Sziasztok!

Kétség sem fér hozzá, hogy az Öngyilkos Osztag mellett az Örökkévalók ígérkezett az év legnagyobb dobásának képregényfilmes fronton, ugyanakkor már az első előzetesek is képesek voltak kellően összezavarni a Marvel rajongókat hiszen már azok is azt sejtették, hogy ez a film merőben más lesz mint az eddig ismert Marvel cuccok , és az utóbbi időben kiszivárgott Rotten Tomatos értékelések is inkább negatív visszhangot keltettek a filmnek és szinte minden  hozzászólás nem csak, hogy az év legrosszabb hanem általában a Marvel legrosszabb képregényfilmjének kiáltotta ki az Örökkévalókat letaszítva a Captain Marvel-t erről a trónról. Persze azt azért érdemes tudni, hogy ezeket a kommenteket javarészt olyan felhasználók írták akik anno azért képesek voltak kiverni a hisztit, hogy a 2016-os Öngyilkos Osztagot negatívan értékelték más felhasználók, éppen ezért érdemes ezektől elvonatkoztatni, nem kis részben azért mert  így a film megtekintése után világossá vált,hogy azért keletkeztek ezek a kommentek mert a butthurt és toxic Marvel fanok nem azt kapták mint eddig. Hanem egy tényleg, már alapjaiban is másabb filmet. Jöjjön tehát az Örökkévalók kritikája!

mv5bmtexzmvjy2itytazyi00mddllwflowitntjhmdrjmzq5zgy0xkeyxkfqcgdeqxvyodiyoteymzy_v1.jpg

 

Mielőtt részletesebben belemegyek a dolgokba érdemes letisztázni, hogy semennyire sem ismerem a képregényeket így pusztán csak a filmet önmagában fogom értékelni.

A történet szerint az Örökkévalók nevű idegen faj képviselői már évezredek óta itt élnek a Földön, hogy megvédjék az emberiséget a Deviánsoknak nevezett lényektől, ám szigorúan csak akkor avatkozhatnak közbe ha ezek a lények is feltűnnek, máskülönben szigorúan tilos beleavatkozniuk az emberek harcába. A film fő irányvonalát az adja, hogy ezek a lények már évezredekkel korábban kipusztultak így hőseinknek már tényleg semmi dolguk nincs itt a bolygón és csak a jelre várnak,hogy hazatérhessenek amit viszont még több ezer év után sem kaptak meg így átlagos emberekként élik az életüket egészen addig még a vezetőjük Ajak újra össze nem hívja a csapatot hiszen a Deviánsok visszatértek ám ezúttal egy sokkal nagyobb veszély is fenyegetést jelent nem csak,hogy az emberiségre hanem az egész bolygóra.

ie_78384-1.jpeg

 

Sokszor elmondtam már, hogy jómagam nem vagyok túl nagy rajongója a Marvel filmeknek ugyanakkor ha egy olyan projektbe vágnak bele aminek nem sok vagy kvázi semmi köze nincs a Bosszúállók filmekhez akkor azért még én is felkapom a fejemet. Ugyanis még ha történetvezetésileg nem is nagyon, de ahogy már korábban is említettem ez a film már az alapjaiban is eltér a szokásos formulától. Meglátásom szerint itt az volt a legnagyobb kihívás, hogy ezt a szám szerint 10, igen, 10 darab  teljesen ismeretlen karaktert behozzák, bemutassák, felépítsék és végigvigyék anélkül, hogy szétesne az egész film. Ők ugyanis nem szerepeltek eddig sehol máshol, külön filmeket sem kaptak, őket itt és most kell megismertetni a nézőkkel és szerintem a rendezőnő Chloe Zhao remek munkát végzett. Biztos kézzel fogja össze a szereplőket, mindenki megkapja a saját idejét a filmből és szépen be is vannak mutatva, de nem ettől lesz a film kiemelkedő. Hanem attól ahogyan a film a hősei kezeli. Mivel ők már több évezrede itt élnek ezért  végigkísérték az emberiség fejlődését ezáltal rengeteg lehetőségük adódott az életükben amiket apróbb sejtetésekkel illetve félmondatokkal hoztak be a történetbe és itt most olyan dolgokra kell gondolni mint mikor Thena karaktere az Excalibur-t forgatja akkor csak így lazán bemondják, hogy Artúr kedvelte őt ezért lehetséges, hogy ő volt Guinevra, vagy , hogy Sersi ismerte Darwin-t , vagy, hogy Kingo egymaga kiépített egy 100 éves színészdinasztiát maga köré.Gyakorlatilag olyan vallási és mitológiai hátteret építenek köréjük félmondatokkal , hogy az már felér a zseniális kategóriával és ezek a kisebb utalások pedig sokkal jobban működnek mint ha egy karakter kb 3 filmet kap, hogy kiteljesedjen a jelleme. Persze a szokásos képregényfilmes dolgok itt is jelen vannak és a történetvezetés sem túl egységes és itt egyet is értek azokkal a kijelentésekkel miszerint a film túl hosszú. Bőven lehetett volna belőle vágni, főképp a romantikus és flashback jelenetekből volt túl sok. Ezek eleinte még érdekes is voltak de mikor már a 6. ilyen jelenet következett akkor konkrétan be tudtam volna aludni tőlük, a romantikus jeleneteknél pedig egy idő után már annyi nyál folyt ki amennyi elég lenne egy újabb Alkonyat filmhez.

la-photos-handouts-la-et-marvel-eternals-004.JPG

 

Értem , hogy ezek a jelenetek is arra szolgáltak, hogy a néző megismerje a karakterek közti kapcsolatot de akkor is túl sok volt belőlük és emiatt a film , főleg a 3/4-nél iszonyatosan lelassul. Bár ez nem annyira meglepő lévén a rendezőnő ugyanazt a technikát alkalmazta mint az előző filmjénél azaz a Nomadland-nél de amíg ez ott működőképes volt addig ennek a filmnek abszolút nem áll jól. Ugyanakkor más hibát a történettel és a forgatókönyvvel kapcsolatban nem igazán tudok felhozni, szerintem Zhao kisasszony remekül vette az akadályokat amikkel szembesülnie kellett.

Technikai oldalról nézve a film egyszerűen gyönyörű. Az operatőri munka kiváló, a harci koreográfiák szépen vannak megcsinálva, az effektek szépen illeszkednek a filmbe és a jelmezek is kreatívak és bár a Deviánsok is szépen vannak megcsinálva de sokszor éreztem azt, hogy a dizájnereik a Pokémonból inspirálódtak mert még fejlődni is képesek persze ez abszolút nem baj hiszen végre nem világi balfaszokat vagy emós gyökereket kapunk ellenfeleknek és meglepő módon  ők is érdekes hátteret kaptak. Ki merem mondani, a Deviánsok a legjobb ellenfelek amiket eddig Marvel filmben valaha láttam.

7a1b06592f459a3580aa6237642b8bf5f90a54c0-760x400.jpg

 

De igazából nem is a látványnál és nem is a Deviánsoknál kellett a filmnek igazán bizonyítania hanem a karaktereknél. Nem kis feladat hárult ezzel a forgatókönyvírókra hiszen nem volt előttük más film ami alapján dolgozhattak volna. Kicsit olyan volt ez mint a Galaxis Örzőinél ahol szintén sok karaktert kellett egyszerre bemutatni és végigvinni ugyanilyen módon csak míg ott  kaptak a szereplők további filmeket és cameo-kat más filmekben addig itt  főképp ha a lezárást vesszük alapul ez nem lehetséges opció,de szerintem mégis sikerült nem csak, hogy bemutatni őket hanem úgy ábrázolni őket , hogy annak ellenére, hogy ők kvázi isteni erővel bíró földönkívüli létformák mégis sokkal emberibbnek hatnak mint más hasonló karakterek, legyen szó Thor-ról vagy Superman-ről, de ide sorolhatnám még Tony Starkot is akinek az  " Olyan laza vagyok, hogy mindjárt szétesek" jelleme mindig is irritált. Ez a csapat milliószor hatott emberibbnek mint az előbb említett karakterek. Emberi problémáik vannak, emberi módon éreznek amiket képesek ki is mutatni ezáltal a néző jobban tud azonosulni velük.

