Sziasztok!

A mai napon egy újonc kritikus első írását szeretném megosztani veletek. Balázs a Tokyo Revengers című animéről írta le a gondolatait, mi pedig örömmel tesszük közzé. Lessétek csak meg!

Sziasztok! Igazi megtiszteltetés, hogy itt lehetek.

Volt már részetek olyanban, hogy megláttatok valamit, ami egyből felkeltette a figyelmeteket, meglestétek és akkora pofára esés lett a vége, hogy az évek múlva is fájni fog? Nos én így jártam a mostani alannyal, ami nem más, mint a Tokyo Revengers.

A Tokyo Revengers mangát Ken Wakui írja és rajzolja 2017 óta. Mivel tagja is volt egy bűnbandának, így egy kissé tisztább és személyesebb élményben lehet része a befogadó félnek. Jelenleg 25 kötetet számlál és ami elképesztő, hogy 2020-ban elnyerte a legjobb shounen manga díjat is. Oké, eddig biztató. Lássuk mi az alaptörténet.

Hanagaki Takemichi egy 26 éves srác, aki félállásban dolgozik egy videótékában, ahol a főnöke úgy bánik vele, mint egy rakás szeméttel. Otthonában sem jobb a helyzet, mivel teli van szemeteszsákokkal, piszokkal és rendetlenséggel (egy későbbi epizódban rémesebb dolgok is előkerülnek, de azt inkább nem is részletezem), mikor egy nap azt látja a tévében, hogy a legnagyobb bűnbanda, a Tokiói Manji banda megölt egy fesztivál alatt civileket, akik között volt régi szerelme is. Kis idő elteltével, amikor épp a Yamanote vonalon vár a vonatra, belökik a sínek közé és a következő pillanatban újra a gimnáziumban találja magát régi társai között. Hamar ráeszmél, hogy bizony visszautazott 12 évet az időben és lehetőséget kapott arra, hogy megváltoztassa a jövőt.

Imádtam a Pillangóhatást és bizakodtam benne, hogy itt bizony nagyon nem mindegy mit hogyan és kivel teszed, mert mikor visszatérsz a jövőbe nem tudhatod mi vár rád.

Itt kezdődnek azok a bizonyos bajok. Takemichi próbálkozik, viszont rosszul. Minden egyes alkalommal, mikor erőt kell merítenie, a régi szerelmére, Hinata Tachibanára gondol, ami az elején még érthető, de hogy az évad végén is csak ez legyen a motiváció az bizony gyenge, mert így az jön le, hogy nem tettél meg mindent a célodért és nem feltétlenül annyira fontos számodra a kedvesed.

A bajt tetőzi, hogy ha tényleg harcolni kell, akkor alig-alig megy neki. Amikor a rivális bandával megy nagyban a bunyó, akkor konkrétan összevert, vérző pofával üti a levegőt lehajtott fejjel, miközben azt ordibálja, hogy: „Nem adhatom fel!”. Erre a szintúgy összevert, törött csontú bandatagok felkelnek és újult erővel állnak bele a harcba!!! Na ilyen nincs. Először felkelnének, összevernék Takemichit, mert nem csinált semmi hasznosat, csak lejáratta a banda hírnevét és csak azután vernék össze a rivális bűnözőbandát.

És mi van a többiekkel? Kezdjük Mikey karakterével. Ki nem nézné belőle az ember, de a mosolygós arcú, lágy hangú fiú valódi énje egy szörnyeteg. Egy rúgással képes szinte bárkit a földbe döngölni. Különösen tetszett, hogy megmutatják a gyenge oldalát is, amit sikeresen titkolt mindenki előtt, amikor az alvezér, Draken súlyos sebet szerzett egy harc során, és órákon át volt a műtőben. Miután meghallotta, hogy a műtét sikeres volt, eltűnik és a kórház egy eldugott részén sírva fakadt, mert számára annyira fontos a legjobb és legbizalmasabb barátja.

Draken. Ajaj. Az igazi keményfiú, aki nem fél nekimenni senkinek sem. Volt egy pont ahol ő összes harmadikost kiütötte, mert idegesítették őt. A háttere viszont annál szomorúbb. Szülők nélkül nőtt fel egy kuplerájban és a családtagok a szintén ott lakó és dolgozó prostituáltak voltak! Neki is szintén van egy meglepően gyengéd és szerető oldala, mikor a barátnőjével van (gondolok a fesztiválos jelenetre vagy amikor átadja a plüsst, amire vágyott a barátnője). Itt térnék vissza az elején felvetett kérdésre. Draken miatt kezdem el ezt a sorozatot nézni, és ha másért nem, csak az ő jelenetei miatt érdemes megnézni pár részt.

Mellékszereplők közül rengeteg van és vannak köztük kifejezetten érdekes figurák is. Például Kazutora, aki konkrétan elkövetett egy olyan bűncselekményt, amit nem kellett volna és bosszút esküdött Mikey ellen. Ott van még például Mitsuya, akit szintén nem kell félteni, ha össze kell verni valakit, viszont ő a háztartás kör vezetője és ő maga készíti el Takemichi egyenruháját, mikor befogadják őt a bandába hivatalosan is.

Akciók: Egyszerű utcai bunyókról van szó az elején, de mikor a roncstelepi csata van, na az büntet! Látványos, pörgős és a néző is érzi az ütések erejét. A hiba ott van, hogy néha alig látunk valamit a vágás miatt, vagy egy-két ütés és vége a harcnak. Kár érte.

Zenék: Imádom az Openinget. Hige Dandism Cry Baby száma megadja a megfelelő hangulatot és a szöveg is pazar! Az Ending annyira nem jött be. Szerintem túl lágy egy ilyen témájú sorozathoz, de önmagában az is jó lett. Az OST sajnos nem éri el ennek a kettőnek a színvonalát.

Végszó: Ígéretes alapanyag, izgalmas karakterek (a legtöbb), egy jó nyitó-és zárószám. Mi sülhet el balul? Az inkompetens, jellem és fejlődésmentes főszereplő, a néhány idegesítő mellékkarakter (igen Hanma meg Tetta rátok bámulok), a rosszul koreografált akciók és a lezárás. Megbántam, hogy megnéztem? Igen. Bánom? Őszintén szólva nem. Miért? Megtanított arra, hogy külső alapján nem szabad ítélkezni, mert a végén nagyon csúnyán sérülni fogsz. Nem annyira tragikusan rossz anime, de kár fecsérelni rá az időt.

Értékelés: 4/10

Köszönöm a megtekintést!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.