Sziasztok!

A Transformers filmeknek hála ma már nagy divatja van elővenni a 80-as 90-es évek nagy klasszikus Tv sorozatait és élőszereplős filmet forgatni belőlük. Egyszerű ötlet és baromira megéri mert a végeredmény minőségétől függetlenül tutira lesz egy nézősereg aki meg fogja nézni. A baj ott kezdődik amit az előbb is írtam vagyis a minőségnél ami általában nem nagyon szokta izgatni a készítőket (főleg ha Michael Bay is köztük van) így a legtöbb esetben ezek a filmek csak adnak egy jókora maflást a gyerekkori emlékeknek. Lássuk, hogyan teljesít ilyen téren a 2017 Power Rangers film!

large_power_rangers_ver22.jpg

 

Mielőtt komolyabban belemegyek a film kivesézésébe meg kell említenem, hogy a Ghost in the Shell-el ellentétben a Power Rangers úgy ahogy van szinte teljesen kimaradt a gyerekkoromból. Láttam ugyan pár részt a régi sorozatból meg pár figurát is láttam és játszottam is velük de komolyabban soha nem merültem el benne, aztán jópár éve még a Jetixen láttam pár részt az egyik újabb szériából ( franc se emlékszik a címére már) de azok nem voltak rosszak sőt elszórakoztam rajtuk. Ezért is agyaltam rajta nagyon, hogy megnézzem-e a filmet mert "minek ha lószart sem tudok róla " alapon csak pénzkidobás lesz. Végül beadtam a derekam.

A Power Rangers történetét gondolom nem nagyon kell ecsetelnem hiszen valószínüleg mindenki látta vagy hallott róla valamilyen formában. Magát a franchiset ugyan sokan csak az Amerikai sorozatok alapján ismerik holott az egész Japánból indult ugyanis a sorozat az 1975 óta folyamatosan futó Super Sentai című sorozatnak a remake-je.

content_himitsu-sentai-gorenger-story.jpg

Mindkét sorozat hatalmas rajongó táborral büszkélkedhet illetve már a sokadik tucat verziójuknál tartanak és a sorozat kedvelt paródiaalapanyag is elég csak az Excel Saga vagy a Level E paródiáira gondolni. Na de lássuk magát a filmet.

A történet nincs túlbonyolítva, adott 5 fiatal Jason, Kimberly, Billy, Zack és Trini akik átlagos középiskolás életüket élik mígnem egy nap egy tiltott területre tévedve különleges erőkkel bíró medálokra bukkannak amik aztán örökre megváltoztatják az életüket.

power-rangers-2017-sci-fi-kaland-49945.jpg

Ezek a medálok ugyanis különleges erőkkel ruházzák fel őket így ők lesznek a legendás harcosok a Power Rangerek akiknek a feladatuk, hogy legyőzzék a hosszú álmából visszatért gonosz nőszemélyt Rita Pulsát (Elizabeth Banks ) aki bosszútól fűtve akarja porig rombolni a várost.

power-rangers-elizabeth-banks-as-rita-repulsa.jpg

Persze nem maradnak magukra hiszen megjelenik a Rangerek mentora Zordon ( Bryan Cranston ) aki felkészíti őket harca viszont ha nem képesek a srácok kiérdemelni az erejüket akkor az elveszik és a városnak reszeltek.

bryan-cranston-zordon-187265.jpg

Tehát az egész alapszitu olyan egyszerű , hogy még a gyök kettes IQ-val rendelkezők is megértik és azt kell mondanom, hogy egyszerűsége ellenére ez a sztori egy modern PR filmnek pont elég.Tényleg nem egy túlbonyolított valami és látszik is rajta, hogy elsősorban a sorozat oldschool rajongóit célozták meg viszont a végeredmény nos eléggé fanyarra sikerült. Persze mondhatnánk, hogy mit is várjunk egy PR filmtől és őszintén megmondom: SEMMIT! De tényleg ez tipikusan az a film amitől semmit sem kell várni csak, hogy elszórakoztasson arra az időre amit ráfordít a néző. Ez voltakéépen sikerül is neki mert a filmnek kvázi ez a legnagyobb pozitívuma, hogy a blődegyszerű alapszitu mellett azért kellemesen szórakoztató legalábbis ami a harc részeket illeti de azokról később. Viszont sajnos itt is tetten érhető a mai Live filmek egyik legnagyobb hibája, a film tele van üresjáratokkal , a teljesítmény nagyon hullámzó és minden ami nem a csatákkal foglalkozik az felér egy merénylettel a felfogóképességnek ami viszont a forgatókönyvírók hibája mert a forgatókönyv iszonyatosan pocsék plusz teletömték az egészet olyan sablonokkal amiket tuti a Pindúr Pandúrokból vagy más alapanyagból csórtak össze. A történet tehát adott de tele van kínos klisékkel, üresjáratokkal amik az egyszerűség mellet még jobban szemet szúrnak.

Aztán a látvány. Aki valaha látott már látványfilmet az nagyjából tudja mire számíthat. Nos azt kell mondjam, hogy pozitívat csalódtam ilyen téren mert itt a látvány sarokba küldi guggolni az összes Transformers filmet pusztán azért mert ezek után nem kell egyből a szemészhez menni retinaműtétre.

power-rangers-movie-goldar-attack-zord.png

Szépen kivitelezett CGI és ugyan elég bárgyú de elnézhető harci koreográfia jellemzi a harcokat igaz elég sokat kell várnunk a nagyobb csatákra. Persze egy blockbuster filmnél ez alapkövetelmény minden más csak felejthető mellékes. És ezzel el is érkeztünk azokhoz a bizonyos felejthető mellékesekhez. Amik a karakterek.

Az összes karakter annyira hótsablon, hogy az már nekem volt kínos. Persze azért itt is lehet mondani, hogy ilyen téren sem kell sokat várni a filmtől de azért van egy pont ahol már elvár egy bizonyos fokú újítást a néző és a karakterek nos ilyenek. Itt viszont nem , hogy nem fejlesztették őket hanem inkább hátramentek. A Rangerek kimerülnek annyiban,hogy összeszedtek egy csapat lúzer tiniklisét akik kimerülnek annyiban, hogy 3-an nem népszerűek, a feka srác enyhén autista az 5.-ik meg ázsiai oszt csókolom. Viszont ha mindez nem lenne elég akkor ha éppen nem harcolna akkor hallgatjuk a lúzer tiniklisé problémáikat amiktől az egyszeri biztosan beleveri a fejét az előtte lévő székbe. Az őket alakító színészeknek pedig úgy játszanak mintha halvány lila gőzük se lenne róla, hogy hol vannak bár sanszosan nem is volt róla fogalmuk. Állati gáz mert az eredeti sorozat tagjai ( amennyire utánanéztem ) jól voltak megírva, sportoltak és nem őslúzer karaktereknek voltak beállítva. A Rangerek tehát siralmasak. A Zordon-t játszó Bryan Cranston ugyan végig szinte csak beszél szóval neki sem kellett túlságosan megerőltetnie magát a fizetéséért de mindig jó őt képernyőn látni és itt is elég üdítően hat a jelenléte mondjuk ez neki egyfajta visszatérés is hiszen az eredeti sorozatban ő volt a szörnyeknek a hangja.

bryan-cranston-in-power-rangers.jpg

És persze jöttek is a mémek :D

A Főgonosz pedig egy kész vicc. Megint kapunk egy főgonoszt aki nagyon gonosz de egyetlen picsaröcsögei kisvárossal nem bír el amit 5 tizenéves védelmez akik alig 10 perce ismerik az erejüket.Kicsit kínos nem? Elizabeth Banks nem játszik rosszul bár néhol rettenetesen túltolta a szerepet és persze dögös meg minden de a karaktere annyira klisés és üres,hogy az már fáj és ha mindez nem lenne elég olyan gáz szövegeket adtak a szájába amiktől majdnem kiköptem a kukoricát és a forgatókönyvírót is kirúghatták a francba. Pedig elméletileg a csaj egy ősgonosz de itt nem érződik többnek egy tucatrangú főgonosznál aki most végzett a Gonosz Karakterek Sulijában ahol ő volt a legdögösebb csaj.Egy ilyen gonosz 20 éve tényleg menő volt de ma már sajnos ez édeskevés.

Összegezve a Power Rangers egy buta és teljesen felesleges film ami inkább érződik az eredeti széria 1.részének 2 órás változatának de nem tartozik a nézhetetlen kategóriába, Ha az ember úgy ül be rá, hogy abszolúte 0 elvárásai vannak akkor az is meg lehet, hogy el lesz vele de ha nem akkor nem lesz több számára egy üres látványfilmné tele klisékkel, kidolgozatlan szereplőgárdával és üresjáratokkal. De még mindig jobb mint bármelyik Transformers film. Én megszánom egy 6/10-el.

Ennyi voltam mára SZIASZTOK!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr412437367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása