Sziasztok!

Ha emlékeztek még karácsony tájékán szándékoztam írni a Top 5 legrosszabb animéról ami 2014-ben jött ki de aztán technikai okokból csak 1 listát tudtam készíteni. Az azóta eltelt idő alatt felmerült bennem, hogy a lista 2 leghíresebb szereplőjéről mégiscsak érdemesebb lenne írni egy-egy cikket Így aztán a napokban egy jókora adag nyugtató kíséretében újra végigszenvedtem azt a 2 sorozatot , hogy felfrissült élményekkel mondhassam el róluk a véleményemet. Az 1. pedig nem más mint a szinte kimondhatatlan nevű Gokukoku no Brynhildr című agymenés.

3ffaf6db4cc8e43e5651a1908c2.jpg

A Brynhildr a híresen hírhedt Elfen Lied mangakájának azaz Lynn Okamoto-nak az azonos című mangájából készült Sci-Fi-Dráma-Fantasy-Seinen sorozat. A manga 2012 januárja óta folyamatosan jelenik meg a Young Jump magazin hasábjain az animét pedig melyik más stúdió is csinálhatta volna mint az animevilág pornóstúdiója az Arms akiknek az Elfen Lied-et, a Hagure Yuushát  a Samurai Girls-t és a mostani tavaszi szezon egyik legpocsékabb szemetét az Isucát is köszönhetjük. A rendező pedig Imauzumi Kenichi volt aki a Hitman Reborn és a Seitokai Ichizon Lv 2. sorozatokat is rendezte.

Az anime főszereplője egy Ryouta nevű srác aki él-hal a csillagászatért és szenvedélyesen hisz a földönkívüliek létezésében ám életét egy tragédia árnyékolja be ugyanis fiatalon elveszítette gyerekkori barátját egy lányt Neko-t akit azóta sem bír kiverni a fejéből.

brynhildr_in_the_darkness_022.jpg

Ám élete gyökeresen megváltozik mikor is egy új lány kerül az osztályába aki a megszólalásig hasonlít Neko-ra ám amikor a srác kérdőre vonja ő nem ismeri fel és azt állítja,hogy sosem találkoztak azelőtt.

brynhildr_in_the_darkness_001.jpg

És ezek után egyre különösebb dolgok történnek kettejük körül  hiszen mint kiderül a lánynak különleges képessége van és menekülőben van egy szupertitkos labor emberei elől akik kísérleteket végeznek fiatal lányokon ám az életben maradáshoz szükségük van egy gyógyszerre amit ha adott időn belül nem vesznek be akkor elolvadnak mint a boszorkány az Óz-ban. Persze a labort se kell félteni, folyamatosan küldik rájuk az erősebb és erősebb csajokat, hogy visszavigyék Neko-t és megöljék Ryoutát. Közben persze fény derül a labor kísérleteire és a lányok képességeinek okára is és AZ EGÉSZ HÓT UGYANAZ MINT AZ ELFEN LIED!

nooooooo-not-again.png

De bizony , a mangakaasszony vette az érdemtelenül túlhype-olt mangájának az alapsztoriját és felhúzott rá egy másik mangaszériát azt remélve, hogy senki nem veszi észre ,hogy voltaképp egy lepkefingnyi erőfeszítés sincs az egészben. Az anime és a manga is nem több mint egy olcsó másolat de valamiért ez is sikeres lett manga formában amiről nincs véleményem mert nem olvasom. Egyesek szerint jó mások szerint p@aszar az egész. Az Arms egyébként ha jól olvastam utána kb  30-40 fejezetet dolgozott föl 13 részben szóval az egész anime baromira összecsapott lett és a befejezés is hagy kívánni valót maga után. Azt meg ne higgyétek,hogy a csillagászat szálnak lesz valami jelentősége mert az egész anime arra épül, hogy Ryouta meg akar téríteni minden útjába kerülő szupercsajt a háremébe aki viszont nem áll be az 1-2 részen belül elpatkol. A Csillagászat szálnak tehát csak annyi szerepe van, hogy legyen valami alap mint kb az Ebiten esetében ahol szintén ugyanez a helyzet.Emellett tele az egész klisékkel, Neko és Ryouta kapcsolata 5 perc alatt leesik mindenkinek szóval misztikum se nagyon van az egészben ami meg lett volna arról meg alig 5 percnyi képsort kapunk semmi többet. Jó azért az mindenképpen a pozitívumok közé tartozik, hogy a Brynhildr fele annyira sem veszi magát komolyan mint az Elfen Lied tehát azért ez egy valamivel fogyaszthatóbb anime.

Grafikailag az anime nem különösebben kiemelkedő,hozza a szokásos Arms szintet, egyedül a karakterdizájn mondható dögunalmasnak. Mindenki annyira unalmasan néz ki,hogy már attól be lehet aludni ahogyan ezek kinéznek ez amúgy főképp Ryoutára igaz akinek a savanyú ábrázata elég ok arra,hogy beszívjon az ember.

brynhildr_in_the_darkness_040.jpg

Mondjuk a látványeffektek néhol egész jók és a készítők láthatóan pont eltalálták azt a határt ahol még elviselhető a túlzott CGI.

Aztán jöjjön a feketeleves, a szereplők. Atyaisten, ennél dögunalmasabb szereplőgárdát is régen láttam már.Azt már meg se kell említenem , hogy mindenki hót sablon karakter de annyira semmilyen módon,hogy az már lelki fájdalmat okoz.Ryouta savanyú ábrázata és monológjai a barátságról egyszerűen gyilkolnak, Neko meg folyamatosan nyomja az emo adást. De a többiek se semmik.

brynhildr_in_the_darkness_069.jpg

Itt van Kana a 95%-ban mozgásképtelen csaj aki a jövőbe lát akinél sikerült úgymond az egyetlen értékelhető csavart ellőni a végén .

Aztán van van hackercsaj Kazumi aki még valamennyire érdekesnek mondható de a karaktere kimerül az okoskodó és kapzsi bitch jellemében.

iurbuhesvelvk.jpg

Persze rajtuk kívül van még bögyös csaj karakter, moe-loli, érzelemmentes loli stb... És persze kell egy ellenfél csaj is mint amilyen Mariko is volt ezért itt van Mako akinél szintén van egy csavar de az is annyira semmilyen, hogy esküszöm ha nem lenne benne akkor sztrájkolni kellene , hogy beletegyék.

brynhildr_in_the_darkness_024.jpg

A főgonosz meg annyira sótlan és semmilyen ,hogy ha nem lenne benn az animében akkor se tűnne fel , hogy nincs itt. Meg aztán a lányok képességei. Összehoztak minden egyes képességet amit az X-men-ből össze lehetett ollózni. Neko szupererős, Kana a jövőbe lát, Nanami képes manipulálni más embereket, van egy csaj aki lézert lő a szájából stb....

brynhildr_in_the_darkness_013.jpg

Ezekre persze kapunk magyarázatot és itt volt az amikor azt mondtam, hogy ebből baromi jó dolgokat ki lehetett volna hozni de semmit sem kezdtek vele. Lehet, hogy a a mangában már van vele valami de itt csak kapunk egy homályos utalást és ennyi, az egész nincs kibontva hanem csak úgy lóg a levegőben. Egyébként ez jellemző az animére, tele van betömetlen lyukakkal az egész helyettük kapjuk az ócska magyarázkodásokat és a fanservice jeleneteket. A befejezés egy hatalmas cliffhenger, talán 2.évad talán nem bár amennyien lehúzták az egészet a WC-n annak szellemében fújhatjuk a 2.évadot.

Zenék terén egész elfogadható az anime. A háttérzenék nagyon szépek, illenek az adott jelenethez de ami viszi a prímet az az 1.Opening ami valami veszettül jó lett. Egy Adrian Von Ziegler szintű instrumentális zenét kapunk és tényleg nagyon jó lett ellentétben a 2, Op-al ami viszont rohadt szar lett. Hogy miért? Fear and Lothing n Las Vegas. Ha emlékeztek még a Parasyte kritikámra akkor ott elmondtam, hogy ezt az eggyüttest az egyik legnagyobb troll zenekarnak tartom még pedig azért mert az Opening verziós dalaik nagyon jók viszont a Full változatuk meg sokszor egy rakás szart sem ér. Itt is a helyzet de itt még az Op változat sem ér semmit. Az Ending meg nem rossz de nem különösebben hallgatható.

Ez volna tehát a Brynhildr, egy semmit mondó, unalmas és olcsó kliséhalom amit a mangakaasszony csak azért hozott létre, hogy újból meglovagolja az Elfen Lied nagyon is vitatható sikerét bár annál tényleg valamivel fogaszthatóbb ezért ha mégis megnézitek akkor csak egy nagyobb gyomorrontást fogotk kapni tőle és nem pedig azt az érzést, hogy legszívesebben Jason Woorheesnek öltözve mészárolnál le mindenkit akinek ehhez köze volt. Nem úgy mint a ....... esetében.

Gokukoku no Brynhildr

-Idő: 2014

-Rendező: Imauzumi Kenichi (Katekyo Hitman Reborn!)

-Stúdió: Arms ( Elfen Lied, Hagure Yuusha no Estetica, Isuca )

- Műfaj: Sci-Fi, Seinen, Dráma, Fantasy (meg a nagy francokat )

-Opening: Brynhildr In The Drakness by Tokisawa Nao

              Virtue and Vice by Fear , and Loathing in Las Vegas

- Ending: Ichiban Boshi by Taneda Risa, Suzaki Aya, MAO, Tadokora Azusa

-Hossz: 13 rész

Tetszett:

-Néhol egész jó a látvány és az effektek

-Kana

- Nem veszi annyira komolyan magát mint az Elfen Lied

- Zenék

- Az 1. Opening és az Ending.

Nem Tetszett

-Az egész hót ugyanaz mint az Elfen Lied

- Süt róla az olcsóság

- A szereplők unalmasak és semmilyenek

- Tele van kihasználatlan lehetőségekkel

-  A magyarázkodások nincsenek kibontva

- A Mellékszereplő lányok 1-2 részen belül elpatkolnak

- Szinte senkit nem lehet megkedvelni

-Baromira Összecsapott és Klisés az egész

-2. Opening

Értékelés:

- Százalékban: 42%-Rossz

- Pontban: 4/10

Ennyi voltam mára, legközelebb azzal az animéval jövök amit csak úgy hívok, hogy : Az Emberiség Ellen Elkövetett Legnagyobb Bűn a Kis Vuk és az Asylum Megalakulása Óta!

SZIASZTOK!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr437419682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.11.27. 14:00:36

Hmm, mindenképpen megbízok egy olyan ember értékítéletében, aki szerint a Szomszédok egy kiváló magyar sorozat. Sőt, egyenrangú a The Sopranos-sal, a Game Of Thrones-sal és a Breaking Bad-del.

:P (tudod, irónia, picit gúny)

Egyébként a tárgyalt anime nálam 6/10. Persze, vannak hibái, de szerintem egyszer nézhető. Engem kikapcsolt egy kis időre. Újra mondjuk nem nézném meg, de egyszeri kikapcsolódásra tökéletes.

Igazából nem is tudom, miért nézel meg egy olyan anime-t, ami nem is nyeri el a tetszésedet. Még ha hájpolt cucc lenne, mint a Dimension W és a Dragon Crisis, megérteném.

Bár az a baj, hogy értem...

2016.11.27. 14:08:51

Itt egy kicsit pontosítok, mert félreérthető.

Még ha olyan hájpolt cucc lenne, mint a Dimension W és a Dragon Crisis, megérteném a dühös kifakadást. (Azok tényleg borzalmak, és sajnálatosan népszerűek is a magyar animés szubkultban.) De a Gokukoku egy kevesek által ismert és nézett sorozat, ami úgyis elveszik a majd a tömegével érkező animek közül. Valahogy nem éri meg az általad belefektetett energiát.

xx18Rolandxx 2016.11.27. 23:13:47

@Ahasverus:

Akkor azt is mond meg, hogyan írjak róla ha meg se nézem? Tudod ez a beszólás már 10 évvel ezelőtt is sablonnak számított a nagy Elfen Lied háború idején.

A másik: Honnan veszed, hogy a Szomszédok egyenértékű a Sopranossal és a GoT-al? Messze nincsenek egy szinten, az a lista az én kedvenc TV sorozataimat sorakoztatta fel és nem egyenértékűségi versenylista volt. Amúgy is ki tiltja meg, hogy szeressem? Tudod én nem mai gyerek vagyok hanem a 90-es években voltam az és akkoriban nem volt valami sok választás,hogy mit akarsz nézni. Nekem a Szomszédok egy kellemes gyerekkori emlék ahogy a DB és a Sailor Moon is. Ha neked nem tetszik az a te dolgod de akkor sem kell lekreténezni senkit sem az izlése miatt.Ilyet csak az élettelen otakuk csinálnak.
süti beállítások módosítása