Sziasztok!

Nos egy kicsit több időt vett igénybe a megtekintése mint ahogyan azt gondoltam de a lényeg hogy végeztem vele és ahogy ígértem ma a Berserk animéról fogok írni!

kep.jpg

 

A Berserk egy típusát tekintve Akció-Horror anime ami az azonos című manga alapján készült és ami immáron öbb mint 20 éve fut és rajzolója pedig Miura Kentarou. Az Anime pedig 1997-98-ig futott és az Oriental Light And Magic stúdió készítette akik anno a Pokémon-t is csinálták. Fontos megemlíteni hogy néhány dolgot kihagytak az animéból szóval nem követi pontosan a mangát!

De akkor lássuk is.

A Történet a középkorban játszodik mikor is zsoldos csapatok járták az utakat. Egy ilyen zsoldosember is a főszereplőnk Guts akinek az életét követhetjük végig a sorozatban.

berserk_001.jpg

Guts már kiskorától kezdve zsoldosok között nevelkedett majd miután felnőtt egyedül kezdte járni a vidéket. Ám harcba bonyolódott az egyik leghíresebb sereg a Fehér Héják parancsnokával Grifitthel aki legyőzi őt és ezért csatlakoznia kell a Héjákhoz persze ez nem tetszik mindenkinek.

berserk_018.jpg

Guts hamarosan a csapat legjobb harcosa illetve Griffith jobbkeze lesz de ez egyre inkább idegesít egyes embereket ám ezek ellenére a csapat egyik várat győzi le a másik után és kapnak egyre nagyobb rangi elismeréseket. Persze ez se tetszik mindenkinek.

Úgy kb a sorozat nagy részében erről van szó,ezért a közepe kicsit lapos de aztán  végére beindulnak az események méghozzá nem is kicsit. Kiderül hogy Griffith egy kiválasztott és arra hivatott hogy Démonkirály legyen belőle és ezt a nyakában logó tojáslánc mutatja. De persze Guts nem nézi jó szemmel barátja démonná válását és mindnet megtesz azért hogy kiszabadítsa.

Dióhéjban ennyi a történet,először ugyan nem tűnik valami nagy számnak de higgyétek el mégis van értelme mivel a sorozat nem egyből az elején indul hanem onnan hogy Guts miként vált egy megbélyegzetté és hogy mi vezettet ahoz hogy egyedül folytassa útját és minden meg lesz magyarázva. Mind mondtam eleinte nem valami érdekes de aztán a 18. résztől végre beindul minden. Az anime ugyan horrrornak van eladva,hát én ezzel is vitatkoznék egy sort mivel csak azért mert kifolyatnak benne egy kis vért attól még nem lesz horror. De a vége az tényleg eléggé durva lett na azokra a részekre illik a horror jelző.

berserk_267.jpg

Mivel az anime eléggé régi azért a látvány is ahhoz igazodik. Tényleg nem rossz a látvány,a szereplők is jól vannak megcsinálva bár Griffith-ről először azt hittem hogy csaj amíg persze meg nem szólalt. A Szörnyek bár nem olyan fantáziadúsak igazából sablon szörnyeket kapunk de azért ijesztőek lettek.

berserk_020.jpg

Akkor még beszéljünk a csatákról. Lehet csak én vagyok így velük de nekem nem tetszettek, elég unalmasak és monotonok. Persze a végeharc nagyon ütős lett,azt legalább jól megcsinálták.

berserk_070.jpg

 

Nézzük a szereplőket. A Sorozat inkább a főszereplők Guts és Griffith karakterére és fejlődésére koncentrál. A Főszereplők jól kivannak találva bár itt is a főszereplők dominálnak. Persze nincs anime női szereplő nélkül,itt is van egy és Cascának hívják.

berserk_003.jpg

Mondjuk ő az a karakter aki eléggé semmilyen lett,mondhatni hogy egy korabeli tsundere bár nem annyira idegesítő mint mai hasonszőrű társai.Persze nem titok hogy szerelmes Griffith-be de persze késöbb Guts-ba is beleszeret merthát ugye kell a romantika szerencsére nem csöpögősek a szerelmi jelenetek inkább  erotikusak. A Többi szereplőről nem érdemes beszélni mivel az egyik fele idegesítő a másik fele meg unalmas.

Jöjjenek a zenék. Az Opening és az ending marha unalmas. Nem, nem az a bajom velük hogy angolul vannak énekelve hanem hogy semmilyenek,egyáltalán nem maradnak meg az emberben. A Betétzenék viszont királyak,nagyon fülbemászóak és jó hallgatni őket.

Nos tehát ez lenne a véleményem a Berserkről. Őszintén megmondom én nem egészen azt kaptam ettől amire azámítottam bár miután elolvastam Kvakond kiritkáját róla tudtam hogy nem épp olyan a sorozat amilyennek mondják de ettől függetlenül nem rossz hiszen végülis tényleg élvezhető.

Berserk


-Idő: 1997-1998

-Stúdió: Oriental Light Ang Magic

-Rendező: Naohito Takahashi

-Műfaj: Akció-Horror

-Opening: PENPALS :Tell Me Why

-Ending: Silver Fins: Waiting So Long

-Hossz: 25 rész

Tetszett:


-Jó A Történet

-Elég jó a látvány

-Guts és Griffith

-A Végeharc nagyon király

-A Vége teljesen megmagyaráz mindent

-Betétdalok

Nem Tetszett:


-A Közepe nagyon monoton és lapos

-Casca és a többi mellékszereplő

- Opening és ending

- Horrornak csak az uccsó részek illenek bele

Értékelés:

Százalékban: 85%-Jó

Pontban: 8/10

 


Nos ennyi voltam mára  SZIASZTOK!

 Válasz Ziffnek:

Azért nem írtam róla mert nem szeretem annyira elspoilerkedni az írásaimat inkább olyan kedvcsinálóan megírni őket de ha jól elolvastad akkor irtam is hogy a vége az mindent megmagyaráz ami az elején történik! Ha viszont lehúztam volna akkor mindent elmondtam volna :D

Örülök hogy tetszett!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr794763450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2012.09.09. 12:31:18

Jó a kritika, bár mivel nagy rajongója vagyok a sorozatnak, hiányoltam, hogy nem volt több szó a napfogyatkozásról és griffith természetéről, nem mellesleg az áldozat szerepéről, mivel ezek a történet legfőbb pontjai. A történet mögötti mitológiáról(idea of evil (a gonoszság ideája), godhand (isten keze), behelit,apostles (apostolok), skull knight(koponyalovag))a napfogyatkozás történéseinek jobb megértéséhez kellettek volna.
süti beállítások módosítása