A színész gárdára sem lehet sok panasz. Salma Hayek bár a jeleneteinek a 90%-a flashback de még így is remekül hozza Ajak szerepét. Egy erős, de ugyanakkor megértő személyiség aki felelősséget érez a csapata iránt.

marvels-eternals-teaser-trailers-biggest-moments-key-characters-4.jpg

 

Gemma Chan Sersei-e szépen fejlődik végig 2 és fél óra alatt, bár a random power up-ját bármelyik shounen főhős megirigyelhetné, Richard Madden jól hozza a kötelező kemény csávót, a Kingo-t és Gilgamesh-t játszó színészek messze a film legviccesebb figuráit hozzák bár előbbi komornyikját ki is hagyhatták volna mert ő meg az erőltetett humort szállította a filmbe, kb olyan volt mint Wayne Knight a Space Jam 1. részében.

a245ae10-3bf3-11ec-b5ed-5f36ac6e609c.jpg

 

Bryan Tyree Henry Phastosának a lelki vivódása is szépen lett ábrázolva a filmben, viszont külön piros pont, hogy Makkari szerepére egy tényleg süket színésznőt választottak mert így a hitelességére nem lehet semmi panasz. Viszont Sprite és Druig messze a film legidegesítőbb karakterei. Előbbi egy folyton duzzogó, kőbunkó és mindenkire mérges kiscsaj, utóbbi pedig inkább hat egy minden hisztiző tininek akinek mindennel ellenkeznie kell amit mondanak neki. A legjobban mégis egyvalakire voltam kíváncsi az pedig a Thenát alakító Angelina Jolie akit bár én nagyon kedvelek de az utóbbi jó 10 évben alig jött ki értékelhető filmje és azok közé is csak a Kung Fu Panda 2 és a Demóna tartoznak és eleinte azt hittem,hogy pont nála fogom azt érezni, hogy valójában ott sem akar lenni és csak a pénzért vállalta viszont őszintén bevallom, hogy tetszett az alakítása az elveszett, a saját mentális erejétől félő karakterként. Legalább itt nem egy beszélő szobrot játszik mint az Utazóban.

angelina-jolie-eternals.jpg

 

A csapat fővezére pedig egy ténylegesen isteni erővel bíró lény, bár a karakterdizájnja erősen emlékeztet az Iron Giant kinézetére.

pourquoi-marvels-eternals-na-pas-combattu-thanos-revele-dans-une.jpg

 

Amit érdemes még megemlíteni az a film zenéje amire nem mást kértek fel mint Ramin Djawadi-t aki többek közt a Trónok Harca,  Westworld és a Tűzgyűrű zenéit is szerezte. Jó zenéket komponált ide is de messze nem az emlékezetes kategóriába tartoznak.

Ezek alapján akkor mi is az Örökkévalók? A Marvel eddigi legrosszabb filmje? Határozottan nem! Sőt, én inkább azt mondanám, hogy ha a Deadpool a legviccesebb Marvel film akkor az Örökkévalók a legátgondoltabb és legszimpatikusabb alkotás amit eddig letettek az asztalra. Ezen végre látszik, hogy nem csak Kontroll C-ték a forgatókönyvet más karakterekkel és helyszínekkel hanem dolgoztak rajta. Ez nem csak egy olcsó effekt és CGI parádé "kapcsold ki az agyad" jelmondattal , hanem egy ténylegesen átgondolt film ahol a feltett kérdéseket meg is válaszolják de egy percig sem lesz szájbarágós,  a karakterek köré épített történelmi,vallási és mitológiai háttér nagyon jól el lett találva de közben meg saját személyiségeket is kaptak. Korántsem hibátlan alkotás, bőven lehetett még volna vágni belőle és a romantikázásból is túl sok volt benne de még így is azt mondom, hogy ez az  film amit a Marvel-nek már ideje volt megcsinálnia. A butthurt meg toxic Marvel fanoknak meg csak azt üzenem, hogy nem csak a Bosszúállókból áll ez az egész univerzum.

8/10-et adok a filmre.

Ennyi voltam mára, Sziasztok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr8716748226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.12.06. 09:41:52

Hiába egy robot Superman TDKs joker terve, hiszen yoda óta tudjuk, hogy nem a méret számít hanem az erő az igazi jedinél. Tényleg nem szokványos #MCU film, de ennyi a pozitívuma kb
Remélem nem voldemort lesz végleg, mert nagyon nem Penge...
2021 a marvel/ #MCU szerint a diverzitas azzal egyenlő, hogy rasszista sztereotípiákkal nyomja tele a vásznat. Shang chi is, örökkévalók is.
süti beállítások módosítása