Sziasztok!

Vegyünk egy csapat különleges képességű gyereket,zárjuk össze őket egy fantasy világba,adjunk a történetükhöz jó sok misztikumot és különleges lényeket majd egy nagy adag romantika hozzáadásával meg is kapjuk mindezek egyvelegét, a Shinsekai Yori-t!

shinsekai_yori.jpg

A Shinsekai Yori egy 2012-2013-ig futó Supernatural-Drama anime volt ami az azonos című manga alapján készült ami szintén 2012 óta fut a Bessatsu Shounen Magazinban, a mangát pedig Kishi Yosuke és Oikawa Tooru készíti. Érdekesség hogy az anime alig pár hónappal a manga megjelenése után indult szóval nem hinném hogy hűen követi a manga eseményeit. A Sorozatot az A-1 Pictures készítette akik a SAO-T,A Black Butler-T és a Magi sorozatokat is levezényelték, a rendező pedig Ishihama Masashi volt aki a Kamichu-t rendezte még ezen kívül de részt vett olyan sorozatok gyártásában is mint a Dragon Crisis,az A-Channel és a Bleach.

A Shinsekai Yori a távoli jövőben (és itt most tényleg távoli) jövőben játszódik ahol különleges képességű emberek élnek kis zárt közösségekben ahol is szigorú szabályok és erkölcsi irányítások szerint élnek a technológia teljes hiányában. Az iskolákban pedig arra tanítják a gyerekeket hogy hogyan használhatják a képességeiket.

from_the_new_world_014.jpg

Főhősnőnk Saki a sorozat elején kezdi meg a tanulmányait . Lassanként kezd beilleszkedni az eléggé fura társaságba ám ekkor kezdenek el furcsa dolgok történni.

from_the_new_world_016.jpg

Ugyanis egyre több gyerek kezd eltűnni főképp azok akik problémásak vagy lemaradtak a tanulásban és szép lassan kiderül hogy mégsem olyan idilli ez a világ mint ahogyan azt beállítják. Hőseink tehát nyomozni kezdenek és szép lassan összeáll a kép,szép lassan minden titokra fény derül.

Ez úgymond a főbb történetszál ám a sorozat egy másik szálon is fut ugyanakkor ez csak a vége fele kezd el inkább kibontakozni. A 2. szálban úgynevezett szörnypatkányok kapnak nagyobb szerepet,a vezetőjük pedig egy Squealer nevű patkány aki fellázítja a társait az emberek ellen bár később ennek is kiderül az oka.

from_the_new_world_097.jpg

Ekkora már kb 12 évet ugranak a sztoriban,Saki már felnőtt közben márcsak ő és egy másik társa maradtak az osztályukból de rájuk és más társaikra vár a feladat hogy megállítsák a patkányokat.

Ezek volnának az animének a 2 történetszála habár a 2.-nak nagyon fillerszaga van elvégre semmilyen módon nem kapcsolódik a sztorihoz habár nem tudom mert nem olvasom  a mangát de ha ez tényleg filler akkor egész jó munkát végeztek vele mert nem lett rossz csak a vége fele kezd eléggé nyögvenyelős lenni az egész. Az eredeti történetszál sem rossz habár néhol iszonyatosan sablonos,ez főképp a miértek megmagyarázásakor érződik. De mindezek ellenére a sorozat egész elfogadható történetileg. Sokan a horror kategóriába is belesorolják, hát horror-nak egyáltalán nem nevezhető mivel semmi ijesztő nincs az animében. Ezt inkább Misztikus sorozatnak mondanám mert azért misztikum van benne . Ezt az animét inkább a Falu című filmhez lehetne hasonlítani.

Az már egyszer biztos hogy látványügyileg a sorozat nagyon változó tendenciát mutat. Alapvetően 3 féle látványa van a sorozatnak:

1: .Nagyon komor és sötét

from_the_new_world_167.jpg

2:-Mikor nagyon szép színes

from_the_new_world_076.jpg

3:-Kapunk néhány elég bizarr jelenetet bár mondjuk ezek mind jól sikerültek

from_the_new_world_239.jpg

Ugyanakkor a karaktere kinézete siralmasan gyenge. A Stúdió azért tud szép látványt csinálni ha akar viszont itt láthatóan nem nagyon erőltették meg magukat. Ja és sokszor eléggé befigyel a CGI-is, például mikor követ potyognak főszereplőinkre az erdőben, na ott egyértelműen látszik az egész CGI cucc. Csaták nem nagyon vannak és amik vannak azok se mondhatóak valami izgalmasnak sajnos.  Visszatérve a szereplők kinézetére, a srácok mind bishounenek a csajok mind lolik-nak néznek ki, a patkányok inkább földikutyák mintsem egerek habár ezt a sorozatban is megemlítik. Ja és hogy a hölgynézők beinduljanak kapunk pár.......

1354521714652.jpg

Erre inkább nem mondok semmit.

Térjünk ki a szereplőkre. Karakterek terén a sorozat akkora karót érdemel mint egy ház. Ugyan nem kell kismillió szereplőt megjegyeznünk de 1-2 szereplőn kívül senkinek nincs karaktere. Annyira unalmasak mint egy tucatshounen szereplői. 2 karakter van akinek igazából van jelleme az egyik Saki aki tényleg úgy a szerethető kategóriába tartozik a másikuk Squelar aki viszont jól ki lett találva. Nagyon árnyalt karaktere van,habár a 2.felében ő tölti be a főgonosz szerepét igazából mégsem gonosz. Ha hasonlítani kéne valakihez akkor olyan mint Mewtwo az első Pokemon filmből. De mondom rajtuk kívül mindenki más dögunalom. Ott van Maria, a legjobb barátnő, Mamoru a krémfejű bishi,Satoru aki állandóan veszekszik Saki-val,Shun a meleg bishounen és így tovább.... De mondom a többieknek semmi személyisége nincs.  Hamár a karakterek-nél tartunk akkor megemlíteném a szinkront ami szintén felemásra sikerült. Itt is igazából Squelar viszi a pálmát,Namikawa Dasike adta a hangját és egész szép munkát végzett. Shun hangja viszont borzasztóan lélekmentes lett. Mikor főszerepet kap az egyik epizódban 15 percen keresztül beszél de olyan semmilyen és üres monoton hangban hogy komolyan azt hittem bealszok rajta. Kb olyan mint amikor a Munto-ban mesélik a keretsztorit. Na ez még annál is unalmasabb.

Zenék: Nos itt van egy kis meglepi ugyanis nincs Opening. Habár erre semmi szükség nem volt nyugodtan betehettek volna egyet hiszen legalább addig se kellet volna dögunalmas monológokat hallgatnunk. Viszont a háttérzenék csillagos 5-öst érdemelnek,nagyon jól megcsinálták őket. Az endingek is nagyon szépek viszont a 2. sokkal jobban tetszett.

Így utólag visszanézve a Shinsekai Yori számomra kissé csalódás volt legalábbis ami a 2. felét illeti. Habár jól le van zárva és szépen megmagyaráznak benne mindent és az eredeti történetszál tényleg érdekes  és igazából a 2.felével az a gond eléggé nyögvenyelős már a vége fele. Szerintem bőven elég elég lett volna 13 rész ebből.

Shinsekai Yori


-Idő: 2012-2013

-Stúdió: A-1 Pictures

- Rendező: Ishihama Masashi

-Opening. ----------

-Endingek:  Wareta Ringo by Risa Taneda

                 Yuki Ni Saku Hana by Hanazawa Kana

-Műfaj: Supernatural

Tetszett


- Érdekes a történet

-Squelar és Saki

- A Hátterek látvány egész jó

- Van benne 1-2 izgalmasabb rész

-Zenék

-2.ending

Nem Tetszett:


-A 2.felének nagyon fillerszaga van

-A Szereplők kinézete egy nagy nulla

-Jellemtelen és Semmilyen karakterek

- Túl nagy a bishifaktor

- Tele van túlnyújtott és elhúzott részekkel

Értékelés:


-Százalék Szerint: 73%-Közepes

- Pontban: 7/10


Lehet csak nekem voltak nagy elvárásaim hiszen sok jót olvastam róla de sajnos ez is ment a csalódás kategóriába . Tényleg kár érte. Remélem a Mahou Sensou nem jut erre a sorsra. Mára ennyi voltam SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr715770661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2014.01.20. 01:45:09

a manga egy perverz bullshit :D az anime pedig a világ egyik legjobb sorozata, ritka az ilyen az én álláspontom szerint.

a 2. fele nem filler volt, nem tom mennyi ötletet vettek a mangából, de sztem nem sokat. Szereplők sokan szimplán csak átlagosak voltak, ezt dobta nekik a gép XD

xxroland23 2014.01.20. 03:54:42

@viktor900:

Ja azon én is csodálkoztam hogy miért adja ki az AA 18-as borítóval a mangát :)

Mondom lehet csak én vártam túl sokat tőle,csodálkoztam is hogy hogyan tudták ezt a s sztorit 25 részre elhúzni holott 13-ba simán belefért volna a főbb szál,a 2.felét meg megcsinálhatták volna 2.évadnak. Mert így egybe nézve az egész olyan mintha 2 külön sorozatot néznénk egybe sűrítve.
süti beállítások módosítása