Sziasztok!

Gondoltam még így utoljára ebben az évben írok egyet amolyan évbúcsúztatóként.

Idén nem bővelkedtünk valami sok minőségi animében ez tény és való. Rengeteg overhype-olt sorozat került adásba,voltak amiket már az elején elk@tak sikeresen és csak 1-2 szériáról lehet azt mondani hogy tényleg jó volt.

Mivel a legtöbb idei sorozattal más terveink vannak ezért a tavalyi év egyik legtöbbet emlegetett sorozatáról fogom elmondani a véleményemet,ez pedig nem más mint az igen egyszerű című K sorozat!

K Anime.jpg

A K egy 2012-es anime amit a GoHands stúdió alkotott meg eredeti ötlet alapján ám a sorozat mellet párhuzamosan futott 2 mangaadaptáció is amit szintén a stúdió személyzete alkotott meg. A Rendező Suzuki Shingo volt akinek ez volt az első komolyabb rendezése.

Lássuk milyen agymenést alkotott ez a stúdió!

A Sztori szerint a jövőben járunk ahol szokás szerint nagyon fejlett a technika és az utcákat különös bandaklánok alkotják amelyeknek a vezéreik a királyok és mindegyikük egy-egy színt képvisel illetve a legtöbb tagjának van valami speckó képessége.

k_007_1.jpg

A Főszereplő viszont nem közülük kerül ki,a main charachter egy Yashiro nevű eléggé életvidám srác aki egy nap szembesül vele hogy gyilkossággal vádolják és a bűne hogy megölte az előző Vörös Királyt ámbár ő minderre nem emlékszik.

k_032.jpg

URAMISTEN HOGY NÉZ EZ KI?!


Szóval Yashiro menti a bőrét mikor is a Vörös Klán üldözni kezdi ugyanakkor egy Kuro nevű szamurájharcos is az életét akarja (habár 2 .részben már puszipajtások meg főzögetnek egymásnak). A Feladat tehát adott a srác-nak: Be kell bizonyítania ártatlanságát ami korántsem egyszerű,közben persze előjönnek "titokzatos dolgok " Yashiro múltjával kapcsolatban ami kesze-kuszább mint azt elsőre gondolná illetve folyamatosan menekülniük kell mivel mindenki az ő életét akarja kioltani.

Dióhéjban ennyi ez a nagyon gyenge és hót adag sablonhalmaz amit a GoHands kitalált keretsztorinak. Nem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban de aztán rájöttem hogyha valamit szinte mindenki egyértelműen fikáz akkor annak van némi valóságalapja.Szóval a történet iszonyatosan gyenge,ilyen kerettörténettel van vagy 12+1 tucat másik anime is de a K pont abba a bizonyos kategóriába tartozik. Annyira kiszámítható és elcsépelt az egész hogy nem találok rá szavakat.  De nem ez az egyetlen dolog amin elhasal az egész.

Látványilag a sorozat nagyon is színvonalas legalábbis amennyire egy CGI látvány jó lehet. Viszont hála istennek nincs benne orrvérzésig nyomatva a CGI effekt. A Hátterek és a többi dolog jól meg van csinálva viszont a látvány nem máshol hasal el mint a szereplők kinézetén. Ugyanis a sorozatban kissé túl sok az egy nézőre jutó bishounenek száma de egyértelműen Yashiro és Kuro kinézete a legalja az egésznek.

k_042.jpg

Nem tudom hogy vagytok vele de nekem nagyon D.Gray-man utóérzetem van velük kapcsolatban. Egyszerűen fogták Allent és Yuu-t a sorozatból,kissé átdizájnolták őket és bumm így lettek ők. Mondjuk Yashiro még így is úgy néz ki mint egy albinó mutáns. A Harcok közt van 1-2 jobban sikerült darab habár azok is a semmi extra kasztba tartoznak. Aki már látott super power fight sorozatot az nagyjából tudja mire számíthatunk itt.

k_120.jpg

Inkább térjünk át a sorozat másik nagy csalódására a szereplőkre. Mindenki tucatkarakter,semmi különleges nincs bennük,minden típus megtalálható itt. Van itt minden:

k_001.jpg

Van agybajos gördeszkás gyerek aki shounen bat-nak hiszi magát,nagydarab rapper csávó,A Főnök egyetlen legjobb barátja aki képes elviselni őt,az áruló karakter se maradhat ki mondjuk nála a végére már azt vártam hogy szúrják le, de akin egyáltalán nem tudtam kiigazodni az az átlag gótloli kiscsaj Anna. Neki ugyanis annyira érdektelen karaktere van hogy nem is értem hogy miért került bele? Ja de persze: FANSERVICE  Ugyanis többre nem igazán futja a szerepléséből. A Többi szereplő se túl érdekes,A Vörös Király Mikoto elvileg főszereplő lenne de alig szerepel valamit.

Yashiro eleve nem túl érdekes figura de amit kitaláltak hozzá múltsztorinak azon köpni-nyelni nem tudtam. Kiderül hogy ő a Színtelen király és velejéig gonosz csakhogy testet cserélt a Hallhatatlan ezüst királlyal  és ennek következtében ő maga amnéziás lett.  Ez mind szép és jó de egyben marhára lejárt lemez is kedves készítők. A Body change már eléggé leharcolt ideje valami ujjat kitalálni ez helyett. Mondjuk azt legalább jól kitalálták hogy hogyan szállja meg az embereket.

k_196.jpg

Nem tom miért de ez a rókaszellem dolog nagyon tetszett.

Hmmm de így még mindig annyira sótlan az egész valami mintha hiányozna még a szereplők közül de mi lehet az? Ja már megvan mi az....

k_050.jpg

Kell bele egy nagymellű nőszemély aki imád meztelenkedni. Mert hát milyen anime az amiben nincsenek luficsöcsök? FOOOOOOSSSSSSS! Erre a szerepre tökéletesen alkalmas Neko aki egy macskalány és képes illúziókat kibocsájtani. Az ő szereplése kimerül a csöcsmutogatásban és abban hogy üvöltözik az eszméletlenül idegesítő hangján. De látszólag a többi szinkronszínész sem erőltette meg magát túlzottan a fizetéséért. Akikben hatalmasat csalódtam az az Annát játszó Horie Yui és a Yashiro-t játszó Namikawa Daisuke. Mondjuk Daisuke-nak még annyira se kellet magát megerőltetnie mint a többiek-nek,gyakorlatilag ugyanazt a hanghordozást használta mint Olaszországnál a Hetáliában.


Végül térjünk ki a zenékre. Az opening zenéről az Angela nevű duó gondoskodik de az opening zene iszonyatosan gyenge. Nem azt mondom hogy hallgathatatlan de az olyan dalok  mint a Spiral ( Asura Cryin Op) A Boku Janai (Kakumeki Valvrave 1.ending) és a Beautiful Fighter (Shikabane Hime Aka-Kuro Op) után a Kings nagyon felejthetőre sikerült habár a Coppelion Op-jának még ezt is sikerült alulmúlnia. Az ending zenéről nem tudok a jóizlésen belül nyilatkozni annyira semmilyen az egész ráadásul Neko seiyuu-ja adja elő a dalt. A Háttérzenék az ilyen animében a megszokottak,semmi érdekes nincs bennük.

Mint már mondtam nem voltak nagy elvárásaim a K-val kapcsolatban hiszen már olvastam róla sok részletes leírást bár azt még mindig nem értem hogy hogyan lehet valakiknél ez a sorozat 10/10-es? Összefoglalva a K az a bizonyos " nesze semmi fogd meg jól" sorozat ugyanis az 1. és az utolsó 2 rész viszonylag jól sikerült de a többi rész az valami hihetetlenül unalmas.  Ja és jövőre jön a film is ami elvileg meg fogja magyarázni a dolgokat majd.

K


-Idő: 2012

-Stúdió: GoHands

-Rendező: Suzuki Shingo

-Műfaj : Akció

-Opening: KINGS by angela

-Ending: Tsumeteai Heya Hitori by Mikako Komatsu

-Hossz: 13 rész

Tetszett:


-Szép a látvány

- Van benne 1-2 jobb harc jelenet

-Zenék

-Opening

Nem Tetszett:


-Nagyon gyenge és sablonos a történet

-A Szereplők kinézete valami iszonyat

-Túl sok az 1 főre jutó bishounen

-Érdektelen és jellemtelen szereplők

- Magas Unalomfaktor

-Iszonyatosan gyenge szinkronszínészi munka

-Ending zene

-Érthetetlen befejezés

Értékelés:


-Százalékban: 41%-Rossz

- Pontban: 4/10


Nos ez volt a K részemről. Boldog Új évet mindenkinek,találkozunk jövőre is SZEGASZTOK :) !


anime-new-year.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr225718549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.12.31. 13:22:03

Amúgy ha belegondolsz ,az volt az újkori animék első igazi képviselője. Amiben a töménytelen cgi párosult a wc termék történettel és gagyi szereplőkkel. (Black Rock Shootert is kilehetne annak nevezni ,de naa :D talán egy hajszálnyival valamivel jobb volt ). Két "pozitív" tulajdonság miatt 10/10-ezték , főleg hölgyemény nézők ahogy elnéztem az AA adatlapját. Szép a grafika és bishounen parádé. Na azért a srác nézőket is megkell fogni és valóban, jól kiemelted a fanservice szerepét gothloli pedo kedvenc tini meg csöcsös lány ,hogy az otaku megtudja csalni az ölelgetős párnáját otthon,néha este titokban.

Amúgy ha belegondolsz a dolog működik. Igaza van a japán stúdióknak, hiszen profit orientáltak. Minek minőségi történet? Elég ha CGI van az animében és fanservice, történet és minőségi munka már nem is kell, kész az újkori mestermű ami csak úgy hozza a pénzt :D
süti beállítások módosítása