Sziasztok!

Emlékeztek még a Rozen Maiden-re amit anno Member és én is bemutattunk? Abban mind a ketten egyetértettünk hogy egyáltalán nem hozza azt a színvonalat amit sok animés oldal ír róla és bár Member nagyon szőrösszívű volt vele én azért nem tartom annyira rossznak inkább egy erős közepesnek de hát erre mondják hogy ízlés kérdése az egész.

Aztán mostanában időm jutott megtekinteni a 2.szériát mert hát ugye az első végén ott volt a cliffhengeres befejezés szóval reménykedtem benne hogy ez majd továbbviszi a sztorit!

Következzék tehát a Rozen Maiden Traumend című anime!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akárcsak az első szériát ezt is a Nomad stúdió készítette és 2005-2006-ig futott a tv-ben és ez is 12 részből áll

A Történet az nem sokkal az első széria után játszódik,Nyári szünet van Jun bőszen tanul hogy behozhassa a lemaradását a tananyagban. Még mindig nem jár suliba de legalább már emberek közé merészkedik.

A Babák is élik a megszokott életüket,ugye az előző széria végén együtt maradtak és mint sem változtak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hina és Suiseiseki a nap 24 órájából 20-at veszekedéssel és egymás piszkálásával töltik,Suiseiseki  most még többet DESU -zik,Shinku Jun agyára megy a parancsaival,Souseiseki pedig nem ért az egészből semmit.

Igen ám csakhogy Shinku éjszakánként Suigintou-ról álmodik és mindig végig kell néznie annak elégését. A Történet is egy ilyen éjszakán kezdődik el mikor is Jun és Shinku egy furcsa álomvilágba kerülve találkoznak a 7.-ik Rozen Maiden babával Barasuishou-val aki abban a percben nekik is támad és nem válogat az eszközökben.

 

 

 

 

 

 

 

Illetve kapunk egy elegáns ruhába öltöztetett nyulat Laplace-t aki mintha csak az Alíz Csodaországban-ból ruccant volna át mellékszerepet játszani.

 

 

 

 

 

 

 

Illetve kapunk még egy babát Kanariát aki magát a legokosabb Rozen-nek mondja de valami hihetetlenül idegesítő és fárasztó a csaj aki  mindenáron Alice akar lenni és ő sem válogat az eszközökben  bár az akciói mindig totális kudarcba fulladnak.

 

 

 

 

 

 

 

És igen az összes baba itt van ami mint jelent: Kezdődhet az Alice Game,De várjunk csak!!! Hogy kezdődhetne mikor Suigintou-t az előző széria végén kinyírták? Úgy látszik ez a készítőknek is feltűnt és mit találtak ki megoldásnak? Na mit? Úgy van,hozzuk vissza a csajt mintha mi sem történt volna plusz adjunk hozzá egy teljesen unalmas tömegcsajt médium-nak és ezzel meg van oldva a gond. MIFÉLE KLISÉ MEGOLDÁS EZ??????

Hagyták volna nyugodni békében hisz neki nincsen Rosa Mistycája amiket ha az egyikük összegyűjt abból lesz Alice.

 

 

 

 

 

 

 

 

Na mindegy,tehát a bunyó elkezdődik és hullanak is a babák elég rendesen hatalmas drámázások közepette természetesen mert ilyenkor az is kell. A Végére már csak Barasuisho és Shinku marad talpon mikor megkapjuk magát a FATERT aki szintén nem százas de később olyan dolgok derülnek ki róla amik alapjában rengetik meg a sorozat már amúgy sem stabil alapját.

És hogy végül ki lesz Alice? Megtudjátok ha megnézitek!

Nos mint láthatjátok a sztori itt azért szépen halad előre és ez az uccsó részig rendben is van csakhogy utána jön a fekete leves ami a Fater-ral kapcsolatos de nem mondom meg mi az. A Sztorit most is egész jónak lehet mondani és az előző szériával ellentétben ez viszi előre a sorozatot.

A Karakterek nagyjából semmit sem változtak bár akin nagyon meglepődtem az Jun volt ugyanis még az első évadban egy halálosan irritáló és idegesítő fazon volt addig itt már egy egész kedvelhető gyerek lett belőle.Kanaria mint már mondtam halálosan fárasztó és idegesítő,Bara pedig olyan fapofával végez a többiekkel mint ha egy western film főhőse lenne,Laplace pedig habár főszereplőnek van megírva rohadt keveset szerepel.

A Harcok is elég jóra sikeredtek itt bár ez a sorozat szintjén nevezhető jónak hiszen végül is olyan harcokat kapunk mint az első évadban attól eltérően hogy itt már vérre menő küzdelmeket vívnak a babák.

A Látvány mint sem változott,szépnek szép és s babák is szépen vannak megrajzolva de aztán ennyi.

Külön érdemes megemlíteni a sorozat végét ami ismételten egy hatalmas cliffhenger lett és mi következik ebből: JÖN A 3.ÉVAD!!!! bár nem mostanában lesz az tuti.

Akkor most ejtsünk pár szót a zenékről amik most is rohadt jók lettek ez főképp az op-ra értendő ami nekem marhára tetszik.

De azért az ending is nagyon jól meg lett csinálva.

Nos asszem akkor mindent elmondtam amit szerettem volna sorozatról.Ugyan egy fokkal jobb mint az első széria de ez se jó annyira hogy egy emlékezetes alkotás maradjon.

Rozen Maiden Traumend

-Idő: 2005-2006

-Stúdió:NOMAD

-Rendező:Kou Matsuo

-Műfaj: Fantasy,Akció

-Hossz: 12 rész

Tetszett:

-Jókis történet

-Jun végre kedvelhető akarkter lett

-Harcok

-Szép látvány

-Rohadt jó zenék

-Laplace

Nem tetszett:

-A Befejezése

-Kanaria és "Fater"

-Suiseiseki még mindig idegesítő

-Támasszukfel Suigintou-t effekt

-Logika baromságok

 Értékelés:

Táblázat alapján: 24/40-Közepes

Százalék szerint: 76%

7.5/10

Remélem tetszett az írásom,a legközelebbig SZIASZTOK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr373387444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása