Hollywood egy faszkalap. Egy faszkalap, aki valahányszor hátbatámad minket, vigyorogva zsebreteszi a pénztárcánkat. Ezzel persze csak akkor van gond, ha a pénztárcánk üres, hiszen akkor Hollywood elszomorodik, ami ugye nem nekünk gond, hanem neki. Így volt ez több mint négy éve a minősíthetetlen X-Men: Kezdetek - Farkas című előzménymozi után is; tény, hogy százmilliókat kaszált világszerte, a Fox elég nagyot hasalt vele. Azt pedig ne írjuk a mélyen tisztelt stúdió számlájára, hogy azt a filmjüket még a megjelenés előtt többmillióan letöltötték, hála egy belsős embernek, aki a félkész filmet felrakta egy Torrent-oldalra. A Farkas, habár nem tűnik hatalmas bukásnak, pénzügyi szempontból az eddigi legkevesebbet kaszáló X-Men-filmnek tűnik (legalábbis az USA-ban, nemzetközi szempontból már most bőségesen visszahozta a 120 milliós büdzsét). Ha pedig a jövőre érkező A jövendő múlt napjai című folytatás sem hoz többet a konyhára, mint tervezik, valószínűleg búcsút mondhatunk az X-Men franchisenak. Hogy örökre-e, az nem biztos, de egy ideig mindenképpen. A látszólag nem túl nagy buktának viszont oka is van, ugyanis a Farkas egy meglehetősen középszerű munka.

Oké, szögezzük le most azonnal: ez egy képregény-film. És egyik képregény-film sem hibátlan. Még a Sötét lovag sem: teljesen átírta Joker eredetét, és jelentőséggel bíró szerepet ruházott fel egy, az eredeti képregényben még csak nem is szereplő karakterre (Rachel), mégis, szinte mindenki imádja (köztük én is), mert alapos és konzisztens történetvezetése, és földbedöngölő háttérmuzsikája miatt még a képregénybuzik is meg tudják bocsátani a változtatásokat. Az X-Men filmek sem léphették át a karakterek átírásának határát: Vadócból és Jégemberből hisztis tinédzsereket faragtak, Árnyékot pedig komplett módon megregulázták. Hál' istennek (vagy inkább Bryan Singernek), Farkas (ROZSOMÁK!!!) nem esett át ilyen drasztikus transzformáción -, persze, minden vágya az volt, hogy elvigye Jean Grey-t egy körre, meg rengeteget sírt (sokszor indokolatlan szituációkban is), de Hugh Jackman kiválóan festette meg a számára szánt portrét, és teljesen magáévá tette a szerepet, olyan szinten, hogy mást jelenleg el sem tudnék képzelni Farkasként (ROZSOMÁKKÉNT!!!). Nem is csoda, hogy már hatodjára ő bújik a veszedelmes mutáns szerepébe, aki ebben a filmben végre az is, aminek mindig is tartották a rajongók: egy vérszomjas ragadozó.

A történet szerint Jean Grey halála után Logan elveszetten keresi az élet értelmét, és tengeti idejét egy hegyvidéki erdőben, ahol legjobb barátja egy medve. Egy nap felkeresi a japán Yoshida-klán tagja, Yukio,
aki azt szeretné tőle, hogy Tokyoba utazzon, és elbúcsúzzon mesterétől, aki haldoklik. Mikor azonban sor kerül az elbúcsúzásra, Yoshida felajánlja Logan számára cégük legújabb beavatkozását, amely segítségével egyszerű halandóva teheti barátját. Innentől kezdődik a cselekmény sava-borsa, így több mindent nem is árulok el róla, mert csak lelövöm a fordulatok felét. Tény, hogy szarásig van klisézve, de a történet kétharmada egészen eredeti, és meglepő fordulatokkal teli. A harmadik harmad az, ami a filmet lerántja a szakadékba, összeveri, aztán a stáblista alatti jelenettel feltámasztja. Mert igen, az alapötlet nem rossz, de a megvalósítás jelentős része felületességről és kapkodásról árulkodik, - mintha Mangold számára nem lett volna elég a két órás játékidő. A szerelmi szál talán a film leglejáratottabb és legostobább húzása, ha a film végi "nagy" fordulatot nem számítjuk.

A karakterek nagy része kidolgozatlan. Farkast nem számítom annak, mert az ő történetét már tíz éve ismerjük, de a főgonosz, a mellékgonosz (van ilyen?), illetve a klán tagjainak jelleme vagy nem fejlődik sehova, vagy alapból a gödör mélyén hever, törött lábbal és kifordult karral. (Igen, némelyik ENNYIRE semleges.) De még így is milliárdszor kidolgozottabbak, mint bármely szereplő a "Kezdetek"-ben. (Istenem, az a film akkora rakás fos...) Az akciójelenetek szintén felemás szájízűek: némelyik fantasztikusan megkoreografált, az operatőri munkája pedig gyönyörű, de vannak irritálóan rángatozó kameramozgások által élvezhetetlenné tett vérontások, amik nézhetetlenek, főleg 3D-ben.

A zene kiváló. Csillagos ötös. Egy komponáló művész megnyalná mind a tíz ujját a pálcája tartása közben, ha ezt a filmzenét kellene élő egyenesben életre keltenie. A látvány is monumentális, - már ami a háttérelemeket illeti. A Nagaszakiban történő robbanás nagyon odabasz, a vonaton történő harc is elképesztően látványos, - a CGI-karmok azonban helyenként borzasztóan rondák (nem annyira rondák, mint a "Kezdetek"-ben, de rondák), a főgonosz megjelenése pedig egyenesen okádék. Ahogy a CGI-mackó is.

Szóval vannak negatívumok bőven, de távol álljon tőlem a hozzám hasonló Marvel-fanok megsértése: a Farkas nem rossz film. A várokozásokat is felülmúlta messze. De ha egy neutroncsillaggal együtt robbantanának fel, akkor sem nevezném jó filmnek, vagy olyan filmnek, ami garantáltan megéri a pénzét. Jackman karizmatikája és sármja ugyanis nem tudja megmenteni attól, hogy ne essen az aranyközépút kútjába. Ettől függetlenül egyszer érdemes megnézni, ha másért nem, a stáblista utáni jelenetért mindenképpen, ami a már említett folytatás előrejelzése. És most nevetni fogtok, de az az egy jelenet jobb, mint maga az egész film. Én meg sírok. Mert ennek nem így kéne lennie.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr605434327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2013.08.01. 23:01:08

"képregénybuzik" Ez politikailag nem korrekt. :P

Meg a X-Men filmek jövője miatt nem kell aggódni, a "First Class" kasszasiker lett és szerintem hasonló bevételekkel fog büszkélkedni a"Days of Future Past".

bbbarniii 2013.08.02. 11:28:23

@:{) MIKI (}:: Sorry, sir. My bad.

Hát, én azért aggódom egy csöppet, mert a First Class 160 millióból készült, és az USA-ban nem is hozta vissza teljesen a költségeit (146 milliót hozott a FOX konyhájára), a DOFP pedig negyed milliárdba került, és nem hiszem, hogy meggyőző marketing, illetve kiváló kritikai visszhang nélkül ki tudná szedni a zöldhasút a legtöbb ember zsebéből. De azért reménykedem, mert ha a 2009-es moslék után képesek voltak ilyen szintű javulást felmutatni, biztos, hogy a rajongók adnak nekik egy esélyt.
süti beállítások módosítása