Sziasztok!

Mai alanyomat akár azzal a körülírással is kezdhetném hogy hasonló mint a Naruto Shippuuden. Miért is? Egyszerű. Mert ez is marhára fel van hypolva és milliók rajonganak érte pedig lehet hogy nem is olyan nagyszerű mint az gondolnák.

Mai alanyom a Black Rock Shooter című sorozat ami igencsak kacifántos utat járt be!

black_rock_shooter.jpg

A Black Rock Shooter nem kis név az animék körében hiszen mikor 2010-ben kijött az első OVA már akkor nagy rajongótáborral büszkélkedett. Ezek után egy négypaneles és egy rövid életű manga is megjelent belőle két különböző magazinban és idén azaz 2012-ben ki is jött egy össz-vissz 8 részes sorozat is amit a Sanzigen stúdió készített és Shinobu Yoshika rendezte akinek eddig ez az egyetlen saját sorozata viszont közreműködött olyanokban mint a Lucky Star,A Shin Chan és a Fullmetal Panic.

Na akkor lássuk a sztorit ami olyan egyszerű mint az 1x1.

Főszereplőnk Mato a sorozat elején kezdi meg a gimnáziumot amit nagyon vár hiszen sok új emberrel megismerkedhet ugyanakkor ide jár legjobb barátnője Yuu is.

black_rock_shooter_100.jpg

Viszont az első nap összeismerkedik az osztály shy girl-vel Yomi-val akivel össze is barátkoznak csakhogy mikor Yomi házába mennek Mato szembesül egy rémisztő dologgal ami megváltoztatja  a dolgokat Yomi-val kapcsolatban.

black_rock_shooter_010.jpg

Ezt a dolgot Kagari-nak hívják, egy tolószékes kiscsaj és intenzív lelki terrorban tartja a csajt.

black_rock_shooter_023.jpg

Jesszusom ez elmehetne egy horrorfilmbe is.

Na szóval Kagari kisajátítja magának Yomi-t akinek viszont elege van belőle és mikor ezt közli vele a csajnak végleg elgurul a gyógyszere és olyan hisztiparádét rendez hogy azt bármelyik kiscsaj megirigyelhetné az Apró szépségek című műsorban.

Persze ezek után egy ideig minden happy de Yomi is kezd eldurvulni miután bemeséli magának hogy senkinek sem kell csak Kagari-nak de aztán meg ő közli vele hogy nincs rá szüksége. Ajjajj.

Ezzel egy időben egy másik szál is fut amelyben egy csapat fura lény akik hasonlítanak szereplőinkre egy másik dimenzióban gyepálják egymást. Késöbb mint kiderül ezek a belső énjeik amelyek magukra vállalták a szereplők összes fájdalmát és egymással csatáznak.

black_rock_shooter_186.jpg

Mikor Yuu benntreked ebben a világban Mato is utánamegy hogy megmentse őt. Ebben a segítségére lesz az iskola pszichológusa is aki valamilyen oknál fogva végig tudott az egészről.

black_rock_shooter_106.jpg

Ennyi a sztori és most tegye fel a kezét az aki szerint ennek van értelme!.............. Senki? Örülök neki. A Black Rock Shooter sztorija nem áll másból minthogy 4-5 kiscsaj féltékenykedik egymásra és belső énjeik harcolnak egymással.A 8. részre már azt hittem hogy agyrohadást kapok ettől. Higgyétek el ez a 8 rész agyzsibbasztóbb mint egy 24 részes ecchi anime.

Na de akkor most lássuk is neki a vesézésnek.

Kezdjük a látvánnyal. Nem fogjátok elhinni de a látvány (dobpergés) nem rossz mondjuk a legzavaróbb tényezője az hogy a karakterek minden részben el vannak rajzolva.Viszont harcok terén a látvány 5-ös. Nem vicc,a belső ének harcai nagyon jól meg vannak csinálva. Sokszor mennek át brutálisba és gore-ba de annyira hogy azt a Fűrész megirigyelhetné.

