Sziasztok!

Mai alanyom a Sayonara Zetsubou Sensei című sorozat amihez viszont kellően fel kell készülni. Szóval ahogy Eddie Murphy mondta anno a Beverly Hills-i Zsaruban: MINDENKI HAGYJA ABBA AMIT CSINÁL

index_1.jpg

A Sayonara Zetsubou Sensei egy 2007-es anime amit a Shaft stúdió készített az azonos című manga alapján ami 2005 óta futott és idén fejeződött be. Mint minden Shaft animénál itt is Akiyuki Shinbou bábáskodott. Az elején azért leszögezem hogy aki erre az animéra adja a fejét az készüljön fel mert ez bővelkedik abban amit úgy hívnak: GROTESZK-FEKETE HUMOR.

Főhősnőnk Kafuka igazi vidám és optimista lélek aki még a legrosszabb helyzetben is képes meglátni a jót.


 


goodbye_teacher_despair_012.jpg

Egy átlagos napon éppen az iskolába tart mikor is kedvenc cseresznyefájának az egyik ágán megpillant egy embert aki éppen öngyilkos lesz.

goodbye_teacher_despair_015.jpg

Kafuka ugyan megmenti de erre az ember  miután magához tért jól lehordja mivel saját elmondása szerint elege van az egész életéből.

Mint kiderül a neve Nozomu és ő lesz Kafuka osztályának új tanára.

goodbye_teacher_despair_017.jpg

Fontos róla még valamit tudni. Állandóan depis. De olyan szinten hogy arra szavak nincsenek, ő a legpesszimistább és kiábrándultabb ember az egész földön és persze állandóan meg akar halni de már 1000-re se sikerül neki.

Miután átvette az osztályát arra használja fel őket hogy minden egyes alkalommal bebizonyítsa hogy neki van igaza és próbálja őket is depissé alakítani csakhogy mikor már sikerülne Kafuka mindig közbeszól és olyat mond ami visszahozza őket az emo állapotból. A poénok 80%-a ezekből a részekből áll.

A Többi poén pedig abból áll hogy a többi szereplő miképp viszonyul a tanárbá életfelfogásához illetve hogy milyen helyzetekbe keverednek.

Nos mint láthatjátok a Zetsubou Sensei-nek elég egyszerű a története de amit kihoztak belőle arra szavak nincsenek hogy mennyire jó. De ne gondoljuk hogy ennyiben ez ki is merül,nem nem. A sorozat ugyanis paródiaként is működik. Görbe tükröt állít a Japán társadalom elé. Komolyan itt mindenki megkapja a magáét az otakuktól kezdve a mangákig az animéken át a külföldiek utálatáig és így tovább. Sokan ezért is hasonlítják a Welcome To The N.H.K-hoz.

Már a Madoka kritikámban is elmondtam hogy a Shaft stúdiónak nagy erőssége a látvány de nem a szépsége miatt. Ahogy ott itt is egy nagyon elborult látvány kapunk bár a szereplők megrajzolása nagyon szerényre sikerült.

goodbye_teacher_despair_027.jpg

Azta a rohadt.... ez igen. Ez már a Madokánál is tetszett és a Bakemonogatarinál is  hasonló a helyzet habár abból csak az első részt láttam eddig. Csakhát a látvánnyal az a pici gond van hogy nem valami szines hanem inkább a sötétebb színek és árnyalatok vannak előnyben. De azért a rajzolás még így is szép.

Térjünk át a karakterekre. Ez a sorozat másik legnagyobb pozitívuma. Itt ugyanis minden eddig animében és való életben látott japán embertípus megtalálható. Van itt Átlagcsaj,Kopaszodó láthatatlan gyere,Otaku lány,Basáskodó önjelölt osztálytitkár és még sorolhatnám. A Poén viszont az hogy van karakterük és ők is megkapják a magukét az 5.részben. Mondjuk 2 szereplő van aki engem nagyon irritált,az egyikük pont a basáskodó csaj akit Chiri-nek hívnak (még jó hogy nem Chiribának XD ).

goodbye_teacher_despair_059.jpg

 

Na ő az a karakter aki a tökéletesség mániájával kergeti az embert az őrületbe akárcsak Kid a Soul Eaterből. Emellett folyton beleokoskodik mindenbe persze mindig pofára esik de akkor is nagyon irritáló a személyisége. De ő még a jobbik eset.

A Rosszabbik esetet Kaere-nek hívják és ő egy hazatelepült szóval Japán de eddig külföldi iskolában tanult.

goodbye_teacher_despair_052.jpg

Mondjuk ő legalább valami szint visz a sorozatba. De akkor is idegesítő de a legrosszabb tulajdonsága az hogy mindenkit be akar perelni aki csak rámer nézni. És persze folyton hangoztatja hogy AZ ÉN ORSZÁGOMBAN NEM ÍGY MENNEK DOLGOK,AZ ÉN ORSZÁGOMBAN CSAK TEMETÉSRE HORDANAK ILYEN RUHÁT BLABLABLABLA szóval értitek. Mondjuk arra van eleve kitalálva hogy bemutassák rajta keresztül hogy a japánok nem szívlelik túlságosan a külföldiket ha náluk akarnak lakni. Ez jó így de akkor se kellet volna ilyen idegesítőre megcsinálni kedves stúdió.

A 2 főszereplő pedig haláli. Nozomu és Kafuka egymás tökéletes ellentétei és mint már mondtam ez a fő poénforrás. Mint Stan és Pan.

Mondjuk a poénokhoz tartoznak még azok a kis film utalások is amik láthatóak a sorozatban. Kapunk kis utalásokat a Psycho-ra ,a Code Geass-re plusz a remake-kek is kapnak egy nagy pofont a sorozatban.

Mondjuk van még valami ami földhöz bassza az embert agyilag az pedig a cenzúra. Ha már a Hyoukka Rouran Samurai Girls cenzúrája kiborító volt akkor ettől lepadlóztok. Hasonló mint a Rosario To Vampire-é de még azon is túltesz. Nézzétek:

goodbye_teacher_despair_001.jpg

Azt a rohadt egyszarvúját mi ez????? És ki ez a fazon a körökben? Komolyan mit szívtak a készítők amikor ezt csinálták?

Na akkor gyorsan a zenékről pár szót. Nagyon jók a zenék, az opening ugyan elsőre elég furcsának hangzik de 3 rész után már egész kellemes illetve az ending is egész jó lett bár nem lesznek a kedvenceim. A Betétdalok is nagyon jók lettek.

És ezzel el is értem a végére. Gyerekek ez egy groteszk ökörség de ha belekezdtek akkor nem bírjátok abbahagyni és könnyesre röhögitek magatokat rajta. Komolyan nézzétek meg nem fogjátok megbánni. Akinek tetszett a Welcome to the N.H.K annak is tetszeni fog. Ja és van 2. és 3. évad is.

Sayonara Zetsubou Sensei


-Idő: 2007

-Stúdió: Shaft

-Rendező: Akiyuki Shinbou

-Műfaj:  Komédia-Paródia

-Opening:  Kenji Ohtsuki & the Seiyuu Girls: Hito Toshite Jiku Ga Bureteiru

-Ending: Ai Nonaka,Marina Inoue,Yu Kobayashi,Ryoko Shintani-Zessel Bijin

-Hossz: 12 rész

Tetszett:


-Iszonyú jó  a történet

-Jól kitalált szereplők

-Nozomu és Kafuka

- Nagyon groteszk humor és látvány

-Működik Paródiaként

- Nagyon humoros és vicces

-Zenék

-Opening és Ending

-Utalások

Nem Tetszett:


-Kaere és Chiri

- Lehetne egy picit színesebb is

-Nozomu néha elég irritló tud lenni

Értékelés:

Százalékban: 97%-Kiváló

Pontban: 9.5/10


Aki hozzám hasonlóan bírja  a groteszkséget az érti hogy miért adtam neki ennyit. A 2007-es év véleményem szerint egyik legkiemelkedőbb műve. Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr424791092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.09.22. 11:41:42

"Akinek tetszett a Welcome to the N.H.K annak is tetszeni fog" aha... persze

Én 3-4 rész után letöröltem a rákba, nem értem a poénok nagy részét... :/ Lehet nem vagyok elég érett hozzá vagy a humorom nem kompatibilis ezzel...
Sztem egy trágya 6/10 (na jó azért annyira nem volt fo.s, de a welcome to the NHK egy mestermű számomra ez meg pont nem :D)
Csak azért kezdtem el mert nagy pontot kapott Anidb-n, de ezzel is úgy jártam mint a Haibane Renmeiel vagy a Seirei no Moribitoval

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.27. 19:42:11

@viktor900: Ha ez megnyugtat, jómagam sem tudtam mit kezdeni vele, nem illik egy lapon említeni a zseniális NHK-val. A 3. rész után kivesztek belőle a viccek és már igazából történés sem sok volt benne. A végére juhé, egy rész erejéig újra vicces volt, de ezért még 2 sorozatot csinálni, ahhh.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.09.28. 23:46:37

@Member: jah volt benne azért vmi, de nem európai szemeknek való
süti beállítások módosítása