Szegasztok!

Elnézést, amiért sokáig nem voltam, de ugye vizsgák, zh-k, suli ect. ;)

Viszont most megosztom véleményemet a 2013-as japán manga eladásokról, melyekhez évről évre egyre csalódottabban állok hozzá. Ugyanis egyre jobban beigazolódik az az elméletem, miszerint az eladási számok nem feltétlenül tükrözik a minőséget is, s hogy a rengeteg reklámot kapó termékek kellnek el mindig.

Na de lássuk a mostani Top 10 manga sorozatot, amik 2013-ban keltek.

Top 1 = One Piece (kb 18 millió eladott példány idén)

Megértem, hogy nagy célközönséget karol fel, s azt is, hogy tényleg jó kis manga sorozat, de egyedül én tartom kicsit gyanúsnak, hogy tök mindegy, milyen új sorozat jön ki, mindig ez a sorozat lesz az "első"?

Megérdemli a sok eladott példányszámot, de lassan unalmas, hogy "mindig ez kell a népnek".

Top 2 = Attack On Titan (kb 16 millió eladott példány idén)

A jelenleg legnépszerűbb hype manga, amelyről egy ideig azt hittem, hogy idén elviszi az első helyet a One Piece-től.

Olvasom a mangát s nézem az animét, s valóban jó a manga (az anime inkább a közepes és jó között), közel sem érzem úgy, hogy valóban megérdemel ekkora eladási statisztikát (a "titánok" pl isszonyatosak, még a Disney Herkules titánjai is köröket vernek rájuk).

Top 3 = Kuroko's Basketball (kb 9 millió eladott példány idén)

Na ennek kellett volna lennie a második helyen, de így is nagyon szép eredményt ért el, s valóban minőségi manga, amit dicsérni lehet! :) Megérdemelt ekkora eladási mutatókat!

Top 4 = Magi (kb 7 millió eladott példány idén)

Nem olvastam, így nem tudok róla nyilatkozni, mindenesetre jó látni egy "új" arcot a top 10-ben.

Top 5 = Naruto (kb 5 millió eladott példány idén)

Na, ez volna az, ami kiérdemelte a Twilight 2 címet, vagyis érthetetlen, hogy amíg a fórumokon, sőt, még a Naruto-kun.hu fórumain is egyre jobban húzzák le, s már csak a nagyon fanatisták védik, sőt, maga Kishimoto-nak is elege van már belőle (kb 4-5 éve ígérgeti, hogy "jövőre már vége", aztán várhattak rá az olvasók), még mindig nem lehet kiírtani a 10 legjobból! ;/

Szóval ez volna az a manga, ami szépen bizonyítja, hogy a nagyon sok reklám + pénz röhögve elad bármit, mint a Twilight-ot. Legjobb 50-ben sem szabadna lennie, nem hogy legjobb 10-ben!

Top 6 = Silver Spoon (kb 5 millió eladott példány idén)

Na ez már inkább megérdemelte volna az 5-ik helyet, mint a fostúró. Továbbra is minőségi munka az FMA írójától, s nagyon sajnálom, hogy lecsúszott az 5-ik helyről.

Top 7 = Assassination Classrom (kb 4 millió eladott példány idén)

Ezt sem olvastam, de már gondolkodtam róla. Nem tudok nyilatkozni.

Top 8 = Hunter X Hunter (kb 4 millió eladott példány idén)

Pont jó helyen van! Minőségi shonen fight manga, megérdemelt helyen!

Top 9 = Fairy Tail (kb 4 millió eladott példány idén)

Eme sorozatnak szerintem már nincs helye a 10 legjobban fogyó manga sorozatnak. Nem rossz, de lassan átesik a ló túloldalára. Persze ha javulás következik be, akkor maradhat! ;)

Top 10 = Terra Formars (kb 3 millió eladott példány idén)

Sereghajtónak pont jó.

Természetesen most sincs a top 10 top eladott manga között olyanok, mint Billy Bat, Cesare, Black Lagoon vagy egyéb minőségi seinen.

Összefoglalva ismét csalódtam az éves japán eladási statisztikákban, s maradok a "tapasztald meg s értékeld magad" felfogásnál, vagyis továbbra sem hiszek az eladási adatoknak, inkább magam döntöm el, hogy mely mangák valóban jók, s mely mangák csak felfújt hype divat mangák. ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr575673879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.12.03. 21:41:22

Hmm az az igazság a Black Lagoonnal kapcsolatosan, hogy mostanában nagyon ritkán jelennek meg az új részei fél évente 1 epizód, vagy havonta 1. (Bár lehet hogy rossz következtetést vonok le, hiszen csak az angol fordítást olvasom neten) A magi érdekes dolog, olvastam a mangát egy picit nézem az animét, és egy ecchi fantasy sorozat, nagyon gáz:P ,de biztos japánban ennek is megvan a célközönsége, eléggé elhülyített gyermekek személyében.

A silver spoonnak sokkalta előrébb lenne a helye 4. ként. Valóban egy minőségi alkotás. Produkál még jobb statisztikákat is.

A naruto hát no komment, lehet hogy magyarországon elhordják mindennek ,de láthatod hogy a japánok milyen mangákat karolnak fel.

A hmm attack on titan ,szerintem unalmas és rossz manga, de ez az én egyéni véleményem. Az indítás jó volt, de tele van logikai buktákkal, ami engem kifejezetten zavar, s persze az író képtelen megválaszolni. Elhúzza a dolgokat, rosszabb mint egy naruto filler évad :D

A one piece szerintem megérdemelte az első helyet, izgalmas manga. Hatalmas világgal, és kevés repetitív tulajdonsággal. A karakterek jelleme szépen fejlődik, az ellenfelek változatosak. Jól kihasználja a világ adta lehetőségeket az író.

A fairy tail, érdekes váltást követett el, mostanában durvább , pl eddig halálesetek nem voltak benne, most sorozat számban kapjuk őket. Jó hogy ott van, bár év végére tényleg kiesett a top 10ből de ez a statisztika egész éves eladásokat néz úgyis.

SSJKenny 2013.12.04. 18:53:36

Hát a One Piece-cel kapcsolatban akkor érteném gyanakvásod, ha egy olyan mangáról lenne szó, ami már évek óta véget ért, és azóta folyamatosan tartja az első helyet, akkor télleg gyanús lenne=D De ez évek óta futó manga, ami valójában emeli a szintet bizonyos dolgokra nézve. Valójában az hogy még mindíg ennyi izgalommal kecsegtet, és hogy még mindig valahová mélyíti ezt a világot, ez azt a lécet hétről-hétre feljebb tolja(még ha vannak is kimaradások), és ezért éljük most a One Pice uralmát, de ne aggódj, ez mindneki számára eljöhet még. Többiről fingom sincs, mert nem ismerem őket annyira:P bár- az mindenképp szimpatikus ha Kishimoto velünk együtt szenved, de én nem várom még a manga végét, én inkább arra várok hogy ki tud e még hozni valamit ebből az elfuserált sztoriból:D Ha valahogyan visszakanyarodnánk a sima narutóhoz, akkor vissza térne minden színvonal az elejéről kb., és úgy érzem hogy ezzel a háborúval már ismét jó helyen tapogatózik, vagy valahol arra felé:D >>
A Hunter helye is érdekes, de az én érzelmeim is egy ilyen erős közepes helyre sorolnák, de azzal a tudattal, hogy onnan akármikor elmozdulhat felfele irányba. Tényleg, arról szólva meg amit mondasz, tényleg elképesztő hogy hasítanak a Shounenek:D Ez kicsit sok, de talán azért van mert most futó shounen több van mint seinen nem?
Amúgy Palacsinta, veled is egyet értek:D

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2013.12.04. 23:04:39

@SSJKenny: Jól leírtad ami a One Piece-ről tény és való :D

Mangekyo:
Én nem értem a Naruto fikázásod, a Ninja háború kezdetéig láttam, majd befejezem ha vége lesz. De eddig sztem kitűnő a sztori, nem tom utána milyen mondjuk :D most kezdett kicsit lemenni a szinvonal arra emlékszem.

Silver Spoon-ról meg nem is gondoltam volna hogy TOP10-es lesz, igaz hogy zsír sorozat volt de semmi nagy extra. O.o
Magiról szintúgy gondolom mint a Silver Spoonról, király volt de ennyi.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.12.04. 23:21:19

@viktor900: Itt a probléma viktor, hogy nem tudod, hogy utána mi következik. Ha megnézed a mangát ,akkor láthatod,hogy már ott is "filler" epizódokkal operál a mangaka. Köztudott ,hogy maga a stúdió húzatja vele a mangát, régen befejezte volna az egészet. Unalmas lelkizésekkel van tele az egész. Már régen nem izgalmas a történet, nincsennek benne látványos csaták, pörgős jelenetek. Gondolj bele egy olyan animébe, ahol 10 filler rész után adnak egyetlen olyan részt,amely a manga alapján van készítve. Ám abban az egy részben sem történik semmi,csupán a két ellenfél egy-egy hosszú monológját hallhatod végig. Picit eltúloztam,de az igazi lezárását szerintem a pein harc végén kellett volna megejteni a mangának, és az animének egyaránt.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2013.12.04. 23:43:49

@Palacsintaxx: Jesszusom! Nah majd meglátjuk, azért remélem nem lett nézhetetlen. Fillereket eddig sem néztem meg egyet sem, szal azokról nem tudok nyilatkozni :D

danomics 2013.12.06. 16:32:28

Aki nem érti hogy miért 1. a One Piece az olvassa el az e heti manga fejezetet :D egyszerűen zseniális, ahogy az ember olvassa azt veszi észre hogy a manga eddigi 730 fejezete teljesen előre meg lett tervezve :D Ha az ember figyel, észre vesz már a 100-200. fejezet környékén rengeteg utalást a mostani sztori arcra :D A Hunter x Hunteről meg nem kell többet mondani hogy úgy 8. hogy már lassan 2 éve szünetel a manga, azóta nem jött ki új manga fejezet :D

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2013.12.06. 22:36:42

Oda megérdemli a pénzét, ez nem vitás.

HimuraHun 2013.12.07. 12:20:45

One Piece másabb az átlagos Shounen sorozatoknál. Hosszabb íven mozog a történet és a cselekmény, ellenben vetélytársai próbálják tömören akció centrikusan csalogatni az olvasókat.

Narutoval kapcsolatban az én meglátásom, hogy hatalmas törtés van a Pein harc óta, számomra nem szól semmiről. Mennek a felesleges harcok, szokásos megtérítés, irreveláns erőviszonyok karakterek és karakterek között. Már olyan a különbség, mint a Dragon Ballban teszem azt Goku és Tien között. Kb. ilyen a viszonyulás Naruto és a többi konohai ereje között. Míg a One Pieceben Luffy legyőzhető, nem övé a legerősebb gyümölcs, társai között van olyan, akinek a birtokában van olyan technika, amivel legyőzhetné Luffyt elméleti síkon. Ilyenre példa a Narutoban nincs, éppen ezért teljesen tét nélküli minden esemény.

Shingeki no Kyojinról nem ejtenék hosszasan semmit. Mangát nem követem, a sorozat pedig átlagos számomra. Nem értem a hatalmas hype-ot körülötte, de nem is kell értenem, értse az aki imádja.

Kuroko no Basket. Ez is teljesen ugyanaz a kategória, mint az SnK nálam. Túl lihegett tömegcikk.

Magiról nem tudok nyilatkozni dobtam 1 anime epizód után. Nem jött be.

Silver Spoont úgy vélem van helye a top 10-ben és szerintem itt is van a helye a top10 középmezőnyében. Jó sorozat, de nem a legjobbak között van.

Assassination Classrom, Terra Formars és a HunterXHunterhöz nem volt szerencsém.

Fairy Tailt dobtam a sárkányos mizéria után. Semmi értelme az egész sorozatnak random fapfap az egész, csöcsök és harc. Ezt a szisztémát egy Tenjou Tengében jól tudták eladni, ebben az esetben viszont kínos volt számomra, hogy semmi mást nem tud felmutatni a sorozat. Kevéske értéket is prezentált, más sorozatokból emelte ki, karaktereit meg összeollózta előző sorozatából és a One Pieceből...

"Ugyanis egyre jobban beigazolódik az az elméletem, miszerint az eladási számok nem feltétlenül tükrözik a minőséget is"
Inkább az igazolódik be, hogy a mangakultúra egyértelműen a tinikre és serdülőkre épít valami eszméletlen sikerrel.

SSJKenny 2013.12.09. 19:47:24

Basszus Himura, ezt, amit az előbb mondtál, idézem:"One Piece másabb az átlagos Shounen sorozatoknál. Hosszabb íven mozog a történet és a cselekmény, ellenben vetélytársai próbálják tömören akció centrikusan csalogatni az olvasókat."
ezt így már legalább amióta nézem az OP-t próbálom megfogalmazni, csak sohasem találtam a megfelelő szavakat, úgyhogy most csak biztosítalak róla hogy ez a hozzászólásod számomra aranyat ért:D Szerintem ha kiakarjuk fejezni hgy az Op mitől más, akkor valahogy így kell mondani
süti beállítások módosítása