöm a barátomat" indokát.

Tehát ez a gyökér azért utálja Aratát mert: HAGYTA GYŐZNI  EGY FUTÓVERSENYEN!!!

Első gondolat amikor megláttam:

vader.jpg

Utána Pedig:

image_1.png

De ez hót komoly és annyira meggyűlölte őt ezért, hogy meg akarja ölni olyan arckifejezések mellet, ami mellet a Higurashi Lolijai elbújhatnak. Valahogy ő is átkerül ebbe a világba és övé lesz az Ultimate gonosz kard, ami megszállja őt és neki esik Aratának.

ISTENEM LEHET EZ MÉG SZ*RABB?


Inkább beszéljünk a zenékről. A háttérzenék eléggé semmilyenek, viszont az Op dal egész jóra sikerült. A dalt a Sphere nevű seiyuu lánybanda adja elő, aminek Kotoha seiyuu-ja Tagakai Ayahi is oszlopos tagja. Az ending se lett rossz, de azt a harmadik rész után mind átpörgettem.

Szóval ennyi volna az Arata, egy halom sablon shounen fantasy sztori, de ez mind a lehető legrosszabb formában van előadva, inkább olyan az egész, mint egy 12 részes barátság-bizalom sztori, mert mindegyik részben kb 30-xor elmondják, hogy BÍZOM /BÍZUNK BENNED ARATA . Voltaképp összecsapták az egészet 12 részbe egy nyitott befejezéssel, szóval lehet hogy jön a második évad. (Isten irgalmazzon). Ja, és a legfurcsább az egészben, hogy ehhez szinte nincs is dicsőítő komment egy fórumon sem,sőt mások is olyan szinten lehúzták, akik látták mint most én. Úgy látszik ekkora sz*rt már mások se képesek benyelni. Tehát bátran kijelenthetjük hogy 2013 legrosszabb animéja az Arata Kangatari. Kerüljétek jó nagy ívben el.

Arata Kangatari


-Idő: 2013

-Stúdió: Satelight

-Rendező: Yasuda Kenji

-Műfaj: Romatikus-Fantasy-Shounen

-Opening: Genesis Aria by Sphere

-Endingek:  The Misfits Go by Oldcodex

                 Utsukushi Sebone by Oldcodex

-Hossz: 12 rész

Tetszett:


- Zenék.

- Második Arata egész elviselhető.

Nem Tetszett:


- Sablons történet.

- Semmilyen és lapos karakterek.

- Első Arata.

- Kadowaki indoka szánalmas.

- Szemrákot okozó és szarásig nyomatott CGI.

- A Harcok unalmasak.

- Össze lett csapva az egész.

- A befejezés.

- Az egész nem több, mint egy 12 részes barátság-bizalom sztori csak pónik nélkül.

Értékelés:


-Százalékban: 20%-Szar

-Pontban: 2/10

Legalább ezzel is vége. Sajnálom. hogy nem tudtam vidit csinálni belőle. pedig ez jó alapanyag lett volna egyhez. Majd talán a következő az lesz, persze csak ha kigyógyulok a náthából. SZIASZTOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr495553524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.10.06. 16:11:28

szerintem ez a hagytam győzni gyűlölet effektus sok animében előbukkant már. Igen szar az egész anime, és megérdemelt helye van a listádban :D Nem bírtam végig nézni. Érdekes egyébként hogy a bishounen homok faktort megsem említetted a sorozatban.

A japánokat meg igazán nem értem, persze vannak jó sorozatok ,ahol a szereplő nyámnyila az elején igen igen a Hajime no Ippora gondolok,de azért ennyire mégsem gyáva. Miért kell az anime történet 80% béna ügyetlen ,ügyefogyott főszereplőkből hőst csinálni,a másik 10% a szellemileg degenerált fogyatékos gyerekkori trauma miatt mindenkire haragszom stílust képviseli. (A maradék 10 meg normális karakter akivel lehet azonosulni). Hol vannak manapság az igazán tökös karakterek, akik már az elején képesek hősként viselkedni, anélkül hogy elbőgnék 2 sor között magukat ,vagy mély belső monológjukban örök szenvedésüket kifejeznék. Hiányoznak az olyan hősök mint Hunter X Hunter főszereplője Gon, aki se nem jó se nem rossz, mindenkit elfogad olyannak amilyen, és oda teszi magát a harcokban,plusz bátor az elejétől fogva. Tudom nem szereted a One Piecét, de az ott szereplő luffy is normális, nem is említem meg az alap dragon ball songokuját, vagy a hokuto no ken főszereplőjét,aki már a harc elején árasztja magából a "szét szedlek te k*cs*g" aurát :D,vagy grapler baki főszereplője aki szintén hasonló karakter.

