Szegasztok!

Ahogyan ígértem, folytatom a WSJ jelenleg futó mangáiról véleményemet, melyben most a World Trigger nevű mangát veszem nagyító alá.

Még mielőtt tovább mennétek: ez nem kritika, hanem vélemény - mert futó mangáról és animéről nem készítek addig kritikát, amíg nincs befejezve.

004_world_trigger.jpg

2013-ban indult a World Trigger nevű manga, melynek írója és rajzolója Daisuke Ashihara. Engem már a borító megnyert kilóra, bár első ránézésre - főleg a kocka miatt a srác kezében - azt hittem, hogy valami jó kis videojáték manga lesz. Sajnos nem, de nem kell elkeseredni, mert amit kaptam, az egy nagyon szórakoztató kis történet lett.

A történet szerint megjelentek a világunkban dimenzió kapuk, melyekből szeretettel küldenek az emberekhez hasonlító idegenek harci drónokat emberrablás meg hasonló célokra. Mi sem kellett több, gyorsan megalapították a "Border"-t, s annak elit alakulatait, hogy azok harcoljanak a betolakodók ellen.

Ekkor jön az iskolás szál, ahol is egy új cserediák jelenik meg, Yuuma Kuga, aki egy szerethető karakter a maga módján (amikor néhány utcai suttyó elakarja venni a pénzét mondván hogy eltört az egyikük lába és kell rá pénz, Yuuma első dolga az, hogy tényleg eltöri az egyikük lábát, mondván "legalább valós legyen az ok"). Találkozik Osamu-val, aki elsőre egy egyszerű mintadiáknak tűnik és sokszor hagyja, hogy belekössenek, de valójában a Border egyik ügynöke, aki éppen továbbképzésen van. Yuuma-val gyorsan összehaverkodik, akiről kiderül, hogy ő is egy "idegen" (az idegeneket amúgy "neighbor"-nak hívák, ami kb szomszédot jelent, szóval bocsi, hogy nem vagyok hajlandó eme retardált elnevezést használni), s ebből sok kalamajka lesz.

A történet nem rossz, vannak benne misztikumok is, de sajnos vannak esetek, amikor kicsit erőltetettnek éreztem őket. Néha pedig nem értettem a karakterek logikáját. Gondolok arra, hogy oké, hogy miután Osamu és Yuuma (utóbbi titokban) legyőztek egy pár ellenséges drónt az iskolánál, akkor a Border vezetése és néhány beképzelt harcosa kiakarta csapni Osamu-t, mert hiába a Border ügynöke, csak "C osztályú", ami azt jelenti, hogy meg kellett volna várnia a felette lévőket, hogy azok odaérjenek és ők intézzenek el mindent. WTF?! Szóval ott gyilkol és fosztogat az ellenség, a srácnál fegyverek meg kiképzés, de hagyja csak az ellenséget garázdálkodni, mert csupán "C osztályú", üljön a fenekén és várja hogy megérkezzenek a feljebb valói? Milyen katonai szervezet ez?

Ami miatt nagyon megszerettem a mangát, azok a karakterek! Yuuma-ról már beszéltem, Osamu egy szépen fejlődő karakter, Jin Yuuichi egy laza és badass karakter akinek a poénjain mindig besírok, Chika Amatori egy kezdetben félős aranyos lány aki később megnyílik mindenkinek és határozottabb lesz. A mellékszereplők is egész jók, bár vannak, akiket annyira nem bírok, főleg egyszerűségük miatt, külön kiemelve Shuuji Miwa-t, aki azért gyűlöli az idegeneket, mert meghalt egy szerette.

A csaták nagyon jók lettek, bár ellenségek terén voltak problémáim némelyikük kinézetével (ami azért szomorű, mert többségük nagyon ugyanúgy nézz ki, mint a másik), egyedül ami bejött az az Idra és a Rabbit nevezetű Trion Warrior-ok, viszont a többi nagyon felejtős volt számomra.

A rajzolása szép és részletes, a manga hangulata pedig egész korrekt. Sablonok itt is vannak, de szerencsére nem annyira szembetűnőek mint a My Hero Academia esetében és szerencsére nem a rosszabb klisék fajtájából. Bár itt is eléggé kiábrándító, hogy 164 fejezeteb belül gyakorlatilag senki nem volt képes elhullani a foddereken és a drónokon kívül. Egyedül Enedra volt az egyetlen, aki elhullott, de ő meg "reinkarnálódott" Rad személyében, szóval ugyanott vagyunk majdnem (bár adok arra, hogy a reinkarnációk nem 100%-ig ugyanazok mint az eredetiek, lásd Kagome-Kikyo páros).

Az említetteken kívül nem tudok több negatívumot és pozitívumot hozzátenni, viszont van egy rossz hírem: 2016 novembere óta nem jött ki új fejezet a mangaka egészségi állapota miatt. Remélem mihamarabb meggyógyul és nem lesz ugyanaz a vége, mint például a Highschool Of The Dead mangának.

Ha értékelnem kéne, akkor egy erős 7.5/10 adnék neki, de a 8/10-et sem sajnálnám tőle, a három említett mangából (World Trigger, My Hero Academia és Black Clover) messze a legkiemelkedőbb.

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr6412625623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása