Szegasztok!

Úgy gondoltam röviden írok azokról az animékről, amiket most kezdtem el nézni a 2018-as tavaszi szezonból.

Golden Kamuy

golden_kamuy_geno_studio.jpg

Amióta követem a mangáját reméltem, hogy lesz belőle anime, s a Green Blood-al ellentétben szerencsémre kapott is!

Jól visszaadja az eredeti manga hangulatát, a karakterek szépen kivannak dolgozva, az akciók pont olyan pörgősek ahogyan elképzeltem és a feldolgozott fejezetek per epizód arány is tökéletes! Az opening és ending zenék nagyszerűek lettek. Viszont a CGI-t kár volt erőltetni, mert nagyon, de nagyon kilóg! Főleg a "CGI macik", na attól még Monokuma is visítva menekülne!

Röviden arról szól, hogy az 1900-as években egy japán bűnöző a többi rabtársára tetováltatta az általa eldugott aranyának lelőhelyét, melyek persze külön semmit sem érnek, csak ha valaki összegyűjti az összes tetoválást. Erre nem csak maguk a rabok, de a japán hadsereg és más szervezetek is felfigyelnek, s megkezdődik a hajsza az arany irány. Főhősünk Sugimoto egy badass, szerethető állat, míg Asirpa egy talpraesett, törzsének vadász technikáiban jártas leány, akik összefognak, hogy megtalálják az aranyat.

Cutie Honey Universe

cutie_honey_universe_cutey_honey_universe_production_reed.jpg

Sosem voltam túl nagy rajongója Go Nagai Cutie Honey művének, de kíváncsi voltam, hogy vajon más stúdiók megtudják-e ismételni ugyanazt a bravúrt, amit a szintén 2018-as Devilman Crybaby-vel sikerült megcsinálni. A válasz sajnos egyértelmű: nem sikerült.

A látvány nem lenne rossz, de látszik, hogy a Toei Animation megpróbált ott spórolni, ahol tudott. Emelett sokáig tartott, míg kiderült, hogy akkor most folytatást vagy reboot akart volna lenni. Az akciók nagyon gyengére sikerültek, ami főleg a "kék csatornának" köszönhető. Nekem a többséggel ellentétben bejött az új opening, viszont az ending többszöri meghallgatásra és nézésre már elég gyengének hatott.

Tokyo Ghoul:re

tokyo_ghoul_re_studio_pierrot.jpg

Kedves Pierrot: miért van az, hogy mindig megtaláljátok a módját annak, hogy elrontsatok minden lehetséges manga-anime adaptációt, amihez hozzáértek?

Látványilag semmi baj, látszik, hogy a stúdió minden pénzét ebbe a munkába fektette (de akkor minek kellett nekik a Boruto mellé még a Black Clover is ne kérdezzétek). Viszont a probléma pont a szokásos Pierrot adaptálás másik szélsőségességében vérzik el, vagyis ezúttal a Pierrot nem fél vagy egy fejezetet adaptál részenként... hanem 6-8 fejezetet részenként. Az eredmény? Kapkodás, követhetetlenség még azok számára is, akik a mangát követik. S attól nem lesz kevésbé klisés vagy jobb valami, ha feldaraboljuk és vagdossuk, mert ha már maga az alapanyag egy hatalmas klisé, akkor vághatod ahol akarod, ugyanaz marad, csak még rosszabb lesz, mivel így a néző egyet pislog már nem is fogja tudni, ki-hol-mi-miért-mikor!

Eddig csak a negyedik részig néztem meg, s már 20 (O_O) fejezetet "adaptált", aminek köszönhetően ugyanolyan összecsapott munka szagot érzünk, mintha elnyújtották volna. Nem értem, miért nem tudnak az emberek tanulni a Coppelion, School Prison és Brynhildr In The Darkness animékből, ahol 12-13 részbe akartak 70-80 fejezeteket erőltetni?

Full Metal Panic Invisible Victory

full_metal_panic_invisible_victory_xebec.jpg

Amennyire félve vártam eme szériát, akkora kellemes csalódás lett eddig. Jelenleg a harmadik résznél tartok, s egész jó lett! A komédia itt már nagyon vissza lett húzódva, viszont a dráma és az akciók korrektek és élvezhetőek lettek.

Souten No Ken Re:Genesis

souten_no_ken_re_genesis_souten_no_ken_2_fist_of_the_blue_sky_regenesis_polygon_pictures.jpg

Újabb remek, erős érv a CGI animék mellőzése mellet!

Eredetileg Ragnafan1992-vel kezdtem el nézni, viszont ő már az első rész után feladta a kegyetlen ronda látvány miatt. Állóképként ugyan nem tűnik vészesnek, de amikor magát az animét kezdi el nézni az ember... te jó ég! Az egy dolog, hogy már maga a CGI is gyenge, de ezt megfejelték azzal, hogy 10-15 FPS-el, azaz "Frame Per Second" sebességel mozognak a karakterek. Ragna külön rátapintott, hogy akkor a legrosszabb, amikor egynél többen vannak a képernyőn! S ezzel a látvánnyal akartak egy főleg akció központú sorozatnak imponálni?

A történet még okés lenne, de sajnos a zenék is nagyon rosszak.

GeGeGe No Kitaro 2018

gegege_no_kitaro_2018_toei_animation.jpg

A Dragon Ball Super fanok szemében maga az "anti-krisztus" személyesen, hiszen eme "gonosz, szemét, rohadék" miatt "vetették le" az "istenek animéjét" a Dragon Ball Super-t. MAL-on dobták is rá a DBS rajongók az 1/10-et rendesen! Mi ezzel szemben a valósság? Hogy szerintem egy-két erőltetett poént és "korba emelést" leszámítva egy korrekt, érdekes szorozat, illetve reboot széria az amúgy ősidők óta folyamatosan visszatérő GeGeGe No Kitaro franchise-nak, ami eredetileg egy 1965-ös manga volt (1959-es, ha a "Hakaba Kitaro"-ot is belevesszük). A poén? Hogy ez már a 6-ik feldolgozása, átdolgozása az eredeti mangának, ami alig volt 110-117 fejezet hosszú. S ha összeszámoljuk, hogy az eddig megjelent feldolgozások mennyi epizódszámot tennének ki...

Comic Girls

comic_girls_nexus.jpg

Újabb moe lány anime, amely a mangakai munkát szeretné bemutatni. Habár vannak dolgok, amikbe belekötnék, mint hogy hogyan van idejük gimnazista lányoknak a suli mellett mangakai pályafutásra is (főleg asszisztensek nélkül), de amúgy megy egy kellemes, lágy, aranyos anime, melynek humora sokszor megmosolyogtat.

Ezeken kívül még ezeket nézem: Mahou Shoujo Ore, Megalo Box és Wotaku Ni Koi Wa Muzukashii

S ti mit néztek a jelenlegi szezonból?

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr5513887328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deino · http://play.blog.hu 2018.05.03. 14:34:57

3D Kanojo Real Girl - meglepően jó, főleg annak fényében hogy amikor elolvastam, hogy mi lesz, full cringe-re számítottam, ehhez képest meg tök komoly hangvételő sokszor

Caligula - két rész után eddig nem tudom, hogy ez kell-e, too much edge

Tada-kun wa Koi wo Shinai - generic slice of life, de szépen van animálva, és kellemes heti egyszer

Wotaku ni Koi wa Muzukashii - kicsi lapos, de egynek elmegy

Devil's line - egy rész után drop, rettenetes volt

Hinamatsuri - első rész király, majd egyben megnézem ha vége az évadnak

Steins Gate és Tokyo Ghoul témában meg még az első évadokat gyúrom (TG kész, a vége csalódás volt), szal ott sehol nem vagyok. Mondjuk a Stein's Gate-en lassan többet alszom, mint nem. Lassan második hete nézem, és még mindig a harmadik rész vége felé járok, és fogalmam sincs, mi az isten történik.

kossza 2018.05.06. 19:48:23

Az új sorozatok közül, csak a Hinamatsurit nézem. Eddigi 4 rész alapján tetszik, jó a humor, a karakterek is, a történet majd később kiderül.

A folytatások közül a Nanatsu No Taizait kezdtem el, olyan a folytatás is mint az első évad. Ezen kívül a Steins;Gate amit utólag meg fogok nézni.
süti beállítások módosítása