Karakterek. Viszont itt korántsem ez a helyzet. A Seikon no Qwaser megirigyelhetné azt a gárdát ami itt van. Mato annyira nem rossz csak semmilyen, a hangsúly inkább a mellékszereplőkön van. Yomi lenne a szenvedő csaj akivel sneki nem beszél de bevallom én se beszélnék vele mivel nagyon irritáló karaktere van és sajnos ez később csak rosszabb lesz. Kagari viszont kellemes csalódás. Amilyen idegesítő az elején annyira szimpatikus lesz a végére.Azért megmutatok egy képet a hisztijéből amit a 2. részben levág.

black_rock_shooter_190.jpg

U We Got Some Drama Here!

Aztán ugye itt van Yuu akinél unalmasabb mellékkarakter alig van az animék közt,a pszichológus nő Saya se kivétel ez alól habár vele próbálkoztak de sajnos nem sikerült. A Szereplők jellemzése ennyiben ki is merül.

Zenék. Itt és most felteszem a mindent eldöntő filózófia kérdést. MIT ESZNEK ANNYIRA EZEN A HATSUNE MIKU-N AMIKOR OLYAN A HANGJA MINT EGY MACSKÁNAK MIKOR NYÚZZÁK!!!!

 


A Dalt a supercell nevű zenekarral adja elő de még így is azt mondom hogy ez az opening van olyan pocsék mint a Platonic Heart-é. Mondjuk ezt az egész Vocaloid dolgot nem értem, az más tészta hogy a BTOOOM!-nak is egy ilyen adja az Op-ját és az jó.De ez kiábrándító. De legalább az endinget megcsinálták normálisra bár az se valami nagy szám.

Tudom hogy rövid kritika lett de őszintén szólva ennyit tudtam elmondani róla. Összegezve ennek is nagyobb a füstje mint a minősége.a borító ne tévesszen meg senkit. Ha mindenképp meg akarjátok nézni tegyétek de nem ajánlom tiszta szívből.

Black Rock Shooter


-Idő: 2012

-Stúdió: Sanzingen

-Rendező: Shinobu Yoshika

- Műfaj: Akció-Slice-Of Life

-Opening. Supercell & Hatsune Miku-Black Rock Shooter

-Ending: Supercell -Bokura No Ashito

-Hossz: 8 rész+ 1 OVA

Tetszett:


-Egész jó a látvány

-Jók a harcok

-Kagari a végére egész szimpatikus lesz

-Betétdalok

Nem Tetszett


-Értelmetlen a történet

-Idegesítő és semmilyen karakterek

-Yomi

-Elrajzolások

-Opening és Ending

-Nagyobb a hype-ja mint a minősége

Értékelés:


Százalékban: 40%-Rossz

-Pontban: 4/10


Jobban jártam volna ha ezt meg se nézem. Túl sok mindent akartak beletenni 8 részbe de itt is csak a végén történnek a dolgo,a befejezésről meg ne is beszéljünk mert az hazavágja az egész animét! Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr114912580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morwen 2012.11.18. 21:08:42

Kezdjük azzal hogy a btooom openingjét ember énekli, nem vocaloid.

Egyébként nem értem mit nem értesz. Hogy miért kedvelik az emberek vagy hogy miért ilyen népszerű. Kevés olyan zene létezik, amit ne kedvelnének néhányan, a népszerűség mögött pedig nyilván több tényező áll.

Másrészt pedig nem igazán lehet a vocaloid zenéket egy kategóriába venni, hiszen többféle műfaj, technika, hangfekvés, színvonal stb. van. A vocaloid egyszerűen egy elektronikus hangszer, amiben sok lehetőség rejlik, és mivel folyamatosan fejlesztik, ezért még mindig nem merítették ki.

Szóval ez most olyan mintha azt mondanád, nem érted miért szeretik az emberek a szintetizátoros zenét.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.11.23. 14:02:50

még jó hogy nem kezdtem bele! :D az OVA elég volt, az talán 8/10 de inkább 7, a sorozat sztem annyi se lenne xd

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.24. 14:57:52

@morwen: A vokaloid összehasonlítása az emberi énekkel olyan, mintha az alkoholmentes sört hasonlítanád az igazihoz. Vagy a guminőt.

Az egyik legrosszabb sorozat volt, amibe ebben az évben belefutottam, szinte már én szégyelltem magam a készítők helyett is, rémes sztori, rémes szereplők és értelmetlen fordulatok. A dizájnozása jó volt a belső világoknak, de itt ki is lőtték, a csaták inkább unalmasak. Kiscsajt ideverik, odaverik, aztán előkapja a photonágyút és BUMM.
süti beállítások módosítása