Hmmm elcsépelt volt a story, elcsépeltek voltak itt a karakterek. Sablonokból nagyon jó történeteket lehet csinálni,ha van a sablon halmaz mögött egy jól megírt történet,jól megírt karakterekkel stb stb...

Tetszett a kritika.

Jobbulást, én egész nap citromos vizet mézzel(ala limonádé) és teát ittam, meg mézet kanalaztam külön.

xxroland23 2013.10.06. 16:31:57

@Palacsintaxx:

Ha jobban megnézzük ez a friendwar dolog a shouneneknek az egyik legjobban bevett szokása. Pl:

Naruto-Sasuke
Ichigo-Ishida
Goku-Vegita
Inuyasha-Kouga

De ettől én szabályosan rosszul vagyok mert ez csak arra jó hogy kiderüljön hogy melyikükért vannak jobban a csajok és ennyi. Azt még megérteném ha mondjuk egy tényleg gyűlöletet kiváltó ok lenne például hogy elvette a barátnőjét vagy ilyesmi de az ilyenektől hogy " Hagytál győzni egy kártyajátékban" vagy pedig egy nyamvadt futóversenyben,ezek egyáltalán nem jó indokok sőt kifejezetten szánalmasak.

Nem az van hogy nem szeretem csak nem nézem a One Piecet mert ahhoz az elejétől kéne az egészet kezdenem és ahhoz egyáltalán nincs hangulatom :) De ettől még elismerem hogy az az egyik legjobb neverneding shounen.

És igen abban igazad van hogy ha egy sztori még sablon is attól még ki lehet hozni belőle valami jót,ott van például a D.Gray-Man,sablon shounen az is de nagyon jól meg van szerkesztve,a főhős szerethető és a mellékszereplők se rosszak sőt vannak akik külön epizódokat kapnak bár lehet hogy azok csak fillerek nem tudom,a harcok nagyon ütnek csak a befejezés kicsit olyan hogy TROLOLOLO kezdjük előröl az egészet :)

Lucy Evans 2013.10.06. 18:33:22

Ha már a sablonhalmazoknál tartunk ott van a Blue Exorcist ,az is tele van 1000x látott elemekkel mégis egész jó kis animét hoztak ki belőle :)

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.10.06. 18:39:34

@Lucy Evans: igen ebben egyetértünk, bár a mozija rémesre sikeredett szerintem.

xxroland23 2013.10.06. 19:47:55

@Lucy Evans:

Tudom már láttam és tetszett is ,igazából az a tökéletes példa :)

animemangapalota.blog.hu/2012/11/12/kritika_by_xx18rolandxx-_ao_no_exorcist

Itt a kritika róla ha érdekel!

Lightningangel 2013.10.06. 22:31:21

Korrekt kis kritika lett még jó, hogy nem kezdtem el nézni :D szerinteeem a 2013 legrosszabb animéje díjra nem csak ez, hanem a The Sun Penetrates the Illusions is nyugodt szívvel pályázhatna, nah azt sajna elkezdtem nézni és vártam vártam, hátha jobb lesz!- de nem úgyhogy dobtam (pedig mint mondottam volt, nem szoktam dobni 12 részes sorozatokat) és ennyi jobbulást, egyél sok citromot+C vitamint :D örülök hogy kicsit aktívabb lett a blog! :)

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2013.10.06. 23:03:41

Csak a mi kedvünkért néztek ilyen szarokat? :D

Én már az átlagpontszámból levonom hogy meg kell-e nézni vagy nem. AniDb-n 5/10 felettinek adok esélyt, alattinak már nem, valahol meg kell húzni a határt :D persze haverjaim nem nagyon hisznek ebben az átlagolás dologban pedig kéne.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.10.07. 11:30:06

Na én is most reagálva a fantasy animne kritikádra, írtam egy gyors gerilla bejegyzést, egy jól sikerült sablon animéről. Mely műfaját tekintve szintén a fantasy közé sorolható. Elfeledett darab, de szerintem történetre és feldolgozásra, pont az ellenkezője ennek a piece of shit animének amit itt bemutattál nekünk :)

Lucy Evans 2013.10.07. 16:11:11

@xxroland23: Már az összes bejegyzést elolvastam a blogon szóval nagyjából ismerem az ízléseteket :) Általánosságban 80% megtudom jósolni hogy egy egy darabról mit fogtok mondani. :)De azért köszi :)
süti beállítások módosítása